Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-23 / 268. szám

1929. november 23. WmmtBKnBUSmMmmmmHaBKmUm jNtlfÍRYIDÉK. Kereskedelem Á kereskedőd réme Válságos, nyomasztó gondok között éli napjait Magyarország jobb sorsra érdemes népé. Ma már nem mondhatjuk, hogy társadalmunk egyik vagy másik rétege súlyos helyzetben van, mert ma egyformán érzi mindenki szerencsétlen "hazánk rettenetes gazdasági helyzetét. Kétségtelenül megállapítható, hogy a magyar kereskedő a válságos idők legnagyobb áldozata. Ősrégi üzletek, régi, tekintélyes kereskedőházak százai és ezrei omlanak össze, nem bírván megküzdeni a rájuk háramló terhekkel. Nincs a fogyasztó közönségnek vásárlóképessége, az üzlet pang, az adósok nem birnak fizetni s a fényes firma tábla, a ragyogó kirakatok mögött gondokkal terhelten, aggódások és töprengések között, reményeiben napról-napra csalatkozva éli nehéz napjait a kereskedő. Nagy adók, személyzet, munkásbiztosítás, világítás, kulturális ás jótékonysági kiadások s ezerféle "költség s a horribilis boltbér. igen, a bolt bér! Ez a probléma. Erről nem lehet tovább hallgatni. Itt tenni kell valamit, mert ezt már nem lehet . tovább birni. Nézzünk egy kissé körül s szomorúan kell megállapítani, hogy a tisztviselő nem bir fizetéséből megélni, hogy a gazda potom áron adja ei termékeit, a termelési költségeit nem birja megkeresni, eladósodik. Látjuk, hogy az iparos munka nélkül van s ha vállal valamit, a száraz kenyerét nem keresi meg s a kereskedők nagy tömege pusztui s megy tönkre. De ha valakit az Isten megsegített, hogy néhár^y kiadó bolthelyiség van házában, ezen polgártársaink kiváltságos helyzetbe jujutottak. Évről-évre magasabb bért kapnak, bérlőik összeroskadhatnak a gondok súlya alatt, a lakbér azalatt vígan emelkedik. Hoi itt az igazság? A földbirtokosoktól a földreform kapcsán elvették földjük egy részét, a tőkepénzesek, az értékpapír birtoklói mindenüket elvesztették, árvák örökségüket, kereskedők vagyonukat siratják, az iparosok ezrei — egykor jó módú polgáraink — a teljes elszegényedés utján s a bérház tulajdonosai nem látnak, nem hallanak, csak emelik a boltbéreket. Könnyű lenne egy érdekes kimutatást produkálni. Vannak békebeli 1200 koronás boltok, amelyekért ma 4000 pengőn felüli bért fketnek, 6—800 korona helyett 3—4000 pengőt, sőt többet, vannak egykor teljesen eladósodott háztulajdonosok, akik néhány bofthelyiségük révén városunk legnagyobb jövedelmű egyéniségévé nőtték ki magukat. Vannak városunkban 5—6000 pengős — sőt jóvai nagyobb bért fizető boltosok, az üzlet nem megy, gazdának, hivatalnoknak, ügyvédnek, orvosnak nincs megfelelő jövedelme, nincs vásárlásra pénze. — Nincs építkezés, iparosok, munkások ezrei munka nélkül tengődnek. A boltbérek azonban évrőlévre magasabbak. A polgárság helyzetét mégértő hatóságaink figyelmébe ajánljuk, hogy elérkezett a 12-ík óra. Segíteni kell a kereskedőkön, mert ezt nem bírhatják tovább. Segíteni kell jóakarattal, békés megegye zéssel, ha lehet, cfe erélyes preszszióvai — "ha muszáj . Le kell szállítani a boltbéreket! Omk. SÉ!©raIjanjlel?8B elfogtak eg? országosan kőrllzöü nyíregyházi tolvajt (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A sátoraljaújhelyi államrendőrség detektív csoportja egy többszö- , rösen büntetett, veszedelmes tolvajt fogott el a napokban. Egy kisebb lopáson, egy hízott libának az el tulaj donitásán vesztett rajta. Folyó hó 17-ére virradóra ugyanis özv. Berkovics Hermanné Árpád utca 25. számú házában lévő lakásáról emelt el egy hizott libát, melyet nyomban értékesített. A vevő a lopott szárnyason csakhamar túladott 2 pengő haszonnal. Mig ez az adásvétel folyamatban volt, a rendőrség a károsult feljelentésére már megindította a nyomozást és a tolvajt rövidesen el is fogta Miskolczi Gábor vámosuj falusi lakos személyében. Már hónapok óta csavarog és lopásokból tartja fenn magát. Kihallgatása során megállapították büntetett előéletét és a nyiregyházi kir. törvényszék részéről elrendelt országos körözését. Legutóbb Kisvárdán, Nyíregyházán, Balkonyán és Tolcsván követett el lopásokat. A nyomozás tovább folyik ellene és csak befejezése" után fogják átadni a helybeli, ügyészségnek. Tárgyilagos vélemény a romániai kisebbségek helyzetérői Bakker van Bosse asszony, a Népliga Unió kisebbségi bizottságának alelnöknője, egyébként hágai ügyvéd, minap Jugoszlávia után Romániát is beutazta. Útjáról az alább iérdekes nyilatkozatban számolt be. »A kisebbségi kérdés megoldatlansága az egész európai Délkeleten állandóan bonyodalmak csiráit hordozza magában annál is inkább, mert sem Romániában, sem Jugoszláviában a kisebbségek nemzeti és kulturális fejlődésének szabadsága egyáltalán nincsen biztosítva. A kérdés középpontjában mindenütt az iskoiaprobléma áll. A nevezett országokban többé-kevésbbé belátják ugyan, hogy a kisebbségi kérdés megoldása nélkül sem belső konszolidációikról, sem pedig a szomszédaikkal való viszonyuk feszültségének enyhüléséről alig lehet szó, a megoldás érdekében azonban nem sok történt eddig. Kétségtelen, hogy a Népszövetség, mely nem számolt eléggé a kisebbségi kérdés és "áz általános helyzet komolyságával feladatát túlságosan könnyen vette eddig ebben a tekintetben. Kötelessége lenne nemcsak komolyabban foglalkozni a konkrét kisebbségi panaszokkal, hanem közelebbről és behatóbban foglalkozni az egész kérdés megoldásának feltételeivel és lehetőségeivel.® • sic'. | a Széchenyi-ót 14. sz. lakóház, mely áll egy négy szobás, fürdőszobás, egy két szobás és egy udvari lakásból. Nagy telekkel. Külön telek: u Báthory-utcára Érdeklődni lehet S&c'chenyi-ut 9. szám alatt. 1947—? Semmibe ívelő hidak REGÉNY Irta: Felíér Gibar. 27 Magda kinevette : — Ez volna a lehető legnagyobb bolondság, amit tehetne Bár nagyon megtisztelve érzem magam — tette hozzá, miközben kedves bizalmassággal fejet hajtott. — Nekem különben van már lovagom, amint láthatja is. Ott ül szegény a sarokban és piszkálja a körmét, nem is hiszi, mennyire hat ez rám. Ha még egy félóráig piszkálná, megszakadna a szivem. Igaz, csak hetedik gimnázista, de nagyon kedves, szolgálatkész és — végre a hűség se kutya. Most a tartalékba ment szegény, de ez mem tart sokáig réaktiváltatnom kell őt. — Nekifordult a zongorának, egy Strausz dallamot kezdett játszani 'és gyenge, de kellemes hangon énekelte : A tartalék, a tartalék Azonnal akcióba lép. A napja felderül, Rá sor kerül. A hadnagy rossz kedve egészen elmúlt, mosolygott. A lány egyszerre abbahagyta a játékot, hirtelen feléfordult és nagyon komolyan megszólalt : — Tulaj donképen magának semmi oka sincs, hogy Katóra megharagudjon. — A fiatalember újra bosszús lett: — Ehhez aztán már nem igen ért maga kislány. _ — De talán mégis. — Maga ellen alakult, egy társaság, amelynek a bűnét maga most rátolja Katinkára is, aki pedig nem részes benne. Ez se nem okos dolog, se nem igaz. — Ha nem részes benne, miért vállalt szerepet? Minek tesz úgy, mintha tetszene neki a dolog? — dörmögte bosszúsan a tiszt. — Hát mit csináljon szegény? Maguk férfiak sohase gondolnak arra, hogy milyen boldogtalan, nyomorult teremtés egy magunkfajta jól nevelt úrilány. A legutolsó konflislónak is van abrakolási ideje, amikor maga kínjára hagyják, de egy úgynevezett kifogástalan nevelésű úrilány sohase teheti azt, amit akar. Mjagának nincs annyi mersze, hogy odamenjen és áttörje a sárkányok sorfalát, hát mit kiván attól a szegény lánytól ? — Na, ez körülbelül igy van — szólott megbékülve a hadnagy. — Na lássa. Csak gondolkozzék egy kicsit. Maga idejön tizenegy órakor. (Látja pontosan vagyok értesülve.) Féltizenkettőkor Zsófi ebédre szóló meghívókat hoz a gyárba, három olyan fiatal mérnöknek, akik soha itt a köteles viziten kívül nem voltak. Két mérnök csak azért nem jött el, mert vidéken van kiutazáson. Hát miért "hívták Ezeket ? — kérdezte diadallal. — Maga miatt hivtákl Maga ellen hívták! Hármat egy ellen! Nagyon félnek ezek magától! Ha van egy kis esze, kitalálhatja, miért félnek. Azt hiszi — tette hozzá szinte súgva, hogy Katinka irta azt a három meghívót a mérnököknejk, vagy hogy az ~ő kérésére irták? — Dehogy — kiáltott a hadnagy olyan diadalmas hangon, hogy a kis hölgy alig bírta a zongorán egy fortisszimóval ellensúlyozni. Hiszen együtt voltunk a kertben egészen ebédig. Hanem magának aztán van esze Magduska, az már szent! Bár egyedül volnánk, hog> kezet csókolhatnék magának. — Fenntartom egy más alkalomra — mondta nevetve a kislány. — De nézze csak, a mérnök feláll és elköszön. Figyeljen, most kezdődik a második felvonás. Aha most összedugják a fejüket. Ne nézzen arra, én látok mindent a kottatartó cifrázatain keresztül. Tyhü erre még magam se számítottam, a groszmama személyesen erre fordul, indul is már felénk. Ha elvennének tőle ötven esztendőt és a kezébe nyomnának egy olajágat, még békeangyalnak is jól festene. Ne nevessen most, hanem azt mondja meg, magához tarozik-e az a kövér katona aki ott kinn fekszik a gyepen? — Igen. A pucerem. — Nagyszerű! És lehet vele alkalomadtán pakkot vitetni? — Persze, hogy lehet. Hiszen ezért osztották be hozzám — felelte némileg csodálkozva a fiatalember. — Na mert ez a körülmény magára nézve most életbevágó fontosságú. Hanem most már figyelje csak ezt a darabot erősen, egészen, mig meg nem szólítják. Egy-két másodperc telt bele, a tiszt már hallotta is a ruhasuhogást. Egyszerre a háziaszszony állott előtte, aki leült a hadnagy mellett levő székre. — Hadnagy úr élvezi a zenét? — kérdezte azon a mézédes hangon, amely ugy látszott, egyik szokásos tónusa volt. Igenis nagyságos asszony és mondhatom, hogy ilyen kellemes óráni régen volt már. A kis leány remekül játszik. —Igen. Magduska remek játékos. Igazán le vagyunk neki kötelezve, hogy mulattatja a hadnagy úrat. Itt nálunk, az idősebbektől eltekint, csupa gyerekekből áll az egész ház, egy fiatalember nehezen kap társaságot. — Óh, dehogy nagyságos asszonyom. Különben is én nagyon szeretem a gyerekeket. Szenvedélyem a gyerek, ilyen a természetem, ilyen vagyok már születéstől. Mart a kedves gyermekek őszinték nagyságos asszonyom, őszinték, nem is tetszik gondolni, milyen fontos ez. Ezt szeretem bennük főképen. A nő olyan képet vágott, mint aki azt hitte, hogy kandiz cukrot vett be és kezd rájönni, hgy az timsódarab. Talán felelt volna valami hasonlót, de a lány közben abbahagyta a játékot és feléfordult: — Jaj Istenem, de jó hogy eszembe jutott. Mama azt kérdezteti kedves Márta nénitől, nincsen-e valami ember, aki holnap kivigye a mi pakkunkat a Bükköshátra. A hetesünk elkérezkedett épen holnajpra, valami rokonához. (Folytatjuk.*