Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-17 / 263. szám
1929. november 17 JsíffrrmÉK. gyar fiuknak legbájosabb fogalmazványai. Egyet itt közlök a sok közül: A rokkant emberek. 1914-ben a világháborúban sok katona és huszár áldozta fel életét a hazáért. És mindegyik szívesen ment ki arra a nagy vérmezőre. Bizony sokan meghaltak és sok sebesültet szedtek össze a vérmezőn. Sok gyermeknek haltak meg a hozzátartozói. A világháborúban sokan váltak el tőlünk, és még az volt a baj, hogy nem volt egyetértés. Az egyiknek a lábát, másiknak a karját, vagy valamelyik másik testrészét lőtték meg. Amikor a díszteremben voltunk, akkor az igazgató ur kérdezte, hogy ki szeretne katona lenni. Es kopognak az ajtón és belép egy rokkant ember. Amikor kiment, az igazgató ur azt kérdezte, hogyan sebesülhetett meg. Hiába harcoltak a katonáink, mert elvesztettük hazánkat. De mi nem engedjük, hogy a hazánkat elrabolják. Aláirás: Kiss Jenő. Ez a fogalmazás csak kevés javítást igényel. Bizonyság arra riezve, hogy az uj tanterv áldást hoz majd nemzetünkre, mert kialakui á Vargha Ferenchez hasonló tanisebb népember, akinek megszületétók irányítása mellett az a tökéletesét a haza érdekében oly régóta várjuk. Tolnay Pál. Tetten értek fiándokon egy notórins tolvajnöt (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Özv. Grósz Jenőné mándoki korcsmáros és vegyeskereskedés üzlethelyiségében áz egyik közelmúlt éjszaka betörő járt. Grósz Jenőné éjjel 12 és 1 óra között arra ébredt fel, hogy valaki jár a házban s ugyanakkor ijedten látta, hogy az üzlethelyiségben, melyét a hálószobától csak egy szoba választott el s a szobákat üvegajtó kötötte össze, fény villan feí" több ízben. Grószné a lakás ellenkező oldalán át az udvarra, majd az utcára ment, ahol fellármázta a környéket s csakhamar segítséget is kapott. Galambos Péter, Galambos András, Kovács András és Grosz Izidor szomszédok vasvillával-és botokkal felfegyverkezve behatoltak a boltba s közben »Ki vagy, add meg niagad, ki járt itt, jöjjön elő« s hasoló kiabálásokkal akarták előkényszeriteni a tolvajt. Galambos Péter közben a vasvillával a sötétben ide-oda szúr kált, s egyszerre csak valamibe beleakadt a villája s egy hangról megtudták, hogy a tettes a pult alá rejtőzött s a vasvilla belehatolt testébe. A vasvillás emberek kiráncigálták a pult alól áz előttük ismeretlen nőt, őrizetbe vették, Grósz Izidort pedig a csendőrségre küldték. A csendőrőrs nyomban megjelent a helyszínen s a tettesben Szernyi Erzsébet rovottmultu nőt ismerte fel, aki hasonló bűncselekmény elkövetése miatt már két ízben volt szabadságvesztésre ítélve. A nő kihallgatása során elmondotta, hogy a pincének ajta- j ját feszitette fel" s onnan hatolt be a csapóajtón át az üzlethelyiségbe, ahol gyufát jjyujtott s ennek fényénél kereste meg a pálinkás üveget. Két deciliter pálinkát ivott meg majd két doboz szardiniát vett magához. Azt mondta továbbá, hogy nagyon álmos lett, a pult alá feküdt s elaludt. Csalc akkor ébredt fel, amikor valaki megszúrta. Ezzel szemben a valószinüség az, hogy nem álmossága miatt, hanem a tettenérés elkerülése céljából feküdt a pult alá, azt gondolva, hogy meg fog menekedni, mert a kiabálásra féltétlenül fel kellett volna ébrednie még akkor is, ha elaludt volna. Mig a kihallgatása tartott, észrevették, hogy egyre rosszabbul lesz, ezért orvoshoz vitték. Az orvos megvizsgálta s megállapította, hogy a szúrás elég szerencsétlenül érte, mert a villa belehatolt a tüdejébe is. A pórul járt tolvajt beszállították a kisvárdai kórházba s hivatalos jegyzőkönyvet vettek fel az esetről, mert attól kell tartani, hogy esetleg meghal s ha elvesztené eszméletét, nem lesz többé kihallgatható állapotban. Tizenhatezer hold gazdaközönségének érdeke, hogy sürgésen megépítsék a nyíregyháza hajdndorogi ntat Nyíregyháza város a tanyabokrokon akarja átvezetni az nj ítvonalat (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsága 300 kilométeres uj ut hálózat építését határozta el. Ezt az utat öt év alatt épitik meg. Egyegy évre 60 kilométeres útszakasz készül el belőle az állam, a törvényhatóság és az érdekeltség hozzájárulásával. Az uj utak a községeket és a tanyákat fogják bekapcs^ni az országúti forgalomba. Nyircgyh áza hozzá járul ásO. Ennél az útépítésnél Nyíregyháza is közvetlenül érdekelve van, — mert tervbevették a nyíregyháza— hajdudorogi ut megépítését is. A vármegyei törvényhatóság felhívta Nyíregyháza városát, hogy járuljon hozzá egy harmadrészköltséggel a dorogi ut Nyíregyházát érintő, 14 kilométer hosszúságú szakaszának megépítéséhez. Ezt a hozzájárulást a városi szakosztályok ülésén, utóbb pedig a képviselőtestületben meg is szavazták. A város hozzájárulása azt jelenti, hogy az útépítéshez a kőanyagot a város fuvaroztatja az állomástól az épités helyszínéig. A város szolgáltatja a szükséges homok mennyiséget is. Hol vonul át a dorogi ut? - •*! 1. i i j ' • A város készséggel hozzájárul a dorogi ut építéséhez, de arra kérte egy felterjesztésében a vármegyét, hogy az utat ne a régi útvonalra építsék rá, hanem a nyíregyházi gazdaközönség érdekeit szem előtt tartva, vezessék át a város közvetlen közelében lévő tanyabokrokon. Igy a dorogi ut lekanyarodna az I. és II. Manda bokrokba, és érintené a Lóczi-, továbbá a Bálint bokrot is és a manda bokori iskolánál, a Csengery-tanyánál kapcsolódna be a régi dorogi útvonalba. A kisgazdák érdeke a dorogi ut sürgős 'kiépülése. Nyíregyháza város ujabb felterjesztésben kéri a dorogi útnak a tanyákon át történő kiépítését. A közvetlenül érdekeitek igy szívesen járulnak az ut építéséhez. A tanya népe nem hozhatja be heteken át a vásárra állatait, terményét a sár ros uton és tizenhatezer hold terület gazdasági élete kap ujabb lendületet az uj ut felépítésével. A hajdudorogi ut 14 kilométer távolság után az ujfehértói határhoz ér és belekapcsolódik az ujfehértó—hajdudorogi útba. Az uj ut kiterjeszti a cukorrépaiermelést. Nagy jelentőségű a hajdudorogi ut a cukorrépa termelés fokozása szempontjából is. Az ut meríti birtokosság nyomban rátér a jövedelmező cukorrépa termelésre, ha megfelelő utja amelyen a cukorrépatermést Nyíregyházára szállíthatja. A dorogi ut építéséhez értesülésünk szerint április i-ém fognak hozzá. * a> l. Tűzoltó verseny íjakon Az Ajaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület fenállásának 5 éves jubileuma alkalmával november 10én házi versenyt rendezett. Erre a versenyre a kisvárdai járás szom szédos községeiből megjelentek a tűzoltó egyesületek és a nyirbogdányi járásból a kemecsei testület. Délélőtt 10 órakor az összes templomókban hálaadó Istentisztelet volt, amelyen a lelkészek a Tűzoltó Egyesület fontosságáról és az eddig elért sikerekről emlékeztek meg. Istentisztelet után közgyűlés volt, amelyet a járási parancsnoksági gyűlés követett. 2 órakor felharsan a kisvárdai tüzNovember 16., 17., vasárnap szombat, 5, 7 és 9, 3, 5, 7 és 9 órakor Edgár Rice Burrongs regénye. A legizgalmasabb, a legtökéletesebb és legújabb Dsungel film 20 felv. T j^L ±rii Z A FENEVADAK KIRÁLYA I. rész: A Dsungel réme, I!. rész: Az ellopott örökség. iy Mindxkét rész egyszerr e. Legtökéletesebb felvételek! Legnevesebb művészek! Ön fogja megállapítani rövid össiehasonlítás után, hogy a HIS MiSTER'S ' VOIHCE" eredeti angol felülmnlliatatlanok Ne mulassza el az alkalmat, nézze és hallgassa meg legújabb gépeinket, melyek már havi 19 P.-töl kezdődőleg 5822—4 részletfizetésre is kaphatók a llie Gramopfioce Co. Líd magyarországi vezérképviselőségnél Budapest, IV, Kristóf-tér 3. sz, és minden jobb szaküzletben. Kérjen árjegyzéket! Hétfőn Laura La Plante-vei: BOTRÁNY Kedden oltó zenekar indulója és a szépen felszerelt községi csapatok Mácza Endre járási tüzrendészeti felügyelő vezetésével megindulnak a verseny színhelyére. Megalakul a bizottság és pontosan féi 3 órai'' kezdettel megindul a községek között a verseny. Öt órakor hirdeti ki a jury az eredményt és a dijakát a következő sorrendben osztja ki: 1. Dombrád község egy szép ezüst serleget nyert. 2. Ajak község Minimaxot nyert. 3. Anarcs, kürtöt; 4. Rétközberencs 1 oki., 1 váza. A 9-es szereplésben Kemecse 1 oklevelet "és égy vázát nyert. Az ajaki egyesület összes szolgáló tagjai között, akik az öt évet az egyesület kebelében eltöltötték, kiosztották az ötéves szolgálati érmet. A dijak kiosztása előtt Mácza Endre járási tüzrendészeti felügyelő tartott igen szép lelkesitő beszédet a testületek tagjaihoz: Mikor a szép verőfényes vasárnap délután — úgymond — cs'apatommai* megérkeztem Ajakra és a piactérre vonultunk, szembe tünt az a hatalmas tömeg, amely a verseny szemléletéré megjelent. Talán nem volt egy lélek sem, aki otthon maradt volna ezen a napon. Mindenki kint volt és lelkesen tapsolt minden egyes csapatnak. Ott láttuk Lengyel Endre köz ségi főjegyzőt, mint az egyesület elnökét, Géll Antal r. kath. plébánost, Nagy Sámuel ref. lelkészt, Bachmanszky István postamestert Mácza Endre és Mikecz Gábor járási tüzrendészeti felügyelőket és a tantestületet teljes létszámban. Feltűnést keltett, hogy CsonkaMagyarországon Szabolcsvármegyé