Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-13 / 234. szám

Nyíregyháza, 1929. október 13. * Vasárnap T

»_ évfolyam, 234. sz. Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 7-50 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi-ut 9. sz Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja: 1-39. Postacheque 29556. Kéziratokat nem adunk vissza Szükségünk van optimizmusra A „Nyírvidék" számára írta: Dési Géza dr. m kir. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő Minden intézménynek annyi az értéke, amennyi tartalommal töltjük meg. Tőlünk függ, hogy a parlamentárizmusnak mUyen legyen a színvonala, milyen legyen a hangja, milyen legyen az értéke, milyen legyen a munkája. £s munka alatt nem azt értem, ha vadászszenvedéllyel kutatunk hibák után, mert nem kell Teli Vilmosnak lenni ahhoz, hogy a mi nyomorúságos és szomorú viszonyaink között, aki keres hibákat, telitalálatra ne akadjon. Nem azt kell csodálni, hogy vannak hibák, hanem azt kell csodálni, hogy Trianon után, vesztett háború után, a még nyomorúságosabb béke után, a különböző forradalmak, megszállás, gazdasági összeomlás, társadalmi viszályok után, még egyáltalában itt vagyunk, élünk és állunk, amikor, ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy a győző államokban sem valami rózsás a helyzet, ott is keseregnek, nyomorognak s akik nagyok és gazdagok lettek, azok is a lenni, vagy nem lenni legelemibb kérdéseivel küzdenek. A gazdasági defetizmus végső veszedelembe viheti az országot. Nekünk, igenis, szükségünk van bizalomra és optimizmusra, mert ha bármi történik is, ha földrengéseken mentünk is keresztül; ha sok minden eltolódott is, ami fent volt, felül került, sok pedig, ami fent volt aluf jutott, kicsikből nagyok, nagyokból kicsik, gyöngékből erősek és erősekből gyengék lettek: mégis meg keh tartanunk optimizmusunkat. Szerencsétlen orvos az, aki betegét kétségbeeséssel és lemondással akarja gyógyítani. A hit a gyógyulás egyik fontos tényezője. Ezen a téren örömmel köszöntöm Wekerle pénzügyminisztert, aki újra az optimizmust hozta be a magyar gazdasági "életbe, részben az adóelengedéssel, részben adóenyhitésekkeí kezdte meg működését s megakadályozta azt, hogy a behajtások terén a zak latások elviselhetetlenné váljanak. Osztozom abban a reményben is, hogy a pénzügyminiszter a cselekvésnek ezt a módját a jövőben is fenntartja és Öregbíteni fogja. A kultura a gazdasági kölcsönhatásban van és primitív, .műveletlen társadalmat, gazdaságilag se lehet fejleszteni. Ami kor mindenünktől megfosztottak minket, akkor egyedül kizárólag kulturfőlényünkkeí élhetünk és állhatunk meg a népek nagy versenyében s a kulturának, esetleg, még túlfeszített törekvéseit sem szabad fékicsinyelni. Ez nem zárja ki azt, amit a pénzügyminiszter programmjának alaptételéül mondott^ hogy takaré| kosnak kell lennünk, mert szegény országban, szegény emberek vagyunk. A szükséges kiadásokat teljesíteni Ijell és le kell mondanunk sok mindenről, mert végre, ez, a szerencsétlen nemzedék sern viselheti a távol jövendőnek minden terhét és kiadását. Sokan a mi időnket Mohácshoz hasonlítják, a világosi fegyverletételt követő időkhöz, amikor az abszolitizmus megszüntetése után, ismét az alkotmányos élet következett be. Tény az, hogy ma minden téren végtelen erőfeszítésre, minden erőnek megmozditására és az erőknek összhangbahozatalára van szükség, ha meg akarjuk állani, akkor, amikor körülöttünk csupán ellenség és ellenséges hangulat uralkodik, amikor különösen, az utódállamokban, még most sem csökkent és nem mutat javulást ez a hangulat. Azt szokták mondani, hogy a jó kereskedő a tőzsdén megjátsza a holnapot, De itt nem játékról, nanem véres, ereven valóságról van szó és nagy tudás, nagy hazafiság, nagy önfeláldozás szükséges ahhoz, hogy a holnapot szebbé és jobbá tudjuk tenni., mint a mai nehéz időket. Tárgyilagosan és magyar szívvel kell megítélni az ország ügyeit. Halálra égett egy demecseri beteg öregasszony (A Nyirvidék tudósítójától.). Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt tegnap délután Demecserben. Özv. Hegedűs Antalné 6i éves demecseri asszony, aki súlyos agybajban szenvedett, tegnap délután a konyhában a nyitott tűzhelynél burgonyát főzött. ( A tűz éíesztésére szalmát használt, amelynek lobogó lángjától a szerencsétlen öregasszony rtíhája meggyulladt és olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy néhány órai kínlódás után meghalt. Az ügyészség a temetési engedélyt megadta, miután a szerencsétlenségért senkit sem terhel a felelősség. A névtelen levél A »Nyirvidék« eredeti tárcája. Irta: NL Juhász Margit. A szolga csengetett a laboratóriumba: — »Nagyságos ur, egy levél jött a portára.« Temesy Jenő, a szerves kémia nagyreményű, fiatal magántanára, csodálkozó arccal vette kezébe a keskeny borítékot. Felvont szemöldökkel nézte pár pillanatig a nyilvánvalóan elváltóztatott kézírást és feltörte a borítékot. A következő pillanatban megmozdult a laboratórium; a lombikok és retorták őrült kárforgást végeztek, táncoltak a fiolák, a Bunsen-Iámpa és a tanár ur agya az összes kémiai képletekkel. A levélben pedig kusza írással ennyi volt: »Uram! Jobban vigyázhatna a feleségére és saját homIokára.« Temesy Jenő egy székbe roskadt: Hihetetlen — ismételte újra meg újra — hihetetlen. Az ő szelid felesége, az ő romlatlan és engedelmes, vidékről hozott aszszonya! Nem! nem! Ha ez igaz, akkor nincs tisztaság a földön. Egy évi házasság után! Mégis... A korkülönbség elég nagy köztük igaz. Ö harmincnégy, az asszony husz. És az utóbbi időben ez az uj kísérlet. Temesy Jenő kétségbeesetten konstatálta, hogy hetek óta egyetlen délutánt sem töltött otthon. Még az estéből is keveset. És akkor sem lehetett egy okos szót szólni hozzá. Egyre fagyosabb rémület szorongatta a szivét és kétségbeesetten kutatott valami gyanús emlék után. — Igen, egyik este az asszonyt kisirt szemmel találta. Valami papírdarabot tépdesett és előtte dobta a tűzbe. És a napokban milyen gonddal öltözött fél ebéd után. A tanár emlékében megvillant a nő gyerekes szőke profilja, nagy ibolyaszemei, kedves, friss alakja, ahogy nevetve búcsúzott tőle: » Mártához megyek, ide telefonált, hogy valami nagyszerű tavaszi dolgot látott a Belvárosban. Tudom, te úgyis visszabújsz a penészgombáid közé.«« Igen, határozottan emlékszik, hogy akkor valami szokatlan guny vegyült az asszony hangjába. . ' Miért is nem vigyáztam rá jobban, — gyötörte magát kezébe temetett fejjel a férfi. Egy ilyen tapasztalatlan gyermeket bedobni az ismeretlen város zűrzavarába és egyedül hagyni. Hová is tette az eszét. És ezek a hisztériás barátnők, akik megmérgezik az ő jó kis leányának derült lelkivilágát, mint a betegséget okozó baktériumok az egészséges szervezetet. És *ő Temesy Jenő, aki ugy ismeri ezeket a mikroszkópikus lényeket, mint a kertész a csemetéit, ő, aki európai hirü értekezést írt a penészgombák élete és terjedéséről, nem tudta felismerni családi életének lappangó bacillusait s egy ilyen ízetlen hangú levél kellett, hogy felnyissa szemét őneki, aki a legparányibb lényeket is ezerszeres nagyításba látja. I Temesy Jenő tragikus felháboro dása és önkinzó vádja most egyesült, majd osztódásnak indult és lé ehozta a bosszú mikrobáját. Ez az apró lény a professzor előkészített talaján rohamosan elérte a sokezerszeres nagyságot s a szelíd, csendes kutatóból egyszerre tűzokádó sárkányt formált. A' vetélytárs bizonytalan alakja gomoly gott lelke lombikjában: Megölöm — lihegte harcra készen, miközben ádáz haraggal rángatta magára tavaszi kabátját. A boltíves, komor épületből a tavaszi fényben fürdő utcára kijutva, egy pillanatra kijózanodott. Hiszen itt kint minden ugy folyik, mint eddig — gondolta. A villamosok csilingelnek, a rendőr feszesen áll a kereszteződésnél, a fák nyugodtan lombosodnak és az ég egykedvűen ringatja a bárányfelhőket. Apró reménységcsirák fakadtak: Talán még nem késő. Még elejét veheti a tragédiának. Hátha.... Otthon a cseléd fogadta. — Ilyen korán itthon van a nagyságos Ur? A' nagyságos aszszony még nem jött haza. Temesy egy pillanatra megfékezte az ágaskodó sárkányt. Csak a cseléd előtt semmit. — gondolta iszonyodva. Bement a hálószobába. Gyöngéd illat az asszony parfümjéből és a kis pongyola a chez-Iongra dobva. Ugylátszik sietett a gazdája. A tanár sajgó halántékára szorította kezét és ugy nézett a ledobott háziruhára, mint egy fájdalmas szimbólumra. Szórakozottan vette kezébe. Valami papír zörrent meg, • ahogy felemelte. Kis cédula esett ki a zsebből. Ligetvölgyiut 70. — olvasta a céduláról. A felesége irása völt. Nem — töprengett — nem lakik ismerősé a Ligetvöfgyi-uton. Az asszonynak sem. Vagy mégis? £s csak neki? lemesy Jenó érezte, hogy megórűi, fia nem tudja meg, ki az az ismeretlen, aki a Iigetvölgyi-ut 70 alatt lakik. Tíz perc mutva már villamoson ült és Buda felé robogott. * Temesyné ránézett az oszlopos kis alabástrom órára és ijedt sietséggel afft fei Marta asszony mellől. Szent isteni Hat óra elmúlt és az uram tói nyolcra otthon van. — CJgyan, ne siess — marasztotta a barátnő huncut nevetéssel — most igen stílszerű lenne, ha elkésnél. — Dehogy, dehogy, — szabadkozott ijedt mosollyal az asszony. El sem tudod képzelni, mennyire izgatott vagyok. Hátha komoly következménye lesz ennék a szamárságnak. Ha tulkomolyan veszi. Az ilyen zárkózott embereket sohasem lehet eléggé ismerni. Dehát mondd, ugye, kellett valamit tennem r "Hónapok óta ugy élek, mint egy ö'zvegyasszony. Hiába minden igyekezetem, "hogy otthon tartsam néha. Még vasárnap is. Ha legalább beavatna a terveibe, hogy látnám, mit csinál és este elmesélné, mennyire haladt. A múltkor, — de ne nevess ki, — vettem egy kémiai könyvet. Minden délután azt olvastam. Hiszen tanultam az iskolában is. És érdekel. Igazán érdekel. Hátha még ő mesélne róla. Tudod, hogy másodunokatestvérek vagyunk Jenővel s ha lejött hozzánk egyegy vakációra a pusztára, utána mindig meg akartam rendelni az összes szaklapokat, amikbe írni UHUIM «—nimTr Egyes szám ára 18 fillér