Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-22 / 164. szám

1930. julius 22. JSfrÍRYID£&. 3 Édesítők szemléje VI. Ag. h. ev. leánygimnázium. Az ág. h. ev. leánygimnázium Értesítőjében Adorján Ferenc igaz­gató számol be az elmúlt tanév nevezetesebb mozzanatairól. Az is­kola keletkezésére vetett rövid pil­lantás után a tanév eseményeit is­merteti. Az iskolai év szeptember hó 4-tőt junius 25-ig tartott. Szemé­lyi változások csak a hitoktatói karban fordultak elő amint az a többi középfokú iskoláknál ls tör­tént. Az iskola jellegében a letűnt tanévvel uj változás következett be. Mint ismeretes, az 1926. évi 24. tc. alapján az intézet leány lí­ceummá alakult át s három éven át mint ilyen irányú iskola műkö­dött, a szülők részéről feime" rült óhaj s az iskola magasabb érdeke is ugy kivánták, hogy a visszaszervezésre tegye meg a lé­péseket az iskola. Ez meg is tör­tént s a kultuszminiszter de­cember hóban kelt rendeletével az átszervezéshez hozzájárult s az iskola ismét leánygimnáziummá lett, azaz a tudományegyetem min­den szakára való lépésre kvali­fikál, mig a líceumok csak a la­tin nyelvbői teendő vizsgálat fel­tételével képesítenek a legtöbb életpályára. 1. A tanítás rendben folyt, — azonban az értekezletek során egy­öntetű megállapítást nyert, hogy a tanulók tul vannak terhelve, ezért az iskola a tanterv keretében lehetséges könnyítéseket az egész vonalon életbelépteti. A valláserkölcsi nevelés biztosan halad minden kifogás nélkül. Ezt a munkát az Ellenőrző-könyvbe való bejegyzések s a szülői érte" kezletek 13 támogatták. Hivatalos látogatást végeztek az iskolában Ady Lajos tanker. kir. főigazgató ás Kócza Géza testne­velési felügyelő. Az egészségi állapot két tanuló hosszabb betegségét leszámítva, teljesen kielégítő volt. Mint na" gyon szép vonást megemlítjük, hogy az egyik betegnek szanató" riumi ápolási költségeihez az If­júsági Vöröskereszt Egyesület 120 pengővel járult hozzá. Igazi leányszivre valló cselekedet. Súlyos szerencsétlenség érte a tanári kar tagjai, közül Gáspár Mar gitot, aki olyan szerencsétlenül esett el, hogy mindkét alsó láb" szárcsontja megrepedt. A szokásos hazafias és egyhá" zi ünnepélyeket megtartotta az is­kola. Két tanulmányi kirándulást ren­dezett az iskola, az egyiket a Bükkbe, a másikat pedig Boldog­kőváraljára. A társadalom az iskola iránt ér zett érdeklődését adományokban is kifejezésre juttatta, amelyek sze­gény tanulóknak tanittatási költsé­geire szolgáltak, nagyobb részét pedig jutalmazásokra fordították. A tanári kar tagjai közül az elmúlt nyári szünetben Adorján Ferenc az ausztriai középiskolák felszerelését s internátusait ta­nulmányozta. Fehér Gábor az is­kolatanács támogatásával 4 heti tanulmányúton volt Olaszország­ban, Weiszer Gyula és Karner Emilia a tanárok továbbképző tan­folyamán vettek részt, Dubizmay Izabella a genfi egyetem francia nyelvi tanfolyamán volt s tett vizsgát. Kiss Margit és Péter Ilona tanárjelöltek 'gyakorló tanári évüket ennél az iskolánál "töl­tötték. Dubizmay Izabellát és Molnár Rózsit május havában az 'iskolafenntartó rendes tanárokká választotta. Az iskola tanári kara irodalmi, társadalmi s művészi téren végzett munkássága terén jelentős eredmé­nyekre tud rámutatni. A szertárakat és könyvtárakat céltudatos vásárlásokkal fejleszti az iskola. Az ifjúság önmüvelő tovább" képzésére 5 ifjúsági egyesület szol" gál. Az érettségi vizsgálatra vo" natkozó adatok, a tanulók névsorá­nak és osztályzatának közlése után statisztikai adatok következnek, — amelyből megtudjuk, hogy az el' mult iskolai évben felvétetett 274 tanuló s vizsgát tett 269 tanuló, j Az Értesítő utolsó lapjain az öltözködési szabályokat s a jövő , évre vonatkoz'ó tudnivalókat talál­ililr. VÁROSI MOZGÓ ff Hétfőn, Kedden 5,7 és 9 órakor, NEVETŐ BUDAPEST < SALilMOM BÉLA WE1NGAND TIBOR, NAGY ENDRE, HONTHY HANNA, LÁBAS JUCI, PÉCHY ERZSI 12 magyar sztár beszélő filmje. A Pénzintézeti Központ jelentése Budapestről jelentik: Most tet' ték közé a Pénzintézeti Köz­pontnak legújabb gazdasági hely­zetjelentését. A gazdasági jelentés 16 fejezetben tárgyalja az ország helyzetét az év első negyedében. A Nemzeti Bank tevékenységéről adott jelentés megállapítja, hogy ja sorozatos kanlatlá(biegiz4»Jáflá^ ellenére a bankkal szemben tá­masztott ' hiteligények mindvégig csekélyek voltak. A jelentés meg­állapítása szerint a magyar me­zőgazdaság helyzete az év első hónapjaiban nem javult. A terményárak lemorzsolódásá­val szemben csak az állathizlalás­nál mutatkozott egy ideig bizo­nyos mértékű javulás. Az 1930. január—márciusi ex­portárakban, az előző év azonos időszakában elért kiviteli árakkal összehasonlítva, a búzánál 10. a rozsnál 41, az árpánál 32 és a tengerinél 44 százalékos árvisszaesést lehet megállapítani. Érdekes fejtegetéseket ad a je­lentés a magyar külkereskedelem helyzetéről. Megállapítja, hogy az első negyedév 198 millió értékű be­hozatallal és 218.5 millió pengő értékű kivitellel, vagyis 21.5 mil­lió pengő aktiv egyenleggel zárult. A jelentés számot ad a vasút személy- és árufor­galmának alakulásáról is az év első negyedében. A rendel- 0 kezésre álló ideiglenes adatok szerint ( a szállított utasok száma 1930 első hónapjában kereken 19 millió volt. Ezzel szemben 1929 utolsó ne­gyedében a szállított utasok szá-i ma 23 millió volt. A szállított áru mennyisége az év első negyedében 49 millió ton­nát tett ki, szemben az elmúlt év utolsó negyedének 9.3 millió tonna ármennyiségével. Igy tehát a két negyedév adatait összehasonlítva, meg kelt állapítani, hogy a személyforgalomban 3.93 százalék, az áruforgalomban pedig 13.10 százalék vissza­esés állapítható meg. A kereskedelem helyzetének is­mertetésénél a jelentés rámutat arra, hogy ' a mezőgazdaság vásárlóképes­ségének rosszabbodása erősen kihat a kereskedelem helyze­tére, amelyet kedvezőtlenül befolyásol a behozatali áruf orgalom összezsu­gorodása, mely az előző év ne­gyedévéhez képest 30 millió P csökkenést mutat. Ezenkívül sem a fizetésképte­lenségi válság, sem a bizalmi vál" ság nem mutat enyhülést. K reklám Drágább-e a reklámmal dolgozó cégek árnja ? Sokan vannak abban a téves felfogásban ,hogy ott, ahol rek­lámmal dolgoznak, drágábban le­het vásárolni, mint egy másik, nem reklamirozó cégnél. Szemé" lyesen szerzett tapasztalaim azt bizonyítják, hogy ennek a felfo­gásnak éppen az ellenkezője igaz. Számtalan esetben fizettem már drágábban az árut olyan helyen, ahol reklámra egyáltalán nem köl­tenek semmit. — Azok előtt, akik teljes tu­datában vannak a reklám fontos­ságának az üzleti életben, egy pil­lanatig sem kétséges ez állitásom igaz volta. Világítsuk meg azon­ban e kérdést a logika boncaszta­lán. Természetesnek találja min­denki, aki e kérdést közelebbről szemléli, hogy ott, ahol nagyobb a forgalom, nagyobbnak kell lenni az üzleti eredménynek és igy ké­zenfekvő dolog, hogy a haszon is nagyobb. Azt is természetes­nek fogja mindenki találni, hogy a közönség körében minden rek­lám ellenére is elterjed annak a híre, ha valahol jó vagy rossz és olcsó és drága árut adnak a vevő­nek. Már mostan, ha az a keres­kedő, amelyik modern alapokra fektetett üzleti elveinél fogva a • reklámnak, tehát a nagy forgalom révén elért, de percentuáüsan ke­vesebb haszonnak a hive, rossz árut drágán akarna vevőire oktro­jálni, teljes tudatában van annak, hogy ezzel a legjobban ártana cé­ge jóhirnevének és forgalmának. Az pedig ugyebár senkiről sem tételezhető fel, hogy szánszándék­kal kárt okozzon saját magának. Bárki könnyen meggyőződhetik róla, hogy azokban az áruházak­ba^ ahol a külcsinra is adnak va­lamit, sokkal szebb árukat, sokkai nagyobb választékban és jutányo sabb áron vásárolhat, mint ott, ahol egyáltalán nem törődnek a külszinnel és az árunak tetszetős keretben, ízléses kiállításban a vásárló elé való adásával. Sokszor láthatunk szinte liliput­szerü üzleteket, ahol az áruk a le­hető legnagyobb pedantériávai van nak elhelyezve^ mintegy vásárlásra csábítva a nézőt és viszont vannak kényelmes nagy helyiségek, ahol szinte" bántó összevisszaságban vannak az áruk. S ott, ahol az áruval nem törődnek, rendesen nem törődnek a vevővel sem. A jól — rosszul kalkulált áraknál elő­fordul, hogy véletlenül egy-egy jó árut olcsó árra kalkulálnak s ilyenkor a laikus vevő szentül meg van győződve, hogy itt azért tu­dott olyan olcsón venni, mert nem »fényes« a kirakat. Pedig nem a nem fényes kirakat volt az oka olcsó vásárlásának, hanem csupán a v ik véletlen. Az igazság kedvéért ki keli je" lentenem, hogy vannak, akik a reklámmai is visszaélnek és a kö­zönség jóhiszeműségét kihasználva, meg nem engedett anyagi előnyök­höz jutnak. Ám azért adatott a kö­zönségnek a bírálat joga^ hogy; kissé hasonlítsa össze a reklámok* hangját a való élettel s akkor rövidesen rá fog jönni, hogy me­lyik reklám a reális és melyik tö­rekszik a közönség hisz ékenys égé­nek kihasználására. Napi hírek K1SNAPTAR Julius 22. Kedd. — Róm. kath. Mária Magdolna. — Gör. kath. Magdolna. — Prot. Magdolna. Izr. Thamus 26. APOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ; A legyőzhetetlen férji (5, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Biin és szerelem (5. 7 és 9 órakor) VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Nevető Budapest (5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. A közös úszómedencé­ben hétfőn és csütörtökön csak nők fürödhetnek. Bujtosi strand: nyitva egész na­pon át. Kedden és pénteken 13 —16 órák között c«ak nőknek. ököritói strandfürdő egész napon át nyitva. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át Gergelyffy és Farkas gyógy­szertár tartanak ügyeleti szolgá­latot. VÁSÁRNAPTÁR: Julius 22. Nagypirit (sertésvá­sár nincs), Szentgotthárd (lóv. nincs), Szombathely, Újpest bi-

Next

/
Thumbnails
Contents