Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)

1929-09-28 / 221. szám

J^MKtITTSK. 1929. szeptember 28. Megalakult az osztrák kabiné f A miniszterek többsége nem politikns — A vélemények szerint a biztonság és rend állott az állami gépezet élére Bécsből jelentik: A huszonnégyórai gondolkodási idő, amelyet a kancellárrá dezig­nált Schober rendőrfőnök kért, —­csütörtökön lejárt, a parlament esti ülésén meg is választotta a kor­mányt. I Délelőtt Schober a többségi pár­tok vezetőivei tanácskozott és ab­ban megegyezett velük, hogy a helyzet semmiféle halasztást nem tür, sőt a legrövidebb időn belül meg keh oldani a válságot. Ilyen körüümények között nyilt meg a parlament esti ülése. Min­denekelőtt bejelentették a Stree­ruvitz-kormány lemondását. Aztán összeült a parlamenti főbizottság, amely megejtette a jelölést, ille­tőleg megszerkesztette a kormány­válság megoldására vonatkozó ja­vaslatot. A jelölő főbizottsági érte­kezlet. A parlamenti főbizottság a több­ségi pártok szavazatai segélyével gyorsan megálHapitotta az uj kor­mány megválasztásánál vonatkozó javaslatot. A javaslat szerint az uj kor­mány tagjai Schober kancellár és külügyminiszter, Vaugoin alkancel­Iár és hadügyminiszter, Födermea­yer erdészeti és földmivelési mi­niszter (a két utóbbi a keresz­tényszocialista párt tagja), Slama dr. igazságügyminiszter (nagyné­met párti), Schumy igazságügymi­niszter (a Landbund tagja), végül a tudomány képviselői sorából egészítik ki az uj minisztérium tag­jait. Innitzer teológiai tanár nép­jóléti miniszter, dr. Redlich József tanár pénzügyminiszter, aki aLa­masch-kormányban már volt pénz­ügyminiszter, dr. Eiselsberg sebé­szeti tanár kultuszminiszter. E két utóbbi nem nyilatkozott arról még, hogy elfogadja-e a tárcát, mert az idő rövidsége miatt Schober nem kérdezhette meg őket. Szóbakerült a Heimwehr kép­viselőinek a kormányba való belé­pése is, ettől azonban eiállottak. Megválasztják az uj kor­mányt. . A jelölő bizottság határozatát Seipel prelátus terjesztette elő az­zal, hogy Schober kancellár a kul­tusz és pénzügyi tárcát is vállalja ideiglenesen a főbizottság előtt tett nyilatkozata szerint. Erre azért volt szükség, mert a két kiszemelt miniszter nem tartózkodik ebben a pillanatban Bécsben és igy nem i lehetett tőlük megkérdezni, vájjon K váltaják-e a megbízatást ? A nemzetgyűlés az elrendelt sza­vazás alapján 84 szavazattal a szo­cialisták 69 szavazatával szemben elfogadta a főbizottság előterjesz­tését, amelynek aiapján az uj kor­mány a következőképen alakul meg: , Kancellár, külügyminiszter és ideiglenes pénzügy- és kultuszmi­niszter: Schober. Hadügyminiszter és alkancellár: Vaugoin. Igazságügyminiszter: dr. Slama. Földmivetésügyi miniszter: Fö­dermayer. Népjóléti miniszter: dr. Innitzer. Kereskedelemügyi és közlekedés­ügyi miniszter: dr. Hainisch. Belügyminiszter: Schumiy, Volt alkancellár. Dr. Gértlernek a nemzetgyűlés elnökének a kérdésére Vaugoin al­kancellár kijelentette, hogy a maga és a megválasztott kormány nevé­Den a megbizást elfogadja. A pénteki ülésen fogja ismertet­ni Schober az uj kormány prog­ramját. Öreg emberek kormánya. Az uj kormányt a parlamentben igen kedvezően fogadták. A mi­nisztérium összetétele arra mutat, hogy a lehetőség szerint kerülni akarta Schober a pártpolitikai szempont érvényre jutását. A három többségi párt éppen csak annyira van képviselve az uj kormányban, hogy a pártok támogatására hi­vatkozhassék. Túlsúlyban van azon­ban a nem politikai elem. A leg­több a szakminiszter, akiknek kül­földön is jóhangzásu nevük van. Ez mondható például Hainisch­ról, a volt szövetségi elnökről, Ei­selberg tanárról. Hainisch 71 éves és igy ő az uj kormány szeniorja. Eselsberg tanár 69 éves, Redlich 60 esztendős. Ez utóbbi ezidősze­rint Amerikában van és még nem tért vissza Bécsbe. Eiselsberget csütörtök estére várják vissza az osztrák fővárosba. A bécsi esti lapok megállapít­ják, hogy Schober kancellárságát a lakosság minden rétege kedvezően fogadja, egyébként hasonlóan nyi­latkoznak a külföldi lapok is. — A Neue Freie Presse azt irja például,, hogy alig fogadtak valaha ilyen szives örömmel kormányt, mint éppen a Schober kormányt. Ugy Bécsben, mint a külföldön az a határozott meggyőződés ural­40 éves cégünk végleg megszűnik ezen okból kiváló ritka vásárlási alkalom A raktáron levő kész férfi- és fiu ruhák, átmeneti és téli kabátok, tranch-coatok, teveszőr- és bőrkabátok stb. mind8n elfogadható áron kiárusítjuk. A „Szabolcsi Unió" könyvecskéjére 7V2 havi hitelre is kiszolgálunk. Taub Lajos utóda fi 133— 2 Zrinvi Ilona u. 4. Menetjegyirodával szemben.I kodik, hogy a biztonság és rend állott az államgépezet élére. A radikális Abend a megválasz­tással kapcsolatban felhívja Scho­bert, hogy most adja bizonyságát annak, hogy nem ellensége a mun­kásságnak. Az uj kormány megválasztása tőzsdei körökben is szimpatikus, mert Reisch, a nemzeti bank el­nöke egy interjúban kijelentette, hogy gazdasági körökben is teljes megnyugvást idézett elő a Scho­ber-kormány megválasztása. Hivatalos eskü az elnöknél. Mildas elnök még csütörtök este folyamán fogadta az uj kormányt, amely letette a szövetségi elnök ke­zébe a hivatalos esküt. Jelentős körüfmériyintík tartják abból a szempontból, hogy Scho­ber az erős kéz kormányát alakí­totta meg, az, hogy helyetteséül, alkanceüárul és legközelebbi mun­katársául a hadügyminisztert, Vau­goint vette maga mellé. Bécsből jelentik: A Schober­kormányt az egész, sajtó örömmel üdvözli. A Neue Freie Presse bi­zalomkeltőnek és jóakaratunak mondja az uj kormányt. A Neues Wiener Journal szerint a kormány első sikere, hogy a külföldön is megelégedéssel fogadják. Az Ar­beiter Zeitung csak Vaugoin al­kanceliárságát kifogásolja és ugy látja,, hogy az uj kormány a mun­kásság érdelíeit nem tartja eléggé szem előtt. Az Extrablatt igy ir: Az alkotmányt talán nem minden többségi párt tartja megfelelőnek, de annyi bizonyos, hogy kineve­zése megfelel a lakosság óhajá­nak. — A ma délelőtt n órára egybehívott nemzeti tanács még nem készült el a kormány nyilat­kozatának szövegével. Elmarad a TTAC októberi gyorsasági és homokversenye A Tiszántúli Automobil Club f. évi október hó 13-ára tervbevett országos gyorsasági és homokver­senye közbejött akadályok miatt eimarad. A versenyt a Club a jövő év ta­vaszára fogja kiírni. KÁTRÁNY, KARBOLINEUM, KREOLIN lsgolcsobban beszerezhető Brüllnél Telefon : 143. szám. 4928—? 6123 Vidéki mezőgazdasági ipartelep azonnali belépéssel alkalmaz ke­reskedelmi érettségivel rendelkező gyors- és gépírást tudó gyakornokot. Ajánlatok : „Törekvő" jeligére a kiadóhivatalba küldendők. Napi hírek •••••• á Jóba Elek könyvnyomda vállalat és lapkiadóhivatal telefonszáma 1-39. A „Nyírvidék" szerkesztősé­gének telefonszáma ... 5-22. A mai naptól kezdve a >Nyirri­dék« szerkesztősége a régi, meg­szokott 1-39-es számú telefonállo­más helyett uj álfomást kapott, amelynek száma: 6-22. A régi 1-39-es telefonszám ter­mészetesen megmarad, ez lesz a Jóba Elek könyvnyomdavállalat és a »Nyirvidék« kiadóhivatalának a száma. Aki tehát bármilyen nyomdai ügyben (pl. nyomtatvány, könyv, írószer, vagy laphirdetés,j akar érintkezni a vállalattal, az a 1 39 es számot hívja, mig azok, akik a »Nyirvidék« szel­lemi részét érintő ügyekben óhaj­tanak felvilágosítást, tehát szerkesztőségi ügyben kívánnak tárgyalni, azok mától kezdve az 5-22-es számot hívják. A kiadóhivataf reggel 8-tól déT után fél i-ig s délután 2-tői 6-ig áh a felek és a közönség rendel­kezésére, mig a szerkesztőség hi­vatalos órái: reggeí féí 9-től egy­folytában délután 4-1'g. K1SNAPTAR — Varrógép javításokat szak­szerűen, gyorsan, olcsón eszközöl a Singer Varrógép rt. Szeptember 28. Szombat. — Róm' kath. Vencel. — Gör. kath. Ka­riton. — Prot. Vencel. — Izr. Elul. 23. Városi Színház Mozgó: Kis gróf (7 ós 9 órakor). Apolló Mozgó: A trafalgari orosz­Ián (s, 7 és 9 órakor). Sóstógyógyfürdő: zárva. Városi gőzfürdő: nyitva. Szabolcsvármegyei fósa-Muxum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten a Lányi-Gortda és Illés Zsófia gyógyszertárak tar­tanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-műsor. Budapest. Szomb(at. 9.i5 : A Rádió házitriójának hangversenye. 9.30: Hirek. 9-45= A hangv. folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelző szol­gálát. Vízállásjelentés magyarul és németül. * 12: Déli harangszó. 12.05: Győri Lakatos Tóni és Misi cigányzenekarának hangver­senye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangv. folytafása. 1: Időjelzés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 4.10: Felolvasás. 5.10: Cserkészelőadás. Utána zenekari hangv. — 6.45: Felolvasás. Utána sporteredmények. 7.40: A Budai Dalárda hang­versenye. 8.45: Lengyel-est. Utána időjelzés. Majd cigányzene. HAZASSAG Harsányi Baba és dr. Pataky Tibor folyó hó 28-án szombaton délután 6 órakor tartják esküvőjü­ket a helybeli református temp­lomban. Szarvas Mária és Ambrus Já­nos f. hó 28-án délután 5 órakor tartják esküvőjüket a helybeíí róm. kath. templomban. 7

Next

/
Thumbnails
Contents