Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-20 / 42. szám
138 JNftÍRYIDÉK. 1930. február 21. Nagyszavak—pongyolában Felelősség Andrássy Kálmán. Irta: 11. Köztudomású, hogy Hegedűs Lóránt pénzbetr és politikában dolgozó szakember, tehát nem theológus s mindemellett kiváló Bibliaismerő és magyarázó, aki azt is kinyilatkoztatta a maga szókimondó lelkületével, hogy nem tartja művelt embernek, ki a bibliát alaposan nem ismeri. Egy másik Lóránt is él Budapesten, az Erzsébet kórház kitűnő orvosa, dr. Thaly Lóránt, aki el sem tud képzelni emberszerető orvost bibliaismeret nélkül. Olvastam tőle egy mélyen és magasan járó elmélkedést arról, mit köszönhet az orvos a bibliának? Egy harmadik Lóránt is ragyogott a tudás zenitjén, akinek lelke — leg drágább atyai örökségeként — szintén a nagy Teremtő dolgait vizsgálta és '„látta, Báró Eötvös Lóránt. Elég most ezt a hármat j említenem, — vannak sokan, látólelkü tudósok, hála Istennek, de mégsem elegen 1 — kik ne n a majom-atyafísággal dicsekesz' nek s alapozzák emberi életünket s igy keresik a Feleiősséget! Legyen elég nyitányul a pongyolára vetkőztetéshez, az emiitett három. Próbáljunk most nyomukba lépni, a Felelősség magasabb megállapításában. Először is figyelembe ajánlom, — többször is kifejeztem már -hogy midőn én a bibliáról, főként annak evangéliumi részéről s ebben a Jézus életéről, tanításairól irok, vagy beszélek, nem vegyítem az ott olvashatókat a tudós theológusok dogmáival, mert a Jézus életében és tanításaiban mindig megtalálom első minőségben, amit keresek. Tehát most is egyenesen ráállok a fundamentumra. Mint felmutatni igyekeztem, legközelebbi meglátásomban, mai társadalmi berendezkedésünk alapján még mindig a hatalmi és uralmi életberendezés a vezető, nemcsak politikai, hanem egyházi és vallásos ételemben is, általában. Ha Jézus ma megjelenne közöttünk, aligha ugy nem kezdené, mint a maga idejében, midőn az Isten igaz ismeretét, nem a maga nemzetének, hanem a gyűlölt Samáriabéli megvetett asszonyának jelentesse ki, ott a Jákob kútjánál, igy: „az Isten lélek, nincs helyhez kötve, imádása sem, azért, az igaz imádók lélekben és igazságban imádják Őt 1" Ez a megállapítás az a lelki világmesgye, melyen innen a Felelősség is kilép pogány tógájából s a lélek utján vállalja a Lélek urától kapott megbízás felelősségét. Hogyan ? Hát úgy, hogy az emberi élet, Krisztus kijelentése szerint, égi atyai megbízás, meghatározott útlevéllel, melyben — sziv és agyidegekre, agyidegducokra irva — az élet célja van hiteles pecsét alatt felírva; a testi szervezet pedig, mint végrehajtó szerszám, a célhoz van idomítva. Igy indul az élet. Azaz hogy indulna, ha az uralmi rendszerből támadt és sok századokon át megcsontosodott tanítási, iskolázási lelki gépkezelés útját nem állotta volna, más célt állítván, mint az útraindító Főbölcsesség, mely célt a mi tisztánlátó Madáchunk igy ad az első emberpár szájába : Éva: „Ah! élni . . . élni . . . mily dicső, mi szép 1 . . Ádám: „És Urnák lenni mindenek felett Csak ha kitör itt-ott az égi útlevél, mint Széchenyiből a nemzetalkotó munkásság, Munkácsyból a szín élptrehivó zsenije, vagy a hortobágyi csikós-fickók amerikai márványmüvészek, stb. stb. — máskülönben a mi nevelési bölcsességünk még mindig azt irja a magasabb iskolák homlokzatára: „A csizmadia maradjon a kaptafánál !" „Ah, élni.élni! .. És Urnák lenni!.." Azonban, a hóolvadás kezd megindulni a magaslatokról, hogy terméshez lágyitsa a völgyeket, pusztákat. Nagy áramlás észlelhető afelé az ős, isteni berendezkedés felé, ahol nem az anyag szab utat a szellem útlevele elé, hanem az adottság bizonyságai alapján nyílnak majd ki a megfelelő nevelőintézetek aranykapui! És itt készülnek majd az igazi felelősség bizonyságai azon százféle alkotásokban, melyek egyben az alkolók életértékét és életörömét fogják igazolni. Nemcsak emberek előtt pedig, hanem az útra indító nagy megbízó előtt, kinek helybenhagyását igy adja elő a felséges világlélek megbízottja: Jól vagyon, jó és hü szolgám, hü voltál a kevesen, többre bizlak ezután, menj be a te Urad örömébe I... (Máté ev. 25ai). íme, igy néz ki az a Felelősség, ha Krisztus vetkőzteti pongyolára ! Igen, a Krisztus és nem az egyházi és politikai uralom! Mert Krisztusnál az örök isteni szeretet az a mennyei bibor, mely a szolgálatkész hűség pongyolája I De azt kell növelni bennünk, aminek termésére magot vetett a nagy élet magvetője. És akkor nem kell sok perekkel, bíróságokká!, az erőszak százféle fegyvereivel, rendőreivel állani őrt, mulatságos flastromokkal ragasztgatni a jajongó sebeket, melyeket önmaga termel, még akaratlanul is az életellenes berendezkedés, szemfüles felelősség mellett is, hanem .Uj ég és uj föld támad a romokon " ' Amint egy napfényü amerikai lélek befejezi felséges szemléletét Goethe lelkifé nyképe vetítésében, igy: „Nekünk is bibliákat kell Írnunk, hogy az eget ismét összekössük a földi világgal. A lángész titka : nem tűrni semmi hazugságot I Valósítani mindent, amit tisztán tudunk. Az újkor magas műveltségétől, a művészetektől, tudományoktól, könyvektől, emberektől igaz hitet, valódiságot s kitűzött tiszta célt követelni, —először, utószor, folyvást és végnélkül fényeinkben tisztelni az Igazságot!* (Emerson, „Azemberi szellem képviselői.") Minő isteni ragyogás ömlik el e pongyolán! MI LESZ MÁRCIUS 4 ÉN A KORONÁBAN. ennek a teljesítménynek az értékelését. Nem«is lehet ezt szavakkal felmérni, erre csak muzsikával lehetne válaszolni. Pedig nem boszorkányosság, amit a Doni Kozákok művelnek csak talán természetté válott öntudat és alázatos odaállás a zeneművészet végtelenbe vezető oszlopsorai elé. Becsületesen, megalkuvás nélkül és elhivatásos hittel, hogy száz százalékkal a legjobbat adják. Darabjaik karaktere pedig a legtisztább népi motívumok kristályos halmaza és ez is hozzájárul a Doni Kozák Kórusnak a fémjelzéséhez Február 25-én [meg fog telni a Korona nagy és kisterme. Végre, egy hangverseny a szezonban, amelyre minden jegy el fog kelni. Február 25-ike jelentős dátum a Nyíregyháza idei szezonjában : Ekkor lesz a Doni Kozák Kórus hangversenye a Korona nagytermében. Akik tavajelőtt hallották ezt a zenei produkciót, ott lesznek mindannyiszor valahányszor az az igazán élő ember orgona megszólal. Elkoptatott és elcsépelt ez az elnevezés, de találóbban nem lehet őket nevezni. Husvérből való hangszer a Doni Kozák Kórus, amelynek mechanizmusán ördöngösen játszik a karmesterük. De lehet is, mert ez a mechanizmus él. Amit a vox humana isten ajándékozta tökéletességével elérni lehet s amit hanggal győzni lehet, azt mind megteszik. Van j változatuk a legkomorabb és legmélyebb basszusban s a leg- j finomabb étheri tenorban. Olyan j falsetto skálájuk van, hogy j ahhoz képest az orgona vox coelestis regisztere árnyék csak. Egy lehellet és egy dübörgés ez a negyven ember! A páratlan invenció és a legmagasabb muzsikának mint célnak elérésére az együttesnek önfeláldozásba magasodott alárendeltsége csak olyan megállapítások, amellyel csak megközelítettük Városi Szinhéz Moz gó. JOHN GILBERT főszereplésével fl NÉGY FflL Dráma 8 felvonásban és x KINCSKERESŐK (KALÓZOK KINCSE) Vígjáték 7 felvanásban Március 3: a nyíregyházi cserkészek nagy napja (A ..Nyirvidék" tudósítójától.) Március 3-a, hétfő, a nyíregyházi cserkészek nagy napja és ünnepe azoknak a szülőknek, rokonoknak, barátoknak, akiknek cserkészfiu, messze földön is diadalmas, magyar cserkészfiu a büszkesége. Ezen a márciusi napon lesz a nyíregyházi N cserkészcsapatok avatással egybekötött, műsoros ünnepsége a Korona nagytermében. A Baross cserkészek zenekarának nyitánya után báró Buttler Sándor, 'cserkészelnök mond megnyitó beszédet, azután a cserkészfiuk lépnek a pódiumra és fiatal szivük nagy magyar hitével lelkesítenek bennünket szavalatokkal, zeneszámokkal, énekszámokkal. Jöjjön el erre a szép magyar estre, a magyar ifjúság, a magyar jövő estjére mindenki, jegyet a Hangya tejirodájában szerezhetünk be. Előadasolc: tietKöznap: 6, 7, 9, vasarnap : 3, 5, 7 és 9 orakor. Jegyek elővételben a Jakobovits dohánytcggdében d e. 10—12 óráig — Gyengé kedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserűvíz fájdalommentes székürülés és kielégítő emésztést hoz létre. Híres nőorvosok a iegnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus korban is hoszszabb időn át alkalmazható, anélkül hogy ki'űnő eredménye változnék. A Ferenc József keserűvíz kapható gyógyszertárakban, drogériákban és íüizerüzletekben. Mgre egy hangverseny, amelyre minden jegy el fog kelni