Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-31 / 122. szám
JSÍYÍRYIDÉK. mmmuBsaatmamsam 1930. május 27. JNrtrfRYIDÉK. Miből áll aBedsaax-rendszer ? Ismeretes, hogy Magyarország egyes gyáraiban be akarták vezetni az úgynevezett Bedeaux-rendszert, aminek következtében az illető gyárakban a munkásság sztrájkba lépett. A sztrájk megszüntetése céljából kormányhatalma beavatkozással tárgyalások indultak meg, a munkásság képviselői és a munkaadók között az ezen okból felmerült ellentétek kiküszöbölése érdekében, mint tudjuk, csak bizonyos fokig jártak sikerrel, illetőleg a kérdést egy időre levették a napirendről. Miután a szóbanforgó bérfizetési rendszer széles körben nem ismeretes, szükségesnek látjuk, hogy ennek a rendszernek a lényegét ismertessük. A rendszert Charles E. Bedeaux francia származású amerikai mérnök alkalmazta először. A rendszer voltaképpen két fogalomból tevődik össze, az első a munkás munka teljesítményének megállapítása és igy bizonyos alap teljesítményének a lerögzitése, amelyet egy középszerű munkás minden különösebb megerőltetés nélkül el tud végezni. A másik fogalom maga a bérrendszer, amely úgyszólván — semmiben sem különbözik a »prérmum« bérrendszertől. A munkás alapteljesitményének meghatározásánál természetesen figyelembe veszik és alkalmazzák mindazokat a jelenségeket, amelyeket az ökonomikusán vezetett üzemekben az időakkordok megállapításánál ugy is használnak. Tehát a normális munkateljesítmény a munkának munkamenetből és munkaelemekre való felosztásából származik, oly módon, hogy ezeknek részletes elemzése mellett az effektív végzett munkához a munka elvégzése után szükséges pihenési időt is hozzászámítják. Tehát a munkának és az ezt követő pihenésnek összegezéséből származik az úgynevezett Bedeaux egység, mely nem egyéb, mint egy perc alatt elvégzett munkateljesítmény, a velejáró pihenési idővel. A rendszernek nagy előnye az, hogy lehetségessé teszi nemcsak egyes munkásnak, hanem egyes munkáscsoportnak, illetőleg műhelynek, sőt magának az egész gyártelepnek a munkateljesítményét oly mértékegységben kifejezni, amely független az előállított anyag előállítási, illetőlegeiadási árától. A rendszerrel figyelemmel lehet kisérni a teljesítmények változását és igy az is esetleg, hogy a termelés csökkenését mi idézi elő. Mert ha egy munkásnak munkája közben valamely nyersanyagra vagy va lamely alkatrészre várakoznia kell, vagy esetleg a munkája elvégzéséhez szükséges eszköz hiányzik vagy a gép üzemtelenné válik, vagy bármilyen más okok hátráltatják a termelés racionális menetét, ez a Bedeaux rendszernél azonnal világosan kitűnik. Igy a munkás igyekezni fog, helyesebben arra kényszerül, hogy a munkaidejét a saját érdekében is lehetőleg Iegjobben kihasználja, de a munka felügyelője vagy üzemvezetője is mindent el fog követni a munka zavartalan biztosítása érdekében. Tehát a nyersanyagot, az eszközök, gépek üzemképes állapotát a legmesszebbmenő módon lehet igy biztosítani. A bérfizetés e rendszernél ugy történik, hogy a munkás alapteljesitményét, amelyet 60 Bedeaux egységnek jelölnek meg, egy normális munkadíjjal fizetik, az ezenfelüli munkateljesítményért, tehát a 60 egységen felül elvégzett munkatöbbletért prémiumot adnak, még pedig oly módon, hogy ennek 75 százaléka a munkát elvégző munkásé, mig 25 százalék megoszlik a , munkásnak segédkező segédmunkás és a munka zavartalan biztosítása céljából alkalmazott munkavezető között. Ez által biztosítva van tehát az, hogy a munkás feladatának elvégzésében a segítségére kirendelt, illetőleg alkalmazott munkások réHa ma, a huszadik század közepén felébredne az ősember, vagy akár az, aki száz évvel ezelőtt élt a földön, — megdöbbenve és rémülten nézne szét a világon. — Megváltozott a gondolkodás, a kultura, a gazdálkodás, az élet és minden megnyilvánulása az emberi létezésnek.. „ A mult nap egy könyv akadt a kezembe. »A Szent Bibliának Históriája^ Ezt magyarázza a hires Bod Péter, a hévízi ref. lelkész az 1748-ban Szebenben kiadott könyvében. Eltekintve a »patrónus urak és patrónus asszonyok«-nak történt ajánlásától, Bod Péter megkezdi első könyvét a biblia magyarázatáról. Szinte katekizmusszerüen sorolja fel az ó-testamentumban foglaltakat. Azt mondja többek között, hogy a pátriárkák idejében, az özönvíz előtt, igen hosszú életűek voltak az emberek. Jellemző, — hogy az ó-szövetség szerint Matusálé Ádámmal, Settel, Noéval és Semmel összesen mintegy 860 esztendőt élt. — Izsák pedig körülbelül 350 évet. Bod Péter bibliai kutatása szerint a hires József 110 éves korában halt meg. Az ó-szövetségi könyvek széttagolása, méltatása, majd a Mózes, Józsue stb. könyvek rövid és találó ismertetése után rendkívül érdekes statisztikát találunk. Ez a Bod Péter által ó-testamentumi időszámitási táblának nevezett kimutatás. ^ A mai embernek kültönösen és szinte érthetetlenül hangzanak a kimutatásban foglalt számok, már csak azért ís, mert a szerző az ótestamentumból vett adatok szerint valójában is ugy tünteti fél, mintha a világteremtés Ádám születésével kezdődött volna. Az »idő-tábla« legérdekesebb ada tai a következők: Krisztus születése előtt 3984-ben, teremtetett a világ és ekkor született Ádám, — aki 930 év múlva halt meg, tehát Ádám, akit ősapjának tekint minden ember, 930 esztendőt élt, — érdekes, hogy az időszám-tábla egyáltalán nem emlékezik meg sem Éváról, sem Káinról, sem ÁbelrőL A szám-tábla szerint Noé a világteremtés után 1056. évben született, — vagyis Krisztus születése előtt 2928. évben. Eszerint tehát Noé, a ma élő ember szerint, nem egészen ötezer évvel ezelőtt született.... Noé bárkát kezd építem 520 éves korában és számtábla szerint a világteremtés után az 1656-ik évben és Krisztus születése előtt, — a 2338-ik évben, özönvíz által elvész a világ. Az özönvíz eszerint 4267 évvel ezelőtt történt volna és tartott 5 esztendeig, mert a szám-tábla szerint, ahogy az ó-testamentum mondja: Noé Krisztus születése előtt 2327ben jött ki a bárkából. A világteremtés után 1809 évvel kezdik építeni Bábel tornyát. — Utána 139 évre születik Ábrahám, majd 206-ban a világteremtés után meghal. Noé életének 950 esztendejében. A Bod Péter által összeállított ó-testamentuml időszám-tábl^ szeszéről is fokozott támogatásra fog találni és igy kidomborodik a munkás és a munkavezető közös érdeke. A rendszer ezideig Európában mintegy 400 gyárban van bevezetve és körülbelül 100.000 munkás dolgozik Bedeaux rendszer mellett. Mozi Katonazene kiséri a „Verdun ostromáé nak valamennyi előadását a Diadalban Kik voltak a világ legöregebb emberei ? Ádám apánk 930 évet élt, Noé pedig 950 éves korában halt meg — Az érdekes számtábla szerint a világ mindössze — 5913 éves rint tehát a világ legidősebb embere Noé, — aki 20 esztendővel felülmulta Ádámot is, mert ez 930, Noé pedig 950-ik esztendejében halt meg. Mellettük a szám-tábla szerint Set volt a legidősebb, aki életének 912-ik esztendejében halt meg. Bod Péter kutatása szerint Mózes a világteremtés után 2368-ban született s meghalt a világteremtés után 2488-ban, azaz 120 esztendőt élt. Salamon 2923-ban kezdi a templomot építeni, amelyet 11 év alatt fejez be. Krisztus születése előtt 1050-ben. A szám-tábla ezután a júdeai királyok uralkodási idejéről számol be és azzal fejeződik be, hogy a világteremtés utáni 3984-ik esztendőben megszületik Jézus Krisztus. Ha már most azt tekintjük, hogy ma 1930-at írunk, — ugy az ó-szövetség szerint a világ teremtése és Ádám születése— mindössze _ 5913 évvel ezelőtt történt. A zsidók ' szerint 1930-ban 5691 éves a világ, a tudósok szerint azonban a föld és az emberiség élete sokkal több ezer évre vezethető vissza. Bod Péter második könyvében a Krisztus születése után keletkezett szentirással foglalkozik. Beszél az apostolokról, akiknek az írásai nem maradtak fenn, majd a bibliafordításokról számol be. Kimutatása szerint 1748-ban már a biblia a következő nyelvekre volt lefordítva: angol, arabs, örmény, belga, ibériai, dalmát, dán, latin, egyptomi, esztóniai, finn, formózai, francia, német, grönlandiai, régi görög, mostani görög, helvéciai, indiai, zlanda, kaldeai, katalummi, lapp, lengyel, litván, maláriai, magyar, malaikai, mexikói, muszka, mixtékiaí, oláh, olasz, arméniai, perzsa, pedemontumi, pomerániai, récai, samaritaniai, siriai, spanyol, szász, szerecsen, siriai, svekus, tatár, tót, sínai, cseh, csingalika, török, valenciai, valliai. A további részekben Bod Péter arról számol be, hogy a biblia fordítás milyen hatással van a magyarságra. Elmondja, hogy az uj testamentum Debrecenben nyomattatott ki 1749-ben, — még pedig nyoic részben. — Megjegyzi, hogy Amsterdamban, amint to. vagyon téve, az 1725-ik esztendőben kinyomattatott az uj testamentum. Károh Gáspár fordítása szerint 12 részben, a , melleslegvaló szentirásbeh helyek deákul hozatnak elő benne. Sén Betűkkel, jó Papirosra vagyon, de inkább hiszen Lötsén nyomtattatott volt. Bod Péter a következőkkel fejezi be akkor nagy hatást és feltűnést keltett könyvét: »Ez rövid históriája a magyar bibliának, _ — melyből magyarok, vehetjük ' az eszünkbe Istennek hozzánk való szeretetét, aki nem hagyott minket az élet kenyere nélkül, hanem támasztott olyanokat, akik által szentbeszédét kezünkbe adná. Az u] testamuntumot eddig különösen tizenkétszer, az egész bibliát tizenötször nyomtatták ki, még pedig többnyire idegeneknek költségekkel s olyan állapotjában Nemzetünknek, amelyben semmi jót még remélni is nem lehetne. — Bétölt azért mibennünk az: »Az hol elfogy az emberi erő, ott kezdődik az isteni segítség. Végre megérkezett a várva várt nagy háborús film, a »Verdun ostroma®, amelynek ma délután 5 órakor lesz a legelső bemutatója a Diadal Mozgóban. Nagy elismeréssel tartozunk a Diadal mindenkor előzékeny vezetőségének, hogy ezt a horribilis anyagi áldozatokat követelő világcsodát is megszerezte Nyíregyháza közönségének. A Verdun ostroma valóban szenzációsan nagy alkotás. Ilyen film még nem pergett mozivásznon idáig. Ezen a filmen nem * kasírozott papirma séból készült harctereket fogunk látni, ezen a filmen maga a valóság jelenik meg előttünk a maga rettenetes borzalmaival, pusztításaival. Ezt a filmet nem történelmi feljegyzések alapján állították öszsze ügyeskezü, ötletes rendezők, — ezen a filmen maga a filmvevevőgép gyűjtötte össze a maga eredetiségében a történelmi adatokat. A Verdun ostromá t mától hétfőig bezárólag vetíti a Diadal állandóan katonazene kísérettel. VERDUN OSTROMA. A Diadal Mozgó kétségkívül Sok nagyágyút süt el mostanában. Sőt ma még a negyvenkettősök is Felvonulnak Verdun ostromában. DIOIKUS. 3131-6 Méhé szek figyelmébe oaMHH I^MHBHnaNMHnDVI Egy kgr. tiszta méhviaszkot műlépnek áthengerelek 70 fillérért. Egy kiló műlépet sdok 6 P ért. B&rtoa Pál Nádas-bokortanya 11. (Büdszentmihályi autóbusszal közlekedés) fehérneműéikor^ slo ppoIás, varrás és^^ VARRÓGfppf I VARRÓ GÉP RÉST*Nyíregyháza, Vay Ádám-u. Kmmsi masotóii A ÍJSOatfOtSB*^ * . ! 1 1. írnnmn—M W • ' • « •• " —* 0