Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-25 / 295. szám

18 jAíkyidék. 1929. december 25. 1920-ban, a lelki kaoszban — amit a belső ellenség támasztott — a nyers ellenséges erő kényszeritette. Amikor meglepetésszerűen jött minden. Az események halmazatában csaknem aláltság vett erőt a nemzeten. Igy volt az akkor, amikor Trianont a nemzetre kényszeritették s bűnösségét kimondották, amivel szemben ellenbizonyitékai a nemzetnek akkor még rendelkezésére nem állottak. De ki mondaná, hogy ma a tizedik évben ugyanaz a helyzet ? Hiszen e tiz év történelme a magyar nemzet nembünössége mellett annyi meggyőző érvet sorolt fel s állított a világ szemei étié, hogy azok, kell, hogy megváltoztassák a magyar nemzet magatartásának irányát ! Ezért időszerű József Ferenc kir. hercegnek a TESz gyűlésein elhangzott azon kijelentése, hogy : » Nincs időnk várni te Ehhez hozzátehetjük, hogy oka sincs a nemzetnek várakozásra 1 És ha irányt mégsem változtat, csak a következetességnek akar ezzel eleget tenni. De a politikában való következetességre vonatkozólag Deák Ferenc egy olyan hasonlattal élt, melyből arra lehet következítetni, hogy egy csipetnyi eszprit többet ér, mint kilométerekre terjedő következetesség. Áll ez különösen most arra az irányra, melyet 1920 óta a nemzet követ. "Mindenütt mint bűnös fél jelenik meg. Képviselete mindig azzal az elgondolással áll szembe másokkal, hogy ő egy bűnös nemzetnek a reprezentánsa s mint ilyen bizonyos rezerváltsággal kezd alkudozásokat, holott egyedül ö állhat emelt fővel a világ előtt, mert olyan nemzetet képvisel, amelynek legkisebb része sincs a háború előkészítésében. Ez a tudat legyen erőforrása minden magyarnak. Ez növelje önérzetét, akaraterejét, kitartását s a magyar igazság győzni fog. Karácsony van. Az emberiség megváltásának emlékünnepe. Sugározza be a magyar nemzet lelkét az égi fény karácsonyi világossága, hogy lássa m^g, ismerje fel azt az utat, mely a nemzet megváltásához vezet ! Helyezzük hi- 1 tünket és bizalmunkat a nemzet vezető nagyjainak bölcsességébe, álak felismerve a megvilágított utakat, rövidesen el fogják vezetni a nemzeetet a megváltáshoz, amikor a nemzet hálatelt szívvel, lelki örömmel énekelheti el 'a Glóriát, a Te Deumot ! mai. Ha csak a burkolatokat tekintjük, már ennél az egyetlen kérdésnél azt tapasztaljuk, hogy óriási gondot okoz a képviselőtestületnek egyes utcák burkolattal ellátásához szükséges anyagi eszközöket megszerezni. Hát még, ha az egész város minden utcájának kiburkolására gondolna! Ez, szinte megoldhatatlannak látszik, annak roppant magas költségeit tekintve. Hol van ez egy szükséglet mellett a többi ? Hogyan gondoljon ez a város egyéb közmüveinek kiépítésére, ha csak a burkolás is halálosan merész gondolatnak látszik ? A város belterjes fejlődésének megoldása tehát elsőként említendő. A megoldás mikéntje, a képviselők dolga. Sokat hangoztattuk már a város lakosságának egész egyetemét érin tő azt az janomáliát, amely láthatatlanul, kimutathatóan nem érzékelhetőleg elrabol a város minden polgárát terhelőleg évi egynegyed milliót állandó hozzájárulásképpen, de ennél többet azon a címen, hogy ezek a negyedmilliók már két évtized óta, állandóan elfecséreltelek és amelyből igy olyan tőke keletkezett, amelynek évi kamata ugyancsak legalább egynegyed milliót tesz ki. Az igy, most már félmillió pengőre tehető és kamatos kamataival tovább növekvő veszteséget, a teherpályaudvar megoldásával, okvetlenül meg kell takarítania a képviselőtestületnek. Mégpedig sürgősen, mert a további pocsékolást, a további pénzfecsérelést* nem csupán ennek a városnak, hanem általában a magyar nyomorúságos nemzetgazdaságnak érdekében is meg keh gátolni. Ez tehát a munkaprogramm második pontjaként volna beiktatandó. 1 A világgazdaság ujabb alakulása mellett, a városok tevékenysége Még az álom is játszott velem. Anna jött, tűzpiros ruhában s apró fehér tenyerén hozta az eleven szivét. — Magának adom — súgta. - Szeret ? — kérdeztem. Szeretem. Akarja, hogy a felesége legyek ? — Talán megvárná, kis lány, hogy én kérjem meg a kezét — mondtam neki kötődve s ő szégyelte magát, sirva fakadt. Én megfogtam a kezét, vigasztaltam, megcsókoltam. Fel is ébredtem. Eszembe jutott, hogy most van az a vasárnap; amit itt fogok eltölteni. Hogy is fogok viselkedni ? Kinek köszönjem a bűbájos éjszaka csókját ? Persze, csak a szememmel. A kezemmel. Valami azt súgta, hogy Anna volt. Meglátom. Lehetetlen, hogy' et ne árulja magát. Melegség futott a szivemre. Anna ! Szépséges Anna I Hogy nézett rám, mikor először találkoztunk ! Most felrémlett, hogy olvastam, meg hallottam is pillanatok alatt fogant nagy szerelemről, melyek képesek áttörni a társadalmi formákon, előítéleteken, szülei szigoron, lány-szemérmetességén; képesek őrültségbe hajszolni... ömi. Hátha ilyen _ gyilkos, nagy szerelem gyúlt fet'itt a pusztában. És én... nekem tetszik Anna... Anna... Alig birtam bevárni a reggeli idejét. Erzsit láttam az ablakon át, a kertből jött cselédlánnyal, zöldségféléket hoztak, biztosan már előkészítették az ebédhez. jében. Megállapítottam, hogy ide még semmi sem ért el a város raffinált, exotikussá maszkírozott világából. Erzsivel is kezet fogtam. — A viszontlátásra — mondta szomorúan s talán képzelődtem, de ugy rémlett, mintha könnyes lett volna szép, sötét szeme. Egész uton Erzsire gondoltam. A kasznár beszélt, magyarázgatott, és meg bólingattam, hümmögtem s egyre az Erzsi könnyei nyugtalanítottak. Borzasztó lehet az élete. Olyan arca, a lelke, a szive, az érzései, a képzeletei és ábrándjai, mint a másik lánynak s a testi hibája miatt mindenki mellőzi. Csoda, hogy élni tud. Hátha szerelmes... ? Hátha vágyakozik ... ? Zeng, lobog benne az ifjúság, borzongatják titkos, édes hullámzásai, beiényilai a tavasz, az éjszaka... És egy csók... egy igazi, forró eleven száj csókja gyújtogatja a száját I Talán véresre tépi néha a saját fogaival és kínlódik, mintha poklok tüze égetné. De... hátha akad valaki, aki eljön, megszereti... és... Talán szebb is, mint Anna. Kifejezőbb az arca, okosabb. Kinevettem magamat. Mit törődöm velük ? Átfutnak az életem előtt és eltűnnek, mint más, akikkel eddig találkoztam. Késő este volt, mikor hazaértünk. Megvacsoráztunk és a kasznár a szobámba kisért. Reggel korán keltem. öltözködöm. Mosakszom. Előveszem a hajkefém... Mi ez...? Képviselőtestületi feladatok Irta: Pisszer János. Az újonnan alakult képviselőtestület öt évi megbízatása tartama alatt, sok feladat megoldására lesz hivatott. Meg kell oldania azo.kat a tennivalókat, amelyeket a régi képviselőtestület be nem fejezhetett és megoldást kell találnia a további teendőkre nézve is. « A tisztikar megválasztása után, talán első teendőnek kell és lehet tekinteni, olyan munkaprogramm megalkotását, melyet bár a régi testület is maga elé tűzött, de el nem készített, de amely _munkaprogramm felkarolja a gazdasági, a szociális, a kulturális és általában a városfejlesztő feladatok egész komplexumát, hogy számot vetve a lakosság szükségleteivel, egyben annak teherbíró képessége is számba vétessék. Ilyen munkaprogramm éppen ugy tekintendő, mint bármely épiteni szándékolt épületnek teljes tervezete, annak költségelőirányzatával egyetemben, ahol minden előrelátható tervezői munka, a végrehajtás teljes költségelőirányzatát is magában foglalja. A városfejlesztés munkaprogrammja természetszerűleg nem lehet merev, rideg tervezet, amelyből az időközi viszonyok megkövetelte változtatás kizárassék, hanem annak elasztikusnak kell lennie, hogy az időközi változásokhoz is hozzásimulhasson. E programm első pontjaként felvehető lenne megoldása annak a problémának, miként lehetne Nyíregyháza külterjes fejlődését akként megakadályozni, hogy a város belső területei a városiasság követelményeit kielégíthessék, ezzel a városmag fejlődése lehetővé tétessék. Ennek a kérdésnek súlyosan komoiy voltát, kellőleg ecsetelni 'alig lehet. Szinte azt lehetne mondani, hogy a gondolatnak a lakosság agyába belé kellene impregnálódnia, hogy azt teljesen átitatva, minden tevékenység ennek az iránynak szolgálatába szegődhessék. Neih szabad azt hinni, hogy a városfejlesztés, a városkép, a város kulturális, gazdasági, szociális gondozottsága, a közbiztonság, a közegészségügy, a közvilá

j git'ás, a vízellátás, a csatornázás, stb., stb., feladatok egyként oldhatók meg a területében a szükségesre szabott korlátok között, mintha ezeket a feladatokat a területhatártalanság korlátlanságai között kell megoldani. Nyugodtan állitható, hogy Nyíregyháza város, átlag fél akkora sugalru körön volna elhelyezhető, mint aminőn ma fekszik. De azt is bízvást ki lehet mondani, hogy az 7 igy, mai területének egynegyed részére szorított város, a lakosságnak minden irányú követelményeit jobban ki tudná elégíteni, mint a Friss karcolás, talán kis kés karcolása ... egy szép szabályos sziv van a hajkefémbe vésve. — Hogy került ez ide ? Itt nem járhat más, csak a... szobaleány ... az nem merné, meg aztán miért is tenné ... hanem a lányok... Erzsi. Vágy Anna. Világos, hogy <5k voltak. De vájjon melyik ? És mát akar vele ? Engem ébreszteni, nyugtalanítani ? Vagy a.. . saját nyugtalan szivét megmutatni ... ? Másnap fésűm nyelén találtam egy pici szivet. És este, mikor leakartam feküdni, a paplannal eltakarva a párnámon kis levélkét találtam. — Éjfélkor várom a virágos kertben, a kerítésnél, ahol a nagy vadgesztenyefa van. Aláírás nincs. Mintha tüzes korbács suhintana a vérembe. Egyszerre fellobbantam. Gyönyörűséges sötét éjszaka 1 Egy simuló női test és ölelem és a száját keresem és ő ideadja szomjasan, mohón ; ifjúságát, örömét emésztő forróságát. De vájjon... Anna ? Hátha »csak« Erzsi ? Gondolkoztam. Kicsit lehűltem. Kinevettem magamat. Akár Anna, akár Erzsi, nem szabad elmennem. De... miért ne ? Újra gyújtogatott és késztetett a levél. Az éjszaka. A forró elképzelések, melyek felszakadoztak belőle. Nem feküdtem le, hanem vártam az éjfélt. Óvatosan kiléptem. Könnyű volt, szobám ajtaja a verandára. nyilt, melyet a vadszóUő lugas korom sötétté tett. Nem láthatott meg senki. Szerencsésen eljutottam a vadgesztenyefáig. Tapogatóztam. Egy pad volt ott, leültem. Vártam. Talán tiz perc is eltelt. Már bosszankodtam : játékot űzött velem ? Becsapott... ? De nem. Árnyék suhan. Nesztelen. Könnyed. A bokrok eltakarják, inkább sejtem őt. Már mellettem van. Illatos. A drága meleg illat borzongat. A keze a kezemhez ér. Remeg. Forró. Sug valamit. Nem hallom jól. — Anna . ,. ? — kérdezzem súgva. — Csitt... Csitt... Ne beszéljen ... A két karom a derekára kúszik, végigsimul a hajlékony háton s a karcsú test egészen hozzám tapad. Vadul, kíméletlenül szorítom magamhoz, elérem a száját, gyöngyöző apró hangokat hallat, fuldokló, boldogságos nevetést. Hosszan tartó csók, összeforrt szánk, mint a kilincs, lenyűgöz és mozdulatlanná tesz. Kicsit elengedem, hogy azután még jobban, még emésztőbb tűzzel —- Holnap újra jöjjön. Itt. Ilyenkor. — súgta. És kiszabadult... elsuhant. Mintha ott sem lett volna. A bosszúság lehütött. Mint valami kis csacsi diák, eljöttem egy csókért... gyújtottam magam. — Mentem a ház felé. — Idill a tanyán — nevettem. Lefeküdtem és csakhamar elaludtam.