Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-21 / 16. szám

1930. január 21. JsftfRYIDéK. Moratórium Rendkívüli események idején a hitelező halasztást ad az adósának, ez a móratórium. Moratóriumot az állam is szokott adni, ha nagy válságok idején egy egész társadalmi réteg kerülne bajb^ a fizetési kötelezettségek ekzekválásával. Hágában a magyar nemzet adott moratóriumot adósainak, a kisantant államoknak, amidőn beleegyezett a magyar delegáció abba, hogy az optánsügyet Hágában oldják meg, ine a népszövetségi döntőbíróság előtt. Ezért belement a magyar delegáció az agrárpörök elhalasztásába, illetve abjpa, hogy a jelenleg folyó pöröket is szüneteltessék és a békés megegyezés útját az érdekelt államok közvetlen tárgyalásokkal egyengessék. Csehország és Magyarország között határozottan bizonyos szimpátia éledt föl az eddigi tárgyalások kapcsán, Magyarország elment az engedékenység végső határáig • és kezdeményező lépést tett a kibékülés felé. Sokkal súlyosabb a helyzet Románia és Magyarország között, mert Románia a legkapzsibb állam, amely valaha a történelem színpadán szerepelt és a román belső válság voltaképpen ma sem más, mint a falánk ember gyomorbetegsége, amclyb£ ez a példátlanul falánk állam könnyen bele is pusztulhat. A román gyomorbajnak nem szól a moratórium, mert az éretlen heceelődések, pletykák, panamák és anarchia országának nem is adhat moratóriumot senki sem, hiszen Románia az az állam, amely a saját szankcionált szerződéseit letagadja, elfogadja a szállításokat és a végén kijelenti, hogy nem rendelt semmit és nem tartozik senkinek semmivel. Ha tehát arról vau szó, hogy pillanatnyilag bele is megyünk a döntőbíróság szüneteltetéséibe, ez a megállapodás, a magyar békülékenység, a moratórium elve nem veszélyeztetheti eredeti állásfoglalásunkat : a döntőbíróság épségben tartásához minden körülmények kö zött ragaszkodunk, mert ha annakidején a főnemesek és a rendi alkotmány Magyarországa kitudta mondani a nagy jelszót : »Eletünket és vérünket királyunkért, Mária Teréziáért !« — akkor ma, a demokratikusan átalakult szabad Magyarország erkölcsi kötelessége kimondani a ma jelszavát: »Életünket és vérünket elszakított testvéreinkért !« Senki sem vádolhat bennünket, hogy némán ültünk a hágai asztal mellett és hajlithatatlanul, ridegen meg akartuk volna buktatni a békét, mi annyit tettünk, hogy fölötlik bennünk a gondolat, talán nem is. lett volna szabad ennyire engedékenynek lennünk. Ezt nem bizal'natlanságb|ól mondjuk, nem adott szavunk megbánásaképpen, hanem, mert a mult szomorú tapasztalatai megtanítottak bennünket arra, hogy legyünk minden pillanatban résen és amidőn Európa legjobban aláaknázott pontján állunk, egy pillanatra se bódítson el bennünket a hiszékenység, mert minden könnyenhivésért rettenetes bűnhődés jár. Formai tekintetben máris győzött a magyar álláspont, mert a nagy hatalmak egyöntetű véleménye az, hogy Magyarországot csak ideiglenesen, észszerüségi okokból lehet szívességképpen bizonyos engedményekre kérni, a hágai tárgyalások előrelátható eredménye azonban más oldalon fog megnyilvánulni. A várható döntést kényszerűségből erőszakolhatják csak ránk, a magyar delegáció uri gesztusa azonban egy uj diplomáciai légkör kialakulásának kezdete, amelyben a kisantant hatalmak fajsúly és képesség szerint újra kell, hogy csoportosuljanak, el kell yálnia a balkáni gondolkodásnak és az európai szellemnek és ha ezt elértük, akkor Hágában nagyon sokat értünk el, mert meglazítottuk nyakunkon a kisantant fojtogató kötelét. ' Kertész Mihály a magyar közönséghez á Noé bárkájáról Idestova tiz esztendeje annak, hogy messze tájakra sodródtam hazámból. Tiz év nagy idő, kivált a rohanó élet századában. Tiz év alatt sok minden változik, sok minden történik, sok minden fejlődik. Vájjon akad-e az olvasok közül valaki, aki emlékezik arra a nyugtalan vérű ifjúra, aki művészi becsvággyaí és ambícióval idegen országba ment s akit odahaza mint Kertész Mihályt, a nagy világon pedig mint Michael Curtis-t ismernek ? Ez a nyugtalan vérű ifjú én vagyok: belsőleg és érzésben még mindig a régi Magyar Kertész Mihály. Egy esztendei szakadatlan munka, egy hatalmas amerikai filmgyár, a Warner Bros organizációja és kooperációja kellett ahhoz, hogy megteremtsük a világ egyik ' legnagyobb filmjét. De nemcsak Í

temérdek munkára volt szükség, ha nem rengeteg pénzre is. A Noé bárkájá-nak elkészítése két millió dollárt emésztett fel. Szereplői J Amerika leghíresebb színészei: Dolores Costello, George O Brien és Noah Beery. — Még sokat beszélhetnék önöknek, hölgyeim és uraim, de sajnos, az idő nem engedi. Én hízom abbjan, hogy a magyar géniusz a filmben is fellobbantja a tehetség isteni szikráit és nemsokára a magyar film propagativ ereje fogja hirdetni szerte a valágban, hogy: vagyunk és leszünk! És akkor mi, hollywoodi magyarok, a hazai filmgyártás első pionírjai, ismét ott leszünk a csatasorban. A Noé bárkájának ünnepélyes bemutatója szerdán lesz az Apolló Mozgóban. Német levelezésben jártas intelligens úriember német kereskedelmi és technikai levelezést vállal Érdeklődhető a kiadóban. 8125-20 Jl ledöntött bálvány. — A Nyírviéék eredeti regénye. — Irta: Váth Ján«s. 23 Óvatosan, lábujjhegyen járta körül, ahogy a szépséges asszony formás karjai lankadt virágszálakként halkultak egybe a takaró arabeszkjeivel- Remek hajának bontott folyamából a láz nyíló rózsára festette ki az arcát A betegség kék karikáját is kitöltötte élénk színnel a szeme alatt Most érezte Máriusz, hogy ha a hetérákat csókolta is, ennek a bájos teremtésnek a tisztaságát nélkülözte, mert mellőzése miatt dobta magát a fertőbe- Mindig önmagán ejtett sebet, ha elrugaszkodott miatta, vagv bosszút állt rajta, mint Valéria ünnepelésénél a hajón is- Nem bírt jósággal beférkőzni a rokonszenvébe, vagy szelídséggel maga felé hajlítani a szívét, mert még nem ismerte az alázatot, a keresztvíz alatt nem mondott ellene a gonosznak és minden incselkedésének- Gőgös istenek gőgös híve voltErika származásra alantabb állt Máriusznál, de mégis minden érintkezésükben megvertnek érezte magát MáriuszMost a betegágyánál még jobban szomjazta a hajlós szabású orr alatt pihegő száj mézét Kiintette az ápolót feje mozdulatával. Mikor az öreg asszony nem akart távozni, a kardjára ütött s fenyegetőt lépett feléje. Az ápoló tudta, hogy meg is ölhetné Máriusz az asszonyát, mert lázadásban felbujtónak hírlelte a Lepisz Rosalis álján mindenki. A tiszt látogatásának okát is ebben lelte- Megemlékezett Piusz atya tanításáról: »Pál, a népek apostola írja, legyetek okosak, mint a viperák-« Kihátrált tehát s a téli nehéz függöny mögé bujt az ajtónál, hogy ha veszedelem fenyeget, legalább kiáltson Ahogy eltűnt, a nagy, nehéz katona térdre borult és égő szemmel simogatta végig az asszony jakját, ahogy a takaró alól ki domborodott. Azután lehajolt a virági kezekre és csókot lehelt a remegő finom ököl fejére... vágyva el-elnézte, megsimogatta sziromnyi mivoltukat; meg-megvonaglott a szája, mert nagy kortyokban nyelte le a szájába gyülemlő édes, tiszta nyálát- Még egyszer kézzel is végigcirógatta becéző, boldog ked vével a paplan puha ráncai közé hevere dő karokat. majd zavarodottan, tiszta érzés sel megállt a sirásba remegő nemes szájnál szeme... gyerekes, szűzi vágy rezegtette meg a vad harcos szívéi s mint a titkos ajtók előtti kopogtatásnál aggódott: »Szabad, nem szabad ?« De ha felébred és öntudatánál lesz, megint megver, mint annyi százszor... okoskodott. — A halál utcájából hányszor kivágtam magam egy merész tettel s most, amikor az életével rendelkezem, ne tehetném ?« Lehajolt a szép, égő piros szájra ^ megcsókolta. De lopva, sietve tette és a méz keerü ssonkójának íze szájában maradt. Újra megverten kelt fel térdeléséből. Szégyenlette és bosszús is volt, hogy nom maradt a kézcsók boldogságánál. Az apszisz kárpitja alól szelíden nézte a Szobor A mécsesek lángja vért kergetett egy-egy levegőáramlásnál arcába s a kék tömjénfüst muszlin fátylakaf teregetett köréje. A pogány elnézte gondolkozva; de különösebb ráébredés nélkül feledkezett csak rá Még Erikán pihent valameddig a szeme. A sóvárgását fáradt kielégülés váltotta föl: »Szánlak és szeretlek, mert szépség vagy. Irgalmazzanak néked az Istenek!« Aztán kiment A csók megszeliditette Erika irányában. Az ijedtszemii ápolóval találkozott a folyosón. Szóra se méltatta volna, ha a hibátlan rend, tisztaság szemébe nem ötlik: — Szolgálólány, hogyan van az, hogy asszonyod villáját megkímélték a lázadók? — Ah, százados, mert a mieink őrizték a házat, fölfegyverkeztek és nem segítettek az urak megrablásában. Máriusz megtorpadt egy pillanatra. — Hát engem mért engedtetek be? A szolgáló ravasz pislogással adta tudtára: — Mert te a törvény embere vagy. * A Lápisz Rozális alján hitközségről hitközségre terjedt a hír, hogy a lázadó rabszolgák legnagyobb részét a keresztény tanítás malasztja érte. Az aggodalmas lelked kifogásolták, hogy olyan kevés próbának vetik alá a megkeresztelteket; a gyengébb lelkek rettegtek az üldözésektől : A meggondolatlanok, a keresztény név szennyesei vérbe gázoltatják az igazakat — s ősz aggok előtt felmerült a vérből, kínból és verejtékből a dioklecicini üldözések gyásza. Piusz atyát a bazalt hegyek-kúpok táján érte a hír és Erika szomorkás, de elszánt arcából rögzült rá a lélek. A hajnali mise után megindult a Lápisz Rozális alá. Üzenet küldésére se volt ideje. Jól szürkült. Bezörgetett Erika kapuján, mert az isinerős tanyákon nem talált otthon senkit testvérei között. Vagy láncra verték, vagy megszöktek, ha ludasak voltak, de a figyelmeztetés és a régi szenvedések emlékei is cselekvésre késztette a rabszolgákat Erdőn, lápokon csak a vadak, a tanyákon a zsoldosok voltak sokkal veszedelmesebbek. Erikánál azt a csodálatos rendet találta Piusz, ami meglepte Máriuszt is. Számot adatott magának a kapussal s mikor Erika felől biztonságban volt, az ötvös és Kelemenke után tudakozódott. — A kitörés délutánján a szomszéd-testvérekhez vezette, atyám. Azóta semmi hír? — Semmi, atyám Elfoghatták. — Nincsenek a börtönben? — Nem érintkezünk még titokban sem, hogy gyanút ne keltsünk, mert semmiben se voltunk részesek. A páter békét kívánt és folvtatta útját, ahol a foglyokat őrizték.