Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-25 / 295. szám

1929. december 25. hogy öreg volt titkárunk az eléggé nem biztosított munka fáradalmai, tói kimerülve, öreg tapasztalmainak keserű izével távozott nyugalomba... A következő két népművelési évről alig maradt feljegyzésem. Mindössze annyit tudok, hogy tovább folyt a népművelési munka és több Analfabéta tanfolyam indult küzdelembe. De az akkori anyagi fedezet ®redetét sem tudom pontosan megállapítani; csak gondolom, hogy jobbára államsegélyből került ki. Ebben az átmeneti időszakban a népművelési titkári teendőket ideiglenes megbízatással Fábry tanfel ügyelő végezte, aki a népművelésnek is biztos szemű irányitója volt. Az 1925. évtől a megyei népmüvelés fejlődése évről-évre kimutatható. Már nemcsak az egyes előadások száma szaporodott évi másfél ezerre, hanem — ami még fcmtosabb, — az analfabéta tanfolya mok száma is évenként 20—27-rr ugrott fel s a négy év folyamán tartott 94 tanfolyam majdnem 2000 analfabéta dudváját irtotta ki Szabolcs vezér földjéről. Hasonlónagy arányú fejlődést mutatnak az ismeretterjesztő tanfolyamok: számuk alatt közel 5000 hallgató lelkibe szórták a hasznos ismeretek magvait. Ugyancsak föllendültek az addig csak elvétve tartott műkedvelői előadások is. Ami az anyagiakat illeti, azokat ezúttal is a jól ismert forrásokból merítették: az állami és vármegyesegélyekből,a községi hozzájárulásokból és önkéntes adományokból. S bár az elmúlt négy év alatt az anyagi haladás is kétségtelen, hiszen a megyei népmüvelés szolgálatába állított vetítőkészülékek száma egyről ötre szaporodott 9 a központi, bizottság könyvtára 127 kötettel bővült és a kultuszminiszter egy vándorkönyvtárt és 61 népkönyvtárt juttatott a vármegyének: — ai anyagi fedezet mégis szegényes forrásnak bizonyult a megyei íiépmüvelésrjolyammá dagadt ügyének táplálására. Küzdöttek az erkölcsi siker osztályosa i az anyagiak biztosításáért is. Küzdöttek valamennyien; de most legyen szabad csak egyet kiemelnem: Barna Jenő népművelési titkárt, akinek négy és fél esztendős titkári érdemei minden szónál ékesebben beszélnek; de erkölcsi érzék hiányát jelentené részünkről, ha meg nem emlékeznénk róla akkor, amikor állásától megválik. Mi tudjuk : mit tett Barna Jenő a megyei népművelésért, Mi tudjuk:nem csak kenyeret keresett vele, nemcsak lelki erejét áfdozta érte, hanem testi egészségét is. Példaképe, de mártira is volt kötelességtudásának! Nem dicséretet akarok zengeni róla. Erre sem neki, sem az ügynek szüksége nincs. Az én szájam sem nyilott soha méltatlan hízelgésre. De ünnepi érzés nekem, ha arról szólhatok, akit igazán ismertem és igazán becsültem. Kivételes szerencsének tartom, hogy megismerve, nemcsak baráti szivéhez, hanem közérdekű munkájához is kö zel férkőzhettem. Láttam íróasztala fölé görnyedve, láttam az utcán lótni-futni és láttam kezét tördelve az aggodalomért... de soha sem magáért: mindig a közérdekért: a népmüvelésért 1 S láttam és éreztem figyelő szemét a magam munkáján. S ekkor már nemcsak becsültem, hanem szerettem is. A legtöbb, amit az ember adhat és az ember kaphat: a szeretet. Ma szeretettel búcsúzom a népművelési titkártól, aki elment. S szere tettei köszöntöm a népművelési titkárt, aki megjött... Töredéket Ígértem: töredéket adtam. Engedjék meg, hogy a szabolcsi népmüvelés gyóSjyitási* szoruló bajairól más aiJNflrÍRYIDEK. kálómmal sfcólhassak. Most még egyszer »szeretném liarsogni« —, »szeretném égetni?. — s »lángbetükkel imi« —: ha sok jó magyar sziv egybefonódva dobbanna előre, nem állana a magyar pokol kapuján ez a döbbenetes szó: »késő!<t ...Mi lenne a magyar népmüvelésből, ha csupán Trianon rabjai lennénk — és nem puha kényelmünk, kapzsi ösztönünk, cimborás társadalmi életünk, osztályérdekért országpusztitó klikkjeink aprócska cselédei... Mi lenne itt a magyar népmüvelésből, ha csak egy kicsit jobban szeretnénk egymást s valóban testvérekként fognánk össze, magyarok ?!... Ha élne a régi hires nemzeti áldozatkészség s ennek magja: a magyar életerő: a mindent leverő: ez a jelen börtön éjén, súlyos kövein keresztül törve: megtalálná a célravezető utat a kultúrában s a kultura minden vonatko zásában és teljes pompában kivirulna a megújhodás kapujában, ahol a szabadító jobb jövő hajnali köntösben belép!... A Nyírvíz Irta: Ki» Lajos Magyarázatra szorui ma már a cirnül felirt szó még a Nyírség legnagyobb részét képező Szabolcs vármegyében is, ahol nyírviz alatt a Nyírség mélyfekvésü területein összegyülé csapadékot, kártékony vizet értÍK. A nyírségi csapadékvizet ^evezető Nyirvizszabályozó tár sulat 1879-ben történt megalakulása előtt pedig a Nyírség névadó fájának, a nyírfának kieresztett levét, vizét értették minden időben. A hajdani nyir-rengetegek központjában, Nyíregyházán, ma gyanúsan mosolyogva hallgatják a nyírvízről feltett kérdéseket a legöregebb emberek is, mint olyan hihetetlen dolgot, mely soha se létezett. Akadt olyan ember Petrikovics Pál tanitó személyében, ki emlékezik arra, hogy az 1880-as évek elején a jelenlegi róm. kath. templom nelyén létezett piacon — mint akkor mondták Nagypromenádon — hordóban árulta egy ember a nyírvizet. Ez a nyirvizes ember szamárhuzta kordén hozta ide junius hónapban a nyírvizet, amelyet a piaci kut közelében levő cédulaház mellett árult a csapraütött hordóból. Egy krajcárért fél meszellyel adott. Emlékezik arra is, nogy gyermekkorában, az 18761877. években a nyíregyházi erdő Ifjuság-völgye részében volt 25— 30 drb. nyirfa, melyeket tavasszal megfúrtak, a keletkezett lyukba csövet dugtak és azon csepegve jött a nyirfa vize. Szájukat a cső alá tartva élvezték a kijövő édes cseppeket. A nyírvíz leeresztésére üdítő, gyógyhatására még elemi iskolás korában oktatta, tanította érdemes tanítója: Mráz János.

x Ha Nyíregyházán és környékén nem emlékeznek is a nyirfa vizének nyerésére és használatára, valószínűleg azért, mert a nyírfát innen régen kipusztították, jobban ismerik és tudják a vármegye északkeleti szélén, főleg a déli részén lakók, vagyis ott, ahol a Nyir- I fák Kiirtása később történt, vagy ! még jelenleg is találhatók liget szerüen. Így: Mándok, Tornyospálca, Lövőpetri, Tass, Mada, Nyírbátor, Encsencs, Nyirlugos, Nyirábrány községekben és vidékein. Ma már természetesen itt is inkább a gyermekek müvelik a nyirfacsapolást, főleg azért, mert tiltva van. A tulajdonosok ugyanis szigorúan tiltják a legtöbbször diszül megmaradt kevés nyírfáik 1 A fiatalabb nemzedék közül azok ismerik a nyirfa csapolását, kik a világháborúban orosz fog. ságba kerültek és az ottani erdőkben dolgozva, szomjukat és fáradságukat nyírvízzel voltak kénytelenek enyhíteni. Kazár József vármegyei házmester, Fekésházi József balsai ref. tanitó és dr. Veress Sándor paszabi főjegyző elbeszélései szerint nemcsak természetes állapotában használták, hanem teának, főzve is. megvágását & fúrását, úgyannyira, hogy közhiedelem szerint a törvény bünteti a nyírfák lékelését, mely a fa kipusztulását idéz 1" elő. Éppen ezért rendszerint este végzik a csapolást és reggelre már elviszik áz éjen át edénybe kicsepegett nyírfái evet. Hogy a közelmúltban és jelenben is a tilalom se tudta elriasztani a nyirfacsapolókat, bizonyítják a nyírfák sima törzsén látható vágások és a fúrások helyén keletkezett seb. Az elsorolt községekből szerzett adatok szerint a nyirvizeresztés tavasszal, rügyfakadás idején történt és történik, mikor a fa nedvének áramlása van, mikor megindul a nedv; az idő kinyílása szerint korábban, vagy későbben; március elejétől május közepéig, mig a levele bokrosodni kezd. Tapasztalat szerint a szomorú nyír (Betula pendula L.) alkalmas a nyirvizszerzésre, a ritkábban előforduló jegenye, vagy pelyhes nyír (Betula pubescens L.) nem. A nyirvizeresztés régen ugy történt, hogy baltával vagy fejszével előbb a fa törzsébe vágtak 3 ujjnyira a merőlegestől'kissé eltérően, aztán felülről lefelé haladó vágást tettek az előbbi vágásra, amikor nyelv-, vagy ékalaku darab esett íe a fa törzséből. Ennek a bevágásnak az alját vályuszerüen kimélyítették 1—2 liter ürtartalmura. Ide gyűlt össze a nyírfáié. A bevágásnak több neve van: Encsencsen tékát vágnak a fába, Tornyospálcán és Madán tejke, Nyírbátorban és Nyirlugoson lék, Tornyospálcán vék, Mándokon kivágás a neve. Ha többszöri Iékeléssei a fát beteggé tették, nem vágták KÍ tövestől, hanem előbb lefűrészelték a törzset közel a föld színéhez, majd tálalakura kivésték, mélyítették, hogy odagyüljön öszsze a nyírvíz. A fúrás pedig ugy történik, hogy kis fúróval — a 2-es számú a legalkalmasabb — a fába fúrnak 6— 20 cm. mélységre,

4 de nem merőlegesen, hanem egy kissé felfelé, hogy a lé mentül könnyebben kicsepeghessen. A fúrás helyére toll-, nádcsövet dugnak, vagy napraforgó vékony szárát csapnak, - A gyakorlattal szemben a tudományos ismeret azt mWaija, hogy hiába fúrnak be 15—20 cm. mélyen a fa törzsébe, mert a jóval kijebb eső tavaszifa az, mely a nedvet ontja. Tudjuk ugyanis, hogy a nyírfán legkívül van a kéregszövet, azután következik a nyalábszóvet, mely három részre tagolódik, u. m.: háncsszövet, cambium és faszövetre. A faszövetnek pedig két része van, egyik a tavasz fa, mely a vizet és oldott láplálékot vezeti, másik az őszifa, mely a levegőt szolgáltatja. Legbelül van a bélszövet. Látható léhát, hogy mélyebb beufrássál is csak & tavaszi fából nyerhető 0 viz. 31 azon folyik K a fából a viz. A fúrás helyét Tyúknak, liknak mondják; az egész műveletet csapolásnak. Ugyanazon fán két-három vágást ÍSs fúrást is tettek egy tavaszon. Látszólag teljesen mindegy, mer Iyik oldalán vágják vagy fúrják meg a nyírfát, mégis azt állítják a megkérdezettek, hogy a déli és keleti oldalán végezték azt. A Természettudományi Közlöny 1899. €r folyamában Schilberszky'Károly is azt irja, hogy a fa déli oldalát kell "njegfurni. A fnadai adat szerint a dülés irányával ellenkező oldalon. Mándokon az északi oldalán fúrták meg a nyírfát. Adataim szerint mentől közelebb vágták vagy fúrták meg a nyirfát a földhöz, annál gyorsabban folyt belőle a nedv. Az imént említett Schilberszky mondja: »A megcsapolás a föld színétől számított £ —6 centiméternyi magasságban szokás végezni, mivel innét felfelé a törzs nyírvize fokozatosan vészit cukortartalmából.*! A megkérdezett öregek pedig azt állítják, hogy 50 cm.-tői 100 cm.-ig a föld színétől. Általában embermagasságban, vagyis oly magasan, hogy áz üreg könnyen kivágható legyen. De az elérhető ágakat is csapolták; Nyirábrányban ott vágták meg, ahol az ág a törzsből kiágazik. A megvágott és megfúrt helyen a nedv néha f szivárog, néha csepeg, néha vékonyan folyik. A nedv mennyisége a fa vastagságával van összefüggésben. A vastagabból több jön. Éjjel a nedv szivárog a fából. Minél nagyobb a meleg és minél élénkebb a rügyfakadás, annál több a nedv kifolyása. Az adatok szerint óránként 2—3 decilitertől y

2. I; sőt 2 liter is jött; egy nap i/

2 litertől 6

Í sőt 12 liter nyírvíz is kifolyt a nyírfából. Mágocsy—Díetz Sándor szerint 8 nap alatt 36 liter folyik,

5 ő is megjegyzi, hogy a folyadék naponkénti mennyisége változó. A nyirfavizet felfogó edény a fa tövében állott, ha magasabban vág ták meg, úgyszintén az ágaknál, a fatörzséhez kötötték a felfogó edényt, mely rendesen cserépedény vagy üvegpalack volt. A lékből a nedvet kanállal szedték KÍ, vagy nádcsövön és szalmaszálon szívták ki, akik hiindjárt feu is élvezték. Alkalmas üvegedénybői egyszerűen kiitták. Azonnal élvezve édes izü, gyengén cukrozott vízhez hasonló. Az üreget képező tékából csatornán, vagy faszilánkon folyt az edénybe. Ahol sok nyírfa volt, üvegpalackokba, vagy hordókba gyűjtötték, 8—-10 napig állani hagyták. Hűvös helyen, pincében két évig is meg volt változás nélkül. Gyűjtötték hordóba borseprüre is s ezen kiforrt. De megerjedt magától is, amikor csípős izü, mint az erős szódavíz. Néha széjjellökte az üvegpalackot. Ma már nem tudják, milyen eljárást végeztek vele, "ha bort, vagy sört készítettek belőle. A kikanalazott és kifolyt vizet nüsitő, üdítő italul használták. Ma gyerekek isszák édes ízéért, felnőttek szomjúság csillapítására. De orvosságnak ts itták. Általános vélemény szerint mellbajosoknak köhögés, heptika ellen igen jó. — Szemorvosságnak megyeszerte hass nálták. Majoros Demeter 70 éves nyirábrányi lakosnak is attól gyógyult meg a szeme. Állítása szerint, akinek veres volt a szeme, nyirvizes ruhával borogatták. — Használták még gyomorbajosok, Műveltség könyvtára. Az élők világa. Mágocsy-Díetz Sándor: A növények életfolyamatai. 252. 1.