Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-05 / 176. szám
1930. AUGUSZTUS 5. ,. •Mm:>sf!mmamBi JNfYÍRYIDÉK. rnsmmammtiskrmimsmm.' smmam IV. Károly király emlékünnepély Tihanyban A »IV. Károly Király Tihanyi Országos Em1ékbizottság« az idén a szokásos kereteket messze túlhaladó módon óhajt áldozni istenben boldogult IV. Károly királyunk kegyeletes emlékezetének. — 1. Ferenc József néhai uralkodónk születésének ioo-ik évfordulója, melyről dr Czettler Jenő az ünnepi beszéd keretében fog megemlékezni, nagyban emeli az ünnepély jelentőségét. Ez évben Zemplén, Nógrád-Hont, BorsodGömör és Kishont, Baranya, Vas és Sopron vármegyék, valamint Sopron sz. kir. város nemes közönsége által adományozott hat utolsó állomás kerül felállításra, melyek domborművei ditrói Siklódy Lőrincz szobrászművész megkapó alkotásai. Az ünnepélyen megjelennek József és dr József Ferenc főhercegek családtagjaik- • kai; a kormányt gróf Kíebelsberg Kunó m. kir. kultuszminiszter, a felsőházat gróf Hunyady József v. b. t. t., a képviselőházat pedig dr. Czettler Jenő, a képviselőház alelnöke fogják képviselni. A Kálvária állomásait adományozó vármegyék alispánjai 50—50 tagu küldöttség élén vesznek részt a kegyeletes emlékünnepélyen, melynek során a MÁV. »Testvériség« dalköre is közre fog működni. Tekintettel arra T hogy országszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg már eddig is az ünnepség iránt, a titkárság ezúton hivja fel az érdeklődők figyelmét, hogy a Magyar Államvasutak és a DunaSzáva-Adria vasúttársaság vonalaira 4, illetve 6 napra érvényes 50 száza'ékos kedvezményes jegyekre igényüket mielőbb jelentsék be. A kedvezményes jegyekre jogosító igazolványok 1.50 pengő lefizetése ellenében a titkárságnál (IV. Vámház-körut 2. II. 1. Telefon Aut. 844-11.) válthatók. A »Csepel« kerékpárok felvonulása Megírtuk, hogy nagy sikerrel zárult a Nyiregyházavidéki Kisvasutasok tegnap délutáni mu';l sága, ahol csónakverseny, kerékpárverseny s tűzijáték szórakoztatta a sóstófürdő óriási publikumát. Az ünnepélyt délután két órakor a »Csepel« kerékpárok impozáns, virágos, díszes f elvonulása nyitotta meg. Végig, a város főbb utvonalain vonultak fel a »Csepel« kerékpárosok s ahol elvonultak mindenütt gyönyörködve álltak meg az emberek, hogy a magyar iparnak, a Csepel Tcerekpároknak diszes vrágkorzójában gyönyörködjenek. A Sóstóra érkezés után a menet háromszor körüljárta a sétányokat, majd Ne j snes, a Nykise kerékpárszakosz- • tály elnöke, Fekete József főrendező jelenlétében kiosztotta a »Csepel« kerékpárok szabolcsvármegyei főlerakatának (Kossuthtér) ajándékait, melyeket szépség szerint sorrendben a következők kapták: Benkev Lajos, Feige Sándor, Strohmayer Imre, Barna Károly 2 dijat, Humicska István, Strohmayer József és Kétz Géza kapták. Irodába ügyes, gyakorlott kisasszonyt Én is megállapítom, hogy a molnárok a 10—12 százalékos vámszedés mellett tönkremennek. Kérdésükre őszinte választ adok: a múlt évben-1400 pengőt fizettem rá az üzemre és a 150.000 pengő értékű ma'orn amortizációjáról nem is beszélek. Ugyanakkor a gazdaságomra isráfizettem hihetetlen összeget. Én azt vitatom, hogy a mai alacsony terményárak mellett apénzben szedett vám olyan szembeötlő eltolódást idéz elő, ami az őröltetőknél mérhetetlen elkeseredést okoz. 16—28 szá^a'ékot nem erőltethetünk rá a fogyasztóra akkor, amidőn egy katasztrofális termés dacára 8—10 pengőt ér a rozsa, 15—16 pengőt a búzája. Honnan kerítse elő az a szerencsétlen család negyedévenként a 12 pengőt? Majdnem másfél havi éleimet kénytelen eladni, hogy ezt az összeget előteremtse. Mindez miért? Mert a kormány az adóból, vámból, forgalmi adóból nem enged. A karteleket nem szabályozza^ a bankok magas kamatszedését nem korlátozza! Végeredményben rákényszeríti a molnárokat, hogy terheik egy részét áthárítsák a nyomorban fuldokló földmives szegénységre. Mert nem csak gazdák őröltetnek. de a keservesen verejtékező munkások és cselédek is. Én belátom a malomszövetség kétségbeejtő helyzetét. Ha nem akarnak tönkremenni, legalább az üzem költségét akarják biztosítani. Megállapítom, hogy ha a kormány • számítást tesz és igazságos akar lenni a molnárokhoz, még a P 2.80 őrlési díjnál is magasabb összeget , kénytelen lesz megállapítani, mert semmiféle más könnyítést nem fog nyújtani. Sem a súlyos adókból nem enged, sem kamat könnyebbséget nem tud kieszközölni, sem a vámtételeken. tarifán nem könnyít. — Végeredményben, ha a molnárokon segit, ezzel újra a földmives rSLegekre hárít át minden terhet!! Itt van az eltérés köztem és a Molnárszövetség között. Én a kormány ilyen beavatkozása ellen a leghatározottabban tiltakozom, mert ez a nép a mostani terheket sem bírja, nehogy ujabbakat 1 Egy ilyen segítés azt eredmenyezi, hogy a nép inkább vásárol kész lisztet vagy kenyeret, de keresete 30 százalékát nem fogja odaadni a vámért. A lisztfogyasztás pedig le fog csökkenni épp ugy, mint a mult évben és újra előveszik a takarmányburgonyát, mint fő élelmicikket. Azért is tiltakozom minden állami beavatkozás ellen addig, mig az állam a maximálást csak a legnyomorultabb kisiparral szemben alkalmazza, de minden egyebet »Nebánts virág«-ként kezel. — Mindaddig, mig burkoltan ujabb adókkal operál. Nagyon megboszulja ez magát, mert elérkeztünk már is oda, hogy az adót csak végrehajtással fehet behajtani. — Meddig mehet ez? Az adózó alanyok sorra tönkremennek. Nemcsak a molnárok, de a földművelők is. Tetejébe a gyűlölet epicentrumába kerülünk 1 Hatalmi szóval, a vámtételek maximálásával nem fog a kérdés nyugvópontra jutni a bajok orvoslása nélkül. Kartársi tisztelettel Szomjas Gusztáv. Ezrekremeiiő sokaság özönlött tegnap a kisvasutak népimnepségére keresünk. Ajánlatokat „Pontos'' jelige alatt az Ujságbolt továbbit. Gyönyörű augusztusi vasárnapon a közönség impozáns érdeklődése mellett tartották meg a Sóstón a Kisvasutak népünnepét. A kora délutáni óráktól kezdve késő estig zsúfolt vonatok, hoszszu szerelvények egész sora indult állandóan a Sóstóra és ezerszámra megy a népünnepségekre-' kiözönlő közönség száma. A népünnepségen délután öt órától a katonazenekar sétahangversenye szórakoztatta a közönséget amelynek tömegeiben ott láttuk a balsai, dombrádí vonal községeinek képviseletét is. A vendéglő terraszán, ahol aüg lehetett asztalt kapni, a Hungária jazz játszott nagy érdeklődést keltve. Már a délutáni órákban megkezdődött a tánc a nép számára fenntartott nyitott tánchelyiiégben, mig a vendéglő tánctermében, amelynek bejáratát a vasutasok szárnyas kereke. címer, zöld lomb díszítette, este nyolc órakor kezdődött a tánc. A vasutasok csárdására zendített a cigány: Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára... A pattogó csárdást elsőnek Orb4n Bertalan a könyvelési osztály vezető^ je táncolta Fried Sándornévai és Fekete József főintéző Füzesséry Lilivel. ' Nagy látogatottságnak örvendett a lacipecsenyés sátor, ahol a Tiszapart közkedvelt prímása, Görbe g megérkezett a képviselethez cigány húzta a hangulatos magyar nótákat az illatos bőrös pecsenyét és kitűnő sóstói bort élvező vigadóknak. Nem kevesebb érdeklődést keltettek a versenyek is. A csónakversenyben, amelyet Szentiványi József dr rendezett nagy agilitással, a versenyző hölgyek közül Babicz Joli lett az első és Fekete Mária a második. Babicz Joli szép ezüst vázát, Fekete Mária pedig emlékplakettet kapott. A férfiegyesben első lett Hajdú Imre, aki likőrös készletet, második Klár Mihály, aki ezüst plakettet és harmadik Bachra István, aki bronz plakettet kapott. Igen jól sikerült a kerékpárverseny is, amelynek eredményét ma állapítják meg véglegesen. Az est leszálltával megkezdődött a tűzijáték, amelyet Hűnek Emil 5'endezett Ízléssel, nagy sikerrel. A kitűnő hangulatban a reggeli órákig tartó népünnepség rendezésében lelkes gárda fáradozott, a kik közül Orbán Bertalan és Fekete József főrendezőké a legfőbb érdem. — A lefátyolozott hölgy, Courths Mahler legújabb regénye a Milliók Könyve juliusi száma. Ára 80 fillér, kapható az Ujságboltban. SQL DUNLOP Járay E. Nyíregyháza,] Széchenyi-út 9. sz. Gróf Jankovich Besán Endréné felhívása a vidéki kaiholíkus nőkhöz Gróf Jankovich Bésán Endréné a Szent Imre-év vidéki propagandájának vezetője a következő szózatot intézi a vidéki katolikus nőkhöz : A Szent Imre jubileum örömünnepe az áldás forrása kell, hogy legyen népünkre, a nőkre is. Az ünnepségek fénye legyen emlékezetes hosszú időkig meséljenek ar-, ról a résztvevők unokáiknak is, gyümölcsei pedig erősítsék meg a magyar lelkeket. Ez a gondolat vezette a jubileum rendezőségét, a mikor nagy ünnepségekkel kapcsolatban augusztus 18-ára a nők napját is programba vette. Ott lesznek a külföldi és hazai katolikus női világnak legkiválóbb képviselői s nagygyűlés keretében beszélnek a katolikus nők mai céljairól és feladatairól a következő program szerint: 1. Gróf Zichy Rafaelné: Üdvözlés. 2. Dr Fanny Dalmazzo (Itália) olasz kat. nőszövetség főtitkára : A szentek anyái. 3. Schuhmacher KoehI (Németország) tanárnő: A katolikus nevelés és iskola fontossága a modern életben. 4. Bisping bárónő, a lengyel női zarándoklat Vezetője: A nő szerepe a modern társadalomban. 5. Dr Alma Motzko-Seitz bécsi városi képviselő: A modern katolikus női társadalom állampolgári feladatai. 6. De Valette kisasszony (Franciaország) a kat. nőszövetség főtitkára : A kenyérkereső nő és az egyház. 7. Szegedy Masszák Aladárné: A katolikus magyar nő munkája. 8. Csapody Hedvig: A katoliküs magyar leányifjuság törekvései. Összefoglaló befejezés. A beszédek rövid kivonata magyar fordításban a közönség rendelkezésére fog állani. Magyarország kath. asszonyainak tehát az ünnepségek világraszóló szépségén kivül alkalmuk lesz látni és hallani a külföldi vezető asszonyokat. Rajtunk van most már a sor, hogy ez a nap és ez a gyűlés oly méretű legyen, amely méltó lesz a rendezőség elgondolásához és a magyar név becsületéhez. Magyar katolikus nők, aki csak teheti, legyen augusztus 18-án délután fél 5 órakor Budapesten az Ünnepi Csarnokban (Szent Domonkos-utfca). 50 százalék vasúti kedvezménnyel lehet utazni. Gr. Jankovich Bésán Enclréné a Szent Imre jubileumi rendező bizottság vidéki propagandájának vezetője. NYAR1 FÉNYKÉPEK Szalonnasütés, week-endek, Vagy bármilyen nyári móka, Mitsem ér, ha Csépány Jenő Fényképet nem készit róla. Mindenütt mindjárt ott terem, Hivja fel tehát még máma, 456-os Csépány Fényképész telefonszáma. — A Pesti Tőzsde uj számá ban báró Szterényi József, Vida Jenő vezérigazgató dr. Nyulászi János Szurdai Róbert, Tóth László, Fiala-Dőri Ottó, dr. Breitner Ödön vezérigazgató és mások irtak cikkeket. Szenzációs gazdasági pénzügyi, tőzsdei hirek egészítik ki a lapot, amelynek textil, vas- és gépipari, vegyészeti, autó és biztosítási rovata is nagyon érdekes és friss.