Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 74-97. szám)
1930-04-25 / 93. szám
1930. április 25. jtfrfWlDBK. 5 Elindultak a magyar pilóták Három magyar pilóta: Endresz György, Czapári Jenő és Grosschmidt István tegnap utazott el Budapestről, hogy Magyar Sándort amerikai repülésében támogassák. Endresz bizakodva számit •arra, hogy eddigi bravúros § repülései alapján részt vesz az oceánrepülésben és bizik a sikerben is. A pilóták Budapestről Londonba utaztak, ahoi tisztelgő látogatást tesznek Rothermere lordnál, majd Gépfegyvertűz, guerilla-harc és véres tüntetések Indiában — Adomány. N. N. a Kótaji utcai beteg asszony részére 4 pengőt, a Hunyadi-utcai szegény aszszony részére 3 pengő|t s a Rózsa utcai öreg asszony részére 3 pengőt adományozott. Az adományok szerkesztőségünkben a délutáni órákban (2—4-ig) átvehetők. — A Legújabb Divat, Beyer's Album, Párisi Divat áprilisi számai megjelentek és kaphatók az Ujságboltban . — Egy citátum helyesbítése. A Missziótársulat közgyűléséről megjelent tudósításunkban Énekes János prelátus beszédével kapcsolatban egy latin idézet fordul elő, amely sajtóhiba következtében nem fedi az elhangzott .citátumot. Az idézet helyesbítetten a követkoző: »Pa£ vobis, Ego sum. Noli me timere«. Erre az idézetre épitette a szónok fejtegetését a békéről, az egyszerűségről, őszinteségről és a megbocsátás szelleméről. — Grammafonfemezujdonságok a legnagyobb választékban az Ujságboltban 1 kaphatók. Pesthy Pált megoperálták Budapestről jelentik: Pesthy Pált, az egységespárt elnökét ma délelőtt a Grünwald szanatóriumban Winternitz professzor megoperálta. A műtét sikerült, a beteg állapota kielégítő. Felrobbant a benzintartály egy szabómühelyben Budapestről jelentik: A Kertész utca 40. számú házban lévő Friedmann Ferenc-féle szabómühelyben felrobbant egy 8 literes benzines edény. Egy munkás súlyosan, a tulajdonos és két másik munkás könnyebben sebesült meg. Meghaft Fejérmegye legöregebb embere Székesfehérvárról jelentik: Tegnap meghalt a város legöregebb embere: Munk Bernát volt kereskedő, aki 100 évet élt. 365—1930. vht. sz. Árverési hirdetmény kivonat? A nyiregyházi és budapesti kp. kir. járásbíróságok 19,035—2. és 341,152-2—1929. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzés folytán Vigh Jenő javára 440 P tőke és jár. erejéig 1929. évi december hó 16-ik. napján végrehajtás utján lefoglalt és 1200 P-re becsült ingóságok u. m.: Hans Hedre „Dünberg" gyártmányú motorkerékpár a nyiregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 41,983—1929. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, a Steyermüvek Vasgyár-utcai cement garageban 1930. évi április hó 28. napján d. u 4 1/* órakor nyilvános bírói árverésen elfognak adatni. Nyiregyháza, 1930. április 7. Dr. Zathureczky Álmos 5762 kir. bír. végrehajtó. 800-1000 drb. birkára ugar és tarló föld jühlegelö céljára kiadó , .—.,.—m m, 1 1 ibiiiii—••« 1111 min 1 Értekezni lehet a nyírbátori Közbirtokosság elnökségénél Nyírbátor. 2153 Bombayből jelentik: A moha-* medánok gyűlésén Mohamed Ali, aki kezdetben "Ghandit támogatta, és a mohamedánokat táborába vezette, állást foglalt Ghandi ellenállási kísérlete ellen, mert a kasztszellemtől áthatott hinduk uralmát akarja biztosítani a mohamedánok felett. A gyűlés határozati javaslatot hozott, amelyben felszólítja a mohamedánokat, hogy ne csatlakozzanak a politikai engedetlenség mozgalmához. Peshavarból súlyos zavargásokat jelentenek. A tömeg, több helyen a letartóztatott sótermelőket ki Fáy Szeréna, a Nemzeti Szinház örökös tagja, szombaton délben egy órakor érkezik Nyíregyházára, hogy résztvegyen az állami tanítóképző intézet szombati kulturestjének műsorán. A művésznőt, akit diadalmas pályájának félszázados évfordulóján ünnepi érzéssel fogad Nyiregyháza közönsége, az állomáson a város nevében Polinszky Pál kulturtanácsnok köszönti, este a műsor keretében Rövidesen folyósítják a magyar áQamkölcsönt Londonból jelentik: Az angol pénzügyi lapok élénken foglalkoznak a magyar államkölcsön felvételével kapcsolatos tárgyalásokról. Általános az a vélemény, hogy ja. kölcsön kibocsátása a közeljövőben megtörténik. Schober osztrák kancellár londoni htja Londonból jelentik: A »Daily Telegraph« diplomáciai levelezője irja, hogy Schober osztrák kancellár jelentést tett a népszövetség főtitkárságának Ausztria belső lefegyverzéséről. Schober tudja, hogy a szocialista és Heimwehr szervezetek lefegyverzése igen fontos a londoni pénzpiac előtt. Schober néhány napon belül utazik Angliába, hogy ujabb osztrák államkölcsön felvételéről tárgyaljon.' — M. Juhász Margit: Üzenem Ádámnak c. verskötete megjelent, kapható minden könyvesboltban. J akarta szabadítani a rendőrök kezeiből. Két páncélos autót megtámadtak. Az egyiket petróleummai 'leöntötték^ a- kocsi felrobbant és porrá égett. Attól tartanak, hogy a benne ülők elpusztultak. A belvárosban a csőcselék e^ motorkerékpárt támadott meg ?s pusztított el. A katonai parancsrokság ghurka csapatokat rendelt ki a rendőrség segítségére, remeive, hogy a tömeg megfutamodik. A lázadók bizva abban, hogy fegyverüket nem fogják használni, .folytatták a támadást. A katonaság gépfegyverSzohor Pál főjegyző mond üdvözlő beszédet. Fáy Szeréna kétizben lép a közönség elé és műsorába iktatta a »Tóni néni« előadását is. Ez a költemény, amelyet egy nagymagyar író Fáy Szerénának irt, egyik leghatásosabb, leghíresebb műsorszáma Fáy Szerénának. A tanítóképző kulturestjén nagy ünnepséggel veszi körül a város közönsége a Nemzeti Szinház kiváló mü[ vésznőjét. 170—1930. vsz. Árverési hirdetmény. A nagykállói m. kir. járásbíróságnak 1929. Pl. 9614. sz. végzése folytán közhírré teszem, miszerint Általános Forgalmi Bank R.-T. végrehajtató javára 450 P tőke, ennek 1929. évi szeptember hó 6. napjától járó 12 0/0 kamata és eddig összesen 84 P 67 fillérben megállapított költségek erejéig 1929. évi december hó 4. napján bíróilag lefoglalt és 1080 P-re becsült lovak, lószekér és csőstengeriből álló ingóságok 1930. évi április hó 30. (harminc) napján d. u. 2 órakor kezdetét veendő és Balkányban adós lakásán megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Nagykálló, 1930. február 3. LÉVY ELEMÉR 2448 bir. végrehajtó. Amerikába hajón nekivágnak az óceánnak, a mely felett majd magyar gépmadáron szállnak keresztül, hogy ráirányítsák az egész müveit világ figyelmét a magyar igazságra. tüzzef söpört véqjg a tömegen, 20 ember elesett. A chittagoijgi guerillaharc halálos "áldozatainak száma 16. Londoni i^l.entés szerint" Peshavarban "helyreállott a rend. Lahore utc'áira is angol járőröket' rendeltek ki. Északi irányba ugyancsakcsapatokat küldtek. Hivatalos jelentés szerint 12 ember halt meg és 12 súlyos sebesültet szállítottak kórházba. Ghandi Sedali faluban beszédet tartott, amelyben az alkohol elleni harcra buzdította hívőit és a datoTyapálmák pusztítását kövefelté. IDŐJÁRÁS A Meteorologiaí Intézet jelenti: Hazánkban a hőmérséklet magasabb a rendesnél. A maximuma jóval meghaladta a "20 C fokot. Esők a Dunántuf keleti felében voltak. Budapesten ma délben a hőmérséklet 19 C fok volt. — Prognózis: Az évszakhoz képest meleg és helyi Zivatarokra hajló, idő várható. Nyíregyházán április 23-án este 9 óráig a hőmérséklet maximuma 20.4 C fok, minimuma 7.5 C fok volt. : • TŐZSDE. A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90-20 volt Valuták: Angol font 27.80—95 Cseh korona 16.87—97 Dinár 10.00-10.08 Dollár 569.80—571.80 Frank 22.30—60 Leu 3.37 — 3 41 Lira 29.80—30.10 Márka 136.20—136.20—80 Osztrák schilling 80.35—80.75 Svájci frank 110.60—111-10 7 erménvpiac: Buza 78 kg. 21.45-65 » 80 » 21 85—22-10 Rozs 10.70 — 10.90 Árpa I. 14.25 — 14.50 „ IL 13.25—13.75 Elsőrendű sörárpa 17.25—19.25 Másodrendű „ 16.00—16.50 Zab I. 13.20—13.70 „ II. 12 65—13-10 Tengeri uj 11.90—12.00 Köles 9.50 — 11.00 Korpa 8.20—8.30 Repce 50.10—52.10 Határidősök: Buza májusi zárlat 20'02—03 juniusra zárlat 20'59—60 októberi zárlat 19.92—93 Rozs 1930. májusra 10 52—53 Roz3 októberre 12-56 — 58 Tengeri májusra 11.85—87 Tengeri juliusra 12.18 — 12-20 „ transit 11.13—15 Ne mulassza el nyomtatvány rendelése előtt én-ajánlatot kérni a Jóba -nyomdától Nyiregyháza, Széchenyiút 9. szám. Telefon 1?9. Drágább van, jobb nincs! Az 1930-as Morris Oxford Six a hathengeres kétliteresek legjobbja. Finger typ controll, hydraulikus fékek, triplex üvegezés stb. Áraink, hitelfeltételeink a legjutányosabbak. Kérjen felvilágosítást, ajánlatot; Morris Autók Képviselete, Budapest, VI., Andrássy-út 28. szám. 274—25 & „Tóni néni" is előadásra kerül Fáy Szeréna szombati műsorán p