Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-16 / 110. szám

1930. május 16. Irodalom Szabolcs irófiának, Lőrinczy Györgynek inneplése Most ötven esztendeje kis ver­seskötet jelent meg a könyvpiacon »Nefelejts« irta: Lőrinczy György. Magán hordta e könyvecske tar­talma a hivat ott ság bélyegét, az Ígéretes Jövőt, de hány ilyen kez­det hanyatlik az életnek emlékezet őrlő forgatagába! Hiszen a napnak jóformán minden óráját lekötő fá_ radságos munkának egész gar­madáját vállalta, vagy kapta Lő­rinczy György, a Felvidéki Ma­gyar Közművelődési Egyesület nagy missziójában, mint az egye­sület főtitkára, azután pedig, — mint Nyitra, Gömör, Komáromvár­megye tanfelügyelője, a Zsófia Gyermekszanatóriüm Egyesület — egyik alapitója és megszervezője stb. Nem azért fogott azonban irótollat, hogy ezt kezéből az élet feladatai és megpróbáltatásai ki­csavarhassák: volt megírni való­ja, egyre több, szebb és istenadta képessége, hogy művészi témákat művészileg formázzon — hát, irt. Minden esztendő meghozta a ma­ga bájos kis bokrétáját, Lőrinczy György költői talentumának ezer színnel és illattal pompázó kert­jéből. 'Némelyik kettősen is. " A magam földjén, — A bujdosók, — Hűséges szivek, — A rétek lelke, — 'A verdibáli nász, — Az igmán­di bég, — Dejanira és más no­vellák, itt el se lehet mind szám­lálni. Ötven év ötvennégy kötet! A Petőfi Társaság Jókai nagy­díj-bizottságának 1927. február hó 4-én Bársony István elnöklete alatt tartott üléséről Szóló jegyzőkönyv mondja: Az elnök megemlíti a Társaság JN^rÍRVIDÉK. A Szent Imre Névery János Igazgató Javában folynak a 24-i és 25-i nagy Szent Imre ünnepségek elő­készületei. Tegnapi számunkban hírt adtunk róla, hogy a nyíregy­házi középiskolák leánynövendékei előadják az ünnepségen a »Lilio­mos herceg« cimü látványos szín­müvet. A műsor egyik vonzó száma lesz a fiuközépiskolák szereplése is. — Szent Imre herceg ifjúságáról szól a színjáték, amelyet a fiuk ad­nak elő. Ezt a történelmi levegőt árasztó színjátékot Torday Ányos cisztercita tanár irta, aki több ki. váló ifjúsági színmüvéről ismere­tes. Az ünnepségen Szent Imre herceg életét és nagy etikai hatá_ ünaepségea mond méltató beszédet sának jelentőségét Névery János, a kir. kath. gimnázium igazgatója fogja méltatni. Május 24-én délután 5 órakor a diákoknak, másnap május 25-én délután 5 órakor a nagyközönség­nek mutatják be az impozáns Szt. Imre ünnep műsorát. Minthogy nagy érdeklődés mutatkozik az ün­nepség iránt és valószínű, hcj,<jy a Korona nagyterme zsúfolásig meg fog telni az ünnep közönségével, ajánlatos a helyek előjegyzése az Ujságboltban. Belépődíj nem lesz csupán müsormegváltás és igy számozott helyek sem lesznek. — jegyzése. Ezért ajánlatos az ülőhelyek elő­több kiváló prózairóját, akiket a j bizottságnak, valamennyiüket, ja­vaslatba kellene hoznia, de ezt az egyet lehet csak ezidő szerint megtenni. Ez az egy, aki az iro­dalomnak, több évtizeden át, ele­ven, munkás tagja, a Társaság­nak is, immár, úgynevezett, régi tagjai közül való, aki csak akkor nyúlt a tollhoz, amikor, igazán, volt mondanivalója, s aki ezt ih­letett, zengő magyar szóval, a stílnek tisztaságával, fajának el­olthatatlan szeretetével, a meg­indult lélek őszinteségével, mély­séggel és teljes formakészséggel adta át müveiben nemzetének: ez az egy a sok érdemes és ki­váló közül: Lőrinczy György. Sok-sok novellája, elbeszélése, regénye, visszaemlékezése ismere­tes d magyar olvasóközönségelőtt. Ifjúsági iratai pedig mintaszerű tisztasággal, irodalmi ízléssel, for­' ró hazaszeretettel első ifjúsági Írónkká is tették őt. Müveiben a magyar karakterek ragyogó alak­jai, a magyar föld feledhetetlenül szép tájai, vidékek sajátságos ké­pe, a mult eleven rajzai kötik íe érdeklődésünket, akik odaadóan kö vetjük őt és meggyőződéses hívei leszünk. Ezek az erények nagy írói megnyilatkozások, müvei pe­dig irodalmunk gazdagodását je­lentik. 'A bizottság a maga részé­ről örömmel ajánlja őt az elis­merő kitüntetésre. A bizottság tagjai egyhangúan elfogadják az elnök előterjesztését és méltató elismerését. Ennek alapján Ítélte azután a Petőfi Társaság egyhangúlag Lő­rinczy Györgynek a nagydijat. A napokban a Kisfaludy Társaság ünnepelte Lőrinczyt, mikor a Tár­saság ülésén Berzeviczy Albert elnök üdvözölte ragyogó dicséret­tel emlékezve meg félszázados írói működéséről és érdemeiről, ame­lyeknek tiszteletteljes elismerésé­ben a Társaság minden tagja osz­tozott és hálásan vesz részt az egész nemzet. De az ünneplők örömében el­sősorban szülővármegyéje, Sza­bolcs osztozik. Lőrinczy György itt született vármegyéjének hajdani székvárosában Nagykálióban és szülővárosa ünnepelte is ünnepelt irófiát. Évekkel ezelőtt Nyír­egyházán is bensőséges ünnep, ség keretében méltatták Lőrinczy irói érdemeit és lelkesen ünnepel­ték a magyarság kiváló reprezen­tánsát. Madarak és fák napja A polgári róm. kath. elemi isko. Iák f. hó 10-én tartották meg a hagyományos és mindig sok öröm­mel járó madarak és fák napját. Műsor: 1. Himnusz. Előadta a zárda és a fiúiskolák vegyeskara. 2. Alkalmi beszédet mondott Salamon László tanitó. 3. Karének. Zárdai leányka. 4. Szavalatok. 5. »Mit dalolsz ?« Duóban éne. kelte két zárdista leány. 6. »Madár kántáté«. Fuvó nádon előadták h zárda énekesei. 7. »Erdőn, mezőn«. Énekhár­mas. Előadta három zárdai növen­dék. 8. »Gondviselő édes Atyánk«. Karének. Előadta a gyermekkar. Műsor után vidám játék követ­kezett és a gondtalan gyermekka­caj mint a jövő Ígérete zengett a tágas, virágos mezőn. LEGÚJABB DIVATLAPOK AZ UJSÁGBOLTBAN Dáo Endre házassága — REGÉNY — Irta: TarttUlyné S. llww. 48 És... jött az asszony... Gyanutlanul, könnyen és édes ' fürgeséggel lépegetett. Piros ruh;L . ja v olt, ugy nézett ki, mintha test- ; vére volna a pipacsoknak, me- i lyekkel együtt fürdött most a nap- f ban és a szellőben. ) Csodálatosan szép haja vissza­ragyogta a napot. A férfit még nem látta meg. Már egészen mellette volt, mi­kor észrevette. Megállott. Mintha felmagasodott volna s karcsúsága szilárd merevséggel su­gárzott fel a mező térségén. Ru­háját lengette a szél, rácsavarta vékony térdeire. A férfi lerázta a pillanatok nagy szerű igézetét és felugrott. Elébe sietett. — Dán...! — kiáltott meglepőd­ve az asszony. — Isten hozta, csókolom a ke­zét, nagyságos asszonyom... — szólt lelkesen a férfi, ugy fogad­ta, mintha az asszony az ő biro­dalmába lépett volna. — Istenem... — susogta az asz­szony — milyen véletlen... de... én... sietek is, futok vissza... mi lenne... azt hihetné ő... hogy... — Nem... ne menjen el, nagysá­gos asszonyom... Itt, a szabad me­zőben Isten fogja a kezünket, ö vezet és mindenen az <5 mosolya fénylik... Nem szabad félnie... Az én gondolatom hivta el magát... Mitől 'fél...? 1 — Nem tudom... — lehelte az asszony — egy ér^és... valami csodálatos... kimondhatatlan... Dán a szájához emelte az asz­szony kezét. Minden mohóság nél­kül, nagy tisztelettel csókolta meg. A szemében és a hangjában sem volt semmi, ami az asszonyt sért­hette volna. — A maga érzése ugyanaz... mint az enyém... mellyel ide hív­tam... — Istenem... ne mondja ezt... Én máskor is, mindig ide járok... Hordozom magam, hogy leráz­zam a rám sulyosodó atmoszfé­rát... Itt künn átszűrődik testemen lelkemen ez a friss élet. Csak né­zem, nézem a távolokat s ilyen­kor, mintha kiemelkednék a lel­kem és messze-messze vinne a tekintetemmel... De... mostanában megzavar valami... Ahogy beszél­gettünk a folyónál... azután... Nó­ra... És amiket maga mondott. — Minden szó tovább él bennem... Nóra talán... kíméletlen volt nagy őszinteségében. Azóta ugy átsajog bennem időnként valami rémü­let. Olyan társtalan vagyok Igaznak érzem... amit Nóra mon­dott... És... érzem... Nóra meggyü­lölt engem... Pedig én... én szenve­dem az én életemet... — Nagyon szomorú, amit mond nagyságos asszonyom. Boldoggá tesz a bizalmával... Mintha a férfi hangja hűvö­sebb lett volna. Vagy elfogult volt...? Most odaértek, ahol a fegyver volt. 'A férfi hellyel kínálta az asz­szonyt S most is olyan gesztusai 'voltak, mintha nem a fűre, de trónra Ültetné... — De... azért mégis van vigasz­talás... 'Itt künn, az egyedüllétben felszabadulok... külön tudom vá^ lasztani a lelkemet a mindenna­poktól... ha nem igy volna... nem is tudnék élni... Az asszony elpirult és mély szenvedélyesség csapódott ki a hangjából, ahogy folytatta: ,— Csak magának mondom el! Soha, senki másnak nem monda­nám, hogy minden közönséges és nyers szó mellbe lök és a földig aláz... emberfeletti erő kell hoz­zá, hogy... felemelkedjem... Néha jön, kedveskedik... de én nem ér­zem az ő lelkét... Vájjon hol van vaskos testéből a lélek... a köny­nyü, szárnyas lélek, amirőt maga beszélt...?! — Anna... ne tépelődjék ezen. Talán megoldást hoz... az idő... Az asszony most is ugy érezte, mintha hiányoznék a férfi hang­jának kellemes puhasága, amit ez­előtt benne érzett. Meglepődött ezen. Miért...? Azután... a nevén szólította... tie hiszen természe­tes... kinyitotta előtte a szivét... talán nem szabad lett volna... — Az idő... — susogta a férfi szavait és lehajtotta a fejét. — Anna... édes... — szólította Inost a férfi s az asszonyban szédí­tő nyugtalanság borzongott, ta­lán kimondhatatlan öröm... mely fájt... sikoltott... r Engedte, hogy a férfi megfogja a kezét és a szemébe nézzen bol­dog rajongással... —Anna... szeretem.. Az asszony mosolygott és egy pillanatra fezárta a szemét. Nem felelt, csak könnyedén megszorí­totta Dán kezét. Annak ennyi is elég volt... Rá­( borult az asszony kezére és csó­I kokkal borította el. j — Én... édes... tiszta... asszo­; nyom... — suttogta. A 'forró szavak az asszony szí­• véhez értek... Mintha titokzatos 1 muzsika iengene... elöntötték a csók áradó hullámai... Már a nya­kán égtek... az állán... keresték a száj tüz-ivét mohó sietséggel... Most, valahonnan messziről egy kürtszó hallatszott. Az asszony eltépte magát tőle s egy pillanat alatt felállt, riadtan körülnézett. Szivére szorított kéz­zel, gyámoltalan remegéssel, állt ott... , l Mintha egyszerre minden ösz­szeomlott volna. A boldog érzé­sek vad szivdobogássá változták. A férfi nem birta utána élni ezt a hirtelen nagy változást. Csak nézte, hogy az asszonyban még egy pillanat előtt elevenen lobo­gott a Kimondhatatlan s most meg dermedt a lelkében, az arcán... — Isten vele Endre... — sut­togta Telé fakó haagon s már ment is. Dán nézett utána. Olyan álom­szerű volt, ahogy az asszony ment... ment... mindjobban távo­lodott, botorkáló, fürge lépések­kel. Felugrott. Utána sietett. (_ — Anna...! Igy megy el...? Az nem íehet... Mikor látom...? Miért is megy el... hiszen... nem volt semmi... amiért... — Az a kürtszó — lihegte — mintha figyelmeztetett volna... ta­lán... az Isten... ( — Ne higyje azt, Anna... — mondta a férfi kétségbeesetten —• Az Isten velünk van, velünk kell, hogy legyen... Ez az igazság, az élet Sgaz ság-akarása, hogy mi ta­lálkozzunk... ebben kell lenni a megoldásnak... Anna... ez nem le­het... véletlen... (Folytatjuk.) ; J

Next

/
Thumbnails
Contents