Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-19 / 290. szám

4 • HHHMMaHnnMBNHBBnHBa 10 1929. december 18. ^aWeti&oV, ViáxxVabftoVi, tiecesaawek karácsonyra ^aragótiá\ Karácsonyi gyermekelőadás a nyíregyházi ref, elemi nép­iskolában Nemsokára itt lesz a maga áhi­tatosságában a kedves karácson}; gyermekek öröme, nagyok vigasz­talója. Bánatos életünket mi ten­né reményteljesebbé, mint az a tudat, hogy bármennyire szenve­dünk is: nincs az enyészetnek ha­talma felettünk, mert Krisztus szü. letése megváltott bennünket az örök kárhozattól. E nagyszerű, fenséges gondolatnak a jegyében hirdeti a magyar tanítóság fárad­hatatlanul, hogy sokszor megalá­zott nemzetünknek is örök állan­dóság, boldogság lesz osztályré­sze, ha tagjai a krisztusi szeretet­ben ölelik át egymást. Eme ma­gasztos gondolatot szolgálja az iskola, mely soha nem szűnik meg hirdetni azt az igazságot, hogy egyedül az egymást szerető ma­gyar szivekben lakik a Krisztus Ennek a megteremtéséért küzd, fá­rad, hogy valahára feltalálja a magyar a magyart. A most lezaj­ló karácsonyi gyermekelőadás is ezt célozza, mely gyermekénekkar működésével kezdődik. Majd Ga­raj Anna szaval s Stevanyik Ilona, Batta Ilona, Szőke Juliánná, Eis­ler Sarolta előadják Borsos Mik­lósnak »Karácsonyi áIom« c. pro­lógját. Aztán Szűcs Gyula szaval. A másik darab: »KiráIykisasz­szony Éneklő Babái.« Irredenta mesejáték 4 felvonás­ban. Előadják a nyíregyházi ref. elemi népiskola növendékei u. m. Károlyi László, Aradi Lulu, Mol­nár Évi, Lehócky Bandi, And­rássy János, Juhász Béla, Bak Sára, Kovács Juliska, Csergő Pi­riké, Horváth Kató, Rácz Évi, Mihály Margit, Dancs Margit, Roskó Baby, Rédey Esztike, Fin­tor B., Pósa Juliska, Foltin Auguszta, Foltin Franci. Szabó Kata, Csengeri Ili. Aztán lesznek testőrök, karácsonyi angyalok. Pénteken, 20-án, délután 3 órakor gyermekeknek tartunk elő­adást, vasárnap délután 4 órakor felnőtteknek. Belépődíj nincs. — Csupán a kiadások fedezésére a műsor megváltási ára 50 fillér lesz. Várjuk a m. t. szülőket s a* iskolát szerető k<5»'5nséget. A tanítótestület. A JÓTtKONYCELU M. KIR ÁLLAM SORSJÁTÉK Főnyeremények: 30 000 20 000 15 000 10 000 pengő stb. összesen 17,000 nyeremény Húzás december 21-én A sorsjegyek ára i Eqész = 3 PI Fel = 1 és fel P | Kapható minden bank- és sorsjáték­flzietben, dohinytözsdében, postahiva­talokban. 7647- 4 Mo i Eickíord és ádolphe Menjou játszanak ma a Városi Mozgóban A „minek is a szőke énnekem" bemutatója Louise Bodahare egy éve öz­vegy, leánykája van, a virgonc kis Jeanne, akit azonban elhanyagol s neveltetését Mariéra, a házve­zetőnőjére bizza, Louise újból férjhez megy, Elton Reves brazí­liai kávéültetvényeshez, akivei- — nászútra indul, és Jeannet Marie­bizza, annál is inkább, mert Re­ves valósággal féltékeny a leány­kára, nem akarja, hogy Louise megossza szeretetét közte és leá­nya között. Évek telnek el, Jeanne Marié házában nevelkedik, kis vadóclesz belőle, aki minduntalan elkövlet valami csintalanságot. Marié férj­hez ment egy falubeli parasztem­berhez és Jeanne, aki azt hiszi, hogy Marié a mamája, ugy nő fel, mint maszatos kis francia pa­rasztleány. Végre Louise jelentke­zik a gyermekéért. Marié azon­ban, aki ugy szereti Jeannet, — ha tényleg a saját gyermeke vol­na, azt füllenti, hogy a kis Jean­ne meghalt, a tóba tult. Louise zokogva tesz szemrehányást öni­magának, amiért nem jött előbb gyermekéért. Kitör a háború és Marié, aki ailól fél, hogy az ellenséges csa 4' patok betörnek a falujokba, be­vallja Jeannenak, hogy az igazi mamája Amerikában él s pénzt ad neki, hogy áthajózzon a nagy vi­zén. Sok viszontagság után anyja palotájába ér, Louise azonban — nem ismeri fel gyermekét, akit még mindig gyászol s Jeanne csak ja cselédség jószívűségének köszön­heti, hogy a palotában maradhat. Egy estén perpatvar keletkezik Louise és férje között. Jeanne, aki kihallgat egy beszélgetést, — el­mondja azt Louisenak. Ebből ki­derül,, hogy egy szélhámosnő há­lójába akarta keríteni Elton Re­vest. Jeanne végre megmondhatja, hogy ő Louise halottnak hitt gyer­meke. Az anya természetesen bol­dog és az öröm még teljesebbé lesz, amikor Jeanne kezét megkéri a szomszéd fiatal birtokos. »A vadmacska« a címe ennek a 7 felvonásos történetnek, amelyben Mary Pickford és Adolphe Men­jou játszák a főszerepet. A másik film egy 8 felvonásos vidám his­tória, amelynek cime: »Minek a szőke énnekem...«, Esztferházy Ág­nessel a főszereepben. A nagysze­rű műsor ma és holnap megy a Városi Mozgóban. A „Feltámadás" reprízfilmje ma és holnap a Diadalban ! si élet zajában elfelejti régi sze­~ relmét. Katusa szerelmében csalód­va, elzüllik. Hányatott életének szo. moru vége lesz, mert gyilkosság gyanújába keveredik s mivel ár­tatlanságát nem tudja bebizonyí­tani, Szibériába száműzik. Dimitrij érezvén, hogy a leányt ő taszí­totta szerencsétlen helyzetébe, kö­veti egykori szerelmesét Szibériá­ba s ártatlanságát kiderítve, az Ítéletet visszavonatja. Katusa azon­, ban, nehogy méltatlan házassággal ? elrontsa Dimitrij életét, legyőzi | szerelmét, visszautasítja Dimitrij f házassági ajánlatát és a száműzőt­A nyíregyházi mozipublikum ré­gi óhaját váltotta valóra a Diadai Mozgó vezetősége, amikor nagy anyagi áldozatok árán mára és holnapra újra lekötötte Toisztoj Lco világhírű regényének csodála­tos szépségű filmváltozatát, a Fei­támadás-t. A nagyszabású 10 fel­vonásos film, amelyben Dolores del Rio és Rod la Roque játszák a főszerepet, Nechtjudev Ivanovics Dimitrij fiatal diáknak és a szép kis szflke Moszlova Katusa falusi leánykának romantikus szerelmével kezdődik. Dimitrijből később ma­gasrangu tiszt lesz, aki a nagyvá­7749-8 Maradandó értékű I Karácsonyi ajándékokat meglepő olcsó árakon SÁNDOR REZSŐ órás es ékszerésznél vásá rolhafu nhl Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-utca 5. sz. Telefon: 229. Telefon: 229. Takarékossági könyvecskére 6 havi hitel! tekkel tovább megy Szibéria felé. A nagy filmet az »Itt a csodaszer, nrak!<! cimü burleszk kiséri. Rövid hirek — Serédi Jusztinián hercegprí­más tegnap szentmisét és szentbe­szédet mondott a római Szent Pé­ter templomban, majd a pápa ki­hallgatáson fogadta a magyar za­rándokokat. — Az OMKE tegnap Rákosi Je­nő emlékünnepet ré'ndezett. Az em­lékbeszédet lord Rothermere irta és Sándor Pál oivasta fel. — Scitovszky belügyminiszter december 31-ére a nyilvános he­lyek záróráját reggé.-' 4 órában ái­lapitotta meg. — Abauj és Szatmár vármegyék a régi tisztikart választották meg. — A »Pax« cimü párisi lap azt irja, hogy a keleti jóvátételek ren­dezésének egyik főakadálya a hely­telen cseh földreform. A magya­rok földjét elvették és Magyar­ország jogosan kívánja, hogy vagy adják vissza a földeket, vagy kár­talanítsák a birtokosokat. — A bukaresti egyetemet a di­ákok zavargása miatt be kellett zárni. — A »Giornale d Italiaa közli Seaton Watson cikkét, amelyben megállapítja, hogy Jugoszlávia még nem tudta a délszláv egysé­get megvalósitani. — Elischer Gyula dr egyetemi tanár az ismert röntgenkutató — meghalt, öt is utóiérte a röntgen­kutatók végzete és hivatása áldo­zata lett. ! — Budán, a Kolozsi-téren egyik i háromemeletes bérházban megre­í pedt a gázcső és 16-an gázmérge­zést szenvedtek. — Mironescu Párisban azt a meggyőződést szerezte, hogy ha a jóvátételek rendezése nem sike­rül, ugy a hágai konferenciát bi­zonytalan időre elnapolják. — Budapest székesfőváros pol­gármesterének levele a Nyirvidék szerkesztőségéhez. Sipőcz Jenő, Budapest székesfőváros polgármes tere a következő levelet intézte la­punk szerkesztőségéhez: Tekinte­tes Szerkesztőség! A szebb s bol­dogabb magyar jövő körvonalai bontakoznak ki a székesfőváros közoktatásügyi ügyosztályának a gyermeknyaraltatási akció ez évi munkásságáról és eredményeiről szóló jelentéséből. Ezen beszámo­lóból örömmel értesültem a Tek. Szerkesztőség nagybecsű ésmesz. szemenő támogatásáról, mellyel a főváros gyermeknyaraltatási akció­ját nagybecsű lapjában támogatni szives volt. Fogadja Tek. Szer­kesztőség a jövő nemzedék érde­kében kifejtett lelkes támogatásá­ért, mellyel a »Nyirvidék«-ben meg jelent cikkei révén az ország tár­sadalmának figyelmét felhívni és áldozatkészségének megnyilatko­zását nyaraló gyermekeink részé­re kiváltani méltóztatott, a székes, főváros közönsége nevében hálás köszönetem kifejezését. Budapest, 1929. szeptember hó 17. Sipőcz, polgármester. ALBUMOK MŰVÉSZIES KIVI­TELBEN KÉSZÜL- ' NEK A JÖBA­NYOMDA KÖNYV­KÖTÉSZETÉBEN, SZÉCHENYI-UT 9.

Next

/
Thumbnails
Contents