Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-15 / 261. szám
Előfizetési árak helyben éo vidéken: Efy hóra 260 pengő. Negyedévre 7-60 pengő. Köztisztviselőknek és Uaitékaak Wi engedmény. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőséi és kiadóhivatal: Scéchenyl-út 9. a*. Szerkesztőségi telefen: 6—22. A kiadóhivatal tolefenja: 1-39. Posta úkeque 29668 <*ézlratekat nem adunk vissza. Nylfegybéza, 1929, november 15. * Péntek évtoiyam, 261 sz. Két kis gyermek veronállal megmérgezte magát ökrös Vendel 40 éves bankaltiszt ligetutcai lakába 1 őrizet nélkül maradt ma délelőtt két gyermekük, akik kőiül az egyik 4, a másik pedig 3 éves volt. A bankaltiszt a harctéren szerzett sérülései következtében veronált szedett. A gyermekek többször szerették volna megkóstolni az apjuk által szedett orvosságot, amelyről ázt hitték, hogy cukor s ma délelőtt, amikor magukban maradtak, bevettek egy-két szemet az orvosságból. Mikor a szerencsétlenségre rájöttek, már mindkét gyermek menthetetlen volt, s a délélőtt folyamán a Rókusban kiszenvedtek. Az apa ellen gondatlanságból okozott emberölés cimén megindult az eljárás. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézeti jelenti: Hazánkban a hőmérséklet különösen a keleti részeken még éjjel is alig sülyedt le a 10 C fok alá, a nappali maximum többnyire a 15 C fokig emelkedett. Az idő általában borult. Csapadék különösen a nyugati részeken volt, — mennyisége legtöbb volt Szén* gotthárdon. Budapesten ma délben a hőmérséklet 12 C fok volt. Időprognózis: Egyelőre még esős, enyhe, majd nyugati légáramlással változékony idő várható hősülyedéssel. Nyíregyházán nov. 13-án, szerdán este 9 óráig a hőmérséklet n»ximuma 14.4, minimuma "3.3 C fok volt. TŐZSDE. A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90'265 volt Valuták: Angol font 27.80- 95 Cseh korona 10.85—95 Dinár 9.98 -10 06 Dollár 569.75- 571.75 Frank 22.40—70 Leu 3.385 — 3.425 Lira 29.75—30.05 Márka 136.35—136.95 Osztrák schilling 80.10- 80.5© Svájci frank 110.60— UT00 7erménvviac: Buza 78 kg. 21.70 — 22.00 , 80 » 22.00—22.05 Rozs 14.30--14.45 Árpa I. 15.50 — 16.25 „ II. 15 00—15.50 Elsőrendű sörárpa 19.50—19.00 Másodrendű ,, 17.50—16.25 Zab I. "15.00—15.50 „ II. 13 50—14.00 Tengeri uj 13.30—13.50 Köles 10.00 12.50 Korpa 10.30—10.50 Repce 52.00—54.00 Határidősök: Buza msrc ;usi zárlat 22 80—22-86 májusi zárlat 23.54—55 Rozs 1930. márc.zárlat 16 10—12* Tengeri májusra 16.28—30 A hadsereg fegyelem nélkül közveszélyes mondotta Gömbös a képviselőház mai ülésén A képviselőház mai ülésén fejezte be Zsitvay Tibor igazságügyminiszter tegnap megkezdett beszédét. Hangsúlyozta, hogy nem uj katonai perrendtartást készítettek, hanem a réginek bizonyos sza kaszait változtatták meg. Azzá', is számolni kellett, hogy Trianon után vagyunk. ^Felesleges az a fáradozás, hogy hibát akarnak felfedezni. Gaál Gaszton: Annyi idő sem állott rendelkezésűnkre, hogy elolvassuk. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Az 1912-ik évi törvény 17 éve fenn áll, ismerheti mindenki. A hűség elleni büntetések ügyében hangoztatta, hogy a hűtlenségbe esők békés polgárokat, asszonyokat, gyermekeket tesznek védtelenné. Nem szabad a polgárságot odadobni imperialisztikus törekvéseknek. További észrevételeit a részletes tárgyalások során kivánja megtenni. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Utalt arra,- hogy mikor államtitkár lett, már kijelentette, hogy a honvédelmi minisztérium az a terrénum, ameíy nem tűri a politikát. Mint miniszter is kijelenti, hogy nem kiván pártpolitikát szolgálni. Tudja, hogy csak az a hadsereg áll hivatása magaslatán, amelyik nem ismer pártpolitikát. (Ugy van! a Ház minden oldalon.) Teljes erejével támogatja a javaslatot, mert csak ebben látja annak garanciáját, hogy a 'hadvezetőség teljesíteni tudja feladatát. Semmiféle törvényjavaslatnak sem lehet más célja, minthogy szolgálja a nemzet egyetemét. Azt elismeri, hogy a gazdasági helyzet, a "hitelélet problémájának megoldása sürgősebb lenne ennéi a javaslatnál, de azt a problémád nem törvényjavaslatokkal, hanem intézkedésekkel és helyes gazdasági politikával kell megoldajií:. Rothenstein Mór: Miért nem ad tanácsot a miniszterelnöknek ? Gömbös: A miniszterelnök urnák nem kell tanácsot adni, mert meg van győződve arról, hogy a gazdasági bajokon segíteni szükséges. Ezek után hangoztatta a -miniszter, hogy a javaslat beterjesztését nemcsak jobboldalról, hanem a szocialisták is sürgették. <5 ,a problémával évek óta foglalkozott. Sokan kritizálják a javaslat szellemét. Mi a javaslat szelleme? Felfogása szerint a vezetőségnek mindent meg kell adni arra, hogy fegyelmet tudjon jartani, mert a hadsereg fegyelem nélkül közveszélyes. Esztergályos János: Eddig nem volt fegyelem ? Gömbös: Voft az osztrák pátens alapján. Mi pedig magyar törvényt akarunk. Csak akkor válthat hadseregünk teljessé, ha szelleme magyar. A monarchia kudarca részben arra vezethető vissza, hogy a hadsereg gyökerei nem nyúltak mélyen befe a nemzetbe. A hadsereg tagjainak mindegyike legyen intranzigens magyar, de intranzigens katona Is. A magyar hadsereg érdekeit kivánja szolgálni. A tiszteknek szeretnie kell a legénységet, éreznie kell, hogy csak vele együtt egész. Az u. n. »Kasernenhauptmann« típust nem türi, ezek szadisztikus hajlandóságból kínozták katonáikat és Harctéren nem váltak be. Nem fogja tűrni a bécsi Wirtschaftot, sem pedig az elpolgárosodott ászteket. Akiknek a politika fontos, akik szociális problémákkal loglalkoznak és akik összeköttetéseiket felhasználják arra, hogy el ne helyezzék őket állomáshelyükről, az ilyenek nem valók magyar katonáknak. A testi fenyítések és a botbüntetés ellen már etikái érzései is tiltakozik. Számítani kell azonban arra, hogy az emberben állati ösztönök is feltámadhatnak. Az ilyenek mégfenyitésére módot kell adni a hadvezetőségnek. Suíyt helyez a katonák és polgárok jóviszonyára. A katona is polgár, állampolgári értelemben. — De egyenruhája már mássá teszi. Az uniformis nem egyéni öltözék, hanem az állam szuverénitásának szimbóluma. A tiszteket a kardhasználat jogától megfosztani nem fehet, ele elrendeli, hogy nyilvános mulatóhelyeken csak polgári ruhában jelenhetnek meg (helyeslés.) Öngyilkos lett Irak állam miniszterelnöke Bagdadból jelentik: Sir Abdui Muhsin, iraki miniszterelnököt lőtt sebbel holtan találták lakásán. A tragédiáról a »Times« a követI kezőket közli: Abdul Muhsin miniszterelnök tegnap este fél 11 órakor i.c saláditanács közben lőtte magát agyon, az előhivott orvosok lesak a beállott halált konstatálhatták. Obstrukciőval vádolja az „Excelsior" Magyarországot és Balgáriát Párisból jelentik: A Baden-Badenben tárgyaló bizottság befejezte munkálatait. Ezzel kapcsolatban a »Petit Párisién? azt irja, hogy a kormányok még nem állapodtak meg a második hágai értekezlet időpontjában. A kitűzés" Két körülmény hátráltatja az egyik a kefeti jóvátételi bizottság munkálatainak állapota. A bolgárok ugyan ma már engedékenyebbek, de a magyarok hajthatatlanok. A másik pedig az, hogy a német népszavazást december 22-re tűzték ki. Az »Excelsior« azt irja, hogy a magyarok és bolgárok obstrukciót folytatnak a jóvátételi bizott- S ságban. A bizottság ennek elle- j nére sem tesz le arról a reményről, | nogy sikerül áthidaló megoldást találni. Bárhogy alakul is a helyzet nem hátráltatja a hágai értekezlet egybegyülését. Az olasz kormány olyan összeget ajánlott fel Angliának, amely körülbelül akkora, mint a német jóvátételekből neki járó rész. Ha a keleti jóvátételt nem tudják rendezni, Olaszországot másképen kell kárpótolni . Rövid rádió hirek — A kormány tagjai tegnap rendkivüli minisztertanácsod tartottak, amelyen Scitovszky belügyminiszter ismertette a fővárosi törvényjavaslatot. A kormány tagjai a javaslatot elfogadták és felhatalmazták a belügyminisztert, hogy a Ház elé terjessze. — A keled jóvátételi bizottság tegnapi ülésén a bolgár delegátus kérte, hogy vizsgálják meg Bulgária gazdasági és pénzügyi helyzetét. — 1930. január i-én lép életbe az uj közlekedési kódex, amely hatályon kivül helyezi az eddig érvényben lévő mintegy 40 rendelkezést. — A m. kir. pénzverde angol nyomás folytán nem kapta meg a bulgár ezüspénzek verését. — Tardieu francia miniszterelnök fogadta Hoesch német nagykövetet és biztosította, hogy mindent megtesz, hogy a jövő év első hat hónapjában megtörténjék a Rajna-vidék 3-ik zónájának kiürítése. , — Pusldnov, az athéni orosz kereskedelmi bizottság vezetője, nyomtalanul eltűnt. — Zalaegerszegen hamis egypengősök, 50 és 20 filléresek vannak forgalomban. Egyes mám ára ^ fillér