Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-23 / 68. szám

1930. március 23. JífÍRYfDÉK. 3 a lehetetlenül nagy létszámot és van e gy miniszteri rendelet, amelynek értelmében ha túlságosan nagy az osztály létszáma, szét kell a gyer mekeket osztani más iskolákba. Ez megbolygatná a felekezetek oktató munkáját és nem kívánatos. Bencs Kálmán dr. polgármester hangsúlyozta, hogy a város teljes elismeréssel méltányolja az egyházak kulturális munkásságának nagy J

elentőségét, különösen a tanyai is:olázás mintaszerű lebonyolítása te kintetében, dé nincs módjában, hogy segítsen, sőt sok kilátás erre a jövőben snics. Az egyházaknak nyújtott segély évenként üz százalékkal növekedik, de ennél tovább a város nem mehet. Majd azt hangoztatja a polgármester, hogy a város jóindulatu megértését tan sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyhazaktól levett temetőterületekért többet adjon, mint amennyit £zek a területek papirkoronában érnek, azaz nem köteles a papirkoronát valorizálni és mégis földet ad földért, mert a város tudja, hogy mikor az egyházakat segiri, polgá- g rait segiti. I Paulik János kormányfőtanácsos erre az érvelésre emelt hangon jelenti ki, hogy ha a valorizációs törvény rendelkezései szerint nem is (köteles a város az elvett földért földet adni, de köteles erkölcsi szempontból, mert akármiként is intézkedik a kényszerű helyzetben hozott törvény, az, ha elvesznek tőlem valamit és nem adnak semmit helyette, bolsevista elv alapján történik. Azzal, hogy az elvett értékkel szemben nem köteles nyújtani megfelelő ellenértéket, ne érveljen senki. Ha elveszik az egyházak földjét, igenis kötelesek erkölcsi szempontból kárpótolni. A város a rekompenzálás erkölcsi alapjára helyezkedett és ezen az alapon kell is állania, mert enélkül minden összeomlana. Paulik János erélyes érvelése mély hatást tett a szakosztályi tagokra és az ülés Kovách Elek dr. javaslatát fogadta el, amely arra hívja fel a polgármestert, tegye ala pos megvitatás tárgyává a segélyre szoruló felekezeti oktatás ügyét. 5 PERC ALATT Vasárnapi írások 1 színészet kopott szekere Irta: Szohor Pái. A színészet kopott szekere kátyúba jutott, felfreccsent ra a sár. A kopott szekér régen letért már az önmagáért való kuttura köves Htjáról s a magyar gazdasági élet kerékagyig érő sarába ragadt. Nem táncolnak már tüzes paripák a múzsa postakocsija előtt, inkább a gond húzódik meg a szekérkas tört szalmáján... Estéről-estére ásít a szinház. Komáromi János regényében van ilyen meggyötört, összetört figura: vitéz Petylfó Mihály kiszolgált obsitos, aki valamikor még Lombardiában verekedett és megsiketült az ágyudörrenéstői. Egész napját a boglyaskemence kuckójában tölti s nagy nekihevülések után feje rögtön a térdére csukA jó bécsi gemüthlich hangulatot megismerni visznek el egy csendes, a forgalomtól félreeső laa kávéházba. A gemüthlich bécsiektől vannak legjobban elragadtatva az idegenek. Kis, szük helyiségben a füstöt vágni lehet. Belépésünkre mindenki kedélyesen köszön. Barátságos családi kör Arany Jánostól. Néhányan hangosan vitatkoznak. A vitába a szomszéd asztal is beleszól. Fiatal nő kézimunkájára hajol, félszemmel az urára sandit, ki ép akkor mondja be az abszolútot a család összes aduival. Az el lenfele szúrós bajusszal megkontráza, mir.e a feleség családi kötelességből rosszakaratuan morog. Tipikus bécsi öreg ur házisapkában csibukozik. Másik asztalnál römiznek. A főúr vicceket ad le. A kártya hivatalból megáll, kézimunka szünetel, pipa kicsúszik. Bizonyára a programmhoz tartozik. Jóakaratú nevetés. A pipázó öreg a térdére csapkod. Az asszony a holnapi dupla hab reményében élesebbet kuncog. Egy nagy családi érzésben fonódik össze az egész társaság. Reám^solygok kísérőimre. Élvezem a tipikus gemüthlich képet. »Elcsiptem az ultit« — ordítja be magyarul a kontrázó. Jobban esik magyarul "élvezni a nagy pillanatot. A főúr meg áll, de már kiabálja a tipikus bécsi »Jenő az Estet.« A gemüthlich hangulat buborékja szétpukkad a tipikus bécsi kávéházban. 1 lik. Ásit fogatlanul, miként estérői-estére e szinház nézőtere. Hová lettek a páholyok mecénásai, a kakasülő vastagtapsos diákifjusága? Hová lettek a forró színházi esték, a népszínművek édesbús nótái, Thália rajongó papjai és hová lettél Te — bánatos nyíregyházi közönség, hogy kiragadnátok a színészet kátyúba jutott kopott szekerét ? Ugy látszik, megváltozott , a három szerelmes plátói viszonya. Ezelőtt egymásnak élt az iró, a színész és a közönség, összefonta őket a legtisztább égi szerelem, a művészet varázsa. Az iró azonban elfelejtette már a jambikus sorok komoly méltóságát, inkább élete vált hasonlatossá a jambushoz: rövid siker és hosszú szenvedés. Mert Biahánévai eltemettük a népszínművet, János vitézzel az operettet s ebben az esztendőben is három fiatai magyar iró örökszép színmüve kerüli műsorra: a százéves »Csongor és Tünde«, az ifjú Vörösmarty tollából; azután a badacsonyi'hegyek termése, a vígjáték könnyű múzsájának szüretje: »A kérők« s az örökszép magyar tragédia, ez a sziklára épített töprengés: »Bánk bán.« A modern irók nem találnak kapcsolatot a közönséggel. Molnár Ferenc darabjait inkább külföldön játszák, mint idehaza; Herceg Ferenc — a vezér — történelmi problémákhoz nyul, melyben a politika gáncsot vet az irodalomnak: Kossuth alárendelt szerepe »A hid«-ban, most pedig Szendrey Júlia hirtelen második házassága közvetlenül a segesvári tragédia után — hálátlan témák romantikus rajongók előtt. A revü-irók pedig a káprázatos kiállítás költségeit a görTök ruházatán igyeKeznek megtakarítani, fantasztikus táncok keleti bujaságu zenéjét lopva be a nehézkes magyar fülekbe és tehetetlenül vergődnek a közönnyel. A színészet kopott szekerének saroglyáján ott üi tehát az iró, de olyan nehezen segiti ki a kátyúból.... A színésznek nem újság a sárbaragadt ekhós szekér; Déryné ifj asszony is igy járt — nagy hegyeken át — Kolozsvár felé. Korcsmák gőzös ivószobájában, szénaníÜPES KÉSZÜLÉKET öTRlflKIUQ HÚIOZOTIVA PHILIPS an c^áá\okQx^iadöykíiz ícuáóéxt illatú csűrök mélyén emberöltőkön át dobogott a világot jelentő desz ka. A régi »Hárs« feíé esténként hosszuszoknyás kisasszonyok vándoroltak a sáros nyíregyházi utcákon, nyomukban kézilámpát vivő finom gavallérokkal. A szitáló őszi eső sárbahuzta a *ókedvet, de azért — az akkor még csak hatosztályos gimnázium növendékei kitartóan leskelődtek a kivilágított albiakok alatt s odabent a szállában Finum Rózsi lángralobbantotta a nehezen Révülő nyíregyházi műpártolókat. Bláháné itt "énekelte a »Sárga csíkó« erélyes Erzsíkéjét, a »Piros bugyeHáris« kikapós menyecske alakját, Török birónét s innen repüft veie esténként négylovas hintó az erdő hosszú, holdvilágos utján át a Sóstó felé. Azóta nincs már »Hárs«, nem jár többé á Sóstóra a nemzet csalogánya, a régi' gavallérok is elköltöztek lassan a Morgó felé... A nemzeti elnyomatás korszakában iró és színész együttesen dolgoztak a magyar nyelvért. A német Pest kőszinházat épített s a karzaton csizmadialegény tombolt, a földszint nyárspolgára otthon hagyta a nemtörődömség szegletes koturnusát s a páholyok aranyifjusága virágot szórt a nemzet napszámosai elé. A színészet hivatása százesztendő alatt nem sokat változott; mindössze ezelőtt beszélni kellett tanítani a magyart, most pedig nyesegetni keh a sok élősdi fagyöngyöt, mely észrevétlenül ráragadt nyelvünkre. A gyermek »Apa« néven csúfolja édesapját, a divatos Oefnő manikürözés és ondolálás előtt azt üzem az élőszobában türelmetlenkedő udvarlójának, hogy »ei van utazva«,az acfóhivatai peüig nagy nyomorusagunkban »végrehajtást eszközöli eíTenünk. Színészek — sz5raz magyar kenyerünk rajongó papjai — rátok vár a hivatás: lenyesegetni nyelvünkről e vétkes szörnyűségeket. Es m,ost hátra vagytok Ti — elbujdosott, kritizáló, elégedetlen közönség. Hajdan a jólét ünnepi ruhájában ültetek a kivilágított nézőtéren, most pedig lekopott a páholyok cifra aranyozása és szu rágta ki a színházpártoló magyar középosztályt. En ezelőtt éppen 25 esztendővél voltam először ebben a színházban. Mint elsőosztályu kis diák gyerek vasárnap délután a tizedik sor szélén meghatottan üldögéltem. Ezeken a kopott desz kákon — akkor még nem áütak ki ennyire a görcsök — Zilahi Gyula társulata a Szulamitot játszotta. A darabra már hom41yosan emlékszem csupán. Talán a második felvonásban a "hős valamiérti leereszkedett a kútba és nagyott reccsenve kettétört a rud, mélyre felfügggeszkedett. Nyomtalanul eftünt a süllyesztő titokzatos mélységében. A kis rövidnadrágos diákgyerek a tizedik sor szélén ijedtében hangos sírásra fakadt és felvonásközben kitámolygott a színházból. Másodszor az elmúlt héten sírtam Tháliának ebben az elhagyott templomában. Most a közönség tűnt el valami láthatatlan sülyesztőn. A színpadon buzgón deklamáltak a színészek —• és ásított rá a páholy, moly rágta a támlásszékek szalmafonatát, titokzatosan nyögött a kakasülő deszkapadja. Kísérteties nyikorgással ásított a színház, mint kátyúba jutott kopott szekér... Hívogatót tartok, mint gondtalan gyermek majális előtt. — Gondunk ablakát eltakarja kibontott zászlók lobogó szövete, ríem látszik a könny. S én könnyes szememnek csillogásán át szeretnem megszoritani sora mindenkinek kezét, aka ma estére otthonhagyta busongását.