Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-21 / 292. szám

1929. tlecember 21. JNílrÍKYIDBK. Könmmerteiés Fehér fá&m*: Sommibe ívelő kidak A nyíregyházi karácsonyi könyvpiac egy Ízléses kiállítású, értékes kötettel gazdagodott: megjelent városunk ' illusztris írójának: Fehér Gábornak regénye a »Semmibe ívelő hidak«. Fehér Gábor regényét nem a lokálpatrióták nagyító lencséjén keresztül, nanem az egyetemes magyar irodalom szemszögéből bíráljuk, mert ez a murtka "értékével a legjobb magyar irodalmi termékek közé sorolható. Az író e regényében szinte döbbenetes realizmussal idézi vissza a náborus idők társadalmának furcsa, nervózus életét, azt az elmélyülő szakadékot, amély a frontokon sínylődő katonák és a háború borzalmaival szemben elfásult itthoniak közé ékelődött. Az otthon biztonságában élő emberek a háborús lelkesedés mámorából felocsúdva a katonák szenvedései iránt iS lassan érzéktelenné váltak; a fronton küzdő milliók kiestek a társadalom élő szervezetéből 's az évek pergésével pedig elmosódtak az emlékezetből, mint a halottak. A frontról rövid időre hazatérő hadnagy, Fehér Gábor regényének főalakja lázadó keserűséggel 'tapasztalja, hogy a háború ciklopszi vihara nem seperte el a társadalom konvencionális formáit, nem tépte ki gyökerestül az emberek lelkéből az előítéleteket, nem pusztította el az osztálygőgöt s amíg ott künn százezrek pusztulnak el órák alatt, itt kicsinyes viszálykodásban,, önző kenyércsatákban, apró szerelmi idillekben élik KÍ magukat az emberek, csakúgy, mint a háború előtt. Ehhez a témához még nem mert nyúlni magyar iró. Még túlságosan nyersen élnek a benyomások a tudat alatt, de Fehér Gábor már tisztán, objektíven, bár sajnos csnk epizódszerüen foglalkozik vei*. ?edig a művésznek itt széles perspektivák nyílnak, uj kiaknázatlan mélységek, amelyekből értékes Ss eredeti kincseket hozhatna felszínre. E téma felett azonban az iró átsiklik, mintha félne megbirkózni vele, mintha nem érezné még elég erősnek magát és ahelyett a magyar történelmi osztály végzetszerű pusztulását rajzolja meg regényében. Tóvölgyre, Bartha dr. ku riájába vezeti az olvasót, ahoí a család legbensőbb életén keresztül mutatja be a nemesi osztály könyörtelenül bekövetkező sorsa. Bánhidy Géza főszolgabíróval, a regény egyik legbiztosabb ecset- | vonásokkal megrajzolt alakjával j mondatja el komor pesszimiszti- f kus gondolatait az iró. Maga a fő- i szolgabiró klasszikus típusa a ha- ' Iódó magyar nemesnek. Benne öszpontosul fajának minden zsenialitása, de minden átka is. Tisztán látja, önmagán keresztül látja fajának végzetes hibáit, de tehetetlen ernyedtséggei szemléli azt és bomlott idegzettel, összeroskadva szédül a bor mámorába. Recseg, ropog az ősi kúria talapzata és idegen nyers erők tépik darabokra a család ősi birtokát. ÉS nincs segítség, nincs menekvés. »Zsibbasztó fátum van felettük«. Még tartják a régi formát ezek a »semmibe ivelő hidak« a látszat kedvéért, még viharzik bennük az ősi büszke dac, boldogságot, Szerelmet semmisítve meg de már az élet uj áramlata első dórja, rnínt a könnyű szellő a tölgy hérvadt leveleit. Nem uj igazság ez, nem uj téma de ma igazabb, aktuálisabb, mint valaha. Fehér Gábor mindezt egy sejtelmesen finom mese keretében irja meg. Néhol szenzibilis lírai ellágyulás kiséri, mint csöndes hárfapengetés a cselekményt, néhol mélységek titokzatos moraja zug, mint a végzet szimfóniája, néhol a szenvedélyek dübörögnek wágneri erővel, de az iró mégsem bir megbirkózni a regény dimenziójával. A párbeszédek olykor az unalomig hosszura nyúlnak, különösen a regény elején. A cselekmény vontatottan halad a kibontakozás felé, mert az iró a részletek leírására túlságos nagy súlyt helyez. A stílusában is találtunk itt-ott kivetni valót minden eredetisége és kifejező ereje mellett. De alakjai vérből és húsból való élő emberek. Mesteri emberábrázoló és mély pszihológus Fehér Gábor, aki könnyedén hozza felszínre a legrejtettebb, leghalványabb érzéseinket. Talán egyedül "Kató mozog néha légüres térben, akit az iró valami álomszerű fátyollal takart le s csak az utolsó fejezetben merte fellebbentem a fátylat, amikor a szerelem és, a sértett szemérem kétségbeesett küzdelmét irja meg döbbenetes erővel. Mindezek azonban nem halványítják el a regény abszolút érítékejt: s a hibák felsorolása mellett sietve ismételjük, hogy az egyetemes magyar irodalom szemszögén keresztül bíráltuk Fehér Gábor gyönyörű alkotását. A könyv | minden könyvkereskedőnél 2 pen- I gőért Kapható. We. Bróí Klebelsberg Inno: Jöjjetek harmincas évek Harc a kishitűség ellen, történelmi tapasztalatokon nyugvó optimizmus, a magyar fövendő utjának kijelölése: ez volt mindenkor Klebelsberg Kunó gróf publicisztikai munkásságának alapja. Uj kötetében az uj évtized föladatait foglalja össze, s azokra az eszmékre, és nemzeti föladatokra mutat rá, amelyek a harmincas évek küszöbén a magyarság, számára a jobb jövendőt biztosították. Klebelsberg optimizmusát erősen meg alapozza ennek a kötetnek mintfen tanulmánya és különösen távlatot uyujt a bizakodás számára az ^ kapcsolat, amellyel egybefoglalja a magyar mult tapasztalatait a jövendő lehetőségeivel. Az a két nagy emlékbeszédportréja, amelyet Bethlen Gáborról és Tisza Istvánról rajzói meg, nemcsak mint essay értékes és kiváltságosán művészi, hanem ezenfelül mesteri hátteret nyújt annak az egész nemzeti és kultúrpolitikának, amelyért Klebelsberg, a publicista harcol, hogy erősítse Klebelsberget, a minisztert. Távol áll minden időszerű politikától mégis ez a könyv mert á politikai romantika veszedelmeit éppen olyan tárgyilagosan látja, mint ahogy csak a nemzet nagy feladataira gondol. A tanulmányok gyűjteménye, amelynek »Jöjjetek harmincas évek cimmei jelent meg, kiegészíti és még teljesebbé teszi "Klebelsberg eddigi irói munkásságát és publicisztikai alkotását. A szép, Ízléses és elegáns kötetet az Atheneum adta ki. Legjobb szaloncukorka olcsó árbBa Sípos cukrászdában kapható. Zrinyi Iiona u. 3. 5 Száraz fát, jó SKenet Nagy Kálmántól vehet. Tol«p : Arpád-utca 4. se. Telefonszám : 40. 7455—29 A ledöntött bálvány, — A Nyirvidék eredeti regénye. — Irta: Váth János. 1 A római művelődés termékeny Örsei, a mandulafák virágba borították a bazalthegy oldalát és lábát; a szőke olajfák rügyeztek, a gesztenyéken is duzzadoztak a bimbók. Az emberekkel együtt Róma felé küldték vágyai kat, ho! az igazi hazájukat érezték A barbár fűzek, jegenyék, bükkök már sötétten lombo sodtak. Itthon voltak s az égig nyúltak. A nemes fák elkésve kapták a tavaszt. Apróbb és íztelenebb gyümölcsre termékenyültek meg. A szőlőskertek lugasaiban rabszolgavincellérek keze nyeseget s vezeti a venyigét. Egyszabásukban is különféle ízlésű villák vetik homlokzatukat a Pílsó tó tükrére. Délutáni a csend s valamennyinek képe tótágast áll a vízben. A tó szélén, déli part homokját} ragyog a nap az egész öbölben. Ott is dolgoznak. Katonák egyengetik a fövest, hogy a diszkoszvetéshez, versenyekhez s a nyári sütkérezésekhez készen legyen. A kőpadra hárman ülnek ki a napsütésbe. — Béke veletek ! üdvözli őket az egyik rabszolga. Kegyesen fogadják. Egyik katona tudakozódik a köszöntött felől s a rabszolga így informálja : . — A gyászos matróna: Erika a becsületbocsátványos centurio özvegye. A gyermek árvája. A férfi ötvös, a gyermek tanítója és száműzött — mutatott a kőpad .vendégeire. — Ilyen f'aialon?? tudakolta a katona. —' Nem szórt tömjént az istenek elé : A Názáreti követője O vezette hozzám őket, amikor betegen, görcsökben kínlódtam. Ennem adtak s a szemétről szedtek föl, holott a gazdám kidobatott, mert nem bírtam dolgozni s már elkészültem a halálra. — Ki az'a Názáreti, hogy szeressem őt? Nem ismerem még, de meg kell ismernem. Az ötvös, a téglavetőknél és halásztanyán esti tanítást ád. Gyere velem. Igét is kell tudnod : Pax. Ha pedig az ieén túl jelet is tetetnek • veled, írjad le a Názáreti betűjét: Megfordította a bronzlapitot és nyelével durván homokba véste a Krisztusmonogrammot. — Orbánusz — szólította a nő s a rabszolga hűségesen oda sietett. Nehéz lábanyomait barázda kötötte össze a fövenyen. — Béke legyen veletek — tette keresztbe mellén kezeit Orbánusz. —' Hol látnak el étellel? — kérdezte most az ötvös. — Látom, dolgon vagy. Rászorulsz-e a hitközség alamizsnájára ? Lódobogás verte ki őket a feleletadásból. A lovas oda is rúgtatott s korbácsával végig húzott a rabszolgán : — Te naplopó, koldulsz, ahelyett, hogy szőlőmben munkálkodnál! Orbánusz alázatosra) görnyedt, mint a tiportatását váró féreg. — Engedd uram, nemes Máriusz, hogy szolgádért szót emeljek — kérte a nő. — Ripők, nem érdemes a szóra se ! — Nézd a nyomát; a görcs összehúzta inait ; máig is húzza a lábát. Itt a katonák megkönyörültek rajta és vetnek neki a maradékból. — Az én famíliám ruházatában illik-e koldulnia ? A saruját adtad-e néki, nemes Máriusz ? — gúnyolódott az asszony. Máriusz gőgösen kapta be alsó szája szélét. Egy asszony után jár, aki mindig megszégyeníti. ' v — Mert a tunikját — ha a condrát illeti valami név — jó emberek adták rá, mikor a szemétdombról fölszedték. S mezítláb van. — Matróna, megalázol. Ez a féreg új alkalmat nyújtott néked erre — mondta s korbácsával most arcába vágott a rabszolgának. \ ; * , — Menj Orbánusz. Kerüld uradat, mert nincs joga hozzád. Kidobott. Értéktelen lomként a szemétdombra vettetett. Orbánusz nem mert mozdulni se. Az istenekre — fakadt ki — értem volnál-e olyan kegyes, mint e féreghoz ? — A Lápisz Rozálisz parancsnoka nem szorul könyörületre — lebbent el a szelíd arcból újra az ingerlő vélemény. — Ezt a rabszolgát, a jó szomszédi viszonyra! engedd az én rendelkezésemre. — Legyen neked, asszonyom, a kívánságod szerint tisztelgett hozzá katonásan Máriusz. | — Hogy jól is emlékezhessek erre a találkozásra, mondd, Máriusz, mi jót hoz ez a szél Rómából ? — Az istenekre, rossz hírek járnak. Az első légió adintrixa Auréliusz látott vendégül bennünket Mogentianában. A pannóniai dux hozta Rómából, hogy Dioklécián ellen és a birodalom ellen alattomos ellenség áskálódik. Fegyverei dicsőséges fényére ez vet árnyékot. / — Az augusztus kegyes volt és elnéző alattvalóihoz. Mi lehet oka a gyanúsításnak ? — Valami zsidó szekta keletkezett. Maguk a zsidók is ellenségei. A birodalom vesztére törnek. Valami' nagy doktort tisztelnek követői, akiknek nem kell a gazdagság és megvetik az isteneket. Sánták, bénák és ügyefogyottak iránt éreznek, mint te. — A nagylelkűség római erény — vetette közbe az asszony. — Ma folyton a meggyőzetésemre törsz, asszonyom. — Aki önmagát győzi le, az a legnagyobb Máriusz. (Folytatjuk.) <