Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-06 / 151. szám

1929. juKus 6. JsdrÍRYIDÉK. 3 Nagyon megnyerhettem a tet­szését a rezesóru atyafinak, meit hiába fizettem ki a stóláját,nem hagyott elmenni. Ujabb és ujabb mesébe kezdett. Régen járt talán erre már idegen és a szegény az idén még nem tudta magát ki­beszélni. Alig tudtam rávenni, hogy ne kisérjen már el. Van-e magyar és szlovák ellentét? A kezembe került itt az étte­remben a Szepesi Hiradó és Hír­lap legújabb száma. A két magyar lap egyesülve folytatja munkáját. Feltűnő éles ellenzéki cikket hoz az első oldalán. »Van-e magyf" és szlovák ellentét« cimmex. Azzal kezdi fejtegetését, hpgy a magyar zsarnokságról terjesztett hirek csak mesék. Azok terjesz­tették, akiknek érdekében állott, hogy a magyarok és szlovákok között elleméte* merüljenek fei. Pedig a két nép mindig a leg­jobb barátságban élt és nemcsak, hogy nem nyomták el a magya­rok a szlovákokat, de sokkal sza­badabban mozoghattak. Hiszen sok szlovák Magyarországon ma­gas tisztségre emelkedett. Fel is említi a cikk többek között Cser­noch János hercegprímás nevét, sőt Zadravetz tábori püspökét, ki még később is szerepet játszott. Felszólítja a vezetőket, hogy elég volt a konkolyhintésből és ne ver­jenek éket a két nemzet közé, kik, mint a múltban, ugy a jövő­ben is testvéri megértéssel és sze­retettel a"karnak egymást támo­gatva élni. * A csehszlovák állam hivatalos agitációja az európai közvéle­ményt félrevezetheti bár, a ma­gyarok és szlovákok között ugy­látszik meddő minden ellentétszi­tás. (Folytatjuk.) KERT-MOZGÓ Előadásokat 6 örakor a Városi Színházban, 9 órakor a Kert-Mozgóban tartjuk meg. Előadások kezdete vasárnap 3, 5, 7 órakor, 9 órakor a Kert-Mozgoban Kedvezőtlen időben az összes előadások a ' teremben lesznek megtartva. Julius 5 ér., pénteken CSAK 1 NAPIG! A makrancos menyecske A P. D C. Cecil B de Mille produk­ciójából 6 felv. Főszereplők : lacqueline Logan és Clive Brook. fekete Keselyű Wildwe3t történet 6 felv. Főszereplő: Tom Tyler. Előadásainkat saját zenekarunk kiséri. Következő műsorunk : ZIGOTTO A bánya ördöge ELEGÁNS LEVÉLPAPÍR AZ u JSÁGBOLTBIN Július 15-e után már nem fogadnak ei jelentkezést a mind nagyobb arányúvá kibon­takozó nyíregyházi ipari, mezőgazdasági és közművelődési kiállításra A Kiosz nyíregyházi csoportja az egész Tiszántúlon nagy elismerést vívott ki a nagyszabású kiállítás előkészítésével A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara is bekapcsolódott a kiállításba (A »Nyírvidék« tudósítójától.) I A Kiosz hatalmas agitációval, j a magyar ipar védelmének erős nemzeti készségével áthatottan önzetlenül vállalkozott a nyíregy­házi ipari mezőgazdasági és kul­turális kiállítás megszervezésére. A szervezés . hullámai immár el­hatnak a Tiszántúl minden részé­be és nagy elismerést váltanak ki a Kiosz aktivitása iránt, A Ma­gyar Hét nagy nemzeti misszió­jához hasonlóan, a Kiosz is azt akarja dokumentálni a nyíregyhá­zi kiállítással, hogy lássa minden­ki, lássák elsősorban a fogyasz­tók, mennyi "ötletgazdagság, szo­lidság, ízlés van a magyar iparos­ban, gazdában, intellektüellben, ke reskedő'ben. A Kiosz, amint cél­kitűzéseiből tudjuk, elsősorban ke­resztény alakulat, de a kiállítás rendezésében is hangoztatja, hogy mindenek felett a nemzeti cél le­beg szeme előtt és a kiállításon résztvesznek természetesen nem keresztény iparosok, kereskedők is akik a nemzeti értéknek éppen olyan kiváló termelői, mint bárki más. A Kiosz kiállítási bizottsága kedden délután a városházán ülést tartott, amelyen a távollévő Szohor Pál elnököt Nagy Elek városi műszaki tanácsnok helyettesitette. Az ülésen Nagy Kálmán, a kultu­rális bízottság elnöke nagy érdek­lődést keltő bejelentést tett. Különösen örömet keltett a tervezők körében, hogy Rácz La­jos kir. kormányfőtanácsos, a Tiszántúli Kamara igazgatója be­jelentette a Kamara gazdatársa­dalmának aktiv részvételét. Az ülésen Lukács Bélárié, a Mansz nyíregyházi csoportjának ügyve­zető elnöke bejelentette, hogy nyolc Mansz csoport érdekes, ma­gyaros motivációjú kézimunkákkal és gyümölcskonzervekkel vesz részt, a kiállításon. A nyíregyházi kiállítás egyéb­ként mindenben eleven és ötle­tes lesz. A kiállítás területén a Mezőgazdasági Kamara be fogja mutatni a gyümölcsfatermelés mo­dern tennivalóit. A közönségelőtt, a kiállítás területén mutatják be, miként kell a fát ültetni, ápolni, védeni. Az ipart is genetikusan mutatják be. Ott dolgoznak az iparosok előttünk, Látni fogjuk az asztalos, a szűcs, a szabó, a ci­pész stb. készítmények előállítási módját. Máshol pedig a legismer­tebb árucikkek előállításának egyes fázisait tárja elénk szem­léletesen. Ott lesz előttünk a nyersanyagtól kezdve több alaku­lási mozzanatnak megfelelően a ké­szítmény számos fázisa. Találmányokat is lát egy kü­lön csoportban a kiállítást látoga­tók közönsége. Papp Géza gaz­dasági egyesületi titkár pl. befogja mutatni az általa konstruált és máris hirnevet szerzett Tulipán kut működését, mások rádiót mutat­nak be. Minden, amit a kiállítá­son látni fogunk, a magyar ész, a magyar kéz nagyszerű sikere, életrevalóságának, nagyrahivatott­ságának 'dokumentuma lesz. — Most már olyan óriási az érdek­lődés a kiállítás iránt, hogy ujabb jelentkezőket csak julius 15-ig ak­ceptál a rendezőség. Természe­tes, hogy a nyíregyházi iparosság nem fogja engedni, hogy más vá­ros iparosai nagyobb számmal le­gyenek képviselve a kiállításon, mert hiszen az ilyen nagyszabású kiállítás erős reklám is és az ipa­rosok presztízskérdése, azért bi­zonyára jelentkeznek julius 15-ig mindazok, akik belátják a Kiosz xiállitásának nagy jelentőségét. Éles kenyérhéboru indult meg Nyíregyházán a kalaposmesterek és női kalapkészitők között k háború kimenetelétől 70 iparos és több mint 200 alkal­mazott exisztenciája függ (A Nyirvidék tudósítójától.) g Az egész közvéleményt érdeklő éles harc indult meg Nyíregyházán a női kalapkészitők és kalaposmes­terek között. A harcot egy keres­kedelmi miniszteri rendeletre való hivatkozással két nyíregyházi ka­laposmester indította meg, abból a célból, hogy a kalapkészitő ipa­rosoktól elvegyék a női filckala­pok javításának és átvasalásának a lehetőségét, amiáltal mintegy 70 —80 verejtékezve dolgozó masa­mód és kereskedő exisztenciáját és több mint kétszáz alkalmazott ke­nyerét veszítené el. A Nyirvidék munkatársa ebben az ügyben kérdést intézett az e­gyík tekintélyes kereskedőhöz, akj női filckalapok árusításával és ja­vításával is foglalkozik, hogy mi a véleménye erről a háborúságról. — Mindenekelőtt — mondotta a kereskedő — a rendelet lénye­gével kell tisztába jönnünk, hogy ennek a manővernek célját megis­merhessük. A rendelet meglehetős homályos fogalmazással a kalapos és a női kalápkészitő mesterség között von határvonalat olyformán, hogy a női divatkalap készítők munkakörére vonatkozó rendelkezésben nem em­líti a velour vagy gyapjú tomp anyagú kalapok formálásának, il­letve javításának lehetőségét, mig a kalaposmesterekre vonatkozó ren­delkezés ezeket is felsorolja. A gyapjúból, velourból, nemez­ből vagy szőrből előállított nyers tompokhoz tudniillik különböző gé­pek, szárítókemencék szükségesek, ezeknek a nyers tompoknak készí­tésével kizárólag kalaposmesterek foglalkoznak és a rendelet azért nem sorolja fel a női kalapkészi­tőkre vonatkozó rendelkezésében e­zeket az anyagokat, ne hogy valaki közülük ilyen tompok készítésére rendezkedjen be. Ez azonban sem­mi esetre sem jelenti azt — amit a két kalaposmester hangsúlyoz, — hogy a kalapkészitők ilyen, a ka­laposmesterek által már elkészített nyers tompokból, női kalapokat ne formálhassanak, illetve javíthassa­nak. A két kalaposmester azonban a debreceni kereskedelmi és iparka­marától a rendeletnek érdeküknek rnegfeieja magyarázatált sikerült megszerezniök s Nyíregyháza vá­ros iparügyi hatósága ez egészen bizonytalan alapokoji nyugvó, egy­oldalú magyarázatot elfogadva, a­nélkül, hogy indiferens szakember véleményét meghallgatta volna, a kalapkészitőket eltiltotta a filckala­pok javításának, formázásának és vasalásának lehetőségétől. Ha ez a szűklátókörű magyará­zat a felsőbb fórumok előtt is ér­vényesülne, az azt jelentené, hogy Nyíregyházán több, mint hetven kalapkészitő exisztenci­áját és több mint kétszáz al­kalmazott kenyerét veszítené er. két, három ember rohamos meggazdagodásának éraeké­ben. Itt egy kartel-rendszer kialakulá­sát akarják egyesek — fejezte be fejtegetését a kereskedő — százak és százak tisztességes munkájának megszüntetésével a vásárló kö­zönség rovására. Most, amikor a megélhetés e kritikus gazdasági viszonyok kö­zött amúgy is problematikus, a­mikor súlyos válsággal küzd a ke­reskedő- és iparososztály legna­gyobb része, mink is megütközéssel és nyugtalansággal figyeljük e — munkanélküliek táborát mestersé­gesen növelő iparháboru fejlemé­nyeit. Rövid hírek. — A félegyházi vörös-fehér per tárgyalásának szünetében kisebb in­cidens támadt a sértett és a vád­lott között. , — Weisz József 24 éves miskol­ci zsák- és ponyvakereskedő, aki jelentékeny pénzösszeggel szállt meg a budapesti Continental-szál­lodában, nyomtalanul eltűnt a fő­városból. — Berecz Lajos, az eltűnt Marta soffőr, Kaposvárra szállította fele­ségét és gyermekeit és ma reggel visszautazott Budapestre. — Nagy István és társai bűn­ügye felebbezés folytán a tábla elé kerül és az ügyet az ősz folyamán Gadó István tanácsa fogja tárgyal­ni. — — Amerika függetlenségi ünnepe tegnap kezdődött, a forgalom le­bonyolítására 1 50 vonatot, több e­zer autóbuszt és repülőgépeket ál­lítottak be. A tűzijátéknál több sze­rencsétlenség történt, a kár körül­belül félmillió dollár. — A párisi esküdtszék felmen­tette Charleyt, az ismert bármixert, aki megölte hűtlen feleségét. — Egy szombathelyi autó fékje felmondta a szolgálatot, áttörte a sorompót és a gyorsvonat elé ro­hant. Utasai kiugrottak a kocsiból és megmenekültek. \ — Krakóban egy mozdony hi­bás váltóállítás miatt összeütközött egy személyvonattal. Egy kocsi ösz­szetört és 40 utasa megsebesült. — A bonyhádi ev. egyházmegye Nádosy Imre volt orsz. főkapitányt, a reálgimnázium felügyelőjévé vá­lasztotta. — Az ártatlanul halálra ítélt amerikai magyar Szabó János ke­gyelmet kapott. — A zágrábi Nemzeti Színház "bemutatja Molnár Ferenc és Fodor László darabját. ~~— Az angol kormány évi 3 mil­lió fonttal felemeli a munkanélküli segélyt. — Ez a hir csodálkozást keltett, mert a kormány program­jában a munkanélküliség megszün­tetését vette fel.

Next

/
Thumbnails
Contents