Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-31 / 249. szám

1929. október 27. JNÍVÍRYIDBK. 11 Ml AZ ASSZONYOK BALVANY.4 AZ APOLLOBAN Pénteken délelőtt 9 órától délután hat óráig vehetik át a nyíregyházi választók a törvényhatósági választásokhoz szükséges szavazólapokat Hol történik a szavazás ? — A választás vasárnap reggel 9 órától este 8 óráig tart (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Már alig néhány nap választ ei a törvényhatósági választások­tói. A városban nincs nyoma az erősebb pártszervezkedésnek. A hivatalos lista, amelyet valameny­nyi társadalmi osztály képviselői­nek közbejöttével egyöntetű hatá­rozattal állítottak össze, még nem hozható nyilvánosságra, de máris kétségtelen, hogy a mérsékelt pártállásu nyíregyházi polgárok ezt a mindenkit kielégítő listát irják a szavazólapokra. A Nyirvi­dék több közleményben tájékoz­tatta olvasóit a szavazásra vonat­kozó intézkedésekről, ezúttal dr. Bencs Kálmán kir. kormányfőta­nácsos polgármesternek a szavazó­körök beosztására és a szavazás időpontjára és helyére vonatkozó nagyfontosságú hirdetményét kö­zöljük a következőkben. A szavazás ideje A nyíregyházi I. és II. tör­vényhatósági választókerületben a törvényhatósági tagok válasz­tása az 1929. évi XXX. t. c. ren­delkezései értelmében 1929. évi no­vember hó 3-án (vasárnap) megy végbe, amikor is a szavazás reg­jei 9 órától este 8 óráig tart. Ezen határidőn tul szavazatot elfogadni nem szabad. — A törvényható­sági bizottsági tagok válasz­tásánál a szavazás titkosan, hivatalból rendelkezésre bocsátott egyenlő szavazólapokkal történik. Minden választónak egy szavaza­ta van. A választójogot csak sze­mélyesen lehet gyakorolni. A sza­vazás az országgyűlési képviselő választásokra megállapított szava­zókörökben történik. Az első választókerület sza­vazókörei A kerület választ 18 rendes és 9 póttagot. Elnök: dr Szitha Sándor. H. DIADAL és \?AROSI mozgókép szinházak Október 30., 31., szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor, november 1-én, pénteken 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel bemutatják TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA cimü Harriet Beecher Stowe világhírű regényét filmen 14 felv Kisérő műsor: Sicc a Szaharában, Fatty a vurstliban, Magyar Hiradó. Jegyek elővételben: Diadal elöj­adásaira a Diadal mozgóban d. e. 11 órától d. u. 1 óráig; A Városi Mozgó előadásaira Jakabovits Fsnny dohánytőzsdéjében elnök: Bogdán Ferenc. Székhely: a városháza közgyűlési terme. épület I. szavazókör (750 választóval.) A szavazókör területe: Kossuth Lajos-utca nyugati oldala, Erdő­sor, Városmajor, Dohány-utca, Só­lyom-utca, Sólyóm-köz, Holló-ut­ca, Dob-utca, örökösföldnek a Kállói -ut és Debreceni-ut közötti része, Ökisteleki szőlő, Kisteleki bokor, Ujkisteleki szőlő örökös­földnek a Kállói ut és Orosi ut közötti része, Alsó-pázsit. A szavazatszedő bizottság szék­helye: a városmajor irodahelyi­sége. Elnök: dr Furman Lajos. H. elnök: Kovács Tibor. Héndes tag Tester Lajos. Póttag: Papp Mik­lós. Jegyző: Stépán István. H. jegyző: Nácsik Lajos. Ií. szavazókör (1085 választó­val.; A szavazókör területe: Kótaji­utca, Kótaji-ut, Árok-utca, Sze­gényház-tér Kórház-utca, Uj­szőlő-utca, Himeskert, Himes­sor, Rákóczi-utca, Buza-tér Mező­utca, Rozsréti-szőlő I. és II. rozs­rét bokor. Felsőpázsit, Sóstófür­dő, Sóstói erdő. A szavazatszedő bizottság szék­helye: A szegényháztéri iskola. Elnök: Mikler Sándor. H. el­nök: Steiner Vilmos. Rendes tag: Teltsch Kornél. Póttag: Weiszer Gyula. Jegyző: Szánthó József. — .H jegyző Nagy Zoltán. III. szavazókör (688 választóval) A szavazókör területe: Pacsirta utca, Buza-utca, Uj-utca, Víz-utca, Síp-utca, Kis-tér, Egyház-utcá­nak a Bethlen-utcáig terjedő észa­ki része, Bessenyei-térnek nyugati és déli oldala, Bercsényi-utcának a Bethien utcáig terjedő része, Kossuth Lajos-tér nyugati oldala, Bethlen-utcának északi oldala, Bú­torgyár, I., II., III. Manda, Lóci bokor, Kordován-bokór, Alsó-ba­dur. * A szavazatszedő bizottság szék­helye: Gör. kath. elemi iskola. ~~ Elnök: Rosenthal Gyufa. H. elnök: Szvitok Kornél. Rendes tag: Aszalós István. Póttag: Már­földi István. Jegyző: Imre István. H. jegyző: Péczely Géza. . IV. szavazókör (531 választóval) A szavazókör területe: Kossuth Lajos-utca keleti oldala, Sóstói­ut, Csalóköz, Keskeny-utca, Sar­kantyu-utca, Homok-tér, Homok sor, Körte-utca, Jókai-utca, Bes­senyei-térnek északi és keleti olda­la, Kossuth Lajos-térnek északi és keleti oldala, Bálint-bokor, Al­sósima, Nagylapos és Felsősimából a nagyiaposi iskolához tartozó rész. A szavazatszedő bizottság szék­helye: a Körte-utcai elemi iskola. Elnök: Osgyám József. H. el­nök: dr Rényi Tibor. Rendes tag: Bogdán György. Póttag: Deák András. Jegyző: Des Saules Ottó. H. jegyző: Klainik Imre. V. Szavazókör (409 választóval) A szavazókör területe: Epres­kert-utca, Nyirfa-utca, Öszőlő-ut­ca- Morgó-utca, Morgó zug, Mor­gó-temető, Kemecsei-ut, Felsősi­mából a hosszúháti iskolához tar­tozó rész, Felsősimából a Csengery Gyula tanyán levő iskolához tar­tozó rész. A szavazatszedő bizottság szék­helye a Körte-utcai óvoda. Elnök: dr Sarkady István. H. elnök: Gyurikovits Lajos. Rendes tá&:' Kiss Andor. Póttag: Sándor Rezső. Jegyző: Simigh Kornél. H. jegyző: Kiss I^jos. Vf. szavazókör: (577 választó­ival".) A szavazókör területei Vay Ádám-utca, Pazonyi-tér, Pazonyi­ut, Bencs László-tér, Tavasz-ut­ca, Selyem-utca, Ujtelek-bokor, Po­lyák-bokor, István-bokor, Sváb­bokor, Salamon-bokor, Szélső-bo­kor, Zombori-bokor. A szavazatszedő biz<?ttság szék­helye: Vay Ádám-u. 15. szám (Haas-féle ház.) Elnök: Gál Lajos. H. elnök: Fazekas János. Rendes tag: dr. Márföldy J. Póttag Mátis Béla. Jegyző: Bartos Gyula. H. jegyző: Bártfaivy Gyula. VII. szavazókör (680 választó­val*.) A szavazókör területe: Bujtos (a Hunyadi- és Bujtbs-utcák által körülvett terület), az "Inczédy-sor­nak a Bocskay-utcától északra fek­vő része, Beíső-körutnak kiépített része, Kálmán-utcá, Bocskai-utcá­nak északi oldala, Antal-bokor, János-bokor, Varga-bokor, Füzes­bokor, Nádas-bokor, Gerhát-bokor Róka-bokor, Szefes-bokor, Benkő bokor. A szavazatszedő bizottság szék­helye: a Bujtos- és a Hunyadi­utca sarkán levő üzlethelyiség. Elnök: dr Fráter Ernő. H. el­nök: Kazár Pál. Rendes tag: Rak­sányi Gyula. Póttag: Nagy János (Viz-u.; Jegyző: Maár Mihály. H. jegyző: Motoska Béla. VIII. szavazókör (720 választó­val.) A szavazókör területe: Bocskai­utca déli oldala, Közép-utca, For­gó-utca, Sas-utca, Béla-utca, az Incédi 'sornak a Bocskai-utcától délre eső része, Kállai-utca, Ko­vács-bokor, Vajda-bokor, Kazár­bokor, Alső-sóskut, Jakus-bokor, Szekeres-bokor, Dankó-bokor. A szavazatszedő bizottság szék­helye: a gimnáziumi tornacsarnok. Elnök: Lakner Ödön. H. elnök: Nagy Elek. Rendes tag: Kéler Gyula. Póttag: dr. Kiss László. Jegyző: Kabay Sándor. H. jegyző: Diénes István. A második választókerület szavazókörei A kerület választ 16 rendes és 8 póttagot. Elnök: dr Korányi Endre. H. elnök: dr. Szopkó Dezső. Szék­hely: a városháza épület tanács­terme. IX. szavazókör (651 választóval) A szavazókör területe: Luther­utca keleti oldala, Luther-tér, Gim názium köz, Eötvös-utca, Csillag­utca, Debreceni-utca keleti oldala, Hatzef-tér északi és keleti olda­la, Kisteleki-utca, Temetősor, Af­sótemető, Mintakert, Szalmáskert, Királytelki szőlő, Felsősóskut, Fel­sőbadür, I. és II. Cugosrész. A szavazatszedő bizottság szék­helye: Csillag-utcai óvoda. Elnök: Margócsy Emil. H. el­nök: Babicz József. Rendes tag: dr. Hartós "János. Póttag: Mo­toska Sámuel. Jegyző: Granditsch Ödön. H. jegyző: Német Ödön. X. szavazókör (535 választóval.) A szavazókör területe: Nádor-, Turul-, Kéz-, Róka-utcák, Róka­zug, Rózsa-utca, Súlyán-, Ci}­gány-, Verbőczy-, Belfi- és Mö­hos-bokor. A szavazatszedő bizottság szék­helye: Nádor-utcai iskola. Elnök: Bertalan Kálmán. H. elnök: dr. Ruhmann Kornél. — Rendes tag: Köpcsó János. Pót­tag: Fodor Béla. Jegyző: Molnár Miklós. H. jégyző: Botos Sándor. XI. szavazókör (837 választóval) A szavazókör területe: Szilfa-, Hadház-, Serház-, Maláta-utca, Laktanya-tér, Honvéd-, Vég-, Kert-utca, Vásártér-sor, Vásártér köz, Markó, Bedő-, Halmos-, Fe|­rencz-, Horváth- és Debrő-bokor. A szavazatszédő bizóttság szék­helye: Saskorcsma épülete. Elnök: Reök István. H. elnök: Péter Károly. Rendes tag: Nagy József. Póttag: Juhász Sándor ke­resk. Jegyző: .Horváth Qyula. H. jegyző: Perge István. XII. szavazókör (897 választó­val.) A szavazókör területe: Luther­utca nyugati oldala, Debreceni­utca és Hatzel-tér nyugati oldala, Gólya-, Akácfa-, Zöldfa-utca, Lak­tanya-sor, Katona-utca, Katona­köz, Virág-utca, Virág-köz, Iskola­utca, Kürt-utca, Kereszt-, Csip­ke-utca, Csipke-köz, Kigyó-, Tom­pa Mihály-utca, Salétrom-köz, Sí­pos-, ^Tamás-, Lakatos- és Bánfi­bokor. A szavazatszedő bizottság szék­helye: Hatzel-téri Tanonc-Otthon. Elnök: Baruch Jenő. H. elnök: Orbán Bertalan. Rendes tag:Pré­kopa István. Póttag: Varga György. Jegyző: Fejes István. H. jegyző: ifj. Simkó Pál. XIII. szavazókör (900 választó­val.; A szavazókör terüfete: Szarvas utca, Kossuth Lajos-tér déli ol­dala, Zrínyi Ilona-utca, Széchenyi­tér, Széchenyi-ut, Vasúti temető, Szalmáskert, Vadas-, Nádasi, Ma­gyar-, Zöld-, Bályi-bokor, Ki­rálytelek-puszta, Gyula-tanya, Fe­renc-tánya. A szavazatszedő bizottság szék­helye: Izraelita elemi Iskola. Elnök: dr Vietórisz István. H. elnök: ifj. Tóth Pál. Rendes tag: Kovách Árpád. Póttag: Benigny Andor. Jegyző: Nagy Jenő. H. jegyző: Széchy János. IV. szavazókör (1369 választó­val.) 1 A szavazókör területe: Ér-utca, Károlyi-'tér, Jósa András-utca, De­ák Ferenc-utca, Báthory-utca, Köl

Next

/
Thumbnails
Contents