Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-18 / 136. szám
1930. iunius 19. JNÍyíryidék. dr. Fsrenczy Károly igazgató évzáró beszéde a tanítóképző ez évi történetéről. A rqménytelen anyagi körülmények és a szűkös elhelyezkedés nem károsítják meg lényegében az iskola munkáját, mely nek életképességét a növendékek száima (a két osztályban 82) mindennél ékesszólóbban mutatja. Az iskola egészségügy és a valláserkölcsi nevelés terén kb. ugyanaz a kép imiutatkozik itt is, mint a polgári iskoláknál. Ami az igazgató beszédének tanulsága volt; „ azt megérezte minden jelenlevő: Lehetetlen, hogy egy ilyen virágzó, keresztyén szellemmel telitett iskola minden közöny ellenére meg ne találja a külső boldogulás útját. Tul pedig minden részlethatáson ez évzáró legbecsesebb értéke annak összhatásában rejlett. Egy nagy, munkás közület élete tárult fel a hallgatóság elé, amelynek munkája Isten országának meg valósításán fáradozik. Nagy tűz pnszfitott egy rétközberencsi gazdaságban Junius 13-án éjjel fél 1 órakor nagy tüz pusztított Rétközberencsen Stein Miklós gazdaságában. Eddig még ki nem deritett okból kigyuladt az istálló s a tüz a napok óta tartó nagy melegben olyan gyorsan terjedt át egyik épületről a másikra, hogy mentésről szó sem lehetett. Percek alatt lángban állott a 28 méter hosszú ököristálló, egy 40 méter hosszú dohánypajta, egy 28 méter hosszú tengeri góré, a hidmérlegház, egy főzőkamara s a bennük levő takarmánnyal, gazdasági gépekkel, szerszámokkal, minden a lángok martalékává vált. Az egyik épületrészben 55 kacsa is bentégett s hogy más állat nem pusztult el, annak csak az a magyarázata, hogy az állatokat már napok óta a szabadban levő úgynevezett nyári istállóban tartották. A tüzet a szabadban alvó gazdasági cselédek vették észre s bár hataar talpra ugrottak, mégsem tudtak a veszélyeztetett épületekből semmit sem kimenteni. Az anyagi kár tekintélyes. A vizsgálat megindult annak megállapítására, hogy kit terhel a felelősség a tüz keletkezéséért. A nyíregyházig, egyházközség képviselőtestületének közgyűlése A nyíregyházi ág. h. ev. egyházközség képviselőtestülete dr. Geduly Henrik püspök és dr Bencs Kálmán m. kir. kormányfőtanácsos egyházközségi felügyelő elnöklete mellett junius 15-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel közgyűlést tartott a központi elemi iskola tanácstermében. A közgyűlést dr. Bencs Kálmán felügyelő a Hiszekegy szavaival nyitotta meg, majd napirend előtt nagy figyelem között emlékezett meg a trianoni szerződés tiz éves gyászáról. A békeszerződés morális és gazdasági csődöt teremtő hatásának vázolása során annak a reményének adott kifejezést, hogy az emberiség nemesebben gondolkodó része az utolsó 24 órában észre tér s nem engedi meg, hogy * ujabb mészárlással változzék meg a térkép, hanem a józan ész által diktált elvek jutnak érvényre s eljön mihamarább az idő, amikor Trianonról csak mint letűnt szomorú korszak határjelzőjéről beszélünk. A magyar gyász napjáról való megemlékezést mély csöndben halltngatta végig a közgyűlés. Ezután áttértek a közgyűlés elé utalt iigyek letárgyalására. A napirend egy kegyeletes aktussal kezdődött. Hálával és elismeréssel vett búcsút az egyházközség közgyűlése nemrég elhunyt kiváló tanítójától, Ország Gábortól, akinek emlékét jegyzőkönyvében örökítette meg s részvétéről a gyászoló családot is értesítette. A 44 pontból álló tárgysorozat legjelentősebb pontja az Ágostai Hitvallás 400 éves jubileumának megünneplésére vonatkozó intézkedések megtétele volt, amelyről lapunk más helyén számolunk be részletesen. Igen figyelemreméltó volt az egyházközség képviselőtestületének az a határozata is, amellyel a Luther-házban levő 5 bolthelyiség bérleti összegét 20 százalékkal leszállította. Élénk tetszés fogadta a felügyelőnek azt a bejelentését, hogy Tass Gyula tanitót a Kormányzó vitézzé avatta s egy uj nyíregyházi kereskedőnek, Sztraka Péternek azt a spontán elhatározását, hogy üzletének első napi bevételét teljes egészében az egyház céljaira adományozta. A közgyűlés tudomásul vette, hogy a tiszavidéki egyházmegye idei közgyűlését Nyíregyházán tart. ja, azonkívül azt is, hogy az ev. egyetemes gyámintézet ezévi közgyűlése szintén Nyiregyházán lesz. Ez utóbbira, mely körülbelül októeső-, szennyvíz ós trágyáié levezetésére, szellőztetésre és csatornázásra, stb. CSŐ nem roostf&KxHk, könnyű, vizet iiem ereszti dt, ole*ó ETERNIT MÜVEK HAISCHEK LAJOS,Budapest, Andr ássy út 33 Elárusító helyek: Ehrenfeld Márton Nyíregyháza, Ausp tz Bertalan Kemecse, Ooldmann Samu Dombrád, Olfick Ede Demecser, Ooldstein és Lefkovits Nyírbátor, Goldsteia Lajos Ujfehértó, Stern József Ujfehértő, Kaisler és Kun Tiszalök, Lazarovits Dávid Rakamaz, Lichtmann Ernő Balkány, Lindenfeld Károly Tiszadob, Lőwy Testvérek Büdszen'mihály, Mezei Jakab Nyiradony, Rosenbaum Fülöp Mándok, Staub Sándor Oáva, Stern Ignác Nagykáll , Zuckermann Éliás Ofehértó. 1490 -9 ber, vagy november hónap folyamán lesz, nagy előkészületeket tesz az egyházközség, hogy az ország minden részéről ideérkező egyházi vezérférfiak fogadtatása a legsimábban menjen végbe s Nyíregyházáról kellemes emlékekkel távozhassanak el majd. A tárgysorozat többi pontján kisebb jelentőségű egyházközigazgatási és pénzügyi kérdés szerepelt, amelyeket a képviselőtestület egyhangúan fogadott el. Kettős házasságért három hónapi fogházra ítéltek egy volt nagykállói községi Írnokot Az első asszony levele árnlta el a titkot Orosházáról jelentik: Balogh László kondorosi községi irnok 1928-ban került a községbe. Itt megismerkedett Jancsó János községi adótiszt Mária nevü leányával. Az ismeretségből rövidesen romantikus szerelem fejlődött ki. Már ugy volt, hogy az eljegyzést is megtartják, amikor az ősszel a menyasszonyjelöltnek azt mesélték, hogy Balogh nős ember, sőt gyermekei vannak. A szerelmes leány sírva kérdezte jövendőbelijétől, hogy igaz-e a hir. Baiogh körömszakadtáig tiltakozott, útlevelet és egyéb okmányokat mutatott fel, amelyekkel iga zolta, hogy nőtlen. Irt testvéreinek, akik szintén igazolták, hogy bátyjuk legényember. Igy aztán az idén februárban megtartották az 1 eljegyzést és az alispán diszpenzációjával az esküvőt március 20-án. Néhány hétig boldogan éltek a fiatai házasok, amikor április hetedikén a fiatal férj levelet kapott első feleségétől, aki kisgyermekükkel Baján él. A levél a fiatalaszszony kezébe került... Balogh első felesége azt irta, hogy az ura jöjjön azonnal Bajára, kisfiúk súlyos beteg, küldjön pénzt is, mert nagy nyomorban vannak. A fiatalasszony nyomban hazaszaladt szüleihez, megmutatta a levelet és az apa azonnal feljelentette Balogh Lászlót. Az eljárás (megindult és a nyomozás kiderítette, hogy Balogh László 1926-ban törvényes házasságot kötött Nagykállóbzn Várnai Erzsébettel és e házasságból gyermek Is származott. A gyulai ügyészség letartóztatta Balogh Lászlót és a csütörtöki főtárgyalásra fegyveres börtönőr kisérte. Balogh azzal védekezett, hogy azt hitte, első felesége (meghalt Jancsó Mária és Balogh első feleségének kihallgatása után a törvényszék három hónapi fogházra ítélte Balogh Lászlót. Az Ítélet jogerős. Tanulmányi szemle Űrnapján a helybeli homokkisérleti gazdaságba! A város gazdasági intézősége a | helybeli Gazdaszövetséggel egyetértésben tanulmányi szemlét rendez a helybeli homokkisérleti gazdaság telepén. A szemle junius 19-én, »Urnapján«, csütörtök délután fél négy órakor kezdődik, s azon részt vehet minden érdeklődő. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara ezúton is meghívja városunk minden érdeklődő polgárát, Is a szemlén mindenkit szívesen lát. Az országban a nyíregyházi kísérleti gazdaság az első kezdeményező homoki szakintézet. Ez ideig nélkülözte az ország ily különleges homoki szakintézetet, s igy Nyíregyháza város ragadta magához az irányítást a jövő homoki gazdálkodás fejlesztése szempontjából. Junius havában a legtöbb gazdasági növény teljes kifejlődésben van, s igy a szemlélőközönségre ez az időszak a legtanulságosabb. Ennek alapján a tervezett szetmlf sok érdekes megfigyelésre fog alkalmat adni mindenkinek. Érdekében áll tehát minden gazdálkodónak, hogy a tervezett, szemlén részt vegyen. A kirándulók szives figyelmét felhívjuk arra, hogy a homokkisérleti gazdaság Szarvasszigeten fek szik, elég közel a városhoz, a KÓtaji ut végén, s ezen az uton lehet bejutni a gazdaságba. Kérjük a gazdaközönséget, hogy junius 19-én, csütörtök délután fél három órakor gyülekezzék a Bessenyei-téren, á kisvasúti állommásnál, ahonnan délután 2 óra és 52 perckor indul a vonat. A leszállás az Erdei kitérőnél lesz, s onnan az erdőn keresztül lehet bejutni a homokkisérleti gazdaság telepére. Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara. Napi hírek KISNAPTAR. Junius 18. Szerda. — Róm. kath. Efrém. Gör. kath. Leone. Prot, Arnold. Izr. Sivan 22. VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Az örvény és a kisérő műsor (6 és fél 9 órakor) DIADAL MOZGÖKÉPSZINHAZ: A cár gárdistái (5, 7 és 9 órakor) APOLLÖ MOZGÖKÉPSZINHAZ: Floridai görl-csoport (6 és 9 órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. A közös úszómedencében hétfőn és csütörtökön csak nők fürödhetnek. ököritói strandfürdő egész napon át nyitva. Bujtosi strand: nyitva egész napon át. Kedden és pénteken 13 —16 órák között csak nőknek. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tarta nak ügyeleti szolgálatot. VÁSÁROK JEGYZEKE. Junius 18. Kiskunhalas. Junius 21. Pacsa (sertésv. nincs); lóvásár Szarvas, állatvásár Makó. Rádió-műsor. Budapest. Szerda. 9.15: A házikvartett hangv. 9.30: Hirek. 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása. 11: Az OMGE centennáris díszközgyűlése. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, idő járás jelentés és hirek. 12.05: A Tiszti Kaszinó zenekarának hangversenye. Utána: Hirek. 12.25: A hangv. folytatása. I: Időjelzés, időjárás- és vfe állásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 3.30: Morse-tanfolyam. 4.10: Felolvasás. 4.45: Időjelzés, időjárás-, vizái lásjelentés és hirek. 5 «o: Felolvasás. Utána zenekari haztgr. — 7.) j: Olasz nyelvoktatás.