Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)
1929-10-30 / 248. szám
1929. október 27. JNÍVÍRYIDBK. 11 kedefmi társulat nagyjelentőségű közgyűléséről. Közli a lap az összes tiszántúli versenytárgyalási hirdetményeket, munkaalkalmakat, kereseti Tehetőségeket, az összes közgazdasági eseményeket stb. A Tiszántúli Ipar és Kereskedelem nélkülözhetetlen minden tiszántúli iparosnak, kereskedőnek, vállalkozónak, pénzintézetnek stb. Szerkesztőség és kiadóhivatal Debrecen, Piac-utca 81. Olvassák az egész Tiszántúl, hét vármegyében. Rendkivül olcsó kiadványa az uj Közszállitásí szabályzat. Megrendelhető egy pengő ötven fillérért. — Nyilatkozat. A »Nyirvidék« vasárnapi számában megjelent »Lax mester« cimü reklámversben azok a kitételek, amelyeknek értelme az, hogy Lax mester mutatványa csak ügyes szemfényvesztés, tisztán a mester büvészetére vonatkoznak s nem szuggesztív és telepátikus mutatványaira, amefyek elismerésreméltó komoly dolgok. A Stibi-versek írója. — A magyarság pusztulásának ujabb veszedelmére és a kisebbségvédelmi szerződések lelketlen,' kijátszására hivja fel a figyelmet a Magyar Külpolitika cimü képes hetüap legújabb számában. Mélyreható cikk fejtegeti mennyire ellentétes a békeszerződésekkel a román kormánynak az az állásfoglalása, amikor az optánspört a jóvátétellel akarná junktimba hozni. Egy másik cikk anafog példával igazolja, hogy a Masaryk békülékeny politikáját az uralmon levő imperialista pártok rendszeresen elgáncsolják. Vladár Ervin folytatja nagyérdekü népszerű ismertetését a Népszövetség komplikált szervezetéről és működéséről, ugyancsak folytatja Etédi öt országon keresztül cimü színes útleírását. A szokásos tartalmas rovatok egészítik ki a számot, melyből "Szívesen küld ingyen mutatványszámot a Magyar Külpolitika kiadóhivatala Budapest, Országház XI. kapu. — Feld Oly budapesti vegytisztitó és kelmefestőgyár tisztit szárazon és vegyileg, fest pontosan minta szerint mindenféle ruhaneműt. Ingek, gallérok, női fehémemüek különleges tisztítása. Nyíregyházán gyüjtőtelep: Zrínyi Ilona u. 9. sz. (az udvarban)'Vezető: Klár Berta. iox — Vasutasok figyelmébe!! A Vasutas Otthonban ma ttélután 6 órára hirdetett értekezlete közbejött akadályok miatt elmarad. — Értesítés. Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szíves tudomására hozni, hogy Közép-u. 23. szám alatt hölgyfodrász szalont nyitottam. Áraim a következők: Ondolálás 60. fill. Hajnyirás 60 fill. Manikűr 60 fill. Szíves pártfogást kér Grosz Etelka. ? — Zenemüvek, kották állandó választékban az Ujságboltban. — Október 31. A nyíregyházi református tanítótestület f. hó 31-én csütörtökön reggei 9 órakor a templomban a reformáció emlékére ünnepélyt rendez, melynek műsora a következő: 1. Fennálló ének: XC. zs. 1. verse, — 2. Gyülekezeti ének: 237 dic%. 1 verse. 3. Ima. Tartja: dr. Bartók Jenő. 4. Erős várunk. Énekli a gyermekkar. 5. Ünnepi beszéd. Tartja Kovács Ábel. 6. Feljebb. Énekli a gyermekkar. 7. Stevanyik Ilona VI. o. t. szaval. 8, Szűcs Gyula VI. o. t. szaval. 9, Kövesd a Jézust. Énekli a gyermekkar. 10. Csergő Piroska IV. o. t. szaval. 11. Elek Gyufa IV. «b. t, szavai, 12. Egyetlen forrása. Énekli a gyermekkar. 13. Kádár György IV. o. t. szavai. — 14, Himnusz. Énekli a gyülekezet. — Erre az ünnepélyre a szülőket és tanügy iránt érdeklődőket tisztelettel és szeretettel meghívja a tanítótestület. M o z 1 Holnap mniatja be a Városi Mozgó a „Tamás bátya kunyhója" c. filmet Ma még az „Atlantis" megy A Városi Szinház Mozgó tegnap mutatta be ismételten az »AjfIantis« c. filmet, még pedig mindakét részt egyszerre. A hatalmas és elejétől végig izgalmas tárgyú film teljesen betölti a kétórás előadási időt. A film szcenáriuma Pierre Benőit regénye nyomán íródott s alapötletét az »AtIantis« mondából vette. Ennek az elsüfyedt világrésznek a maradványa ez a kis ország, a Szahara kellős közepén, sziklás óriáshegység közepette, melynek királynője Antea, modern Cleopatra, aki egymásután fogatja el a szaharai francia légiók daliás tisztjeit, s miután megunta szerelmüket, a halálba kergeti őket, majd valamennyiük testét ércbe önteti és egy földalatti teremben állítja sorba szobraikat. A rendkívül misztikus tárgyú film ma megy utoljára a Városi Mozgóban, mig holnap szerdán a világhírű regényből, a »Tamás bátya ki*nyhójá«-ból 'készült gyönyörű filmnek lesz a bemutatója. A film cselekménye az amerikai rabszolgakereskedelem idejében játszódik le s mesteri képet rajzol a'zokból a borzalmas időkből. A filmet ugyanakkor játsza a Diadal Mozgó is. A Diadal tegnapi közönsége a legnagyobb elragadtatással beszél az „Elfelejtett areok" csodálatos szépségeiről A mozikritikák legbombasztikukusabb jeizői is kelésnek bizonyulnak Clive Brok legújabb, leghatalmasabb és legtökéletesebb filmjének az »EIfefejtett arcokénak jellemzésére. Clive Brok a »Sárga fiIiom«-ban ÍS nagy volt, de a Diadal tegnapi bemutatóján saját magát is sokszorosan felülmulta. A közönség valóságos extázisba jött a mély megindulástói, amikor a nagy jellemszínész, mint apa, elbúcsúzik csecsemő gyermekétől és egyetlen szem sem maradt szárazon, amikor a mindvégig lenyűgöző erejű drámának elkövetkezik legmegrázóbb része, a bort ön jelenet. A kivételes nagyságú fűmnek, amilyen még nem pergett ebben a szezonban Nyíregyházán, hamar híre futott a városban és a 7 és 9 órás előadásokon már olyanokat is láttunk a nézőtér soraiban, akik egy esztendőben csak egyszer-kétszer szoktak moziba menni. A grandiózus műsorra, amefyen még »A vén gőzember« c. frappáns vígjáték is szerepel és amely még csak ma látható a Diadalban — ezúton is külön felhívjuk a publikum figyelmét. Holnaptól már a »Tamás bátya kunyhója« ke rül bemutatásra. Két nagy film bemntatója az Apollóban Tegnap délután volt A prerik banditái és A Déli Sark fantómja 'cimü hatalmas filmek bemutatója az Apolló Mozgóban. — Mindkét film a jelenkor emberét vérigizgató, idegzetéig felkorbácsoló problémát dofgoz fel. Az egyik a Sark jégmezői felett küzdő repülők sorsába szövi bele a szerelem bíbor és aranyszínű motívumait, a másik a civilizáció véres és dicső harcát festi meg a vad preriken, a fehér ember gonoszságával gyűlöletre szított indián törzsek között. Az Apolló előadásait zsúfolt ház nézte végig, ami érthető, ha ismerjük a két grandiózus filmet, amelyeket még ma is bemutatnak . A nagykállói kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 6400—1929. tk. sz. ÁRVERÉSI HIRD ETM ÉNY-KI VON AT Szabolcsmegyei Takarékpénztár végrehaj tatónak özv. Bagi Jánosné végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi. hatóság az ujabb árverést 13,360 P tőkekövetelés és jár. behajtása végett a nagykállói kir. járásbíróság területén levő, Nagykálló községben fekvő s a nagykállói 1574. sz. tkvi. betétben A, f 1. sor., 1091. hrsz. alatt foglalt 97 n-öles ház és udvarra 4000 pengő kikiáltási árban. Az árverést 1929. évi november 29 napján d. e. 9 órakor Nagy. kálióban a tkvi. hatóság hivatalos helyiségében (Nagy-utca 1. szám, 10. ajtó) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsO' nyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908: XL. t.c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltást árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni sínki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki egészíteni. <1908. XLI. t.-c. 25. §.) Nagykálló, 1929. október 11. Létay s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Nagy irodatiszt. 6878 DIADAL Ma, kedden utoljára! O kvetlen néz ze meg! CLIVE BROOCK-nak a ,,Sárga liliom" főszereplőjének az avejáték legnagyobb mesterének legújabb és legtökéletesebb 10 felv. drámáját ma utoljára a DIADALBAN. A nagyjellemü színésznek kitűnő partnerei: Mary Brian, Olga Baklanova, Wüliam Powell, Fred Kahler, Jack Luden, Hedda Hopper, Barney Sherry valamennyi világnevek. Ámor vonata Chester Conklin, George Baneroff legújabb 8 felvonásos vígjátéka. Szerdán, csütörtökön, pénteken Tamás bátya kunyhója — Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan, olcsón eszközöl a Singer varrógép rt. Városi Mozgóké p Szinház Ma, keddtn utoljára 5, 7 és 9 órakor A filmgyártás remekműve ! Pierre Bernoit világhírű regénye ATLANTIS I 2 részben, 14 felvonásban. I. rész : A rémület országa II. rész: A sivatag királynője Rendes helyárak. Jegyek elővétele Jakabovits Fanny dohánytőzsdéjében. Díjtalan rahatár ki&.mwi$tr< I MUTATVÁNYSZÁMOT. Budapest, VIII., József körút 5. sz. 6859—10