Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 173-197. szám)
1929-08-03 / 175. szám
2 JhfVíRYIDEK. 1929. augusztus 3. A Kiosz nagyarányú kiállításának utolsó előkészítő munkálatai lázasan folynak, annyivai is inkább, mert még mindig vannak ujabb és ujabb jelentkezők, ugy hogy ezek elhelyezése , szakadatlan munkatöbbletet jelent az agilitásáról neves rendezőségnek. A helyszűke miatt ma már ugyanis csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehet helyet szorítani az ujabb jelentkezőknek, ami nehéz feladat elé állítja a vezetőséget. / A Kossuth Lajos ev. reálgimnázium udvarán és tantermeiben szintén lázas munka folyik. Az udvaron hatalmas gépek sorakoznak elhelyezésre várva. Sátrak, bódék, emel.kednek, hatalmas dobozok hevernek szanaszét, szines plakátok, rek- | lámtáblák, oszlopok hirdetik egyegy kiállító cég, vagy gyár nevét. Mindez azonban még kezdetleges stádiumban van, még a kirakodás rendezetlensége jellemzi a kiállítás területét, de a szombati nagy megnyitás kontúrjait már sejteni lehet. A Tiszántúli mezőgazdasági Kaylnára részérői Julov Viktor titkár már napok óta Nyíregyházán tartózkodik és személyesen vezeti a Kamara értékes és nagyszabású kiállítási anyagának rendezését. Kiss Károly kormányfőtanácsos. Mansz titkár, Szilágyi Béláné a kézimunka osztály elnöknőjével egyetemben szintén személyesen rendezi el a Mansz csoportok nagy és gyönyörű kiállítási anyagát. Azonkívül Nyíregyháza és Debrecen összes nagyobb üzletei a legkiválóbb kirakatrendezők segítségével teszik Ízlésessé kirakataikat a kiállításon. A gimnázium udvarán egymás után fordulnak be a hatalmas társzekerek, zsúfolásig megrakva áruval. A gépipari részét a kiállításnak legnagyobb százalékban Budapest és Debrecen foglalta le, de szép számmal szerepelnek helybeli gyárosok és vaskereskedők is. A kiállítás megnyitó ünnepélye szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik. Ünnepi beszédet dr. Kállay Miklós főispán, mint a Kiosz diszelnöke mond. Utána dr. Kerékgyártó György miniszteri osztálytanácsos, a kereskedelmi miniszter kiküldöttje üdvözlő beszédet tart, — majd Bencs Kálmán dr. m. kir. . kormányfőtanácsos, polgármester a *áros nevében szólal fel. A polgármester felszólalása után Tormay Cecil, a Mansz elnöke, valamint dr. Rakovszky Iván ny. belügyminiszter, országgyűlési képviselő mutat rá a kiállítás jelentőségére és üdvözli a megjelenteket. Felszólalnak még a Debreceni Kereskedelmi és Iparmara kiküldöttje, valamint dr. Rácz Lajos, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara főtitkára. Az ünnepélyt Nagy Kálmán, mint a Kiosz kulturbizottságának elnöke zárja be. Délután 2 órakor közebéd lesz a Kiosz székházában a vendégek tiszteletére étlap szerint. Este 7 órakor a Mansz műsoros előadása kez dődik, mig vasárnap délután ismét közebéd lesz a Kiosz székházában ugyancsak étlap szerint. A kiállítás vendéglője ~ A kiállítás udvarán, a robosztus gépek és karcsú pavillonok között két óriási sétor emelkedik, mindkettő a Laczkovszky András vendéglősé. Mint két üdítő oázis a Szaharában, olyan ez a két lombokkal feldíszített hűs sátor, amely a kiállítás idején egész napon át nyitva lesz egészen záróráig, cigányzene mellett. Jégbehütött italok s a Lackovszky jóhirü magyar konyhája várják a kiállítás megtekintésében eltikkadt vendéget s az ennivalók között nem lesz a legutolsó az illatos lacipecsenye, hogy a páros debreceniről, tormásvirsliről, borjupörköltről és székelygulyásról ne is beszéljünk, amelyekre jól csúszik a jégbehütött sör és sóstói rizlingből készült spriccer, vagy az absztinenseknek a málnaszörp és limonádé. Annyi bizonyos, hogy a kiátyitási vendgglő máris elkönyvelheti magának a legnagyobb sikert. Rendet teremtenek a hatósági üzemek körül A pénzügyminisztériumban a belügyminiszterrel egyetértőleg most dolgozzák ki a városok és községek háztartásának rendezéséről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat azon az elven épül fei, hogy elsősorban a községi terheknél még ma is sok helyütt kirivó aránytalanságot kel. megszüntetni és ezzel együtt az évi költségvetéseket olyan méretek közé szorítsák, amelyek nem terhelik meg túlságosan az* illető közületek lakosságát. Intézkedéseket fog tartalmazni a törvényjavaslat arra vonatkozóan is, hogy a különböző beruházások méretei ne haladhassák tul a községek teherbírását és csak olyan beruházásokat hajthassanak végre, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek, de egyben produktív beruházások is. Súlyt helyeznek arra, hogy st különböző hatósági üzemek kérdésében is rendet teremtsen. A pénzügyminisztériumban elkészült a közüzemek szabályozásáról szóló törvénytervezet, amely azon az elven épül fel, hogy az adózó polgároknak semmiféle közüzem ne csinálhasson indokolatlan konkurrenciát. Általában azonban az üzemek lehető redukálását tartja szem előtt, mert igen sok esetben ezeknek az üzemeknek a fenntartása készteti a közületeket arra, hogy a más célokra fordítandó adók nagyrészét az üzemek'fenntartására fordítsák. A nyíregyházi virágverseny zsűrije megállapította, hogy Nyíregyházán több száz gyönyörű virágos kert van A zsűri részletes jelentése (A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi virágverseny zsűrije a következő jelentést terjesztette elő a verseny eredményéről: Nyíregyháza város polgármestere: Bencs Kálmán dr. kormányfő' tanácsos kezdeményezésére a város Tanácsa felhívta a város közönségét, hogy udvaraikat és házaikat, ablakaikat díszítsék virággal, s erre vonatkozólag versenyt hirdetett s dijakat tűzött ki a legszebb virágos udvarokra, a legszebb virágos ablakokra. Julius hó 28-án bírálta végig a biráló bizottság Czapáry Bertalan, a tiszántúli mezőgazdasági Kamara kertészed szaktanárának elnöklete alatt az összes bejelentett versenyző virágos udvarokat és virágos ablakokat. A biráló bizottság ugy találta, hogy Nyíregyháza város területén sok száz szebbnél-szebb virágos udvart ápol nagy szeretettel a virágkedvelő közönség s oly nagy'szeretettel, hozzáértéssel és ambícióval, hogy a versenyre bejelentetteket végig járni és megbírálni — igen erős munkát adott a bizottságnak. Három dijat tűzött ki a polgármester a virágos udvarok kitüntetésére és hármat a virágos ablakok versenyére; itt azonban a biráló bizottság rendkívül érdekes jelenséget talált a kertek rendezésénél s aszerint az összes versenyző kerteket három csoportba osztotta: I. csoportba: a magyaros virágos kerteket. II. csoportba: a modern parkszerű udvar berendezéseket. III. csoportba: de teljesen különállóan a függő-kertet, melyből egyetlen-egyet talált s mint ilyent a | többitől elkülönítve emelte ki, mint amely rendkívül nagy költséggel, lapos épülettetőn létesült. A virágos ablakoknál szintén két csoportot létesített; az egyik: 1. az épület ablakainak virággal való külső-fali díszítése, a másik: 2. a szó szoros értelmében a virágos ablak. Nehéz volt a biráló bizottság munkája, nem a nagy tömeg, sem pedig a fáradságos munka miatt, hanem azért, mert a szebbnél szebb, - gazdagabbnál gazdagabb virágos pompa között nehéz volt a választás, melyik legyen az elsőbb, a szebb, a dicséretre méltóbb. A biráló bizottság határozata a következő: I. csoportban: a magyaros virágos kertek csoportjában az első 150 pengős dijat Komjáthy Gusztáv kertjének, Sarkantyú-utca 30., a második 100 pengős dijat Gecsey András kertjének, Öszőlő-u. 116., a harmadik 50 pengős dijat özv. Marschalkó Gusztávné kert: jének, Bocskay-utca 53. szám, ítélte oda. II. csoportban: a modern, parkszerű udvar berendezések csoportjában első helyen kívánja kitüntetni Oltványi ödön udvarkertjét, Viz-utca 5., második helyen Gergelyffy György udvarkertjét Kállai -u. 10., harmadik helyen Piszszer János udvarkertjéi Arpád-u. 1. j III. csoportban: különösképen 1 kiemelni kívánja a biráló bizottság j Silberstein Ignácné Jókai-utca 6. ! függő kertjét s dicsérő oklevéllel tünteti ki. Az épület ablakainak virággal valő külső fali díszítésénél első — 150 P — dijat Lukács Béla tanítóképző intézeti igazgatónak ítélte oda, kinél oly kimagasló szigorú rendet és tisztaságot talált a virágok ápolásánál, hogy e csoportban több dijat nem adott ki. A virágos ablak versenynél az első dijat, 100 pengőt Debrovszki András Juliska lányának Vásártérsor, a második dijat 50 P-t özv. Sesztay Pálnénak Bethlen-utca 13. Ítélte oda. Több virágos ablakot díjazásra megfelelőnek nem talált a biráló bizottság. Dicsérő oklevéllel kitüntették még: Jánossy Miklós Vay Adám-u. 5. udvar kertjét, dr. Sasi Szabó László Honvéd-u. 23. udvar kertjét és Gyurkovics Zoltán Tompa Mihály-u. 30. magyaros virágoskertjét. Nem mulaszthatja el a biráló bizottság kiemelni azon körülményt, hogy sok száz szebbnél-szebb és gazdagabbnál gazdagabb virágos udvar, kert és virágos épület élén áll a polgármesteré, Bencs Kálmán dr. kormányfőtanácsos udvara, virágos háza és kertje. Miniszteri elvi határozat a hadirokkant házalókereskedőkről Tudvalevő dolog, hogy a 76.217 -^1928. K. M. sz. rendelet azt a kedvezményt, mely szerint segéd tartása abban az esetben is megengedhető, ha a házaló nem is rendelkezik azzal a követelménynyel, hogy házalással már több év óta foglalkozik, csak azoknak a hadirokkant házalóknak biztosította, akik igazolt testi fogyatkozás miatt az árukat helységről-hely»«gre és házről-házra magukkai hordani és a vásáron egyedül árusítani nem tudják, illetve a fiziCSUKLYÁS KÍSÉRTET A LÁTHATÁRON! Pénteken csak 1 napig! LILLIAN G1SH és RONALD COLMAN grandiózus filmje A FEHÉR APÁCA Egy forró szerelem regénye 12 felv. — Rendezte; Henry Kíng Teljes előadást betöltő fil m Szombaton Nagy nyári film újdonság 1 Vasárnap A CSUKLYÁS KÍSÉRTET Kalandok és szerelMak 9 felvonásban Németország legjelesebb művészei és művésznőivel a főszerepekben és a pompás kisérd műsor Előadások kezdete ; hétköenap 5, 7 és 9 órakor Holnap délelőtt 10 órakor finnepélyes keretek között nyílik meg a KIOSZ Kiállítása