Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-21 / 66. szám
JhfVíRYIDÉK. 1930. március 21. mtrriTníiTOWiiT^-Tí^ «••••• 4 ___ imészetes, hogy a ház tulajdon nem kap kölcsönt a bankoktói, vagy igen korlátolt mértékben, addig a földbirtok előtt nyitva állanak a kölcsön pénzforrások. Ennek dacára intézményesen szerveződik az állam részéről is a mezőgazdasági hitelhez juttatás, ami egyébként igen helyes, különösen a mai idők ben, de soha szó nem esik a házbirtoknak állami támogatás utján való olcsó hitelhez juttatásáról. E helyett azonban kezdenek beszélni tatarozási kényszerről, . hogy munkát adjanak a munkanélkülieknek. Mintha nem tudná azt fel fogni minden háztulajdonos, hogy saját érdeke az épület karbantartása, mintha nem kapkodna a legtöbb háztulajdonos fühöz-fához hogy hitelhez jusson, mellyel a háború alatt és után agyonrekvirált és elnyuzott házát rendbehozhassa, — de mindhiába 1 Ismételten hangsúlyozom, hogy a munkanélküliség nehéz problémájának megoldását a házak intenzivebb tatarozása utján is elő kellene mozdítani, "de ezt épen ugy nem lehet kényszer eszközökkei elérni, mint ahogy nem lehet a rongyos embert arra kötelezni, hogy a szabóipar fellendítése érdekében csináltasson magának jó ruhát, vagy foltoztasson. 'fia komolyan akarjuk á munkanélküliség enyhítését a tatarozás utján, kapjanak a háztulajdonossok i—2 evi tatarozási kedvezményt, adóenyhitést, vagy 2 évi kamatmentes moratóriumot és olcsó tatarozási kölcsönt. De furkósbottal ezt elintézni nem lehet. és elköltözöttek visszavont engedélyének számát is ki szokták adni ismételten. A nyíregyházi rádiósokat pedig a Stúdió és a gyárak megkülönböztetett elbánásban részesíthetnék, mivel az itteni rádiózás költségesebb mint más városokban, amennyiben itt rosszak a vételi viszonyok és itt 4 lámpás Szinház géppel lehet olyan eredményeket elérni, mint másutt a 2 lámpásokkal. Ezért nem tud a detektoros vétel itt elterjedni. Én a magam részéről is kijelentem, hogy az 1000 számot viselő engedményest külön értékes meglepetésben kívánom részesíteni. Sps. adásra, vendégjáték kivételével. Bi váltható egész napon át a pénz tári órákban. e tekintetben és sokáig emlékezetünkben fog maradni révült, tétova rohanása a síneken a film utolsó jelenetében, mögötte a robogva közeledő vonat két fényszóró lángszemével. A film női főszerepét a szépséges Elga Bring játsza. Ez a film az évad verhetetlen világattrakciója, melyet az Apolló horribilis. összegekért kötött le, hogy azt Nyíregyházán egyidőben mutathassa be a budapesti Ufa és Corvin színházakkal 3 napig. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Cserépkályhák minden színben ét uagyságbun olcsó árban, kedvező fizetési teltételek mellet! kaphatók. Átrakót, tiartitist és javii&>t vállalok. Zajácz Endre kályhás, Kbtaji otci 46. sü. 535 Napi hírek KISNAPTAR, Március 21. Péntek. — Róm. kath. Benedek. — Gör. kath. Jakab. Prot. Benedek. Izr. Adar 21. VÁROSI SZÍNHÁZ: Égő város (este 8 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Submaríne (5, 7 és 9 órakor) APOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Az asszony nélküli város (5, 7 és 9 órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: zárva. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum; iskoláknak nyitva 9—-13 óráig. Egész héten át az Osgyáni és Töröík gyógyszertárak tartanak ügyeleti »z®igálatot. VÁSÁROK JEGYZÉKE. Március 21. Aszód, Csenger, Nemesvid (sertésv. nincs), Rum, (sertésv. nincs), Szőllősgyörök (sertésvásár nincs), Zalaapáti. — Március 22. Lóvásár: Békés; kirakodóvásár: Budapest, Hódmezővásárhely. Március 23. Tiszaföldvár; kirakóvásár: Békés, Hódmezővásárhely Rádió-müsor. Budapest. Péntek. 9.15: A m. kir. budapesti 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30: Hirek. . 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjclző szolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli haraagszó az egyetemi templomból, idő járás jelentés és hirek. 12.05: A házikvartett hangv. Utána: Hirek. 12.25: A hangv. folytatása. I: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. x 3.30: Meseóra. 4.45: Időjelaés, időjárás-, vízállásjelentés és hírek. 5 o: Felolvasás. Utána: Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. 6.10: Felolvasás. 7. 15: Hangverseny. 7.50: Przemysli emlékünnep. 9.15: Gramofonhangverseny. 10.35: Időjelzés, hirek. Majd: Bachmann-jazz. Amit a közönség észrevesz Köszönet a Rádió Egyesületnek Meg kell jutalmazni az 1000-ik előfizetőt A Nyíregyházi Rádió Egyesület "mely tulajdonképpen papíron van csak meg^, amennyiben belügyminiszteriig jóváhagyott alapszabálya nincs és tagokat nem vehet fel. Hisszük azonban, hogy az agilis vezetőség rövidesen lehetővé teszi a belépést. Mindezeket csak azért mondom el, mert a még nem létező egyesület is fényes eredményeket ért el, melyek közül példának hozom lei a Nyirvidék tegnapi híradását, mely szerint április végén a Stúdió már Nyíregyházára hozza le a mikrofonját és a nyíregyházi szereplők hangját és beviszi a nemzeteket egybefogó éterbe. Nyíregyházának a bekapcsolódását egyedül a megalakult egyesület közbelépésének köszönhetjük, ami kitűnik abból is, hogy a lébr. 16-iki gyűlésről a Stúdió tudomást sem vett és mig mi a városháza nagytermében lelkesedéssel álapitottuk meg az egyesület létesítésének szükségességét azalatt az idő alatt családtagjaink odahaza hiába várták Schercz bácsinak a hangját, hogy rádión keresztül üdvözölje a megalakítani kivánt egyesület tagjait. A rádiókiállitással kapcsolatban egy szerény indítványt teszek itt a nagy nyilvánosság előtt. Meg kellene jutalmazni a nyíregyházi 1000-ik előfizetőt. Ezidőszerint körülbelül 980 előfizető van Nyíregyházán és egy kis propagandával ei lehetne érni ezt a számot. A helyzet azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek gondoljuk, mert például a 999-ik engedélyokirat után nem bizonyos, hogy a posta az 1000-ik számot adja ki, amennyiben az elhaltak Igazgató: Gulyás Menyhért. Heti műsor: Csütörtök: A macska (este 8 óra) 1. és 2. béri. Szelv. érv. Közt, utalv. érv- Csak felnőtteknek 1 Péntek: Az égő város. Szslv. érv. Köztisztv. utalv. érv. Stombat: D. u. fél 5 órakor: Két lány az utcán. Mozihelyáras előadás. Bérletszünet. Köztisztv. ut. nem érv. — Este 8 órakor: A bolygó zsidó. 2-es bérlet. Szelv. és köztisztv. utalv. érv. Vasárnap: D. u. 4 órakor: Szökik az asszony. Mérsékelt helyárak. Este 8 órakor: A bolygó zsidó. Sxlv. érv. Köztisztv. utalv. érv. Hétfő: A bolygó zsidó, i- bérlet. Szelv. és köztisztv- utalv. érv. Kedd: D. u. 4 órakor: Tommy é* Társa. Mérsékelt helyárak. Bérletszünet. Köztisztv. utalv. nem érv. Este 8 órakor: A régi nyár. I.és2. Bérlet. Köztisztv. ut. érvSzerda: Nem élhetek muzsikaszó nélkül! — i-es bérlet. Szelv. és köztisztv. utalv. érv. Csütörtök: Nem élhetek muzsikaszó nélkül I — 2-es bérlet. — Szelv. és köztisztv. utalv. érv. A színházt iroda közleményei: — Szohor Pái városi főjegyző pénteken, az Egő város előtt tart előadást a szinház és közönségről. Az illusztris és népszerű szónok előadását páratlan érdeklődés előzi meg. A város legelőkelőbb társadalmi osztályai lesznek jelen ezen színházi esten, mely igazi teatre paréesaiek ígérkezik. Szombaton mozihely árakkal iél 5 órai kezdettel a Vígszínház nagysikerű újdonsága: Két lány az utcán. Helyárak 32—176 fillérig. A legszebb bibliai tárgyú operett a Bolygó zsidó Ábrányi Kornél zenéjével: szombat, vasárnap, hétfőn. Szökik az asszony, operett sláger, általános közkívánatra mégegyszer, vasárnap délután 4 órakor mérsékelt helyárakkal. Ifjúsági előadás március 27-én csütörtökön délután 4 órakor. A darab előtt dr Mérey Ferenc felső IqeHeákedeÜmjj. iskolai tanár tart előadást. Jegyek már kaphatók Tiefbrunner tanár urnái a polgári fiúiskolában az intézetek utján. Helyárak 40, 60 éa 80 fillér. A köztisztviselői utalványokat a köztisztviselők és azok családtagjai használhatják, másra át nem rnházhatók. Használhatják az illető közhivatal nyugdíjasai és családtagjai is. Érvényes minden esti előA tisztviselői utalványok alábbi hivatalokban kaphatók: Városháza, Vármegyeház, Pénzügyigazgatóság, Járásbíróság, Társadalombiztosító, Tanfelügyelőség, Államépitészeti Hivatal, Máv. Osztálymérnökség, róm. kath. elemi iskola, ref. elemi iskola, Kiosz, Iparos Ifjak, Kórház. M o z 1 Katonazene kiséri a »Submarinc«-t amelyet 'mától vasárnapig tart miisoron a Diadal ^ Még a mai káprázatosnál káprázatosabb filmalkotások és szédületesnél szédületesebb mozitrükkök világában is külön eseményt, külön élményt jelent a »Submaríne«, vagy más néven »Az acélkoporsó«, amelyet ma kezd vetiteni a Diadal Mozgó. Budapesten a Palace és Capitol mutatták be a mult hetekben, még pedig olyan óriási érdeklődés mellett, hogy a mozipublikumnak napokkal ezelőtt gondoskodni kellett a jegyekről, hogy — helyhez' jusson. A Columbia Picturesnek ez a 10 felvonásos világremeke egy elsülyedt tengeralattjárónak tragédiáját festi elénk oly csodálatosan szép tengeralatti felvételekkel, megkapó mesével, izgalmas jelenetekkel és bravúros rendezéssel, amilyen még sohasem pergett mozivásznon. Egyébként e filmnek szépségeit, izgalmait, bravúrjait szavakkal ecsetelni szinte lehetetlen. Ezt a világcsodát látni kell, ugy ahogy azt Frank R. Capra mesteri kezekkel megrendezte és ahogy azt Jack Holt és Dorothy Revier megjátszák. Nem hiába a Submaríne a szezón legdrágább filmje, de valóban olyant is nyújt, aminőt még idáig egyetlen film sem nyújtott. A Diadal Mozgó vezetősége annak ellenére, hogy a film megrendezésével olyan anyagi áldozatot hozott, amilyent még soha, mától vasárnapig valamennyi előadásra leszerződtette városunk katonazenekarát, amelynek pompás kísérőzenéje nagyban hozzá fog járulni a Submaríne nyíregyházi siikeréhez. Egy Táros asszon? nélkül... A német kinotechnika egy nagyszabású alkotása kerül péntektől ismét a nyíregyházi közönség elé, városunk legkedveltebb mozijában, az Apollóban. • A filmben Conrad Veidt példája a neuraszténiás színpadi tanulmány főknek, melyek néhol szinte viziószerüen lépnek elénk, sok a bámulója. Ebben az uj film-szerepben kiadós alakításra nyilt alkalma Szabolcsi termelők sikere az országos borászati kiállításon (A Nyírvidék tudósítójától) Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás borászati osztályának zsűrije tegnap este hirdette ki a kiállításon bírálatot eszközlő szemle eredményét. A zsűri Ítélete több kiváló termelőt tüntetett ki az első dijjal. Szabolcsvármegye bortermelői közül Liptay Jenő kir. kormány íőtanácsos és a Dessewffy uradalom borászata szerepelnek az elsők között. Liptay Jenő két első dijat nyert. Egyet a nyíregyházi, egyet tokaji boraival.