Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-22 / 67. szám

1930. március 22. JSí1rfRYIDÍK. 7 Filatélia Rovatvezető: Zwick Vilmos rg. tanár. A budapesti bélyegkiállitás. — Március 23-án, vasárnap d. e. fél 11 órakor nyiük meg, Rákóczi-ut 72. szám alatt, az Excelsior-szálló termeiben, a Filatéliai Kurir propaganda bélyegkiállitása, amelyen számos külföldi gyűjtő is résztvesz. A kiállitásra beérkezett óriási anyagot 10 csopoftra osztotta be a rendezőség. Mint közérdeklődésre számot tartó csoportokat megemlítjük ezeket: Magyar lebetüzések az osztrák bélyegeken. Városi bélyegek. Szükség bélyegek. A bélyeg, mint diszitő elem. A bélyeg művészete. Przemyst ballon és repülőpostája. A világháború tábori, hajó és tengeri, hadifogoly postája. Okmánybéiyegek. Szaksajtó. Szakirodalom. 1 Ifjúsági gyűjtők csoportja. Filatéliai segédeszközök. Öríási munkája lesz a rendezőségnek, mig a hatalmas anyagot szakszerűen csoportosítva, kellőképen elrendezi. A rendezőség, illetve munkabizottság élén, mint a kiállítás igazgatója: örvös János főszerkesztő áll. Elnöke Kulcsár Károly ny. honvéd ezredes. Vidéki tagjai: Debrecenbői Békés István kereskedő, Nyíregyházáról Zwick Vilmos ev. Kossuth reálgimnáziumi tanár, Szegedről dr. Kövér Béla ügyvéd. A kiállítók közt, mint minden országos alkalommal, ott lesznek a nyiregyházi ev. Kossuth reálgim názium bélyeggyűjtői "is, akik vezető tanáruk, Zwick Vilmos kalauzolása mellett szombaton este mennek fel Budapestre a kiállítás megtekintésére. Városunk felnőtt filatélistái közül is már többen jelezték, hogy ezt a ritka alkalmat meg fogják ragadni és felrándulnak Pestre, ahol & kiállítás épületében (Rákóczi-ut 72.) ez alkalommal, 20, százalékos kedvezményt is kap minden látogató a szállodai árakból. A kiállítás 3 napon át lesz 'megtekinthető d, e. 9 órától éste 7 óráig. Belépőjegy egyszeri látogatásra 1 Pengő diákjegy 30 fillér. M o Az asszonynélküli város premierje ma van az ApoliOban Valahol, a legmesszibb Amerikának embernemjárta helyén,, ahol csak egyszer egy esztendőben köt ki a hajó, él 400 társával együtt a telep távirdásza. A telepen nincs egyetlen asszony sem, Európából küldenek hát egy hajórakománynyal. Pontosan annyit, ahány férfi a szigeten van. Útközben azonban egy nő meghal, eggyel kevesebben érkeznek a szigetre. A távirdásznak nem jut asszony... Ez a mese kiinduló pontja és egyben magva is annak a filmnek, amely »Az asszonynélküli város« címen ma kerül bemutatóra az Apollóban. Természetes, hogy a nagy csapás, az asszonynélküliség, tragikus véghez juttatja a távirdászt, aki öngyilkos lesz. Addig, amig azonban ide elérkezik, sok minden történik. A rendező keze, kezdve az asszonynélküli sziget életének furcsa eseményeitől a homokpusztában tévelygő aranykereső csapat szenvedései plasztikus elénkvetitéséig, sok mindent teremt meg a film vásznán. Mélységes erővel döbben elénk egy különös, csodálatos világ embereinek soha nem látott élete a filmfelvevőgép lencséjén keresztül. A vergődő, önmagával és mindenkivel meghasonló, asszonyért lelkendező és a végén elbukó távirdász figuráját az európai filmgyártás egyik legnagyobb erőssége: Conrad Veidt rajzolja meg. Ez a film egyik legszebb állomása annak a mindig csak felfelé ívelő karriernek, amely joggal juttatta világhírnévhez a kitűnő szinésjzt. De lugyanolyan jó|k a többiek is, a rendezővel az élén, akik az év egyik legnagyobb slágerét alkották meg Az asszony nélküli város-sal. Bizonyos, hogy Nyíregyháza város mozilátogató közönsége örömmel és megértéssel fogja fogadni Conrad Veidt minden idők legnagyobb filmjét. — A Conrad Veidt előadásokra ajánlatos jegyekről előre gondoskodni tekintettel a film horibilis költségeire, az Apolló igazgatósága a helyárakat mégis csak husz fillérrel, illetve az olcsó helyeket csak 10 fillérrel emelte. Tisztviselőjegyek ráfizetéssel vasárnap délután 3 órakor is érvényesek. Zsnfolt házak nézték végig tegnap a „Submarine" előadásait a Diadalban »Zsufolt ház« — milyen meseszerűen hangzó fogalom a mai súlyos gazdasági viszonyoktól agyongyötört életünkben. És tegnap mégis a szó legszorosabb értelmében vett »zsufolt házak« nézték végig a »Sub marine« vagy »Az acélkoporsó? c. filmremek valamennyi előadását a Diadalban. Valóban csodálatosan szép film, amelyniák megkapóan kedves meséje, szédületes filmbravurjai és a legfokozottabb idegizgalmakat előidéző drámai fordu- 1 latai egyaránt magával ragadják a nézőt. Két vidám tengerészcimbora áll a filmmese középpontjában, a kik [jóban, rosszbjairt elválaszthatatlan barátok mindaddig, amig éket nem ver közéjük a könnyelmű asszony. Rettenetes tragédiának kell lejátszódnia, hogy az az igazság kiderüljön s a két jó barát ismét egymásra találjon. S ez a rettenetes tragédia egy tengeralattjárónak az elsülyedése, amelyen ott van az egyik barát is. A film legnagyszerűbb jelenetei ott játszódnak le az elsülyedt tengeralattjáróban, a tenger fenekén. A végpusztulásba jutott tengerészeknek megdöbbentő helyzetét olyan megrázó erővel hozza elénk a rendező, hogy szinte megfeledkezünk róla, hogy csak — mozgókép az egész s azt hisszük, ihogy a való élet szemlélői vagyunk. Előadás után számosan gratuláltak Vadnay Ferenc mozidireldtornak, aki valóban meg is demli a dicséretet, hogy ezt az értékes, gyönyörű szép filmet óriási anyagi áldozatok árán is megszerezte Nyiregyhátíaí közönségének. £ülön elismerés illeti a nyiregyházi honvédzenekart is, amely kitűnően aláfestő zenét szolgáltatott a film nagyszerű jeleneteihez. — A Submarine-t még csak vasárnapig tartja műsoron a Diadal. felad egy 10 szavas apró hirdetést a Nyírvidékbe, melyben kiadó lakását hirdeti, lakását a lakáskeresők oly tömege keresi fel, hogy azok közül feltétlen kiválaszthatja, az Önnek megfelelő lakót. Dán Endre házassága — REGÉNY. — 9 Irta: Tartallyné S. Ilona. Dán csitította a barátját. Ö volt a józanabb, mint rendesen. A Mária-utcába értek és fölhívta Panyolayt is a saját lakásába. Ahogy beértek, a sezlonra bukott és azonnal elaludt. Hiába költögette Dán, nem akart fölkelni. Morgott. Szidta Dánt. Azzal fenyegette, hogy levágja a fülét, ha nem hagyja nyugton. Dán mit tehetett ? Hagyta. Nem a fülét levágni, hanem Panyót ruhástól elaludni. Tiz óra volt, amikor felébredtek. Dán kelt fel először. Kinyitotta az ablakot. Gyönyörűen hallatszott a reggeli harangszó. A Mária-utca vasárnapi zenéje zengett be hozzájuk. Öblös, lágy hangok hintáztak a harangszóban. Panyolay is felkelt s a tükör előtt állt. Utálkozva nézte puffadt, torz arcát, szemeit. — Te Bandikám, — mondta kedvesen, — miért is nem vagyok én egy józan életű, rendes emlber... ? Talán, ha megházasodnék, ha az apámra hallgatnék... ő azt meri állítani, hogy a fizetésem egynek nem elég, kettőnek elég volna s ... talán hárman is " szépen megélnénk belőle ... — Ez mese. Ne hagyd magad elámítani. Az öreged valami nagyon gazdag nőre gondol, aki kirántana az éjszakából és az adósságokból. Panyó hallgatott. Fésülködött s egyre nézte azt a fakó, lump arcot, amely visszanézett rá a tükörből. A harang egyre szólt... Panyó most a gyermekkori húsvétokat érezte meg a harangszóban. Csengő, imádság-szavak röppentek belőle a lelkébe. Elszabadultak, hosszú, fehér szárnyakká nőttek s megérintették Panyó ártatlanságból kiöregedett lelkét. Valami megzörrent belül... — Egyszer már a templomba is illenék menni, úrfi... Ez az öreg Borca néni reszelős hangja volt, aki rájuk szólt egyszer, mert malmot játszottak a templom előtti padon. Hány éve már aninak ... ? Akkor kinevették az öreget. Most valami, a torkáig lobbanó érzés dobbant meg benne. — Panyó ... ! Szoktál te templomba menni ? — kérdezte Dán, mintha csak az ő gondolatából kotorta volna elő a szavakat. — Honnan láttad meg, hogy erre gondolok ? — csodálkozott. — Nem... Nem szoktam. Most jutott eszembe, a harangszó ébresztett rá, hogy én az Istent egészen elfelejtettem. — Én is... — mondta Dán vontatottan, elgondolkozva. — Pedig (anyám mondta, hogy semmit se kezdjek Isten nélkül. — Panyó... — No, mi az ? — Gyere... menjünk el a templomba... Egymásra néztek. Lopva. Kémlelő szemmel. Nem bujkál-e szemeik villanásában, szájuk szögleteiben a guny apró eleven vonala ? Igaz-e a felgyúlt áhítat-szomjúság ? A harangszó, az Igék felzengése, az ének, a brokátok fénylő dekorációja, gyertyák remegő lángjai, az orgona Istent idéző mély, bugó hangjai... mind hívják talán őket ? Most jöttek el értük ebben a harangszóban ? — Mindebben van valami ríkató, a fejet földfelé hajlító erő, mellyel megtelik a lélek, az idegek, a sziv, meleg, szorongató érzés gyul tőle bennünk, mely belsőnk felé fordítja látásunkat. Felöltöztek és elindultak. Az elnyújtott szent ének kihaljlatszott a kis térre. Emberi esdés száll a hangok szárnyain .. . Megborzolta tagjaikat. Beléptek. Mióta elindultak, nem néztek egymásra. A Szentséget épen magasra emelte a pap. A ministráns gyerek csöngetett. A nagy titok csöndje meggörnyesztette az embereket. Föld felé borult Isten megért vetése... A tpmjén fátyola bomlott szerte. Miniatűr fellegecskék röppentek a füstölőből az ég felé ... Virágok illatoztak ... Hófehér gyöngyvirágok, orgonák, nárciszok ... A nők könnyű parfőmjei is belevegyültek. Az egésznek vegyüléke csodálatosan súlyos és különös 'volt. Beborította a görnyedőket. Mintha egymás mellé kapcsolta volna őket és egyetlen nagy lélekké tömörülve egyforma szavak korbácsolódnának szivükre. És mégis, mintha mérhetetlen távolságokat kényszerítene közéjük, mely miatt nem érzik egymás jelenlétét. Mind külön-külön, a maga lényével görnyed Isten felé. Most az orgonából gyönge, erőtlen szárnyalással lebbentek ei a hangok. Lassan szétfolytak és félve nyújtóztak el az áhítat csöndjében. Gyönge, felhőszerü vonalként futottak el a hangok a görnyedezők feje fölött. A pap eltette a Szentséget. Súlyos sóhajtások szakadtak le a szivekről. Visszafojtott lélekzetüket engedték szabadjára a hivők. Némelyek arcán az elragadtatás gyönge fényessége tündöklött. Panyolay is felnézett végre. Végig nézett a templom hajóján. Baloldalon, a kis oltár előtt egy térdeplő alak megfogta szaladozó pillantását. — Bandi... — súgta — nézd: Béby... Dán arra nézett. Meglátta a lány könnyű, lehajló alakját. — Ö volna ... ? A leány halvány yolt, elmélyedt s fájdalmas-könyörgő vonalak felhőzték be arcát. Mellette egy kis szürke öregaszszony térdelt, kalapjának kopott fekete szalagcsokra meg-megrezdült a fején. Motyogó szájához és fáradt szemeihez emelte néha hófehér zsebkendőjét. Ez csakis a Béby anyja lehet. Panyolay is, Dán is erre gondoltak. A Béby száján nem volt festék, sem arcán, sem szemein. Mintha most a kis öregasszony energikus szája irányozná minden tettét, gondolatát. Néha felrebbent az asszony tekintete s ölelte vele a leány friss alakját. Szeretettel. Gondok súlyos •—árnyék-ölelésével. Egy sovány szerzetes jelent meg a szószékben, hosszú, vékony nyakát előre nyújtotta s tonzurája, mint egy kis hold, fénylett a fején. Aszkézisgyürte vonalak rajzolták bele lelkes arcát, sötét árnyéku, mély szemeiből az elragadtatás perceiből visszamaradt tüzek lobogtak. A Béby vállát megérintette a kis öregasszony és előbbre hivta, az. oltár felé. A szerzetes beszélni kezdett. (Folytatjuk.^