Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-15 / 62. szám

Nyíregyháza, 1930 március 15. * Szombat LI, évfolyam. 62. sz üteéf&m tm »vw«'4MMt; farkéra fi'«® |tM9«. Hít&etéfrm» pMgfi, vO«A ELEK. F*!^^ MortoNMt* : K. ANDOR. Sain '? w> »ar t»it < a ;;í*«0(ii»»'.fcí. Széchanyt ul 9- ea SMffc«»*«<ta*9i t©t»k>n: S—22. A kkdéMvatai teiatonja: t 36, 28566 Közírótokat nem adunk vtaut Szabadság, Testvériség, Egyenlőség! A francia forradalom hármas jelszavát a márciusi ifjak is zász­lajukra tűzték. Szabadság, Test­vériség, Egyenlőség! Ettől a há­rom szótól visszhangzott a Haza, férfiak, nők, gyermekek mámoros önfeiedtséggei ölelték egymást a nagy lelki felszabadulás köny­nyü atmoszférájában, csak a hát­térben vigyorgott gúnyosan az Ánmány. Ö már előre tudta, ki­számította a bukást, a szégyen teljes bűnhődést, a bosszú reak­cióját. Azóta sok idő elmúlt, nagyot változott a világ, lássuk: mi ma­radt meg a szabadságból, a test­vériségből, egyenlőségből. Szabadság? Hiu ábránd! Triaf" non óta nemcsak mi állampolgá­rok nem vagyunk szabadok, ha­nem maga az ország sem szabad. A »szabad állam szabad polgára« épen olyan fantazmagória most, mint volt azelőtt. Eddig Ausztria hűbérese voltunk, most a külön­böző antantokból alakult Népszö­vetség rabszolgái vagyunk. S lehet-e rab államnak szabad polgára ? A nemzetközi jog szempontjá­ból talán nem, de a személyi jog szempontjából igen. Vagy legalább is különböző le­het az állampolgárok szabadsá­gának kerete. Annái mindenesetre nagyobb méretű, mint amilyennel jelenleg rendelkezünk. IRTA: VERTSE K. ANDOR Mert az egyéni szabadságnak, a magyar állampolgár szabad moz­gásának nagyon sok gátló akadá­lya van. Meg kell szüntetni a ki­vételes rendelkezésekről alkotott törvény csökevény maradványait, novelláris módosításokkal keh a haladott időkhöz alkalmassá tenni azv avult törvényeket. Meg kell, engedni a szabad vé­leménynyilvánítást. . Szabaddá kell tenni az egye­sülési és gyülekezési jogot. Szabaddá keli tenni a sajtót. Vissza kell állítani az esküdt­bíróság intézményét. Le kell nyesegetni s ha kell, ki keh irtani a bürokráciának ezer­nyi hajtását, amelynek ingoványá. ban, szövevényében iliuzóriussá lesz az állampolgár szabad moz­gásának és cselekvési szabadsá­gának minden reménye. A politikai tevékenység tenden­ciája legyen az egyéni, az állam­polgári szabadság kibővítése. Erről a Szabadságról álmodik március 15-én Csonkamagyaror­szág népe. A Testvériséggel talán még rosz szabbui állunk, mint a Szabadság­gal. Vájjon lehet-e testvériségről be­szélni abban az országban, ahol az emberek gyűlölik egymást? Lehet-e testvériségről s az eb­ben összeolvadó egységes nemzeti akaratról beszélni abban az állam­ban, ahol nem azt nézik, hogy va­laki mit tesz, alkot, hanem előbb azt vizsgálják meg, hogy zsidó-e vagy keresztény, katholikus-e, vagy református, arisztokrata, ne­mesi származásúé vagy paraszt? Lehet-e testvériségről beszélni olyan országban, amelyben kétség­beejtő tülekedés folyik minden kis állásért ? Ahoi miniszteri protek­ció kell egy napidijasi állás elnyeré­séhez ? Lehet-e testvériségről beszélni abban az országban, ahol ugyanek­kor (a befolyásosak 4—5, sőt 8 10, de még ennél is több állást, jöve­delmet halmoznak össze maguk­nak, ugyanannyi egzisztenciát ütve el a megélhetéstől ? Hiszen itt még a költészetben és művészetben is a politika az ur! A politika és a kétségbeejtő dilettan­tizmus ! Irodalmi és művészeti intendán­sok uralkodnak az Írókon és mű­vészeken, természetesen a legcse­kélyebb irodalmi és művészeti tu­dás és érzék nélkül. S ebben a nyomott atmoszférá­ban gombamódra terjedt el a gya­núsítás, rágalmazás és névtelen le­velezés utálatos szenvedélye. Mint­ha az elfojtott energiák, amelyek kellő szabad mozgás esetén talán nemesebb célokra lennének hasz­nosíthatók, itt, ezen a téren igye­keznének magukat kiélni. A legki­sebb lelkiismeretfurdalás nélkül ontják egyesek a rágalmakat, plety­kát, gyanúsítást mindenki ellen, aki utjókban áil. Igy fest a Testvériség 1930. március 1 5-én. A magyar törvények szerint a törvény előtt mindenki egyenlő. Igy gondolta ezt a francia for­radalom is s igy értelmezték a már­ciusi ifjak is. < Szeretnénk azonban ezt az egyen­lőséget látni a politikai jogok gya­korlásánál is, meg hogy tovább ne menjünk: az általános tehervise­lésnél. " A forgalmi és fogyasztási adók és az adózás progresszivitásának hiánya azonban élénk cáfolatai en­nek az egyenlőségnek. Ez ugyan paradoxonnak hangzik, de értelmét bővebben fejtegetni fölösleges. Sokszor az egyenlőtlenség fejezi ki legjobban az Egyenlőséget. Ha én (o fillért adok a koldusnak és herceg Eszterházy is annyit ad, ez számszerűleg egyenlő, de távol áll az Egyenlőségtől a relativitás szerrí­pontjábói. Mert egyenlőség és Egyenlőség között óriási különbség van. S ez az, amit manapság annyira szeretnek összetéveszteni. Azért mindezek dacára bizom Magyarország jövendőjében. Bí­zom, mert ha késnek is az alkot­mányos reformok, azért a társa­dalmi* életben mégis tapasztalható bizonyos elvitathatatlan fejlődés a demokrácia felé. S ez a fejlődés magában hordja Magyarország megújhodott jöven­dő hármas jelszavát: Szabadság, Testvériség, Egyen­lőség ! Svéd-Magyarrapszódia Irta: Szohor Pál. Ezt a bájos, visszaemlékezés­sel teleszórt kis közleményt dr. Leffler Béla — stockholmi ma­gyar sajtóattasé irta. Megjelent 1930. február havában »Severige genom frámmande ögon« cimü könyvecskében, melynek magyar címe: »Svédország az idegenek szemében« lehetne. Stockholmban élő külföldi újságírók tollából erednek a közlemények, nem ki­sebb lapok tudósítóitól, mint La Libertad Madrid, Neues Wiener Journal, Lokalanzeiger Berlin, — Echo des Sports Paris, Times London, Rockford Daily Repub­lic U-S-A., La Vanguardia Barce­lona és igy tovább. Ebben a dí­szes nemzetközi társaságban ol­vasom a Magyar Távirati Iroda tudósítójának — Leffler Bélának kis cikkét, mely bennünket nyír­egyháziakat visszaemlékezései ré­vén különösen érdekelni fog. Hü fordításban igy látja Svédországot a magyar szem: * Gyermekkoromból jól emlék­szem még egy piroskötésü, arany­vágásu könyvecskére — gazdag díszítéssel fedőlapján, mely boldo­gult anyám kedvenc könyve volt. Mikor olvasni tanultam — las' sankint egymásba fonódott az aranybetűs felirat: »Svéd költők­ből.« Sok esztendő járt ei még azután, amíg a könyvet valóban olvasni tudtam. Évek multán lát­tam az előszóban, hogy »itt a ma­gyar olvasónak olyan nép váloga­tott lirai virágait nyujtjuk át, ame tyik Északnak legműveltebb és legnemesebb nemzete....« Végeze­tül megjegyezte a fordító: »at volna munkájának legszebb jutal­ma, ha felkelteni és fokozni tudná a magyar olvasó érdeklődését és szimpátiáját ama nemes és fi­nom nép iránt, mely a nagy tá­volság dacára is szívélyes együtt­érzésével és élénk érdeklődésével a magyar nemzet nagyrabecsülé­sét és szeretetét régen kiérdemel­te.« Ezeket a sorokat 1880-ban a magyar luteránusságnak egyik nagyműveltségű, költői lelkű pap- ; ja irta. Győry Vilmosnak hivták, j aki művészi és hallatlanul ked- j veit Tegnér fordításával (1870) ' már korábban nevet szerzett ma­gának a magyar irodalomban és most svéd anthológiájávai a svéd irodalom legnagyobb alkotásait is­mertette meg Magyarországgal. Mikor ezeket a sorokat irom, nagy "hálát érzek Győry lelkész ; s ama piroskötésü könyvecske ; iránt, mely ma is díszhelyen áll magyar könyveink között s amelynek első ismeretségemet kö­szönhetem Svédországgal és a • svéd költőkkel. fMliffM Nem szükséges talán más pél­dát említenem Tegnér Fritjofs Saga-jának magyarországi népsze rüségérői, mint ezt az egyet: A gimnázium hatodik osztályának irodalmi feladatai között a Frit­jofs Saga néhány éneke is szere­pei. Nem csoda tehát, ha a ma­gyar fiatalságban a srvéd nép irán­ti érdeklődés és Ingeborg hazája utáni vágyódás korán felébred. Ezek a gyermek.- és ifjúkori képek ötlenek fel emlékezetem­ben, amikor most Győry piros­fedelü könyve újra előttem fek­szik az íróasztalon... És halkan, szinte selyemcipő­ben táncolva varázsianak elő if­júkorom többi emlékei. Az első cikkem Bellmann Károly Mihály­ról, 21 esztendővei ezelőtt egy vidéki lapban. A budapesti Beth­len Gábor Körben rendeztünk Bellmann-estét 1909 január 23-án. Nekem volt bátorságom — ugyan mit nem mer az ember 20 éves korában — előadást tartani a svéd Anakreonról. Tanáraim, kik mint tiszteletbeli vendégek hall­gatták végig az estét, némi szem­rehányással mondták: az előadás igen szép volt, de — fiatal bará­tom — tul sokat beszélt az asz­szonyokrói és a borról... Az elő­adás később mégis megjelent szü­lővárosom újságjában a »Nyirvi­dék«-ben, sok sajtóhibával és nem a legjobban sikerült Bell­I mann-forditásokkal. Nekünk ma­' gyaroknak is van Anakreonunk : ; Csokonai Vitéz Mihály, aki ugyan | esztendővei fiatalabb volt északi bátyjánál, de gondolatokban és tö • rekvésekben, életében és halálá­| ban mégis ikertestvére volt. Gyö­í nyörü kongeniális szobrot állitot­í tak neki Debrecen városában az ősi'protestáns kollégium előtt.— Bronzalakja szöllőt'őkére támasz­kodva eltűnődve pihen. Talán a sors játéka, hogy ugyanabban az , épületben, ahol egykor a XVIII. ! század végén a magyar Bellmann i anakreoni dalait énekelte sahon­| nan szigorú öreg professzorok ki­1 űzték ot — a svéd nyelv és iro­dalom számára 1918-ban előbb lektori, majd később magántanári állást rendszeresítettek. És az in­ternátus éttermében napról-napra olvashatnak az ifjú magyar egye­temi hallgatók és leányok svéd mondásokat, — na, nem éppen Bellmann-stófákat, hanem falra­festett Tegnér idézeteket eredeti svéd nyelven. Micsoda költőtalál­kozás lett volna az, ha a svéd és a magyar Mihály egymásra leltek volna ? A késői epigonoknak könnyebb a dolguk. Manapság már nem kü­lönösen nagy vállalkozás Svédor­szágból Magyarországba utazni, vagy megfordítva. És igy látjuk a svédeket évenkint egyre nagyobb számban Magyarországba utazni, hogy megkóstolják az édes-keserű

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents