Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-11 / 232. szám

4 a szorítkozzam, hogy-együttesen köszönjem meg Méltóságtoknak a jóságát, amely önöket idehozta s ajkaikra azokat a meleg, baráti érzést kisugárzó szavakat adta. Életem legszebb emlékei közé iktatom ezt a jelenetet, amely nem csupán felköszöntése volt egy bizonyos határig eljutott vándornak, — hanem valóságos elhalmozása a szeretet tanujeleivel, kosárszámra való virágszórás egy szerény munkás embernek a lábai elé: öh áldja meg önöket a jóságos Isten ezért a gyöngéd figyelmükért, s ne engedje szivükben megcsappanni ama gyöngéd érzelmeket, amelyekből ma nekem annyit juttattak! S köszönöm Tinéktek is, kedves Ielkésztársaim, azt a gyöngéd gondolatot, amely ezt a mai együttlétünket sugalmazta, amely közületek többeket messze földről ide hozott, hogy papiszolgálatom 40-ik évfordulóján örömömet fokozzátok. Az őszi tájon bolyongó embernek jól esik egy kis (napsugár s Ti azt hoztátok eí nekem szivetek meleg érzéseiben. Le gyen áldott a nagy Isten, aki ezt a napot megérnem engedte s legyenek áldottak mindazok, akik annak örömét szeretetnyilatkozataikkal még édesebbé tenni igyekeztek! 1 1 Kedves testvéreim! Az elindulás és a mai naphoz érkezés között bizony sok minden történt. A futó időnek sorvasztó lehellete sok mindent elvitt tőlem s beszórta hóval a lejemet is. Hálát adok azonban Istenemnek, hogy lelkemben meghagyott engem fenyőfának, mely hótól boritva is zöldéi. Isten kegyelme folytán a futóidő nem volt képes elhervasztani sem a kedélyemet, sem a munkakedvemet, nem az élet szépségeiben való gyönyörködésemet, nem az emberekben való bizalmamat s a szebb jövőben való reménységemet. S mindezt foglalkozásomnak köszönhetem, amely tele van gyönyörűségekkel. Mindig a legszebb, legmagasztosabb dolgokkai foglalkozni, az Isten nagyságos dolgaival: Óh micsoda gyönyörűség! Naponként odajárulni a , legfőbb bölcsesség forrásához s abból telemeriteni a lelket: Öh micsoda gyönyörűség!! Sűrűn odaállhatni tömegek elé s osztozgathatni abból, amit Isten a szivünkbe tett: öh micsoda gyönyörűség! Nekem, jólehet mindig olyan helyeken működtem, ahol sok volt a dolog, a hivatásom mégsem esett nehezemre. Az Ur igája csakugyan, amint 0 mondja, könnyű és gyönyörűséges. S azért még halóporaiban sem szűnöm megáldani jó édesanyámat, aki engem, ki különben orvosnak indultam, erre a pályára irányitott. Négy évtizednek a hátterében természetesen fájó fonások is akad nak bőven, és sok küzdelem, sok benső vívódás, amelyekről a világ nem tud. Mert hiszen mi, lelkészek, kétszeresen éljük az életet. Éljük a magunk egyéni életét és éljük a hiveinkét is, mivelhogy ezeknek gondja-baja, gyásza a mi lelkűnkön is áthullámzik. 5 az erkölcsi világ ingadozásai hányszor ütnek sebet a szivünkön 1 Úgyhogy nem egyszer sirunk befelé olyankor is, amikor talán egyénileg nincs semmi bajunk és nyugtalanul hánykolódunk ágyunkon olyankor is, amikor a világ talán örömtüzeket gyújtogat körülöttünk; mivel mi a dolgok hátterét is figyeljük. A világ sokszor félszegen itél meg bennünket. Vannak emberek és vannak időszakok is, akik s amelyek nem szeretik a papot. A mai nemzedék életében is volt JWlÉfflriMIL időszak, amely skartba szeretett volna tenni bennünket. Szeretném azonban megkérdezni az ilyenektől, hogy tekintettek-e az érem másik oldalára is? Gondolkoztak-e afelett, hogy mi lenne itten, ha a Hit fáklyája kialudna? S mi lenne a világból, ha mi, szerény szolgái az Urnák, nem állanánk ott oszlopokként abban a védőgátban, mely a világon végig hömpölygő istentelen áradatok romboló hatásait lemérsékelni törekszik ? A mai kor "51 van ragadtatva nagy szellemi és technikai haladásától. Helyes! Én magam is csodálattal és hálával adózom a szellemi kulturának s művelőinek. Meg kell azonban mondanom, hogy a tudás minden vívmányai keveset érnek a vallásnak lelkeket nyugtató s megszentelő erői nélkül. Mit ér az, ha az ember körül villanyfénytől és aranytól ragyog a világ, de a lelke sötét és kietlen?! Mit ér az, ha valaki versenyre kelve' a madárral akár az Öceánt is átrepüli, de szive nyugtalansága elől nem tud elfutni?! Mit ér, ha a leggazdagabb terítékű asztalokhoz ülhet is valaki, de a lelke kong az ürességtől?!... A békét a szivekbe az Isten adja, s mi, lelkészek, az Istenhez mutogatjuk az utat. ^ Isten felé törekedtem magam is s Isten felé igyekeztem vezérelni az embereket is, mert tudtam, hogy Isten közelében jó helyen lesznek. Ezen törekvéseim közepette természetesen alkalmam nyílott látható dolgokat is művelni. Külön alkotásokról azonban nem beszélek, mert az ilyen egyházban, aminő az enyém, ilyenekről bajos volna bárkinek is beszélni. Kiváló papi és világi rendben lévő munkatársakkal áldott meg az ég s amit csináltunk, együtt csináltuk. Ha van hiány e gyülekezetben, ugy az gyarlóságaink mellett annak is betudható, hogy kevés benne a papi munkaerő, mert hiszen egy 46.000 holdon elterülő az egész megyére kiterjedő, közel 20.000 lelket számláló gyülekezetet a mai papi létszámmal nem lehet kellően pasztorizálni. A gyülekezetem mindenesetre nagyot fejlődött az utolsó évtizedekben. Közszelleme is nyugodtablj, egyöntetűbb, mint volt azelőtt, amikor többször a demagógia nyugtalanította. Tanügyi szervezetünk, mondhatnám, páratlan az országban; 44 tanítóval s 28 tanárral dolgozunk. A hitélet egyházunkban élénk és meleg. Híveink túlnyomó többsége szorgalmasan látogatja a templomot s élénk figyelemmel kiséri az igehirdetést, amire mindég nagy gondom volt, hogy nivós maradjon. En életem legboldogabb órái közé számítom azokat, amelyeket a szószéken töltöttem el. Gyülekezetem híveinek nagy átlaga, de különösen a nők, hitbuzgóság tekintetében elsőrendüek, kedvesek és ragaszkodók, mint a jó gyermekek. Az életemben engem is többször ért csapások és csalódások közepette^ családi otthonomon kívül, ez a gyülekezet volt számomra az a mythológiai anteuszi föld, amelyIyel érintkezve a lelkem mindanynyiszor talpra ugrott és felüdült. Ma az ősznek magában hervadást hordozó időszakában állok e gyülekezet előtt. A 40 évből 30-at e gyülekezet körében töltöttem, nem kevés gond és verejtékezés között, sokszor éjfélekig is dolgozva, mivel egyházunk ügyét irodalmi uton is próbálgattam szolgálni. Mindeddig segítségül volt nekem az Url ; í Tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy rám ezután már csak a hanyatlás vár. Itt az ős^ a virághervasztó, lombhullató, hide• gülő Ő6z! Talán rászolgáltam arra, | hogy szivetek fényéből és mele' gébői, esti-pirként, egy-egy sugaí rat életembe besugározzatok, hij szen én mindig a javatokat munt káltam, tinéktek is, kedves hive! ím, tinéktek is, lelkésztársaim, s 1929. október 11. nem szűnöm meg munkálni, amíg csak közös mennyei gazdánk Azt nem fogja mondani majd: »EIég volt már, öreg szolgám, jer pihenj meg!« — Amen. Az ünnepi hangulaíu közgyűlés a Himnusz éneklésével ért véget. á bankett fehérasztala — a szeretet oltára Este 8 órakor a Korona csilláros .virágdiszes nagytermében találkozik a nagy evangelikus nap ünnepi közönsége. A nagypáholyban a katonazenekar, élén Kiss János karnaggyal, a kisteremben a Városi Dalárda gárdája Jakab József vezetésével. A fehér asztalokon a magyar ősz szines virágai fogadják a papság, a hadsereg, a poigári társadalom reprezentánsait. Itt van egész Nyíregyháza és találóan mondotta Duszik Lajos: a fehér asztal itt, Nyíregyházán a magyar testvéri szeretet oltára, amelynek képét szívjuk szemünkön át a lelkünkbe, hogy meg ittasodjunk a testvériség diadalának itt ébredő hitétől. Igen, a testvériség asztala: a róm. kath. prelátus, a gör. kath. kanonok, a lelkész, ág. h .ev. püspökök és papok, a zsidóság főrabbija fognak itt egybe a szeretet izzásában. És a régi, bibliát-forditó prédikátorok lelkületére jellemző: Paulik János hívására itt van a Jóba-nyomda képviselete is, azok akik gyönyörű könyvének, ünnepi Írásának valóra váltását intézték ;itt vannak a munkástestvérek is. Az őszi eső mosta ablakokon fáklyák fénye lobban, zenekar hangjai szűrődnek a terembe: a Baross-cserkészek zenekara ad szerenádot: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... zendül a kürtök szava és a szivem vissza dobban rá: igy, a magyar testvériség megnyilatkozásában: be szép is lenne ez az ország... Éljen harsan, Paulik János, az ünnepelt nemes pap lép be. A dalárda magyar dal meleg áramával köszönti, a szivek felé .ujjonganak. Péter Károly, a Kossuth gimnázium tanára lép elő és a pártharcok által gyengített ország jövőjében is bizakodó, lendületes szavakban mond köszöntőt a város polgársága nevében a MELE megjelent tagjaira, a püspökökre. Paulik János a dalosokhoz szól, köszöni gavalléros megjelenésüket és lelkesítőn hívja fel őket a győzelmes magyar dal kultuszára: Fiaim csak énekeljetek, fogjátok ősszé a sziveket, hódítsátok meg a magyar dal bübájával ellenségeinket is. És a virágos ünnepi teremben szárnyai a férfiszivek orgonája, szói a magyar nóta a dalosok ajakán. Aztán áhítatos csönd lesz. Raffay püspök imát mond Megkezdődik a bankét. A katonazenekar irredenta dalokat játszik. A székelyföld bánata sir: Szegény, székely nép... az itala köny, a kenyere sár... Raffay püspök csengő, szép szava hangzik újra: a kormányzót köszönti, az őrt állót, akitől reménykedve kérdjük a trianoni éjszakában > nem hajnallik-e még. Azt kérjük a Mindenhatótól, érje meg a feltámadás hajnalát és szeretetünk erősítse reménykedő őrtállásában. Éljen viharzik át a termen, majd Szobor Pálnak, az ünnepi nap ékes szavú szónokának mondatai ívelődnek, hogy meg rajzolják Paulik Jánost a társadalmi munkásság emberét, aki papi hivatásának mély erkölcsi moti{ vumait vitte be eredményekben (

gazdag és nemes társadalmi működésébe. Aztán arról szól, miként ismerik a külföldön Raffay Sándort, akinek nevét büszkén hallotta svédországi utjain is, majd Kiss István püspököt és a IeTkészegyesületet köszönti Nyíregyháza város nevében.. Nagy Lajos lelkész elmés rigmusokban köszönti Paulik Jánost, Ferenczy Károly lelkész, az Orle titkára megragadó ékesszólással emelte a poharát arra a jövendőre, amelyben a nagy lelkek magvetése nyomán a magyar puszta magyar mező lesz . Gregersen Lujza, a Protestáns Nők Szövetségének titkára a magyar nő eszményképéről ázólt, amelyet hiába keres a divat kábultjai között. Pedig a magyar feltámadás a régi magyar asszonyi erények élete nélkül nehezen képzelhető el. A biblia és a magyar történelem legyen a magyar nő lelkének megszépítő forrása. Duszik Lajos miskolci lelkész prófétai szavai ihletik meg azután a .Telkeket. Duszik felidézi annak a Iibertas-nak emlékét, amely a szabadságharcok idején készült^ Azi érem reliefeoltárt ábrázolt, a magyar szabadság gondolatoltárát, ahoi' közös áldozatot mutat be valamennyi felekezet papja. A magyar bor és kenyér fehérasztafa is oltár és itt, ennél az oltárnál mámoros örömmel látja együtt testvéri közösségben valamennyi felekezet papjait. Itt megértik, hogy a magyar föld édestestvérei vagyunk és ennek az oltárnak üzenetét el kell vinni azokhoz az oltárokhoz, amely mellett ma sem tudja egymást megérteni a magyar. Azon legyen áldás, aki ennek a nyíregyházi asztalnak, a testvériség oltárának üzenetét elvisd. i|slO!^ Duszik békeezózatát mély megilletődéssel, szűnni nem akaró tapssal fogadják, azután nagy figyelemmel fogadják Énekes János prelátus kanonok felszólalását. Köszönti Paulik Jánost, a lelkésztársat és barátot kitüntetése és jubileuma alkalmából. A kor meghozza az emberek nyugodt életszemléletét és a mások meggyőződésének tiszteletét, de a pap már ifjú korában is presbiter, a bölcsek tanácsának tagja és az igazi pap egymás megbecsülését hirdeti. Nem illik a hősködés a paphoz, nem illenek a harci eszközök a pap kezébe, a közönség jobban örül a békesség papjának, mint a harcra tüzelőnek. Az igazi pap fegyvere a Szentírás, a szenvedést gyógyító szeretet. Ezeket a fegyvereket használta Paulik János is papi hivatása körében, tiszteletet, szeretetet érdemlő működésében, legyen ezen a működésen Isten áfdása. Újra ünneplő tapsban tör elő a szeretet, testvériség igéinek hallásán fakadó magyar öröm, azután Ruttkay Gyula gör. kanonok bölcs és szép mondatai köszöntik Paulik Jánost. Hit nélkül — mondotta — megdől a természet, történelem, társadalom. Kell realitás is, de az igazi kultura nemcsak ebből, hanem lelkiségből is táplálkozik. Realitást és lelkiséget kell f egyesítenünk, hogy nemes, tisztult