Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 173-197. szám)
1929-08-11 / 182. szám
1929. augusztus 11. JNftfRYIDÉK. \ Testápolás Mozaikok orvosi hírekből A »Nyírvidék« munkatársától l Dániában már 1906 óta van érvényben a nemi-beteg törvény. A két nem egyforma elbánásban részesül. Legfontosabb oka az elért nagy eredménynek, hogy a kezelés állami költségen történik. A beteg nem fizet a kezelésért. Minden vérbajos beteget a központban számon tartanak öly módon, hogy az orvos a beteg nevének kezdőbetűit közli a központtal' és a fertőzés időpontját. Ez az úgynevezett anonym jelentés más országokban is kitűnően beválott, mert indiszkréció ily módon ki van zárva. Különben is az orvost esküje is kötelezi erre. A törvény kötelezi a nemi betegeket betegségük gyógykezelésére, mert a hanyag betegeket az orvosnak joga van berendelni, sőt ha ellenszegül karhatalommal korházba is vitetheti. Akik bajukat tu datosan terjesztik, súlyos büntetésben részesülnek. Hogy a nemi betegségek száma annyira lecsökkent itt, az főképen a kezelés ingyenességén kivül abban is leli magyarázatát, hogy van heíy, ahot kezeltetik magukat a oetegek. Kopenhágában a klinikákon és poliklinikákon kivül kb. 8 városi ambulatórium működik ingyenesen.'Szükség szerint még a vegyes kórházakban is felvehetnek nemi betegeket. Ahol nincsen orvos ott a körorvos kezel ingyen. A vérvizsgálatokat az országos laboratóriumok teljesen ingyen végzik. Hol vagyunk mi még Dániától. Sajnos ilyen nagy reformokat keresztül vinni, pénzre van szükség, üjánia kicsiny és gazdag ország. Fejenként és évenként a költségek Dániában 1 1/2 aranymárkát tesznek ki. ' (Teleia.) A német alaposság példája: Most jelent meg Németországban egy orvostörténelmi könyv, mely az Ilias és Odyssea orvosi vonatkozásait foglalja egybe. Homeros sokkal nagyobb orvoáismerettei rendelkezett, mint ahogy azt általában hiszik. Érdekes olvasmány lehet a régi görögvilág orvos ismereteit átnézegetni. A német vasúttársaság revideálta a vasufi alkalmazottakra vonatkozó alkoholtilafmi rendelkezéseket. Az alkohol káros hatásait ellensúlyozandó egy kimustrált vasúti kocsit állított be az igazgatóság, melyben az alkoholizmusra vonatkozó képek láthatók. E kocsi 'átmegy az összes állomásokon, ahol erre külön kiképzett előadók előadásokkal, filmekkel, repüIőlapókkal igyekszenek az alkohol végzetes következményeiről felvilágosítani. Rendelet jött, hogy mértékletességi egyesületeket kell alapítani a nagyobb helyeken, hol sok vasutas él. Minden állomáson friss tiszta ivóvízről és tejről "fognak gondoskodni. A vasúti orvosnak pedig fokozottabban keh vigyázniok a vizsgálatoknál, nem szenved-e a vizsgálatra jelentkező vasutas olyan tünetekben, amelyekből szeszes italok élvezetére lehetne következtetni. (Egészség. 1929.) * 1 A forradalmi kinai kormány uj rendelkezéseket léptetett életbe a nagyon elterjedt vérbaj meggátlására. Német orvosokat hívott be, kik általános vizsgálatokat végeznek, ami természetesen nehezen halad a lakosság elmaradottsága miatt. A 80 ezer lakosú Naft-Yung városában kis poliklinikát szervezett egy kinevezett német bőrgyógyász és most közli az adatokat az egyik 'német bőrgyógyászati folyóiratban. Azt találta, hogy a vidéki parasztság között kevés a vérbaj, viszont a kulik és a katonaság nagyon fertőzöttek. Amikor a salvarsan csodás hatására a nyilvánvaló bőrtünetek eltűntek, megrohanták a klinikát, bár azután a teljes kúrát nem igen tartották be. Egy év alatt 6503-án keresték fei a klinikát. Harmadlagos vérbaj, ami már nálunk elég ritka, ott még gyakori. A kinai orvosok még mindig ráolvasással igyekeznek a bajt gyógyítani. # A napokban nyilt meg Buda-j pesten Dr. Neményi Lajos, ismert fővárosi orvos vezetése alatt, a családi tanácsadó, mely hetenként kétszer működik. Teljesen ingyen áll nevelési, sexuáüs és házassági kérdésekben a közönség rendelkezésére. • Mindenki ismeri az úszásnak testedző fontosságát. Mozgalom in dult meg a fővárosban, hogy az iskolákban az úszás kötelező tanítását keresztül vigyék. Még minálunk csak az- első lépések tétettek meg ezirányban, addig Brémában a hatóság a Deutsche Gesellschaft für Volksaeder előterjesztésére az ottani iskolákban usznitanitás bevezetése mellett fog laltak állást. (Praxis Medici.) * Nagy riadalmat okozott a napilapokban elterjedt az a hir, hogy a külföldön több lepra (bélpoklos ság; megbetegedés fordult elő, amelyeket állítólag keletről hozott szőnyegek terjesztettek volna. Ez nem felei meg a valóságnak, mert ezt a betegséget főképen csak a leprás betegeknek orr és torok váladéka és a sebek válladéka terjeszti. Körülbelül 50 év előtt fedezték fel a betegség okozóját, a leprabacillust. Már az ókorban nagyon elterjedt betegség volt, hiszen a biblia is megemlékezik róla; a középkorban Európában is nagyon sűrűn fordult elő. Azóta folyton csökken, ma már itt csák "Portugáliában, Oroszország némely részein fehet gyér számban találni. Norvégiában pedig a kitűnő hatósági intézkedések teljesen kipusztítotok. A bélpoklos beteget nemzetközi megállapodások szerint azonnal elkülönítik és a szomszédos országokkal közlik. Ez az elkülönítés már az ókorban is megvolt, a biblia is szigorúan előírja. Az elkülönítés évekéig tart, ami sokszor ne hézségekbe kerül. A középkorban az egészségesek messzire elkerülték a bélpoklosokat, ami ezekben a szerencsétlenekben nemcsak az elhagyottság, de az elkeseredés érzetét is felkeltette. Sokszor boszszut is állanak a társadalmon. Igy pl. Braziliában a hatóság közbelépésére volt szükség. A Hindu síremlék cimü filmben mesteri módon vitték vászonra a bélpoklos életét. (Dr.) csak-xtermt" vídssóv&í.kelőit s>al* cső valódi CT £F.NiT MUVF.K HATSCMSK BU CAPEf. r AHPqAs»r-ÚT Af tOYAR:HVEmÍhSjhi HYES<i£8UjMLU». Elárusítóhelyek: Ehrenfeld Márton fatelepe Nyiregyháza, Darmann Jakab gép- vases villamossági cikkek raktára Kisvárda, Auspitz Bertalan épületbádogos Kemecse, Angyal Simon és Sámuel fakereskedők Balkány, Mezei Jakab fakerekedő Nyiradony Mándi és Goldstein fakereskedők Nyírbátor, Stern Ignác fakereskedéss és betonárugyár gNagykálló, Lazarovits Dávid fa- és építési anyag kereskedése. 1646-18 M o z 1 Ma és holnap njra játszik a Diadal A Diadal Mozgó ma és holnap újra megtartja rendes szombat— vasárnapi előadásait. Színre kerül: Rudolf Schildkraut és Vera Reynolds egyik legnagyobb filmje, »A nagy küzdelem« és Tom Taylor legtüneményesebb vadnyugati története: »Tempó Tom«. Még csak ma és holnap maradnak a Kert-Mozgóban Zoro és Huru Régen nem volt olyan sikere Nyíregyházán Zoronak és Huninak, mint tegnap este a Városi Mozgó pompás kerthelyiségébjen.— Hiába, a Városi Mozgó nemcsak filmjeivel, de a helyiségével is vezet. Nyáron csakis kint a szabadban lehet élvezni a mozielőadásokat. Hátha még hozzá olyan tüneményes filmet perget a vetítőgép, mint a »Kalai)d a bombagyárban« cimü 8 felvonásos falrengető bohózat ! Ez a nagyszerű Zoro és Huru burleszk, melyet »A nőrabló« ci,mü izgalmas vadnyugati történet előz meg, még ma és holnap látható a Kert Mozgóiban. A legjobb típ^zer a világhírű Portersör. Kapható minden jobb üzletben és kávéházakban Főlerakat: Hőnig Jenő 9Örraktára, Nyíregyiáza, Telefon 181. Ugyanott a legjobb minőségű szeszes italok jutányos áron kaphitók. 4906-? — Könyvbarátok okvetlen nézzék még a kiállításon a Jóbanyomda művészi kivitelű diszkötéseit a díszteremben. — Uj tánctanfolyam a Munkás Otthonban. A Munkás Otthonban (Bujtos-u. 48.; augusztus 26-án uj tánctanfolyam nyilik. Beiratkozni a gondnoknál lehet. Augusztus y-én vasárnap nagy zeneeste lesz/ A zenét Matyasovszky Bandi zenekara adja. (*) Poloskát, svábot, molyt kiirtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak az élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. SZENT-ISTVÁN NAP legnagyobb eseménye a NEW YORK- ÁRUHÁZ BUDAPEST VII, RÍKÓCZI UT 42. OLCSÓSÁGAI 4968-2 UJtU IU BiKszád Gyógyfürdő f a hurutosok mekkája, gyomorbajok I • és légzőszervek speciális gyógyhelye • Ivókúra. Inhalatórium. Hidegvizkura. Strandfürdő. Állandó fürdóorvos — napi pensio 240 leitől. Felvilágosítást nyújt a fürdóigazgatóság Baia-Bic3ad és kirendeltségünk Debrecen, Péterfia-u. 42. sz. alatt, Telefon 547. J Bikszádi gyógyforrásviz gyomorfájás, nehéz f emésztés és gvomoréqés ellen a leajobb •