Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-09 / 256. szám

1929. november 9. jétímrwáx. 7 utjurn, M Jk ittt^^Mfl*****"" 1 BONTA-LEVELEK : Deák Ferenc-köxi furcsaságok Sok furcsaság van az én utcámba, helyesebben az én közömben, a Deák Ferenc-közben (lásd Arpád-köz). Itt van mindjárt az én házam. Ilyen sincs több a városban. Kivül földszintes, belül emeletes. Ha az utca felől nézed, szabályszerű három ablakos földszintes épületet látnak szemeid, még csak nem is magas földszint tel, ha azonban beljebb kerülsz az udvarra (legyen szerencsém;, csodálkozva látod, hogy belül, az udvar felől már emeletes a ház. »Hogy miért épült igy, nem tudom. Nem én építettem, talán Adorján János, talán Tóth Pali, egyik a kettő közül bizonyosan. Én már így vettem meg kivül földszintesen, belül emeletesen. Pont ez tetszett meg nekem benne. Földszintes is, nem is, emeletes is nem is, laknak is benne, nem is. Laknak ,mert a földszinten én lakom, az emeleten pedig Pista barátom. Nem is laknak benne, mert Pista és én nem igen lakjuk. Néha nappal, éjjel soha. házam a 12-es számot viseli öt év óta, amióta felépült. És most jön a második deákferencközi furcsaság. Baloldali szomszédom egy üres telek volt, jobboldali szomszédom a 14-es számú ház. Északi szomszédom a Tekta, déli szomszédom a Kiss Ernő-utca. A baloldalamon lévő üres t elekre házat építettek. Rend ben van. Az üres telek arra való, hogy házat építsenek rája. Annái nagyobb volt a meglepetésem, mikor a baloldalomon felépített uj házra hasonlóképen a 12-es házszámot szegezték ki. Ez szeget ütött a fejembe. A Deák Ferencközben két 12-es házszámu ház lett. Elég abból egy is. Az én házam is 12-es számú szerzett jogon, a baloldaiomon épült uj ház is a 12-es házszámot viseli matematikai alapon. Mert az uj ház tula'jQonosa, amikor felelősségre vontam a házszámom utánzása miatt, kijelentette, hogy ő a helyes uton jár, mert az ő háza a Deák Ferenc utcától számítva, pontosan a tizenkettedik a Deák Ferenc-közáben, tehát a matematika mai állás pontja szerint jogosan tűzte ki hálára a 12-es házszámot. Igaza van. Viszont én a Deák Ferencköz 12. szám alatti házat vettem meg, bizonyság rá a tekintetes kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, még pedig öt évvel ezelőtt és öt hosszú éven keresztül háborítatlanul birtokoltam a 12-es házszámot jóhiszeműen, jogosan és okosan. Tehát nekem is igazam van. Egyikünk sem enged S. Ihaga házszámából, a tizenkettőből. Azonban bajok vannak. A múltkor számlát hoztak, ami nem nekem szólt, hanem a másik 12-es háznak. Természetesen nem logadtam el. Ugyanaznap délután két tortát hoztak Sípos Gézától, ami nem nekem szólt, hanem a másik 12-es háznak. Természetesen elfogadtam. Adómegintést hoz nak ,átküldőm a másik tizenkettőbe. Hoznak olyan számlát is, ami nekem szól, azt is átküldőm. Jön a végrehajtó, azt is átküldőm. Jön a pénzeslevélhordó, azt nem küldöm át, azt vállalom, mert tizenkettes házszám vagyok én recece. Az egész dolognak a jobboldali szomszéd örül, a 14-es házszámu, mert őt nem találják meg. Aki a tizennégyes házszámot keresi, előbb a baloldali szomszédnál megbizonyosodik arról, hogy az a 12-es ház, aztán egyenesen hozzám jön nagyon helyesen ugy okoskodva, hogy 12-es házszám után a 14-es ház következik. Nálam az'tán végkép megreked, mert jobboldali szomszédom nagyon okosan leszedte házáról a 14-es jelzőtáblát. Igy velem végződik a Deák Ferenc-köz. Én azután aszerint, hogy mit hoznak, vagy vállalom a 14-es házszámot, vagy nem. Utóbbi esetben egyszerűen kivezetem a baljóslatú hírnököt a házszám elé és kárörvendve rámutatok a házszámomra, a 12-re. A hirnök pihegve távozik. Ez van a házszámokkal. Az Ér-folyó mindkét partját összekötő és egykor általam létesített és tőlem részletekben ellopkodott hia dal'már nincs baj. Amióta a város átvette a hidat, nincs semmi gondom vele. Egyébként a hidat vígan lopkodják most is. Az utca közepén erősen csatomáznak. A lakók csatornáznak, mindenki a háza előtt csatornát vág a szomszéd leié az esővíznek szabad Tolyása okából. Az esővíz le is toiyik, de szekér, kocsi, vagy autó a Deák Ferenc-közbe be nem jön, mert nem tud. Belefordul •"az önkéntes csatornarendszerbe. Azért olyan csendes a Deák Ferenc-köz. Ott kocsirobogás, autótülkölés nincs. A Deák Ferenc-közben minden csendes. Egyéb furcsaság azután nincs is az én utcámban. Hogy egyetlen Villanylámpa sem deriti fényre Deák Ferenc-közét, az nem furcsaság, Nyíregyházán az természetes. Bonta. — Tánciskola megnyitás. Értesítem a tisztelt szülőket és a tánckedvelő fiatalságot, hogy a Munkás Otthonban (Bujtos-u. 48.) elsőrendű tánctanfolyamot nyitottam. Tanítom a legújabb és legmodernebb táncokat. Tandíj 10 P. Különórát tartok háznál és egész nap a táncteremben. Külön babatánctanloiyam. Beiratkozni lehet egész nap a gondnoknál. Szerdán és vasárnap este 7—712-ig nagyzene. Növendékek a nagyzenéken díjmentesen jelenhetnek meg. A terem fűtve van! Szives pártfogást kér: Hován Károly, oki. tánctanár. Vászon és chiffon akció A Magyar Köztisztviselők Szövetkezeti hete november 4-11 ig. Vászon ágyneműre, fehérneműre, kelengyére kiválóan alkalmas 1.40, 1.50 P Chiffon príma fehérneműre 1.40, 1.50 P Chiffon, tartós minőség 0.78 P Készpénz vásárlásnál 5 of

0 pénztári engedmény ! Köztisztviselők Ruházati Arudája Nyíregyháza, Bessenyei-tér 7. szám. Kedvező részletfizetés! Olcsó árak! Pontos és előzékeny kiszolgálás ! V7

077-2 Semmibe ívelő hidak REGTENY Irta: Fehér Gábor. 15 — Nagyon sajnálom nagyságos asszonyom, de nincs szerencsém ismerni a fiát — felelt a hadnagy, most már tisztán látva, mindent. — Nem is megbízásból jövök, hanem csak azért, hogy megismerkedjem a családdal, amelyből eddig csak Katókát van szerencsém ismerni. — — A lányomat — kérdezte az asszony elbámulva s az arca piros lett a csalódott haragtól. — Hja igen, tessék bemenni, a nagy ebédlőben van vagy a kertben. Bocsásson meg — fűzte hozzá sértő hidegséggel — tovább nincs időm. — A tűzhely felé fordult, hátat mutatva a katonának. Félszeg helyzet volt. A hadnagy nekiindult, aztán megállott és határozatiamul vári még egy szóra, de a nő többét nem szólt. Ott állt tovább tanácstalanul. Mielőtt azonban elhatározásra jutott volna, valami történt. i A konyha sarkában zörögve hátrataszitotta a széket és felemelkedett egy szikár nőalak, akit még eddig nem is vett észre. Ugy negyvenötven körül lehetett. Erősen barna arcú, komor tekintetű volt, simára fésült haja kitüntette férfias, nagy homlokát. Vastag fekete szemöldöke és mélyen 'ülő szemei arcának komor jelleget adtak. Olyan egyszerűen volt öltözve, hogy, első tekintetre akár cselédnek is lehetett volna ,pézni. Karján egy pólyás gyerek volt. Tetőtől talpig végignézett a katonáin. — Jöjjön utánam — szólott s azzal előre ment. A hadnagy követte. Keresztülmentek egy nagyon egyszerű, részben fenyőfa butorozásu ebédlőn, azután egy szintén olyen butorozásu hálón, amelynek baloldali üvegezett ajtaja a nagy folyosóra nyílott. Azután egy kis szalonon mentek át és egy teremszerű helyiségbe nyitottak. Ez ebédlő volt, de legalább is négyszeres méretben, mint az első, különféle stilu, csupa antik darabokkal bútorozva. A középen egy kihúzható, de anélkül is hosszú bárok asztal állott, az asztalfő felett ovál tükör óriási faragott, hoszszan lenyúló ébenfa rámával, amelyet gazdag gyöngyház berakás díszített. Egy rengeteg dívány és két hasonló méretű karosszék volt az egyik sarokhoz állítva, míg a másik oldalt egy fekete zongora és egy óriási méretű vitrin foglalta el, amely ben tornyozva voltak a porcellán, üveg és ezüst drágaságok. A vitrin tetején alabastrom oszlopos óra állott, amely muzsikált, ha az oldalán lecsüngő piros szalagot meghúzta az ember. Az egyik ablak előtt cifra rokokó asztalon könyveket és felül egy hatalmas fénykép-albumot lehetett láí ni. A falakon mindenütt régi képek, széles arcú, erősen fűzött kisasszonyok, feltartott kezükön, vagy a vállon egy-egy fehér galamb. A szoba vasrácsos ablakai a díszkertre nyíltak és mivel aránytalanul kicsinyek voltak, az egész helyiségben hűvös félhomály uralkodott. — Üljön le — szólott a nő olyan hangon, amely szinte parancsnak hangzott, ö maga megse fordult, hanem átment egy kis szobába, amelybe egy tapétás ajtó vezetett. A hadnagy elnevette magát : — Hm, itt ugy látszik, szeretnek rendelkezni az emberrel. Leülni azért nem fogok, inkább széjjelnézek ebben a múzeumban. Azzal nekifordult a vitrinnek s egy régi nagy ezüst tallért kezdett vizsgálni, amely egy felfordított csésze egész kerületét befedte. •Kevés idő múlva a nő visszajött, a baba már nem volt a karján, most került a sor tulajdonképen a köszönésre és a bemutatkozásra. A nő leült a fotelbe, intett a tisztnek is és egyenesen a dologra tért : — Hogyan ismerkedett meg Katinkával ? — — A vonatban egy önkéntes kellemetlenkedett vele és én felajánlottam neki a tiszti szakaszt — felelt a hadnagy vakmerően (ha az anyjának nem szólt, biztosan nem szólt ennek sem — gondoHa magában.) A nő gúnyos lenéző mosollyal nézett rajta végig : ____ — Fiatal ember, maga hazudik. Igen, igen, hazudik — ismételte nyugodtan és a mentegetőző tiltakozás szavait egy nyugodt gesztussal előzte meg. Aztán — mintha a lelkébe látott volna, — hozzátette : — Én tudom, mi történt, mindent tudok. Katalin meg én meglehetős bizalmasan állunk egymással és titkokra nem vagyunk berendezkedve. Ezt csak azért mondom, hogy megkíméljem még egy inzultustól. A hadnagy meg volt szégyenitve. Piros volt a dühtől és kényelmetlenül feszengett a helyén. — Elmondom én magának az egészet — folytatta a nő. — A lány a jx>natról sehova se menekülhetett, maguk tehát osztoztak, hogy kié legyen. Maga a nagyobb sarzsi, természetes, hogy a másik visszavonult. És még annyit se tettek meg, hogy egy kissé arrább mentek volna, ''•hogy az a szegény gyermek ne hallotta volna azt az undok, szennyes alkudozást — folytatta hirtelen izgalommal, úgyhogy a barna haja tövéig belepirult. — Azt se tudta, mi a bűn, maguknak gondjuk volt rá, hogy megismertessék a -piszokkal. Az imádságos könyv volt a mindennapi olvasmánya, én neveltem, az én gyermekem, legalább is olyan, mintha az enyém volna. Tegnapelőtt elmondott mindent. Azóta kerül és lesüti a szemét, ha ránézek. — — A vén skatulyának túlságosan a szivére ment az ügy — gondolta a hadnagy. Dühös volt, de ugyanakkor szerette volna elkacagni magát. Lehet, hogy ez meglátszott az arcán, mert a másik rögtön reflektált rá : — Maguknak az ilyesmi semmi, de nekem minden, tizenhat éve, hogy ez a lány minden örömöm. — Szemei tele lettek könnyel. Az elkeseredés úrrá lett felette. Ebben a pillanatban szenvedő volt, gyámoltalan és csúnya. — Ezt a kicsit két-három hónap múlva elviszi az anyja, de Katalin... az enyém volt — suttogta maga elé. 4 (Folyt- kör.)