Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-19 / 290. szám
J*£ttSWW§ÉL lf2f. december 19. msm „Akinek csak fájdalmaidat : emiitettem, Aspirin tablettákat ajánlott. Én bizom bennük és ezért hoztam Neked egy eredeti doboz? a gyógyszertárból." Egy máriapócsi fiafal földmfivest lopás miatt egy hónapi fogházra Ítéltek Ifjú Gábor Mihály máriapócsi fiatal földmives lopás bűntettével vádoltan állott a kir. töryényszék Brenner tanácsa előtt. A fiatal vádlott, amikor szülei nem voltak oda haza, két zsák búzát az ablakon keresztül kiemelt a lakásból s azt Csorbák János 61 éves napszámosnak adta át értékesítés végett. Csorbák a helyi Hangya szövetkezet üzletvezetőjének adta el a két zsák búzát s a pénzen a fiúval osztozkodott. A fiatal vádlott azzal védekezett, hogy az anyja tudtával adta el a búzát, hogy a pénzen ruhát vegyem magának, miután apja, aki rossz viszonyban él családjával, nem támogatja. A fiu édesapja azonban megcáfolta vádlott védekezését és bebizonyította, hogy a vásott, léha és dologkerülő fia a saját elhatározásából követte el tettét. A kir. törvényszék lopás vétségében találta bűnösnek Gábor Mihályt s ezért egy hónapi, mig az öreg Csorbák Jánost orgazdaságért egy heti fogházra Ítélte.. Az ítélet jogerős. A gyermek karácsonyi álma a II. számú Hangya kirakatában A kereszténység legszebb, legpoétikusabb ünnepe a karácsony, a megbékülés és szeretet szent napja, amikor a boldog gyermeksereg álmodozó szeme előtt, minden üzletben, minden kirakatban kigyui szikrázó szépséggel áz örömök ragyogó beteljesülése: a karácsonyfa. Ujjong a határtalan boldogságtól a membránérzékenységü gyermeki lélek, ha olyan páratlanul azép és a mesék varázslatos virágát megvalósító kirakatot néz meg, mint amilyen a Vay Adára utca 9 szám alatt levő II. szám, »Hangya* üzletének ragyogó kiTcllíílticl • Miskolczy Kálmán üzletvezető úttörő munkát végez Nyíregyházán a karácsonyi kirakatrendezés terén, mert annyi ízlést, finomságot visz bele és méltán érdemei elismerést. A kirakat közepén egy kitárt szárnyú hamvas fehér ar gyaí" lebeg, kezében kis papírlapot tartva, melyről ez olvasható: Ezt kapja minden jó gyerek. Oldalt pompázó karácsonyfa csillog a sziliek ezer változatában, dúsan ékesítve a szerencsi hires csokoládégyár kitűnő cukorkáival, mig a fa alatt a gyönyörű, ötletes ajándékok sorakoznak sokféle változatban. A gyermekek álma valósult .meg e kirakatban, amelynek szemléletében még a felnőttek is sok gyönyörűséget találnak. Mezőgazdaság ¥a? László báró sajnálattal állapította meg, hogy a pénzintézetek a baskkvóta leszállításával nem tartanak lépést Szombaton december hó 14-én § a Tiszántúli Mezőgazdasági Ka- 1 mara igazgató választmányi és * közgyűlést tartott, melyeken a kamarai tagok és a kamarakerület gazdaközönsége a szokottnál is nagyobb számban vett részt, amit különösen az tesz érthetővé, hogy az ülések tárgysorozatán oly fontos és a gazdaközönsé'get közelről érdeklő ügyek szerepeltek, me. lyék mezőgazdaságunknak igen sok vonatkozásban különösen a Tiszántúlnak legégetőbb gazdaproblémái. Báró Vay László elnöki megnyi tójában sajnálattal állapított**, meg, hogy a pénzintézetek a legutóbbi bankráta leszállítással nem tartottak lépést, pedig ha felemelésről van szó, azonnal készek az. zai lépést tartani. Megemlékezett külkereskedelmi 'mérlegünk kedvezőbb alakulásáról, egyúttal azonban megállapította, hogy ez sajnos csak az esetben jelentene valódi eredményt, ha nem a termény és állatárak nagymérvű esése ösztönözte volna a gazdákat arra, hogy ráfizetéssel is exportáljanak, csakhogy pénz bevételhez juthassanak, — és ha a behozatal csökkenésében is nem volna nagy része annak a körülménynek, hogy a gazdatársadalom vásárlóképességét úgyszólván teljesen elveszítette. Külkereskedelmi mérlegünk alakulása azt bizonyitja, hogy Cseh ország és Németország teljesen egyofdalufag használja ki a velünk fennáHó kereskedelmi viszonyokat, sőt Ausztria mág tovább megy és olyan gabona és liszt védvámokat tervez éfetbeléptetni, melyek a magyar gabona és Iisztkivítelt nagyrészben megbénítaná és a magyar buza és liszt árak további sülyedését eredményezné. Ezen változtatni kell, — ha pedig ezek az országok továbbra is bojkottálják a magyar agrártermékeket, ugy arra nekünk is bojkottal keli felelnünk. Az elnöki bejelentések kapcsán dr. Rácz Lajos m. kir. gazdasági főtanácsos, kamarai igazgató a kamarakerület mezőgazdasági' helyzetéről és a Kamara munkásságáról szóló jelentése után részletesen tájékoztatta a Tiszántúl egybegyűlt gazdaközönségét a Kamara azon akciójáról, melyet a fagykárosult mező- és szőlősgazdák érdekében indított. Ismertette a fagykárosuít mezőgazdák felsegitése érdekében elért eredményeket, majd hangsúlyozta annak immár elodázhatatlan szük* [«i ff !«f m 1»S ségét, hogy a vagyonukat vesztett szőlősgazdák és a kenyerüket vesztett szőlőmunkások érdekében immár múlhatatlanul" szükségesek a segítésre irányuló kormányintézkedések. A Kamara agrometeorológiai hálózata munkásságának, a gazdatisztek érdekvédelme és a kisgazda számtartások elteijesztése érdekében kifejtett tevékenységeknek ismertetése után a kamara gyűlésein az. 1928. évi zárószámadás kormányhatósági jóváhagyásának tudomásul vétele után behatóan megtárgyalták a nagyszámmal egybegyűlt gazdák a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara jövő évi költségelőirányzatát. A tárgysorozatban szereplő növénytermelési ügyek sorában különös érdeklődés mellett foglalkoztak a kamara gyűlései az ipari növények és elsősorban a lenmagtermelés érdekében kifejtett kamarai akcióvaf. A kedvezményes állami traktor beszerzési és vetőmagtisztítógép beszerzési akcióról szóló jelentések után foglalkoztak a gyűlések a rozsdakárt szenvedett gazdák érdekében és a répamagtermelés megszervezése érdekében tett kamarai előterjesztésekkel. Az állattenyésztési és a szakismeretterjesztési ügyek tárgyalása során különösen a baromfitenyésztés aktuális kérdéseivel, a kamara kisújszállási baromfi mintatelepével, a Bihar megyében már létesült és Szatmár megyében közefesen létesülő baromfitenyésztési mintaközségek ügyeivel kapcsolatos "jelentéseket hallgatták nagy érdeklődés mellett az egyoegyüitek. A mezőgazdasági hitei és értékesítési' ügyek kapcsán a gazdahitelválság problémáiról, a gabona-tárházak létesítésének kérdéseiről, a nyíregyházi burgonyatranzító raktár tervéről "számoltak be részfetes jelentésekben az előadók. Majd a közlekedési ügyek következtek sorra. Az útügyi beruházások érdekében gazda közérdekbői és a közmunkák minél nagyobb mérvben megindításához fűződő munkás érdekből fakadó fontos és sürgős kormányintézkedések érdekében intézett felterjesztéseket a közgyűlés. Szükséges nek látták a kamara gyűlésén az államvasutak díjszabásának arányosítását s ezzef kapfgglatosan hozott határozatukban kormányintézkedéseket sürgettek, amelyek «f !«•; * w: D Is ö o • • • • • • O Karácsonyra Levélpapírok, | Töltőtollak, | írókészletek | Ujságboltban § § az l'IIP'ttilil' W >*i alkalmasak volnának a szállított áruk belértékéhez arányosan mérsékelt vasúti tarifák életbeléptetésére. Részletesen foglalkoztak a kamara gyűlései ezután a Tiszántui gazdaközönségének a fagykárokkal kapcsolatban felmerült adózási kívánalmaival, majd az aktuális vonatkozású mezőgazdasági munkás ügyek tárgyalása során ugy határoztak, hpgy a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara régi szokásához híven az idén is munkás kitüntető okievellel és pénz jutalommal fog törvényhatóságonként egy-egy arra érdemes gazdasági cselédet, illetve gazdasági' munkást megjutalmazni. Az elnöki tanács előterjesztésére Varga László kamarai segédtitkárt titkári címmel és jelleggel ruházta fel a kamara választmánya, Fráter Jenő segédfogalmazót pedig fogalmazóvá választotta meg a közgyűlés. Az előadók jelentései és előterjesztései során Balogh Elemér, Vásáry József és Korniss Ferenc valamint Inczédy Márton kamarai tagok értékes hozzászólásaikkal, szakszerű javaslataikkai nagymértékben hozzájárultak a felmerült gazdaproblémák megoldására irányuló és a Kamara jövő munkásságát determináló határozatokhoz. A Kamara közgyűlése Rásó Istvánt Hajduvármegye alispánját és dr. Vásáry István Debrecen szab. kir. város polgármesterét kamarai kültagokká, Vásáry József kamarai tagot pedig az igazgatóválasztmany tagj'ává választotta meg, majd megalakította a Kamara méhészeti szakosztályát, melynek tag jat sorában a Tiszántui legkiválóbb méhészei és szakemberei foglalnak helyet dr. Rácz I,ajos m. kir. gazdasági főtanácsos, kamarai igazgató elnöklete alatt. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara gyürésetn impozánsan nyilatkozott meg ezuttat is az a lelkes együttműködésre készség és egyetértés, amely a Tiszántúl gazdaközönségét a magyar\ mezőgazdaság e súlyosan válságos lapjaiban oly nagy mértékben áthatja. Sz&r&s fát, jó Nagy Kálmántól vehet. Telep : Árpád-utca 4. sz. Telefonszám: 40, 'nsá—m A gyermek az, kitől a nehéz 2ordon időkben sem lehet megvonni a Karácsony örömét. 40 év óta fennálló üzletemben most is meg van minden jáiék, gywmeköröm éi felnőttek részére is dísztárgyak, téli sportcikkek, vadászati- és lovagló felszerelések, Hubertus- Jagd kőnig, Waidmansheil kész töltött P«tronok — Vadászpuskák, revolverek, stb. Ruzsonyi Pél díszműáru- és sportüzletében Nyíregyház, Luther-utca 3. Teiefon: 138. 7630—i