Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-22 / 267. szám

8 JNÍYIRVIDÉK. < 1929. november 22. pán egyszeri pótlást a felfokozott nagy termésátlagok igen rövig idő alatt kivonják a talajból. A növé­nyi táplálóanyagok pótlására, ab­ban az esetben, ha az istállótrá­gyázás harmad - negyedévenként {örténik, csak foszforsavtartalmu műtrágyára van szükség, a hazánk ban általánosan elterjedt, vizben oldható szuperfoszfátra. Ha azon­ban nincs módja a gazdának há­rom-négyévenként istállótrágyázni, akkor a szuperfoszfát mellett nit­rogén tartalmú trágyára is szüksé­ge van talajának, amelynek fede­zésére mésznitrogént szokás alkal­mazni, mint amely a nitrogéntar­talmú trágyák között a legolcsóbb Ebből azután kat .holdanként 6o —ioo kg.-ot szórunk ki, 8—ionap pal a szupe'rfoszfát előtt, vagy egyik évben a szuperfoszfátot, a másik évben a mésznitrogént al­kalmazzuk, amely a buza sikértar­talmát sem" csökkenti, sőt több­nyire fokozza azt. Kötött talajon gazdálkodónak egyéb műtrágyára nincs is szükségük, mert a magyar­országi kötött talajos káliban csak ritkább esetben szegények, ami­/(?í összehasonlító kísérletekkel kell meggyőződést szereznünk s kálitrágyázást csak ott és akkor alkalmaznunk, ha jövedelmező al­kalmazását a kísérleti eredményék bizonyítják. Megfelelő istállótrágyázás mel­lett a legtöbb esetben a szuper­foszfát egymagábani alkalmazása lesz a 'Ieghasznothajtóbb, azért pe­dig, mert a gabonafélék magvai nagyon magas foszforsavtartal­muak, s ezért nagy termést csak akkor adhatnak, ha a talajban sok oldott foszforsavra találnak, más™ részt pedig, mert a szuperfoszfát egymagában alkalmazása igényli a legcsekélyebb tőkebefektetést, amennyiben másfél q szuperfosz­fát alkalmazása semmi esetre sem jár 18 pengőnél nagyobb befek­tetéssel. Ellenben a nemesitett ve­tőmagvakkal is, országos átlagban legalább másfél q termeléstöbble­tet, vagyis kat. holdanként, vétel­árának levonása után, még mindig 12—15 P egő tiszta hasznot ad, de nagyon sokszor ennek három-négy szeresét is. Igaz, hogy a mai ga­bonaárak mellett ez a 18 pengő is sok pénz, de viszont ha ezt nem fektetjük bele, a használt neme­sitett vetőmagvak se eredményez hetnek nagy terméseket, mert nincs a talajban elegendő tápláló­anyag. Jó talajmüvelés, nemesitett ve­tőmag, megfelelő műtrágyázás és időjárássá! bizton számithatunk 12—16 mázsás termésekre, ame­lyek abban az esetben is biztosí­tanak 60—80 pengő kat. holdarí­kénti tiszta jövedelmet, 'ha a buza­vetés kat. holdankénti 150 pengős költsége 180—190 pengőre emel­kedik is. REKORD LEGÚJABB DIVAT és a téli szezon DIVATLAPOK DIVATLAP ALBUMOK m egérkeztek az UJSÁGBOLTBA IJipillllllllUIUIIllllllllllllIIIIIIIIIlilllM IVITÉZEKI részére névjegyeket vitézi címerrel jutányos áron készít a I Jóba-nyomda Nyíregyháza, Széchenyi-út 9. § |I rn JÜMiW KW I APRÓ HIRDETÉSEK i&nitiei *i 30 SMr, röda»*>*dttí-PBSár. KrtMéiefc ttini érdek­»>Mbre cakk vékííbélyeg bekSMse mslett wksssoJcnk. „Cim a kiaáótówrtaSws" liii rl Mréetésekre c«ak m htrfetéae& fdffii&atetí siám aetsöndása esetén adhatnak tsWiügosiíaii. Ügy u kf»r4 sabai a megí kk4ttiém& áifa a feladáskar Üsxteil48 Vidékről levéfotlyesÍMai m bem&tto s hirdetés A hra ssegjeie­BéM ufftfR i*zk&t* teric&ttktl d. c. í« éttig feér&s kbél 1 pengőért ízletes háii­koszt kapható. Szarva«-utca 29 szám alátt. 7?39—2 i Házvezetőnőnek ajánlkozik S0 éves jobb nő helyben, vagy vtféUn, ki a tőzést is vállalja. Cím a kiadóban. 7305-1 36 éves jobb nő gyermek mellé ajánlkozik, vagy főző­nőnek. Cim Ószőlő u. 17. 7716 KülCnbejáratu bútorozott szoba urnák olcsón kiadó. Gyermeki gy és üstház üsttel eladó. Bocskai-cica 48. sz. 7340 -3 i Házvezetőnőnek ajánlkozik S0 éves jobb nő helyben, vagy vtféUn, ki a tőzést is vállalja. Cím a kiadóban. 7305-1 36 éves jobb nő gyermek mellé ajánlkozik, vagy főző­nőnek. Cim Ószőlő u. 17. 7716 KülCnbejáratu bútorozott szoba urnák olcsón kiadó. Gyermeki gy és üstház üsttel eladó. Bocskai-cica 48. sz. 7340 -3 i Házvezetőnőnek ajánlkozik S0 éves jobb nő helyben, vagy vtféUn, ki a tőzést is vállalja. Cím a kiadóban. 7305-1 Elköltözés miatt kü­lönböző tárgyak, lisztesláda, szép leánderek, tizedes mér­leg sulyokkal, üres zsákok és egyéb gazdasági felsze­relések eladófc, Vay Adám­utca 10 szám. 7715 KülCnbejáratu bútorozott szoba urnák olcsón kiadó. Gyermeki gy és üstház üsttel eladó. Bocskai-cica 48. sz. 7340 -3 Egy bútorozott szoba ki­adó. Szarvas-o. 21. jobb­oldali lakás 2 ik ajtó. 5 Elköltözés miatt kü­lönböző tárgyak, lisztesláda, szép leánderek, tizedes mér­leg sulyokkal, üres zsákok és egyéb gazdasági felsze­relések eladófc, Vay Adám­utca 10 szám. 7715 1HISS EDWARDS született angol diplomás polgáriskolai tanárnő (iar diffi-i angliai egyetemre)) angolt tanít. — Ajánlatok „Edwards" Nyirvidék ki­adójába. 6708-3 Német- és olasz keres­kedelmi levelezést, kónj ve­iéit vállalok d. u, 4 órá'ól este 7 óráig, Cim a kiadó ban. 10 Elköltözés miatt kü­lönböző tárgyak, lisztesláda, szép leánderek, tizedes mér­leg sulyokkal, üres zsákok és egyéb gazdasági felsze­relések eladófc, Vay Adám­utca 10 szám. 7715 1HISS EDWARDS született angol diplomás polgáriskolai tanárnő (iar diffi-i angliai egyetemre)) angolt tanít. — Ajánlatok „Edwards" Nyirvidék ki­adójába. 6708-3 Német- és olasz keres­kedelmi levelezést, kónj ve­iéit vállalok d. u, 4 órá'ól este 7 óráig, Cim a kiadó ban. 10 Szobaleányt keresünk azonDalra hosstu bizonyít­ványokkal. Deák Ferenc-u. 5. szám. 7332—2 1HISS EDWARDS született angol diplomás polgáriskolai tanárnő (iar diffi-i angliai egyetemre)) angolt tanít. — Ajánlatok „Edwards" Nyirvidék ki­adójába. 6708-3 Pénzbeszedőt keresünk, aki egyben akvizíciós mun kát is végezne. Jelentkezni Kerlész Pál j terménykeres­kedő irodájában, Bessenyei­tér 15. szám, 7714—1 Szobaleányt keresünk azonDalra hosstu bizonyít­ványokkal. Deák Ferenc-u. 5. szám. 7332—2 1HISS EDWARDS született angol diplomás polgáriskolai tanárnő (iar diffi-i angliai egyetemre)) angolt tanít. — Ajánlatok „Edwards" Nyirvidék ki­adójába. 6708-3 Pénzbeszedőt keresünk, aki egyben akvizíciós mun kát is végezne. Jelentkezni Kerlész Pál j terménykeres­kedő irodájában, Bessenyei­tér 15. szám, 7714—1 Eladó háP bútor jóksrban és egy kerékpár. Erdőser 6. 7334 Uj fehérmemü és vegytisztitó üzlet nyílt Bethlea utca 3. szám alatt ahol mindennemű tisz­títás, mosás és vasalás ju­tányosán eszközöltetik. — Üzem Kossuth-tér 5. átjáró udvar a Bencs László térre. 5884 1 Pénzbeszedőt keresünk, aki egyben akvizíciós mun kát is végezne. Jelentkezni Kerlész Pál j terménykeres­kedő irodájában, Bessenyei­tér 15. szám, 7714—1 Eladó háP bútor jóksrban és egy kerékpár. Erdőser 6. 7334 Uj fehérmemü és vegytisztitó üzlet nyílt Bethlea utca 3. szám alatt ahol mindennemű tisz­títás, mosás és vasalás ju­tányosán eszközöltetik. — Üzem Kossuth-tér 5. átjáró udvar a Bencs László térre. 5884 1 Uri családnál szépen bú­torozott szobát azonnalra keresek, lebe őleg lürdö­szoba l használattal. — Cim Zrínyi Ilooa-u. 4. Szabolcsi B&nkran. 7717—2 Uj fehérmemü és vegytisztitó üzlet nyílt Bethlea utca 3. szám alatt ahol mindennemű tisz­títás, mosás és vasalás ju­tányosán eszközöltetik. — Üzem Kossuth-tér 5. átjáró udvar a Bencs László térre. 5884 1 Négyszobás utcai lakás minden mellékhelyiséggel, fürdőszobává', — újonnan festve, azonnal kiadó. Körte u'ca 35. sz. alatt. 7325-7 Uri családnál szépen bú­torozott szobát azonnalra keresek, lebe őleg lürdö­szoba l használattal. — Cim Zrínyi Ilooa-u. 4. Szabolcsi B&nkran. 7717—2 Uj fehérmemü és vegytisztitó üzlet nyílt Bethlea utca 3. szám alatt ahol mindennemű tisz­títás, mosás és vasalás ju­tányosán eszközöltetik. — Üzem Kossuth-tér 5. átjáró udvar a Bencs László térre. 5884 1 Központhoz közel, külön bejárató, szépen bútorozott, tágas, világos, cserépkály­hával ellátott szoba civil ur, vagy katonatiszt részére azonnal, esetleg december 1-ére kiadó. Virág utca 8. Udvari lakás 4. ajtó. 9 Egy drb. kis vaskályha eladó Szabolcs-utca 11. 3 Hosszú gyakorlattal biró gépész — bármely »,.enitiez, gazdaság, malom és szeszgyári gyakorlattal bír, motoros és az összes gőzgépekről tanfolyamon szerzett t honyitványokkal rendelkezik. — Szíves meg­hívást kér Krím Károly, Nyírbátor, Bóni. 7304—1 Toldi utca 62 szám alatt 3 szoba, konyha, kamra és pincéből álló lakás decem. ber l-re kiadó. Értekezni lehet a csendőrségnél Ká­rolyi-tér 7. 7318-1 Központhoz közel, külön bejárató, szépen bútorozott, tágas, világos, cserépkály­hával ellátott szoba civil ur, vagy katonatiszt részére azonnal, esetleg december 1-ére kiadó. Virág utca 8. Udvari lakás 4. ajtó. 9 2 lakosztályos családi ház szép gyümölcsössel eladó. Cim Kótaji-utca 69. Ugyan­ott 3 diákot, vagy munkábt lakásra elfogadunk. 7337 Hosszú gyakorlattal biró gépész — bármely »,.enitiez, gazdaság, malom és szeszgyári gyakorlattal bír, motoros és az összes gőzgépekről tanfolyamon szerzett t honyitványokkal rendelkezik. — Szíves meg­hívást kér Krím Károly, Nyírbátor, Bóni. 7304—1 Toldi utca 62 szám alatt 3 szoba, konyha, kamra és pincéből álló lakás decem. ber l-re kiadó. Értekezni lehet a csendőrségnél Ká­rolyi-tér 7. 7318-1 Üzlethelyiség azcnual kiadó SztcheDyi-út 32/a sz. Árpad-u. 1. sarok. 7326.7 Utcai szoba konyhás kis lakás l-ére kiadó. Károlyi­tér 3. 7338 Hosszú gyakorlattal biró gépész — bármely »,.enitiez, gazdaság, malom és szeszgyári gyakorlattal bír, motoros és az összes gőzgépekről tanfolyamon szerzett t honyitványokkal rendelkezik. — Szíves meg­hívást kér Krím Károly, Nyírbátor, Bóni. 7304—1 Toldi utca 62 szám alatt 3 szoba, konyha, kamra és pincéből álló lakás decem. ber l-re kiadó. Értekezni lehet a csendőrségnél Ká­rolyi-tér 7. 7318-1 Érett istállólrájrya, béesi­tök nagyobb mennyiséguen eladó. Cim a kiadóban. 7330-2 Központban 4 szobás uj lakás kiadó. Kerekes Pál, Nagytakaréképület. 7718-2 Hosszú gyakorlattal biró gépész — bármely »,.enitiez, gazdaság, malom és szeszgyári gyakorlattal bír, motoros és az összes gőzgépekről tanfolyamon szerzett t honyitványokkal rendelkezik. — Szíves meg­hívást kér Krím Károly, Nyírbátor, Bóni. 7304—1 Toldi utca 62 szám alatt 3 szoba, konyha, kamra és pincéből álló lakás decem. ber l-re kiadó. Értekezni lehet a csendőrségnél Ká­rolyi-tér 7. 7318-1 Érett istállólrájrya, béesi­tök nagyobb mennyiséguen eladó. Cim a kiadóban. 7330-2 Kvártély kapható Sólyom ucca 9. sz. alatt. Hosszú gyakorlattal biró gépész — bármely »,.enitiez, gazdaság, malom és szeszgyári gyakorlattal bír, motoros és az összes gőzgépekről tanfolyamon szerzett t honyitványokkal rendelkezik. — Szíves meg­hívást kér Krím Károly, Nyírbátor, Bóni. 7304—1 Toldi utca 62 szám alatt 3 szoba, konyha, kamra és pincéből álló lakás decem. ber l-re kiadó. Értekezni lehet a csendőrségnél Ká­rolyi-tér 7. 7318-1 Szoba, konyha, speiznól álló ház azonnalra kiadó. Liliom-utca 36. 7333—2 Kvártély kapható Sólyom ucca 9. sz. alatt. Hosszú gyakorlattal biró gépész — bármely »,.enitiez, gazdaság, malom és szeszgyári gyakorlattal bír, motoros és az összes gőzgépekről tanfolyamon szerzett t honyitványokkal rendelkezik. — Szíves meg­hívást kér Krím Károly, Nyírbátor, Bóni. 7304—1 Toldi utca 62 szám alatt 3 szoba, konyha, kamra és pincéből álló lakás decem. ber l-re kiadó. Értekezni lehet a csendőrségnél Ká­rolyi-tér 7. 7318-1 Szoba, konyha, speiznól álló ház azonnalra kiadó. Liliom-utca 36. 7333—2 | Könyvek kötését iSSSráSF | Naponta 10000 ember olvassa az ön hirdetését a „fyifegyltózi Telefonnévsor"-ban Hirdetéseket jutányos áron a kiadóhivatal (Telefon: 1-39.) és a szerkesztőiig (Telefon 5-22) veez fel. TŐZSDE. A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90'25 volt Valuták: Angol font 27.75—90 Cseh korona 16.84—94 Dinár 9.99—10.07 Dollár 568.40—570.40 Frank 22.40—70 Leu 3.375 — 3.415 Lira 29.70—30.00 Márka 136.25—136.85 Osztrák schilling 80.05 - 80.45 Svájci frank 110 65—111-15 lerménypiac: Buza 78 kg. 22 55—23.85 » 80 > 23 85—23.10 Roza 14.35 — 15.00 Árpa I. 15.80 —15.50 „ II. 15 30—15.75 Elsőrendű sörárpa 19,50—21.00 Másodrendű „ 17.50—19.00 Zab I. 14.50—15.50 „ II. 13 50—14.00 Tengeri uj 14.00—15.00 Köles 11.00-12.50 Korpa 9.60—9.00 RejSce 53.00—54.00 Határidősök: Buza márciusi zárlat 23'57—23'58 májusi zárlat 24.28 —29 Rozs 1930. márc.zárlat 16.28—29 Tengeri májusra 16.71—73 „ „ transít 16.18—20 Hirdetmény. Az Országos Társadalombizto­sító Intézet nyíregyházi kerületi pénztára értesiti érdekelt tagjait, hogy dr. Nagy Péter intézeti orvos ur körzetét f. hó 21-től dr. Pál Jenő intézeti orvos ur vette át, ki rendeléseit naponta d. e. 8—10 óráig tartja Kiss Ernő utca 7. sz. alatti rendelő­jében. A Pénztár egyben értesiti tag­jait arról is, hogy dr. Ernyei János Intézeti orvos urat szabad­sága tartama alatt (f. évi december hó 11-ig) dr. Pál fenő Intézeti orvos ur helyettesíti. Országos Társadalombiztosító Intézet Nyíregyházi Kerületi Pénztára. 7336-3 • 2260-1929. vht. sz. Árverési hirdetmény. A nagykállói kir. járásbíróságnak 1929. Pk. 7299. sz. végzése folytán közhírré teszem, miszerint Braun Andor nyirábrányi lakos végrehajtató javára 271 P 60 f. tőke és eddig összesen 48 P 66 f.-ben megállapított költ­ségek erejéig 1929, évi szeptember hó 24. napján bíróilag lefoglalt és 3800 pengire becsült lovak, szarvas­marhák, gazdasági gépek, kocsi, sze­kerek, szerszámok stb.-ből álló ingó­ságok 1929, évi november hó 25-ik (huszonöt) napján d. u. 3 órakor kezdetét veendő és Nyirábrányban a Kisbánháza-pusztán adós lakásán meg­tartandó nyilvános árverésen a leg­többet Ígérőnek azonnali készpénz­fizetés mellett szükség esetén becs­áron alul is elfognak adatni. Megjegyeztetik, hogy ezen árverés mindazon foglaltatok javára, kik már jogerős végrehajtási jogot nyerlek, elrendeltetik. Nagykálló, 1929. november 4. LÉVY ELEMÉR;­7bit. végrehajtót Nyomatott Jóba Elek lap.tulajdonoa könyvnyomdájában, Nyíregyh'ázán.

Next

/
Thumbnails
Contents