Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-15 / 86. szám

JrflfÍRYIDÉK. 1930. április 15. Öobetörést követett el egy furfangos olcsvai hentes Az a jó osztrák hagyomány! Nemrég foglalkoztatta a gazda­sági köröket az osztrák és magyar érdekek kölcsönös kielégítése ut­ján könnyen létrehozható szoro­sabb szomszédi kapcsolat kérdése és máris megjött rá a túlsó oldal­ról az a felelet, melyet nem vár­tunk. Az osztrák kereskedelmi mi­nisztérium osztályfőnöke megérke­zett Budapestre, hogy a két or­szág között fennálló kereskedelmi szerződés revíziójáról tárgyaljon. A revizió szó ebben az esetben nem Trianon ellen, hanem éppen annak kimélyitése felé jelent elto­lódást. Nem akar egyebet az osz­trák kormány, mint azt, hogy a mezőgazdasági válság cégére alatt »csupa barátságból« kinai falat épitsen a magyar buza és liszt exportja elé. Ez a revizió lebeg­hetett az osztrák delegátusok sze­me előtt halvány vízióként már akkor, amikor Genfben a vámbé­kérői cégjelzett konferencián kirí­vóan hangoztatták, hogy Ausztria vámvédelme a szomszéd államok­hoz képest elmaradott. A konfe­rencia természetesen indokoltnak fogadta el ezt az álláspontot, — mert éppen olyan vehemenciával törekedett a vámbékére, mint a trianoni tanács az igazi békére... A jó osztrák szomszéd, miután »barátságos formában« közölte ve­lünk, hogy szeretne az osztrák— magyar kereskedelmi szerződés re­víziójáról tárgyalni, megkapta a magyar kormánynak a barátságos érzületet értékelő válaszát, hogy a kívánságok ismertetése kívána­tosnak látszik. A szíves meghívás hozta közénk ugylátszik Schüller osztályfőnököt, akt személyesen győződhetik meg arról, hogy a magyar kormány tárgyalni haj­landó, de meggyőződését feladni nem igen fogja. A meginduló tár­gyalások mindenesetre hivatva lesznek arra, hogy a magyar me­zőgazdaság érdekei se maradjanak kivüi az ajtón csak azért, hogy az osztrák agrárpártok meg legyenek elégedve a kormány »magyar ba­rát« vámpolitikájával. Tisztában vagyunk azzal, hogy Ausztria Jugoszláviával folyta­tott tárgyalásai a gabona és liszt­vámok felemelése tárgyában foly­tatódni fognak a napokban és a gabonamonopólium ügye a meg­beszéléseknek kimenetelétől függ. Amikor az osztrák sajtó a kor­mány sugalmazására támadja a köztünk levő kereskedelmi szer­ződést, hangoztatva, hogy ez Ausztriára nézve nem kedvező, miután kivitele ugrásszerűen csök­ken, a szerződés felmondása ré­vén nem egészen baráti zsarolás­sal akarja kierőszakolni azt a bi­zonyos reviziót. A magyar kormány eddig nem jelentette ki készégét a revizió véghezvitelére és álláspontja — majd csak az osztrák kívánságok ismerete alapján fog kialakulni). A magyar közvélemény állás­pontja azonban már kialakult és a kormányt a legteljesebb ellen­állásra szorítja. Elmultak az össz­monarchia szép álmai, de ugy látszik, ott tul nem felejtenek, pedig jó volna, ha az osztrák nép mostani urai felhagynának azzal a jó osztrák hagyománnyal, mely minket nem hagy élni. . Passepartoukat Ízléses kivitelben készít a Jóba-nyomda könyvkötészete Nyíregyházán, Széchenyi-ú t 0. sz Szűcs Imre olcsvai hentes ápri­lis 5-én feljelentést tett a csendőr­ségen ismeretlen tettesek ellen, akik 5-re virradó éjszaka üzlethe­lyiségének udvarra néző ablakán az egyik üvegtáblát sárral beken­ték s betörték, majd az igy kelet­kezett nyitáson benyúlva, a vas­védőrácsot kibontották a falból s az egész ablakot a tokjából ki­véve, az ablakon át az üzlethelyi­ségben talált hentes árukat ellop­ták. Feljelentése szerint 320 kg fehér sózott szalonnát, 20 kg pap­rikás szalonnát, 40 kg olvasztott zsirt, 50 kg füstölt sertéshúst vit­tek ei tőle, mely utóbbi áru között 6 db füstölt sonka is volt. A kára 1064 pengő. Üzlete betöréses lo­pás ellen biztosítva volt a Hazai Általános Biztosító Társaságnál 1000""pengőre, évi 10 pengő díj­fizetés ellenében. Gyanúja egy 35 év körüli, fel­tűnően fekete, kikent bajusz u, fekete ruháju és csizmád, jól öl­tözött cigányra irányul, aki előző napon a boltban 20 dkgramm sza­lonnát vásárolt nála s ott tartóz­kodásakor alaposan körülnézett. A csendőrség a feljelentés alap­ján megtartott helyszíni vizsgálat alkalmával elsősorban is a kér­déses ablakot vette szemügyre s itt olyan nyomra bukkant, amely a feljelentésben foglalt állitás va­lódiságát erősen kétségessé tette. Abban az esetben ugyanis, ha az ablak betörése ugy történt volna, amint azt Szűcs Imre előadta, az ablaküveg bekenésére használt sár lehulló részeinek az ablak párká­nyára kellett volna esniök, ellen­ben az ablakpárkány nem volt sá­ros, csak a fai, ami arra mutat, hogy a sarat a tettes ugy kente rá az üvegre, hogy az ablak­szárny nyitva volt. A csendőrség a vizsgálatnak ezt az adatait Szűcs Imre elé tárta, aki tagadta, hogy bármi része is lenne az önbetörés gyanúját mu­tató cselekedet elkövetésében. Három nap múlva, április hó 8-án azonban annyit bevallott, hogy az ellopott áru mennyisége tekintetében tett feljelentése nem felel meg a valóságnak, mert nem volt csupán 24 kg szalonnája. A csendőrség nem elégedett meg ez­zel a vallomással sem, hanem to­vább folytatta a nyomozást, any­nyivai is inkább, mert Szűcsöt már 1911-ben lopás büntette miatt a szatmári kir. törvényszék 3 havi és 3 heti fogházbüntetésre Ítélte, a nyiregyházi kir. törvényszék pe­dig 1.928-ban orgazdaság vétsége miatt itélte el 14 napi fogházra, s igy alaposan gyanúsítható azzal, hogy ebben a bűncselekményben is része van. Szűcs amikor már látta, hogy tárgyi bizonyítékok is kerülnek a csendőrök kezei közé, ujabb val­lomást tett s ennek során beis­merte, hogy maga követte el a betörést azért, hogy az 1000 P biztosítási dijat megkapja. Az ellopottnak jelentett zsirt és sza­lonnát meg is találták a vermé­ben elrejtve, füstölt hus pedig a betörés elkövetése idején üzleté­ben nem is volt. A csendőrség a bűnjeleket biz­tosította s a Szűcs üzletvitelére vonatkozó leveleket és forgalmi adókönyvet lefoglalta s az ira­tokhoz csatolta. , Szűcs ellen az eljárás megin­dult. te az értekezlettel, hogy a ver­senyre az összes fővárosi és vidéki iskolák meghívást nyertek. Beje­lentette, hogy a kitűzött kérdések részben a Vasár kiállításával és a megtekintendő üzemekkei lesznek kapcsolatosak, részben pedig a kereskedelmi szakoktatás anya­gával lesznek kapcsolatosak. Kü­lön pályadijak lesznek a német, francia és angol nyelv köréből. Dr. Szakáll Zsigmond főigaz­gató a kereskedelmi szakoktatás szempontjából szólott a kérdés­hez és közölte, hogy az akciót minden tekintetben üdvösnek és támogatásra méltónak tartja. Dr. Dengi János egyetemi tanár, a kereskedelmi iskolai tanárképző igazgatója és dr. Schack Béla fő­igazgató hasonló értelemben nyi­latkoztak, dr. Székely Artúr ka­marai titkár pedig a budapesti Kamara támogatását jelentettebe. Az előkészitő-bizottság többek felszólalása után elhatározta, — hogy a versenyt május 10—13-án tartja meg, s a pályatételek ösz­szeállitására pedagógusokból és gyakorlati szakemberekből álló szűkebb bizottságot küld ki. A pályázati kérdéseket zárt borí­tékban helyezik el, s közvetlenül a verseny megkezdése előtt köz­lik a résztvevőkkel. Tekintettel a várható nagy ér­deklődésre, a rendezőség a részt­vevő növendékek számára — a kik féláru vasúti jeggyel utaz­nak, — már most gondoskodott megfelelő elhelyezésről. A vidé­ki résztvevők a Fővárosi Diák­szállóban kapnak lakást. A 3 na­pos kirándulás teljes ellátási dija az önköltségen jelentkezők ré­szére mindössze 12 pengő lesz, melyben minden mellékkiadás bent foglaltatik. A tehetségverseny iránt nagy érdeklődés mutatkozik a fő­városi cégek részérői. — Már eddig többek között a Magyar Konfektiómüvek, a Fé­süfonó rt., a Fonciere Biztosító Intézet és az Egypt—Textil vál­lalták egy-egy nyertes állásba­helyezését. Ugyancsak számos cég ajánlott fel értékes versenydíjakat. A tehetségverseny védnökségét egyébként Bud János kereskedel­mi-, gróf Klebelsberg Kunó köz­oktatásügyi miniszter és Ripka Ferenc főpolgármester vállalták, a zsűriben és rendezőbizottságban pedig résztvesznek a hivatalos pe­dagógiai és gazdasági körök ösz­szes illetékes tényezői. A rendezőség irodája az Okisz helyiségében (VI., Andrássy-ut 25. szám alatt) működik. Gazdaságok részére mindenféle nyomtatványt jutányos áron készít a J Ó BA-nyomda Nyíregyházán, Széchenyi-út 9. Telefon 139. Qróf Mailáth József ófehértói erdé­szeténél vaggontételben kapható bármily mennyiségben akác-, tölgy hasábtflzifa, afcác szőlőkaró. Eladó olcsó áron cca 1000 hl. használt boroshordó. Bővebb felvilágosítást ad Gróf Mailáth József erdészete ófehértó. 2102—2 Országos tehetségversenyt rendeznek a kereskedelmi iskolai növendékek részére Az Országos Kereskedő és Iparos Szövetség elha­tározta, hogy a többi ér­dekképviseletek bevonásával az ország kereskedelmi növendékei részére évenként megismétlődő te­hetségversenyt rendez abból a célból, hogy egyrészt bevonja a fi­atal kereskedőgenerációt a vásárok propagandisztikus törekvéseinek előmozdításába, másrészt hogy az elméleti oktatásban részesülő ifjú­ság érdeklődését felébressze az iparcikkeknek kereskedelmi és üzleti szellemű forgalombahozatala iránt. A verseny rendezése tárgyában tartott előérfekezleten Reiss Jenő dr. kamarai tag, az Okisz társel­nöke ismertette a verseny pro­grammját és célkitűzéseit, úgy­szintén annak jelentőségét, hogy a verseny különböző témakörei­nek első helyezettjei díj gyanánt ; egy-egy tekintélyes cégnél nyer­Inek alkalmazást, ami lehetővé fog­' ja tenni a mostoha gazdasági vi­szonyok között is a fiatal tehetsé­gek érvényesülését. Bejelentette, hogy az Okisz a verseny 3 napos tartamára saját költségén látja el az összes vidéki kereskedelmi is­kolák egy-egy növendékét. Dr. Szarka István titkár közöl­Hétfőn Vallásos előadások. Kedden RÓZSAESÓ vagy KIS SZT. TERÉZ Szerdán Csütörtökön ANNY ONDRA és WERNER PITSCHAU együttes főszereplésével AZ EXxSÓ ŰSÓE Égy b,akfis szerelmi naplója 9 felvonásban. ZOHO-HÜRU lS br priz J9L K3ÉT DIPLOMATA Gseiszövények és vidám fordalatak 8 fel\onásban. Nagypénteken nincs előadási Előadások kezdete vasárpap 3, 5, 7 ét hetiOznap 5, 7 és t) orafcor

Next

/
Thumbnails
Contents