Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-06 / 127. szám
2 J^fRYIDÉK. 1930. junius 6. Hasznos beruházás Irta: Pisszer János. A Nyirvidék vasárnapi számának vezércikkében azt a megállapítást találjuk, amely szerint a közületeknek és a magánosoknak is, — csak oly beruházást szabad eszközölniök, amely nemcsak a kamatot és a törlesztési hányadot, hanem még ezeken felül hasznot is hoz. Ez a kétségtelenül helyes tétel, azonban, mai viszonyaink között, okvetlenül meggondolást igényel. Bármely beruházás ugyanis, ha az csak a kamatterhet, vagy >csak a törlesztést hozza meg, avagy a kettőt együtt is, még hasznothajtónak nem mondható, ha igy pusztán, csupaszon tekintjük a kérdést. Ámde meg kell változnia véleményünknek, ha az ily beruházásoknál' azt is figye.lembe vesszük, hogy ezeknek létrehozásánál emberi munka is talál felhasználást, emberek, munkásemberek nyernek munkakört és ezzel kereseti lehetőséget, a ma annyira áhítozott kenyeret. Ha a munkanélküliséget tekintjük, akkor nálunk is, másutt is ,azt találjuk, hogy az önhibájukon kivül munkanélküi levőket, kellőleg támogatni kell, élelmiszerekkel, tüzelőanyaggal, készpénzzel, hogy őket a nagyobb veszedelmektől megóvjuk és az életnek megtartsuk. Világos, hogy ezek el nem kerülhető olyan kiadások, amelyek még a beruházást nem jelentik, de készkiadásokat eredményeznek. — Mégis megtesszük, megteszik széles e világon, hogy pénzt áldoznak erre a célra és igen helyesen, ha más módja nincs a munkásság kenyérhez juttatásának. De ki meri azt mondani, hogy az ilyen kenyérhez juttatás^ a helyes, ki merné azt állitary, hogy ezt a módot kell alkalmazni inkább, mint a kereseti lehetőségek, a munkaalkalmak megteremtésének a módját? Bár tagadhatatlan, hogy az ilymódon elköltött összegek vissza nem térülnek, kamatot nem hoznak, mégsem mondhatjuk haszontalanul kiadottaknak, mert nemzetünk munkástársadalmának fennmaradását célozzák és érikel, ami hasznosabb bármilyen külön »haszon«-nál. Mégis világos az is, hogy ,más módot kell keresni, — hogy a munkásság fennmaradjon, mint a segélyezés módját. Ez ugyanis sértő a dologhoz szokott munkásemberre, aki a maga (munkájával akarja »kiérdemelni« fáradsága jutalmát. Akárminő munkaalkalom teremtése tehát sokkal helyesebb mód, a munkáskezek foglalkoztatására, mint a munkanélküli segélyek nyújtása, Ha az ilyen munkaalkalom teremtése beruházás jellegével is bír, annál jobb. Ha pedig ez csak a kamatot és még ezen felül a törlesztés hányadát is meghozza, már elértük azt a célt, hogy a pénz forog, a munkásság dolgozik, keresete van. Teljesen mellékes mai viszonyaink között, hogy van-é külön még haszna is az ilyen beruházásnak, mert a főcél most, hogy az a beruházás ne legyen luxus, annak legyen gyakorlati értéke és adjon munkát, keresetet az arra rászorulóknak. Külön haszonra számítani ma szükségtelen. Az idézett tételnek tehát az a felállítása, amely mereven elzárkóznék a hasznot nem hozó beruházásoktól, mai viszonyaink között nem helytálló, mert ma meg kell elégednünk a kamatot és törlesztést meghozni tudó beruházásokkal is. Bár volnának ilyenek, hogy lenne munka. Sajnos azonban, hogy még ilyenek sincsenek. De, ha igaza lenne a felállított tételnek, akkor vájjon utak, terek, rendbentartása és díszítése növényzettel, fásítással, hasznothozónak tekinthetők-e? Mégis elvégezzük ezeket. Iskolák építése, egyetemi építkezések, meghozzák-é az azokba fektetett tőkék kamatait, törlesztési hányadait ? Hasznosak ugyan ezek a beruházások I — Hirdetés és nyomtatványrenközvetett uton, de kamatot, tör-1 delés ügyben a Jóba-nyomda 139. lesztést nem produkálnak. Igy ak-' telefonszáma hívandó. kor iskolákat már ne építsünk, vagy ne is építettünk volna? Meg kell a mai viszonyok kö zött tenni mindent, ami munkaalkalmat teremt, hogy az élet el ne sorvadjon ebben a kis ország csonkban. Most, amikor minden kereseti ág csak vegetál, legalább ezt a vegetációt kell fenntartani még ha külön hasznok elkönyvelhetők nem is lennének. Oda .kell hatni, hogy a megélhetést biztosítsuk, ha valami külön haszon ez zei nem is jár, hanem csak a kamat és a törlesztés is kikerül befektetésből, mert ma sajnos, — még ezt is nagy haszonnak kel tekintenünk, ha számszerűleg ez ki nem is mutatható. Örülnünk kell az adóalanyok fennmaradásának is és nem néz hetjük tétlenül az állandó pusztulást, amely ma már minden téren jelentkezik, kárára egész gaz dasági életünknek. Meg kell ragadnunk minden alkalmat, ha a tönkremeneteleknek ma már tagadhatatlanul nagy mértékét növelni nem akarjuk. Erre pedig alkalmas az olyan beruházás is, amely a kamaton és törlesztési hányadon felül, extra hasznot nem is hoz. Pünkösd vasárnapján delelőt! lé! tizenkét órakor hatalmas tiltakozó népgyűlés lesz a városháza előtti téren Trianon ellen Mindnyájan egyek vagyunk atriánom Szégyenbéke gyötrő fájdalmának átérzésében és a triánoni bilincs széthúzásának elszánt akaratában. Nyíregyházán ennek az akaratnak — ha már a junius 4-1 néma tüntetés kellő megszervezés hiánya miatt nem is sikerült, — pünkösd vasárnapján délelőtt fél 12 órakor hatalmas erőt kifejezésre juttató gyűlésen kell megnyilvánulnia. A népgyűlést a Nemzeti Szövetség rendezi és szónoka Molnár Kálmán esperes lesz. A Nemzeti Szövetség gyújtó szavú szónoka a városháza erkélyéről fog szólani. A nagyszabású népgyűlésre a Nemzeti Szövetség a következő fethivásban toborozza Nyíregyháza hazafias közönségét: Felhívás Nyíregyháza város hazafias közönségéhez! io esztendeje annak, hogy nemzetünkre rákényszeritették a trianoni békeparancsot. Azóta minden igaz magyar szivében élő fájdalommal ég a trianoni kereszt. Azóta a magyar nemzet a szenvedések és küzdelmek Gotgotháját járja. Ennek az útnak minden évköve a magyar szenvedés egy-egy stációja. Hisszük, hogy amint a régi Golgotha stációin keresztül a feltámadás felé vezetett az ut: a magyar nemzet szenvedéseinek utján keresztül is elérkezik feltámadásához. Ez a hitünk és akaratunk a biztosítéka nemzetünk gyermekeink, unokáink, dicsőséges és szebb jövőjének. Erről kívánunk tanúbizonyságot tenni a trianoni békeszerződés io éves fordulója alkalmából rendezendő népgyülésünkön, amelyet junius hó 8-án, pünkösd vasárnapján délelőtt fél 12 órakor tartunk a Városház-téren. A népgyűlés sorrendje a következő: Magyar Hiszekegy. Előadja a Tisztviselői Dalkör. Megnyitó. Tartja Dr. Mikecz Ödön, a Magyar Nemzeti Szövetség szabolcsvármegyei és nyíregyházi körének ügyvezető alelnöke. ^ Ünnepi beszéd. Tartja Dr. Molnár Kálmán r. k. esperes, kemecsei plébános. A rab oroszlán. Szavalja Rosszik Gyula tanítójelölt. Szózat. Előadja a Tisztviselői Dalkör. A népgyűlésre meghívjuk Nyíregyháza város hazafias közönségét s kérjük, hogy tiltakozó tömegei súlyával adjon jelentőséget e nap emlékének s tegyen bizonyságot az ország ezeréves egysége iránt érzett törhetetlen hűségéről. A Magyar Nemzeti Szövetség Szabolcsvármegyei és Nyíregyházi Köre. Az Országos Hadikölcsön Párt - erélyesebb akciót indít a valorizáció érdekében A hadikölcsönkötvények végleges rendezésének állandó napirendentartása már is azzal az eredményei járt, hogy a képviselőház is kénytelen volt a kérdéssel foglalkozni. Gróf Bethlen miniszterelnök ismeretes nyilatkozata után az Országos Hadikölcsön Párt elhatározta, hogy újból felhívja a magyar hadikölcsönkárosultak figyelmét arra, hogy eredményt csak akkor fog a mozgalom elérni, ha a károsultak szakítanak eddigi nemtörődésükkel és a szervezettség szükségességét belátva, egy ihatalmas táborba tömörülve küzdenek tovább célúk eléréséért. Fölhívunk ismét mindenkit, vagyoni viszonyaira való tekintet nélkül, hogy a Párthoz való csatlakozását haladék nélkül jelentse be. Felhívjuk egyébként az összes kápsult kereskedőket, iparosokat stb., hogy ezen bejelentést szakmájuk megjelölésévet annál is inkább tegyék meg, mivel a Párt a közel jövőben olyan akciót fog kezdeményezni, amely a valorizációtól függetlenül is anyagi kárpótlást fog részükre jelenteni. Nyomatékosan figyelmébe ajánljuk minden hadikölcsön és kötvénykárosultnak, — hogy a párttagság semmi néven nevezendő és így főképen anyagi kötelezettséggel nem jár, és a központi és panasziroda továbbra is díjtalanul áll a tagok rendelkezésére. Fölkérjük mindazokat a károsultakat, akik a közös nagy cél érdekében a vidék megszervezési munkájából rész óhajttanak vállalni, hogy ezt is, — vagy ha erre alkalmas egyént ismernek, ugy annak pontos címét, — bejelenteni szíveskedjenek. Bejelentések, panaszok és felvilágosítás kérések válaszbélyeges levélben a párt uj címére Budapest, VI., Podmamczky-utca 27. I. 12. küldendők. Apagy község hazafias ünnepe a trianon békeparancs tiz éves évfordulóján Apagy község hazafias népe méltó kegyelettel ünnepelt a tnánoni békeparancs tiz éves gyászévfordulóján. Ünnepelt az egyház és polgári Elöljáróság közreműködése mellett lelkesedéssel, tüntető felvonulással, tiltakozó kijelentésekkel. Ünnepelt gyászérzésekkel a ref. templomban, hol Birtha József ref. lelkész, v. képviselő, kormánybiztos tartott zokogó fájdalomba törő imát, utána pedig a köztéren tiltakozó gyűlésen beszédet, melynek hatása alatt a közönség elfogadta az alábbi határozati javaslatot: »Apagy község hazafias közönsége, miután Isten házában elsírta bánatkönnyeit, a tiz éves trianoni gyász miatt és buzgón imádkozott a magyarok Istenéhez, Nagymagyarország feltámadásáért, alantirt napon tartott tiltakozó közgyüÜzlet megszűnése miatt árusítás már csak rövid idei g! Seljem nadrág atlasz csikkal, melynek ára P 3 50, most az ára csak . . Mosó selyemharisnya minden árnyalatban, volt ára P 3 20, most csak S ilyemharisnya egész nehéz, prima minőség, mig a készlet tart . . Áraimat ismételten leszállítottam. Érdeke mindenkinek, hogy most vásároljon, mert soha az életben ilyen olcsón még nem vásárolt, mint most. — ÁRAIM: Férfi flór zokni, csodaszép mintákban P 1'98 ajándék ára most ...:.. P 1"28 Női flór harisnya prima minőség minden P 1 98 árnyalatban . . P 198 Férfi hosszaszára sportharisnya, melyet P 3*38 olcsón vettem, olcsón adom amig a készlet tart P 0 98 Gépselyem minden színben II fillér helyett esak .... 08 fillér. Minden vevő, ki mostanában vásárol, pénzéért dupla értékét kapja. Nagy tétel selyem Combinét vettem, melynek a re ides ára 8*50, most az ára P 4 98 Fxtra, primi mnliné férfi zokni, melynek volt ára P 3"80, most az ára P 1-98 Csakis egész finom minőségű dop'a keménygallér P 1 10 helyett, most P 0"98 Krecsák József Üzlethelyiség kiadó. uri- és női divatkereskedő Kállói-utca 2. szám. 3534—4 Berendezés eladó.