Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)
1929-10-12 / 233. szám
1929. október 12. jáfiviDk Helybenhagyta a tábla a verekedő demecser! cigányzenész büntetését Debrecenből jelentik: Ez év áprilisában Demecser községben egy véres verekedés alkalmával Pámer György zenész veszekedés közben agyonverte egy vasvillával Mészáros Mihály földmivest. Ezt a verekedési bűnügyet tegnap tárgyalta felebbvitelben a debreceni tábla. Ennek a táblai tárgyalásnak az előzménye az, hogy Mészáros Mihály és Pámer György gyermekei tiz fiűér miatt összeverekedtek. He- | lyesebben a Mészáros Mihály unokáját megverte a Pámjeir György fiát. De ugyanekkor jött ki az udvarra Pámer György is és mikor látta, hogy a fiát bántalmazza Mészáros Mihály, gorombán rátámadt az öreg emberre és legazemberezte, amibői azután erős szóváltás keletkezett. Különben is haragos viszonyban voltak a veszekedők. A veszekedés hevében Pámer György felkapott egy vasvillát és kétszer ugy fejbesujtotta Mészáros Mihályt, hogy az ütések következtében Mészáros rövidesen meghalt. A törvényszéki tárgyaláson a kir. ügyészség szándékos emberölés bűn tettével vádolta Pámer Györgyöt és csak a számos enyhitő körülmény tekintetbe vételével Ítélték a vádlottat egyévi börtönre. Az Ítélőtábla ezt az Ítéletet helyben hagyta. Napi hírek í KISNAPTAR. Október 12. Szombat. Róm. kath, Miksa. — Gör. kath. Próbusz, Prot. Miksa. — Izr. Thisri 8, Városi Szinház: Alapi Nándor Országos Kamaraszínháza: Különös közjáték 8 órakor). Apolló Mozgó: Mária nővér (5, 7 és 9 órakor.) Diadal Mozgó: íme az anya (5, (7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő nyitva, Kedden és pénteken a gőzfürdő csak a nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: zárva. Szabolcsvármegyei Jósa-Muaeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át dr. Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. Szombat. 9.15: Hangverseny. 9.30: Hirek. 9.45: A hangv. folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelző szolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó. 12.05: A m. kir. budapesti i-ső honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 4: Fábry Frigyes: A Niagara. Utána időjelzés. 5.15: Felolvasás. Utána zenekari hangv. — 6.45: Felolvasás. Utána sporteredmények. 7.30: Emlékezés Nyizsnyai Gusztávra születésének 100-ik fordulója alkalmából. Felolv. Major Ervin. Nagy Izabella és Palló Imre Nyizsnyai-dalokat énekelnek. 8.20: Székely Vladimír: Hogyan járjunk az utcán. Utána: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Utána: Időjelzés. Majd cigányzene. — Garay Gyula dr. — tiszteletben vármegyei alügyész. Kállay Miklós dr. főisápn dr. Garay Gyula ügyvédet tiszteletbeli vármegyei álügyésszé nevezte ki. — Orvosi hir. Dr. Pataky Tibor csecsemő és gyermekorvos szabadságáról hazaérkezett s rendeléseit Luther-u. 20. szám alatt megkezdte. | \ — Sirkőavatás. Tegnap avatták fei néhai Fried Salamon sírkövét az izr. temetőben. Weiser Fülöp főkántor megható gyászimája után az avató beszédet Friedmann Vilmos rabbi tartotta. A szépen felépített beszédben szines szavakKai ecsetelte azt a fájdalmat, amelyét az egy évvel ezelőtt elhunyt elmúlása okozott. Plasztikus szavakban domborította ki az elhunyt magán és közéleti érdemeit, példa gyanánt állítva mindenki elé. Majd ismét Weiser Fülöp főkántor mély érzéssel előadott gyászdafa következett és ezzel a szertartás véget ért. — A tejakció sikere Nyíregyházán. A helybeli elemi népiskolák szegény tanulóinak tejellátása ügyében, az elemi iskolai igazgatók kérelmére Nyíregyháza város polgármestere a vármegyei vezető kir. tanfelügyelőt határozatában a következőkről értesíti: »Átérezve azt a nagyjelentőségű és nagyfontosságú kérdést, amellyel a nyíregyházi elemi iskolák igazgatói Benkő András kir. tanfelügyelő ur kezdeményezésére az elemi iskolák szegény tanulóit naponként ingyenes tejjel óhajtják segélyezni, — e munkában résztvevő igazgató uraknak és a kir. tanfelügyelő ur önagyságának hálás köszönetemet fejezem ki. Sajnálattal kell azonban közölnöm, hogy a város háztartása a folyó évben ezen nagyfontosságú szociális akcióhoz pénzbeli segélylyei hozzá nem járulhat, tekintettet arra, hogy a folyó évi költségvetés már elkészült és a folyó évben olyan bevételre, amely a segélyezésre szolgálna, figyelemmel a jelenlegi gazdasági és pénzügyi viszonyokra, nem számithatunk. — Azonban már most közlöm, hogy a szegény gyermekek tejellátására az 1930. évi költségvetésbe 2000, azaz Kettőezer P-t irányoztam elő, amely összes iskolánként a beiratkozott és tényleg rászoruló gyermekek számarányának megfelelően fog szétosztatni . * A hovatovább nagyobb mérveket öltő t ejakció előmozdítására dr. Horthy István közjegyző 10 P adományt juttatott a vezető kir. tanfelügyelő kezeihez. Hálás köszönet a nemesszivü ' adományért a vérszegény iskolás gyermekek nevében . * Két hete, hogy a helybeli elemi iskolákba bevezették a gyermekek tízórai tejellátását. Ma már az iskolás gyermekek kb. 30 százalék tízóraija 2 dl. egészséges, paszterizált tej. A módosabb szülők jó befektetésnek tartják napi 10 filléres kiadásukat. De a tej nél kül maradt 70 százalék? Erre a 70 százalékra gondolt néhány jószívű szülő, kik adományaikkal iskolánkat fölkeresték. Nem gondolkozunk dicsérő jelzőkön, mert az adakozók tettei mindennél jobban dicsérik önzetlen cselekedetüket. Dr. Gaizler Gyuláné 1 gyermek egész évi, Várallyay Sándorné 1 gyermek 1 havi ;vitéz Gáli Sándor i gyermek 1 heti; Ruzics Lajos 2 gyermek 1 heti, Komjáthy Edit IV. o. t. 1 gyermek, Komjáthy Klári III. o. t. 1 gyermek Mensdorfer Dóra IV. o. t. egy gyermek egész évi uzsonna tejszükségletét biztosították. — Bencs Mária, Eördögh Sári IV. o. t. 1—1 P-t juttatnak megtakarított pénzeikből szegénysorsu osztálytársaiknak. Az iskola tanítótestülete a szegény gyermekek nevében hálás köszönetét fejezi kt az adományozó szülőknek és gyermekeknek. Ha a módosabb, jószívű emberek számosabban követnék e nemes példát, ugy minden szegény gyermeknek hamarosan biztosítani lehetne a tízórai tejellátását. Kérjük a .kedves szülőket, gyermekbarátokat, hogy lelkes szeretetükkel fokozottabb mértékben továbbra is támogassák iskolánkat e nemes szándék elérésében. — Róm. kath. el. isk. igazgatósága. — Szépirodalmi és zenemüujdohságok állandóan feaphatóK Dicker Gyula könyvkereskedésébe Városháza. Telefon: 3-18. — Tiroli gyalukat kapott Propper Ede. Propper Ede ilyenkoi kezdi meg a káposztagyalulást. A napokban két uj tiroli gyalu érkezett Propper címére. A káposztagyalu-ipar terén Tirol vezet és az a káposzta, amelyet Propper Ede a legmodernebb tiroli gyaluval aprít ízes szálakra, jobb izü minden más káposztánál, különösen, ha magyar módra készített húsokkal tálalják fel. Propper hívásra azonnal megjelenik és tisztviselőknek engedményt is ad a gyalulás tarifájából. — Remington írógép r ,t. képviselete, írógépek, irógépkellékek Dicker Gyula könyvkereskedésébe®. Városháza. Telefon: 3-18. GŐZFÜRDŐ MOTTÖJA Nincsen tisztább, mint a nap Olyan tiszta csak te vagy, Manikűrözz, borotválkozz, nyiratkozz, I Gőzfürdőbe menj Tóth-hoz. — A szájon és garaton át a szervezetbe hatoló fertőző csirákat > a Panflavin-pasztillák elpusztít- j ják és hatásos védelmet nyújtanak j a fertőző betegségek ellen. — A Triumph írógép a .hajszálnyira pontos, emberien sokoldalú gép szerkesztés remeke. Építése szi lárd, a kor igényeinek megfelelő, egészen újszerű berendezésekkel van felszerelve. Képviselet az Ujságboltban. — A Legújabb Divat októberi 15-iki száma megjelent és kapható az Ujságboltban. Ára szabásivvei együtt I P 120 fillér. Vasárnap óta Nadír khán az ur Kabulban. Peshavarból jelentik: Nadir kán hivatalos lapja, az »Ishla« jelenti, hogy Nadir khán még vasárnap bevonult Kabulba. Habibullah ismeretlen helyre menekült, mig a tisztjei fogságba estek. Rómában Amanullah örömének adott kifejezést, hogy népe Habibullah zsarnokságától megszabadult és sok szerencsét kívánt Nadir khánnak. Kijelentette, hogy visszatérésre nem gondol, csak abban az esetben menne haz^ ha erre felszólítanál^ Különben mindenkor népének jólétét tartja szem előtt. Elhalasztották a törvényhatósági választásokat. I Budapestről je/entik: A belügyminiszter a törvényhatósági választások idejét október 27-ről november 3-ra halasztotta el. Hétfőn este játszik utoljára a női zenekar lyiregyházán Megírtuk már, hogy a női zenekar milyen nagy sikerrel játszik esténkint a Diadal étteremben. Azóta nem lankadt az érdeklődés s a pompás muzsikusok esténkint nagy sikereket aratnak, állandóan telt házak mellett. Nyíregyházi szereplésük azonban már nem sokáig tart, mert a zenekart másfelé szólítja szerződése. — Október 15-én, hétfőn játszanak utoljára Nyíregyházán s így még csak pár nap áü rendelkezésére azoknak, akik meg akarják hallgatni ezt a pompás attrakciót. A Diadal étterem nagyszerű konyhája és kitűnő borai állnak a közönség rendelkezésére olcsó árak mellett. Belépődíj nincs. Vasvillával támadt a kéményseprőre egy dombrádi leány (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Ertl József dombrádi kéményseprő feljelentést tett a csendőrségen Diák Mária hajadon ellen, aki a feljelentés szerint vasvillával támadt rá, a bal karját a villa egyik ágával átszúrta, ezenkívül "egy "kukoricacsövct vágott hozzá, amely a szemgolyóját sértette meg. A leány kihallgatásakor beismerte tette elkövetését s azzal védekezett, hogy Ertf előzőleg szidalmazta . Az orvosi látlelet szerint Ertl karjának sérülése 8 napon belül gyógyul, a szemgolyó sérülésének gyógyulási időtartamát azonban nem lehet előre megállapítani. Az eljárás megindult. Clemenceau emlékiratai a közeljövőben megjelenik. Párisból jelentik: Az »Echo de Paris« beszélgetést folytatott Clemenceauval, aki elmondotta, hogy szorgalmasan dolgozik emlékiratain, amelyeket nemsokára befejez s könyvalakban a közeljövőben meg is jelenik. Minden harag nélkül nyilatkozik benne azokról az eseményekből, melyekben résztvett és azokról a személyekről, akikkel együtt dolgozott. Megvádoltak engem —- mondotta a »vén tigris« —, tehát védekezem; nem leszek bosszúálló, de nem fogok megfeledkezni azokról, akik engem beszédre késztettek. MacDonald newyorki beszédét a rádió Angliába is közvetíti. Párisból jelentik: A washingtoniak csalódással fogadták MacDonald és Hoower közös nyilatkozatát és helytelenítik, hogy a két államférfiú csak általánosságokkal foglalkozik és a Kellog-paktumra fektetik a fősúlyt. MacDonald Newyorkban a külügyi társaság előadásán beszédet mond, amelyet egész Amerikában rádió közvetít. Ez alkalommal kísérletezni fognak egy rövidhullámhosszu íeadóval, amelynek segítségévei Angliában is lehet hallani a beszédet. Ha ez sikerül, ugy éjjel 2 órakor hallhatják az angolok MacDonald beszédét. kSÍNGER mRRÓGÉPEK mhaes A LEötlOBBAK 1 •