Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-19 / 15. szám

1930. január 19. ŐRVIDÉK. 1 l Képzőművészet - Zene á XVIII. és XIX. század g?9n?örn magyar dalai! szóialtatja meg Szilágyi Imre zenekara a jannár 25-i Magyar Notaesten (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Szilágyi Imre daliás magyar ruhás; alakja még itt él emlékezetében a nyíregyháziaknak azóta, hogy Fe dák "Sári kíséretében eljött városunkba és megszólalt hegedűje az Ötszáz magyar dal estjén a Városi Színházban. Most újra körünkben üdvözölhetjük ezt a magyar urat, a magyar nótafa hivatott muzsikusát, akinek vonója alatt magyar századok bánata sir fel. Január 25-én lesz a magyarnótaest, amelyet a Jótékony Nőegylet rendez és amelyen a magyar dalkultusz a magyar karitásszal együtt munkálja a szebb magyar jövendőt. Szilágyi Imre zenekara ez alkaA külföld legkiválóbb zenei kritikusainak véleménye a drezdai vonósnégyesről A Bessenyei Eör február 4-i hangversenyén fog bemutatkozni Nyíregyházán (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A világhírű drezdai vonósnégyes — mint ahogy már előző számunkban jeleztük február 4-én a Bessenyei Kör hangversenyén fog bemutatkozni Nyíregyháza kulturközönsége előtt. A való művészetlommal Eitner Irén és Varga Imre operaénekeseket kiséri, akik most már a kurucköltészet korát követő XVII1. és XIX. század magyar dalköltészetéből mutatnak be szebbnél szebb dalszámokat. Ez a két század dus termője az öntudatra ébredt magyar nótaköltészetnek és Szilágyi hegedűjén most már fel sir majd Csermák. Biharv és Lavotta melódiája is. A Magyar Nótaest jegyei 5, 3 és 1 pengős, árban Dicker Gyula köny vesboltjátvun kaphatók. A jegyek nemcsak a hangversenyre, hanem az azt követő nagysikerűnek ígérkező, népes táncestre is érvényesek. nek nincs szüksége dobverő reklámra, mert az önmagát propagálja s a drezdai vonósnégyesnek sincs szüksége arra, mert ma világviszonylatban is a zeneművészet legmagasabb csúcsát érte el. Mégis azoknak, akiknek talán el. kerülte a figyelmét a drezdai vonósnégyesnek a világ összes metropólisaiban tett diadalmas utja, néhány szemelvényt ismertetünk a külföld legkiválóbb zenekritikusainak tollából: Hugó Rasch a nagy német kritikus az Allgemetne Musikzeitunk egyik számában többek között a következőket irja: »A drezdai vonósnégyes kamarazeneestje olyan programmot adott, amely megmutatta, hogyan kell a közönséget az első perctói az utolsóig lebilincselni. Ideális interpretálok. A preciz vonósnégyes minden kellékét egyesití magában ez az együttes. A Wiener Neueste Nachrichten nem kisebb elragadtatással emlékezik meg a vonósnégyesről: Pompásan adták elő Reger Esdur Quartettjét. Olyan világos vonóvezetéssei és hangszinezéssel, annyi erőteljes élénkséggel, ahogy ma a drezdai vonósnégyesen kívül m«s együttes játszani nem tud. De Párisban is forró sikert aratott a kényesizlésü francia közönség előtt a drezdai vonósnégyes. A »Le Figarói; kéthasábos dicsérő kritikájából csak ezt a néhány markánsan jellemző sort ragadjuk ki: A drezdai vonósnégyes jövetelét olyan hir előzte meg, hogy a terem megnyitásakor a közönség megostromolta a bejáratot. Előadásukat egység, gondolkodás és a zenében való hit jellemzi. A drezdai vonósnégyes fennállásának 7 esztendeje alatt kiterjedt • koncertturái során világhírt szer- | zett magának. Nemcsak Németországban és Ausztriában, de Magyarországban, Franciaországban Angliában, Itáliában, Dániában, Oroszországban, Finnországban, Észtországban, Lengyelországban, Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban, Jugoszláviában, Romániáiban, Csehországban is mmt a legjobb német kamarazene együttest ismerik. Február 4-én a Bessenyei Kör helyiségében este fél 9 órai kezdettel 2, 4 és 6 pengős helyárak mellett a következő programmal lép fel a vonósnégyes: Február 4-én a Bessenyei Kör helyiségében este fél 9 órai kezdettel a következő porgrammai lép fei a vonósnégyes. 1. Haydn: Vonósnégyes op. 64, D-dur (Lerchenquartett.) Allegro moderato. Adagio cantabile. Menuetto. Allegretto. Finale. Vivace. 2. Schubert: Vonósnégyesd-moli (Der Tod und das Mádchen.) Allegro. Andante con moto. Scherzo. Allegro molto. Presto. Szünet. 3. Csajkovszki: Vonósnégyes op. 11, D-dur. Moderato e semplice. Andate cantabile. Scherzo. Allegro non tanto e con fuoco. Finale. Allegro giusto. A ledöntött bálvány. — A Nyírviiék ereieti regény?. — Irta: Váth János. — Nemes Máriusz, tudod, hogy sok apró .gyermek bánná az életemet — mégis ha, de úgy se kívánod, hogy előljárjak, aki az utat se ismerem. Hanem a halász ért ehez; úgy ismeri a Patrot, akár én a tenyeremet. — Sokat beszélsz; valamit kérsz? — Hogy szégyenkezett el Benjámin a bevallott céltól — hogy követhessem a csapatot. A zúzmarát szóró borús ég gyüretlen kupoláján a hold úgy világított csak át, mintha vörös réz patináját egyenetlenül lehorzsolták volna. Lilás-szürke volt a jég s a gyors befagyástól néhol nagyon sima volt, másutt az első behegedést megrecézte a kóbor szél. Ott gyorsabban és egyenletesebben haladtak a katonák Fáklyájuk fénye diadalt lobogott a tükrös jégen és fegyvereik csillogtak. A dárdák s kétélű rövid kardok a rendről kezeskedtek; büszkén, kérkedő gőggel, ahogy a felbonthatatlan rend fegyelmezetten jósolta. Benjámin jó kőhajításnyira óvatoskodott a döngő léptű katonaság mögött. Máriusz hívta ki a katonák figyelmét és céltáblául adta csufolódásaikhoz: — Na Benjámin, puhítjuk a jeget, — mire ideérsz, gyertyásra vágja a patkónk. — A te száz fontod alatt beszakad. A részeg zsidó kényszeredetten nevetett a tréfán; nagyolhat csúszott, mert jégpatkót nem akasztott saruja alá s a hanyattvágódás veszedelmei között már jajgátott-veszékeltis: — Ej váj, kiszaladt a jég a lábam alól! Mikor elvágódott, akkorát nyekkent és akár kovászt mázoltak volna a tükrös jégre, végtagjai szerint szétfröccsent. Mintha haldokolt volna, nyögött és hörgött. Máriusz visszarugtatott hozzá és a nyeregből lehajolt érte, üstökénél fogva talpra állította. A parancsra aztán megtámaszkodott; örökké a jégen való szétszaladásra taposott lábait megvetette elszánással. A csapat haladt célosan és keményen. Hogy Máriusz is sarkantyú alá fogta lovát a beérés végett, jajgatott Benjámin elhagyatottságában : — Nemes százados, itt pusztulok el. — A croátiai farkasok itt esznek meg- Hisz a katonákat már nem is látja nyavalyás szemem. Máriusz, a kegyetlen és gőgös Máriusz nem szánalomból, s csak római nagylelkűségből se, hanem bravúrból galléron ragadta a zsidót és a gyeplővel ügetésre fogott ló mellett vitte magával mulattatására. Hullaként és rongydarab módjára lógott izmai között Benjámin. * A katonák ujjongva nevették s hahotájukat már a Lapis Rosalis visszhangozta. V * Máriusz még mielőtt a naptámadatot megérhették volna, összefogdostatta a garázdálkodókat. Néhányát Orbanusszal együtt elázva, a földön való elterültében megvette az Isten hidege. Nagy és mélységes csend terjengett a koporsós hegy alján napokig. Aztán előbújtak a félbűnösök, és józanodottan akarták vétkeiket a foglyokra tolni, akiknek jó része sakálként és hiénául már csak a szabad prédára gyűlt ide. A vad, száraz hidegben egymásba martak a farkasok, egymásba haraptak a rablók is. Senki se védte őket. ha szánták is botorságukért. Tetten érték, le kellett volna bunkózni őket Máriusznak a kapott parancsa értelmében. A katona azonban nagy pompával és kényelemmel, római szobor és más ékességekkel díszített villája romjai között tűnődött: »Bachusz szobra, Grécusztól még apám kapta emlékbe; anyám lantja... Mennyi hódolatot szerzett vele!...« Merengő válogatásában feledte a bosszút, a kegyetlen megtorlást. Villája terraszárói nézett szét és megütközve látta, hogy Erika hajlékát kivéve, füstös rom körüle minden villa. Irigység epésedett szét a lelkén: »Hát annak kivételnek kell lenni itten?! Miért? Miért?« vörösödött egész kékre a hidegben a toluló kérdésektől. Egyik alantasa háborgatta; jelentette, hogy tizenöt terheltet fogtak össze; mitévők légyenek velük? Máriusz maga után intette a katonát; szótlan haladtak, mert hol a kérdések meredeztek eléje, hol az elszomorodás vett erőt rajta. ' Ahogy az összetört és vert rabok között szétnézett, újabbakkal tértek be a katonákMyriám is köztük volt, a zsidó perdita- A katona alig jelenthette, hogy a vádlottnak katonatársa szerint mi a bűne, a rosszak és elvetemültek kihivó viselkedésével tette föl a kérdést Myriám: — Hát Erika mért nincs itt — nézett végig a megkötözött szánnivalókon és boszszu gerjedezett minden porcikájában Máriusznak találkozott az érzelmeivel s kérdezte: t — Hát itt kellene? — Az lázította föl a rabszolgákat. »A kezembe kerültél szép asszony. Életed, avagy — kezed választhatom!« — Magam megyek érte — jelentette ki — s gyönyörűsége összevegyült hatalmi tébolyával, hogy milyen könnyen szerezheti meg a jómódú és remek asszonyt, aki annyiszor megsértette, akiért annyit epedt hiába Myriámot bántotta a nagy megkülönböztetés és féktelenül perdült maróra a nyelve: A villád üszkeinél gondoltad-e ki, hogy ilyen korán látogatásokat végezel! Fogd be a szád — mordult rá a százados undorral, az olcsó éjszakák jogánA goromba szó és még inkább a bizonytalanság, hogy az ötvöst nem látta az összefogottak között és mi van vele, elhallgattatta Myriám ráálló nyelvét a bemártásától. mert az ötvöst a magáénak hitte beteg véréveiMáriusznak alázatosan jelentették, hogy a domina halálosan beteg; de ezt csak ! ürügynek hitte és katonai hatalmára, a kard j markolatára ütött Ami ajtót nyittatott előte. A lázas ágyáig bosszú és diadal vitte lépteit, hanem aztán meghátrált a durva katona benne és helyébe lépett a világfi jól neveltsége. (Folyt, köv.) v 3