Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-05 / 278. szám
¥idám esetek Boldogság. — Hát nőül vetted, a kis Emink, aki mindig ugy szeretett nevetni és a fogát mutogatni. Még mindig a régi? — Ma nevetni ugyan már alig szokott, hanem a foga fehérít még mindig kimutatja. A vékony faf előnye és hátránya. A városi bérházban a férj és feleség beszélgetnek. Nagyon vékony a fal, úgyhogy a szomszédok mindent hallanak abból, amit beszélünk. — Bizony nekünk vastagabb falra volna szükségünk. — Jó, jó, de akkor hogy halljuk meg, amit a szomszédban beszélnek? Kati meg a rádió. — Hallja Kati, mért nem szedi le azt a pókhálót, már hetek óta ott van a sarokban.... — Jaj, nagyságos asszony, ne tessék haragudni, azt gondoltam, hogy keretantenna. Ügyvédi tarifa. — Ügyvéd ur kérem, ebben a számláhan junius 25-i kelettel két beszélgetés szerepel. Én csak egyszer tárgyaltam önnel ezen a napon. — Kérem, Ön elfelejti, hogy még egyszer visszatért s azt kérdezte tőlem, hogy nem hagyta-e itt az esernyőjét? Kettős premier. A hóhér az akasztófa afatt az elit éltnek mondja: én mindenesetre igyekezni fogok, hogy gyorsan végezzek magával, de arra figyel- | meztetnem kell, hogy ez az első kivégzésem. Az elitélt vigyorogva: maga röhögni fog, nekem is ez az efső kivégzésem. Cirkuszban. Igazgató (a csúnya fovarnőhöz): Mosolyogjon kisasszony, hogy a közönség lássa, melyik a lovarnő és melyik a ló. Hamm and eggs Az egyik kunsági lapban jelent meg a következő házassági hir: Házasságot kötött: Sonka Zsófia urlájiy Tojás Mátyás úrral. —' (Külön értesítés nélkül.) REKORD LEGÚJABB DIVAT és a téli szezon DIVATLAPOK DIVATLAP ALBUMOK m egérkeztek az UJSÁGBOLTBA iDDOOTQoaoanooD § 1929. december 4. Kérjen rádió-kereskedőjétől leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett. PHILIPS RÁDIÓ Semmibe ívelő hidak REGENY Irta: Fehér Gábor. 36 — De igen, éppen most. Nézze, a 'napsugár szinte ömlik odakinn. Gyönyörű idő van. — Máskor — felelt a lány alig hallhatóan. — Hát inem akar? — Megtagadja ezt az egyetlen kívánságomat is? A szép arc megtelt vérrel. — Azt hiszem — válaszolt lesütött szemmel — hogy eddig m!ég mindig a maga kívánsága volt meg. Most először... kiértem valamit, máskor én engedtem mindig. A tiszt meghökkent, de aztán fölényesen elmosolyodott. — Hát engedjen akkor még ebben az egyetlen egy dologban, még csak egyszer, azután soha többé. Vigyünk talán magunkkal valami garde de dame-ot, kérdezte ironikusan. *— Majd megkérem a nénit. Odament Amáljkához. — Ki alkarunk menni Katóval a gyárkertbe, szeretnénk, ha velünk tartana. — Köszönöm. Lehet, később kimegyek én is, de addig menjenek csak egyedül,. — Jó, hogy az öreg mindig az ellenkezőjét csinálja annak, amire kéreml — gondolta a fiatalember, azután visszament. — A néni utánunk jön nemsokára, azt mondta, mtenjünk előre. Elindultak. Szótlanul mentek végig a főúton s leültek a padra. — Katóka nézze azt a cseresznyefát — szólott a katona és rámutatott egy rr^agánosan álló fára, amely a gyárkert kerítése mellett virágpompában állott. Az odanézett, azután maga elé bámult. — Látom — mondta alig érthetően. — Rászállott a tavasz lelke. — Igen, az egész kertre. A hadnagy közelebb hajolt. — Magára is, mindenkire, akinek szive van. IBIIIM lI ! • II HI IIIH »—I li i—^M—M— Egyszer csak jött és itt .van. Vájjon honnan jöhet ? — A hegyekből... nagyon messziről, ugy gondolom — felelt a lány szórakozottan. — Jöjjön. Török magániak egy galyat — mondta a fíu. Előrement. Letört egy virágokkal borított vesszőt s azt meghajlította karikába. — így, ^most -összekötöm, virágkorona lesz belőle magának. Kész van. A lány hosszan ölbenyujtott, összekulcsolt kézzel állott előtte és szótlanul nézte, mit csinál. A hadnagy elébe lépett. — Ugy-e megengedi? — szólott s egyszersmind a hajára szorította az ágat. Azután hátralépett. Amaz lehajított, koszorús fejjel állott előtte. A fíu elkomolyodott s csak nehezen tudta magát összeszedni. — Mit mondott az imént ? — kérdezte azután. Azt mondta a tavaszról, hogy a hegyekből jön? — Azt, onnan. — Ez nagyon szép szó volt. Igen, most már én is érzem. Fentről jön le valahonnan. Aztán elkezd mosolyogni és visszamosolyognak a fák és a szivek. Mindig igy volt, igy lesz. Menjünk vissza a padra. Karon fogta. Fáradt, vontatott lépésekkel mentek visszafele. Milyen' gyönyörű ez a lány most — gondolta a katona. — Négy nappal ezelőtt még gyermek volt. Mi lesz négy nap múlva ? — kérdezte önkéntelenül és... a következő pillanatban megijedt. — Mi lesz és mit akarok tulaj donképen ? Szeretem-e ? Volt időm és erről nem gondolkoztam egy percig se, vagy... gondolkozni akkor is késő volt már ? Lopva, félénken végignézett a mellette menőn. — Késő minden — gondolta, — ő szeret. Vagy talán menekülhetnék még, legalább amíg időt nyerek, amíg tisztába jövök magammal ? — Ebbe a gondolatba kapaszkodott, de — közben a lány karját szorosabban vonta magához s ugy felé hajlott a fejével, hogy a virág megborzolta az arcát I . i. ILI A leülésnél a fiu keze, mikor elbocsátotta a lányt, végighúzódott annak a meztelen karján. — A karját érintette a kezem — szólt a katona bizonytalan, álomszerű hangon. — Olyan volt, mintha egy édes kicsi gyermek kezét érintettem volna. Drága volt. Kató .'felugrott, a tiszt azonban elkapta a kezét. — Ne menjen... épen most... Katóka, maradjunk itt — szólt szinte könyörögve. Az igyekezett a kezét kiszabadítani, de aztán ellankadt. — Eressze el a kezem! — szólott a fejét elfordítva— itt maradok.... ugy is. — Óh köszönöm, maga nagylelkű édes lány. Csend lett. Pár perc multán a hadnagy szólalt meg. — Most megint unja magát mellettem, ugy-e? — Nem unom magamat — felelt ez nagy, szünet után és anélkül, hogy a fiúra ránézett volna. — Itt nagyon szeretek lenni egyedül is. — Azt nem csodálom. Ez a kert nagyon szép. — Igen. A gyárkert a ...tóval még szebb — folytatta Kató akadozva. — Miért nem megyünk oda ? — tette hozzá és az arcát elöntötte a pirosság. A hadnagy egy pilla^g.tjg tágra nyílt szemmel bámult a lányra, mintha nem hinné egészen, amit hallott. Azután a bámulás hirtelen másnak adott helyet, de összeszedte magát, mielőtt 'a nevetése kitört volna. Az ajkai gúnyos mosolyra húzódtak s most már egészen más szemmel, zavartalanul nézte a mellette ülőt, mint a vad a zsákmányt. - Hm hát igy állunk — gondolta. — Ha én elfelejtek valamit, ugy látszik nem baj, mert a kicsi diszkréten eszembe juttatja. Hát jó, menjünk a tó mellé. És én jattól féltem, hogy itt valami tragikus dolog is történhetik! Mi itt a morál ? Az, hogy egy kicsit bizony zöldecske vagyok még, túlságosan komolyan veszek valamit, amit nem kellene. Ugy látszik, hogy a nőknek nem olyan hamar törik csontjuk, mint egy huszonhárom éves fiatalúr gondolja. Most pedig előre a tóhoz. _ . (Folyt, taöv.) J
