Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-08 / 255. szám

1929. november 8. 1922—1925-ös évek valamelyikén az egyik nagy fővárosi konzerv­gyárunk egész évi termését eladta Németországnak. Az intenzív mezőgazdasági ter­meléssel kapcsolatban rá kell mu­tatnom az öntöző-csatornák nagy jelentőségére szárazság vagy ár­víz esetén. Itt megemlítem, hogy Anglia, Egyptomban a Nilus vizé­vel öntöz óriási területeket s eze­ken rizsét termel. já&mwéxL A Duna, Tisza, Maros stb. fo­lyók vize felhasználható lenne ily vizmü táplálására. Nem óhajtok itt bővebben fog­lalkozni ezekkef a' dolgokkal, van­nak erre nálamnál hivat ottabbak, én csak felvetettem az eszmét, — mert ugy láttam, az állandó segít­ség nyújtás ezen módjára még ed­dig, tudtommal, nem gondolt sen­kisem, még az illetékes szakem­berek sem. Kertész. Nyíregyháza nem járni hozzá a kemecse ­sóstószőlőtelep—kótaji útvonal kiépítéséhez A városi szakosztályok tegnapi ülése (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Nyíregyháza város szakosztályai tegnap délután 3 órakor együttes ülést tartottak, hogy folytatólago­san előkészítsék a péntek délutáni városi közgyűlés tárgysorozatát. A szakosztályi ülés legfonto­sabb tárgya a hajdudorogi ut költségeihez való hozzájárulás pénzügyi problémája volt. A vár­megye 1930. évi áprilisában kez­di meg az uj ut építését, amelyet évek óta mind türelmetlenebbül vár a tanyák népe és a környéki nagy birt okosság. A megye leiratot intézett Nyír­egyháza városához és sürgeti a hajdudorogi ' "Úthoz egy harmad­rész költséggel való hozzájárulás kimondását, minthogy a költ­ségek egy harmadrészét az állam, egy harmadrészét a megye és egy harmadrészét Nyíregyháza vá­ros mint érdekeltség kell hogy fizesse. A város a kőanyag kifu­varozásával, a homokmennyiség­gel, igy tehát 1240 napi igával, il­letve 172.960 pengő költséggel, a homokbányák rendelkezésre bo­csátásával, a vizszükséglet bizto­sításával, az esetleges kisajátítási költségek vállalásával, összesen tehát mintegy 200.000 pengő költ­séggel'járul a hajdudorogi üt'épí­téséhez, mert a műszaki számitá­sok szerint Nyíregyházát érintő ut rész 14 km .hosszú, 3 m. széles, 42.000 négyzetméter úttest, amely­hez 1240 köbméter kő szükséges. A polgármester a vármegye felté­teleinek elfogadását javasolta az­zal, hogy vegyen fel a város az utépités költségeire 200.000 pengő kölcsönt és ezt a kölcsönt az ér­dekeltség 5 év alatt fizesse visz­sza a városnak. A polgármester javaslatát Ko­vách Elek dr., Énekes János, Bogdán Ferenc és többek hoz­zászólása után a szakosztályok elfogadták azzal, hogy a költség­ről akkor gondoskodjék a város, ha az állam folyósítani fogja az út­építéshez felajánlott egy harmad­rész hozzájárulást. A vármegye útépítési program­jába beállított kemecse—sóstó»ző­Iőtelep—kótaji útvonal megépí­tésére vonatkozólag a szakosztá­lyok kimondották, hogy ennek az Szerdán CORINNE GRIFFlTH Csütörtökön a izépséges amerikai tilmszinésznő főszereplésével MOLNÁR,FERENCregényénekfilmváltozatában Budapesti történet 10 felvonásban — Szereplők: Riza, káréházi felirónő Corrinne Qriffitk ~ ~ Jan Keith Julianne Johaston Dr. Csáthi Miklós . . Jan Keith . . . Ju Rimmer Lenke Sebfi Ottó Matiesem Anton Koré .... Báron Hesse Brottos L«j;osi.Béla Kísérő műsor I — Rendes helyárak 1 Pénteken csak 1 napig Általános közkívánatra! 3, 5, 7 és 9 órakor MAGYAR RAPSZÓDIA Cigányzene ! — Rendes helyár»k! — Tisztviselőjegy érvénytelen! O^A Bcsehov'A HADAK UTJA Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 és 9, órakor útvonalnak kiépítéséhez nem járul­nak hozzá, mert veszélyeztetve látják a sóstói erdőket és a fürdő csendjét, pormentességét. Kisvárda felé szöktek a debreceni fiasszafúrók A debreceni rendőrség kinyo­mozta a Mező Ármán-féle kasz­szafurás tetteseit, akiknek a Szé­kely Mihály-féle detketiv-csoport eredt a nyomába és megállapitot ták, hogy a két rabló: ifj. Torma Imre és Csuka Miklós, akik Nyír­egyházára mentek 'Debrecenből, ahoi átöltözködtek, megváltoztat­ták a külsejüket és tovább szöktek Nyíregyházáról. A detektívek fel­tevése szerint a két kasszafuró megszállott területre szökött, amit igazol áz is, hogy Tormáék Nyír­egyházáról Kisvárdára mentek, ahonnan csak egy ugrás a cseh­szlovák határ. Kisvárdán a Nemzeti-szállóban szálltak meg, ahol Torma Régy György, Csuka pedig Kossaczlá Dezső néven jelentette be magát. Kisvárdán autót szereztek ma­guknak, hogy gyorsabban szök­hessenek. Ujabban az a gyanú merült fel, hogy a Dunántulra tették át a működésűket, mert Keszthelyen is követtek el egy kasszafurást, mely azonban nem végződött eredmény­nyei. A keszthelyi közjegyző, Ber­zsenyi László irodájában, amely a Georgikon-utcában van, törtek be vasárnap éjszaka ismeretlen tet tesek. Felfeszítették az iroda ajta­ját és a Wertheimszekrényt akar­ták megfúrni. Valószínűleg meg­zavarhatták őket, mert félbehagy­ták munkájukat. A rendőrség azt gyanitja, hogy a keszthelyi betö­rést Tormáék követték el. Kár nélkül nagy élvezetet nyújt önnek a koffeinmes­tes Hag-kávé. Kitűnő, valódi babkávé. melyből éppen csak a koffein nevű méreg hiány­zik, mely a szívre és idegekre káros lehet és oly sok ember egészségének árt, gyakran anélkül, hogy az illetők tud­nának róla. Némely meg­magyarázhatatlan bántalom, idegesség, szívdobogás, resz­ketegség, álmatlanság stb. a koffeintartalmú kávéra vezet­hető vissza. Tegyen próbát a Hag-kávéval. Élvezet szem­pontjából a közönséges kávé­hoz mérten nem veszít sem­mit, azonban bizonyára hasz­nára lesz egészségének és jó •közérzetének. „ HAG KÁVÉ R.-T-. Buda. KCSUi/j/ „ u st, Ranolder-utca 21. Bon. Küldjenek nekem a mellékelt 70 f Ierélbélyef ellanében eny prébacso­mae Hatí kárét. Nít Utca — Helylaég .. áz agarászverseny győztese: Gencsy Károlyné (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Felujultak az ősi Szabolcs kedv­telésének, lovagi'sportszenvedélyé­nek, uri társas örömeinek szines, pompás napjai, lezajlottak újra, a minden évben a nemes jótékony­ság szellemének is áldozó szép magyaros ünnepségek, a nyírségi agarászat napjai. A nagykállói ut mentén huzóaó fankás tarló a színhelye ősi idők óta az országos hirü szabolcsi agarászatnak, amely ebben az évben is itt adott helyet a lovagló férfiak virtusának, a szépséges dámák sportkedvtelésé­nek. agara Kedden volt az első hallali és ez nap estjén már megvolt az agará­szatok fénypontja, az agarászbál is a Korona nagytermében. Valami­kor Benczi Gyufa hegedűjére táncolták a csárdást a szabolcsi versenyek daliái, most Rácz Marci pompás muzsikájára táncoltak az elegáns párok. A verseny várva várt clou-ja a billikom-verseny volt, amely tegnap zajlott le a kállói tarlón. Első lett Gencsy Ká­rolyné agara, második Báthy Kál­mán agara, harmadik Bogáthy Jó­zsef agara. A győztesek hatalmas ezüst serleget kaptak. A Nyírvízszabályozó Társulat közgyűlése üdvözölte Kállay Miklós államtitkárt és Erdőhegyi Lajos dr. főispánt A Nyirvizszabályozó Társulat tegnap délelőtt 11 órakor közgyü­' lést tartott Mikecz Dezső kir. ud­vari tanácsos elnökletével. Az el­nök e tárgysorozat előtt meleg­hangon méltatta a társulat vá­lasztmányi tagjának, Kállay Mik­lós államtitkárnak kiváló érdemeit és üdvözölte államtitkárrá történt kinevezése alkalmából. Majd lel­kes szerettei üdvözölte Erdőhe­gyi Lajos dr. főispánt, a-Társu­lat tagját főispánná történt kine­vezése alkalmából. A közgyűlés az elnök javaslatára elhatározta, hogy Kállay Miklós dr. államtitkárt és { Erdőhegyi Lajos dr. főispánt jegyzőkönyvi kivonatban üdvözli. A tárgysorozati pontok során megállapították a Társulat jövő évi költségvetését és az 1929. évi számadások felülvizsgálatára bi­zottságot küldtek ki. A bizott­ság elnöke: Rónai Jenő bank­igazgató, tagjai: Gödény Ferenc dr., Nánássy István dr. é|s Szi­lágyi "Menyhért, póttagja Gonda Béla. A Társulat mult költség­vetésének előirányzata 963.310 P volt, az uj költségvetésé pedig 674.735 pengő. Orosz pilóták át akarják repülni az Atlanti Óceánt Newyorkból jelentik: Az ide ér­kezett szovjet repülőgép pilótái táviratban kértek engedélyt a szovjet kormánytól, hogy az uj­foundlandi Harbour Graceból ki­indulva az Atlanti öceánon át Londonba repülhessenek. Ha az engedélyt megkapják, ugy két hét; muíva startolnak.

Next

/
Thumbnails
Contents