Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)
1929-07-05 / 150. szám
1929. julius 5. J^Ví RYIDÍK. 7 Rövid hirek. — Féléve dolgozott Pecha Hídasnémetin. A letartóztatott cseh kém Kassán lakott, onnan járt szolgálati helyére. A cseh vámkirendeltség elhagyta Hidasnémetit. — Tizenöt évig bujdosott Szilágyi Dezső a szegedi adóhivatal sikkasztó főnöke a büntetés elől. Mint lerongyolódott koldust razzián fogták el egy budapesti népházban, 287 bűncselekménye közül 284 elévült, a többi háromért b#t hónapot kapott. — Ohió állam meg akarta vásárolni Edisontól Milánban lévő házát, hogy állandó jellegű muzeumot rendezzen be Edison emlékének megörökitésére. Edison semmi szin alatt sem hajlandó megválni szülőhelyétől, m^rt élete első hét esztendejét töltötte ott s ezt a házat senkinek sem adja oda. — A Daily Telegraph szerint a legutóbbi bolgár szerb határincidenseket Olaszországban igen komolyan itélik meg. A békeszerződésekben megállapított lehetetlen határok okozzák a határincidenseket . — Tegnap két cigánylegény a marosvásárhelyi Udvarfafva községben bemászott Farkas Jenő református esperes nyitott ablakán és az egyik cigánylegény fogtogatni kezdte. Farkas Jenő birokra kelt támadóival és a nagy zajra berohantak a házbeliek, mire a két cigánylegény elmenekült. Az éjszaka ilátogatók súlyos sebet ejtettek Farkas esperes fején. — Székesfehérváron egy iparos megfertőzött egy ötéves kisleányt, aki súlyos betegen került a kórházba. A gyermek édesanyja elkeseredésében felvágta az ereit, állapota válságos. A rendőrség az elvetemült merénylőt letartóztatta. — Az angol konzervatív pártszervezet konfereaciája egyhangúlag bizalmat szavazott Bal® winnak. Baldwin kijelentette, hogy a párt gyakran nyert és veszített csatákat és ezentúl is csatákat nyerhet és csatákat veszíthet. — Millvalleyban az amerikai milliomosok villavárosában óriási tüz ütött ki, amely csakhamar oly nagy méreteket öltött, hogy az egész város pusztulásától tartottak. Az óriás itüzvészben 90 ház teljesen leégett és 41 ember sorsáról nem tudnak semmit. — Az Ambrym szigeten lévő nagy vulkán ismét működésbe lépett. Az adventisták missziós telepitvényei teljesen elpusztultak emberéletben nem esett kár. 994—1929. vht. sz. Árverési hirdetmény kivonata, A nyiregyházi kir. járásbíróságnak 4,213/3—1928. sz. alatt kelt kielé gitési végrehajtást rendelő végzése folytán Schweitzer József és Fia budapesti cég javára 200 P' tőke s járulékai erejéig 1929. évi január hó 16 napján végrehajtás utján lefoglalt és 4000 P-re becsült ingóságok, u. m.?; gépkocsi a nyiregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 20,644—1929. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Nyirfa-u. 17. szám alatti háznál 1929. évi julius hó 9. napján d. e. 10V 2 órakor nyilvános birói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1929 junius 20. DR. Z.VTHURECZKY ÁLMOS -4137 kir. jbir. végrehajtó.' Zsilinszky ismételten szidalmazta a tarpai csendőröket, azért tartóztatták le Zsilinszky Endrének Tarpa községben a csendőrség által történt őrizetbevételével kapcsolatban a sajtóban a való tényállástól részben eltérő különböző híradások jelentek meg. Illetékes helyről kapott értesülés szerint az eddig beérkezett jelentésekből megállapíthatóan az őrizetbevétel a következők alapján történt: Vitéz dr. Zsilinszky Endre juni s hó 29-én a tarpai kerületben aláírásokat gyűjtött, hogy az ott nemrég lezajlott képviselőválasztást — megpeticionálja. Zsilinszky és társai este 8 óráig ezt zavartalanul végezték, 8 óra tájban érkeztek három szekéren Tarpa község határába, ahol őket mintegy 200 főnyi tjömeg fogadta. Miután Zsilinszky beszédét végighallgatták, — hazafias dalok éneklése közben vonultak a kocsikkal a községen át. A menet eközben találkozott a tarpai csendőrjárőrrel, amelynek parancsnoka felkérte Zsilinszkyt, hogy J a sötétségre való tekintettel, valamint a község csendjének érdekében vegye rá a tömeget, hogy oszoljon széjjel. Zsilinszky ezt megtenni vonakodott, mire a járőr parancsnoka maga adta ki az utasítást a szétoszlásra. A tömeg az utasításnak eleget is tett, oszladozni kezdett, mikor Zsilinszky felszólította az embereket, hogy ne menjenek szét, miközben a csendőrséget szidalmazó kifejezéseket használt. A csendőr járőr parancsnoka erre figyelmeztette Zsilinszkyt, hogy kijelentéseivel hagyjon fel, mire Zsilinszky azokat még hangosabban megismételje. A parancsnok erre újból figyelmeztette Zsilinszkyt, — hogy kénytelen lesz vele szembea eljárni, ha továbbra is így folytatja. Miután Zsilinszky ezután sem hagyott fel a szitkozódással, a járőr parancsnoka kijelentette, hogy a járőr kíséretében vonuljon az őrségre. 30 nyeremény tárgy kerüi kisorsolásra a Kioszk ma esti nótafelismerő versenyén (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Ma, csütörtökön este 9 órakor kezdődik a Károlyi-téri Kioszkban a nótafelismerő verseny. Amint értesültünk, a főnyeremény egy. üveg pezsgő, amelyet az a résztvevő fog elnyerni, aki a legtöbb zenedarabot ismeri fel. Ezenkívül még 30 nyereményt: tortákat, bon boniereket, bonbonokat és más finom cukrászdái különlegességeket fog kisorsolni Lengyel Nándor a nyertesek között. BEFŐZÉSHEZ Penászmentes Pergament Papirt KAPHATÓ AZ Uj sági VÁSÁROLJON boltban AZ 1929. ÉVI UJ BORTORVÉNY I kapható a Jóba-nyomdában. j Nagy árleszállítás! SzabolcsYármegye és Nyíregyháza Címtára 8 pengő helyett Zsilinszky a szekérről leszállott, késznek mutatkozott arra, hogy a parancsnak eleget tegyen, ellenben egyik társa, dr. Budaházy ügyvéd arra buzdította, hogy ne engedelmeskedjék. A buzdításnak engedve, megtagadta a kapott utasítás teljesítését. Erre a járőr parancsnoka egyik csendőrével megbilincselte Zsilinszkyt és az őrsparancsnokságra elővezette. Zsilinszkyék a csendőrség eljárása ellen orvoslást keresnek és a belügyminisztérium a vizsgálatot ez üügyben megindította. Sztranyavszky államtitkár ez ügyben a következőket mondta: — A hiteles tényállás pontos megállapítása végett a belügyminisztérium az intézkedéseket megtette. Amint ezek folyománya alapján a hitelesen megállapított tényállás rendelkezésünkre fog álla ii, annak sajtó utján való közléséről feltétlenül gondoskodni fogunk. A Nyíregyházi öreg Diákok Szövetsége vasárnapi alakuló ülésének tárgysorozata (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Nyiregyházi Öreg Diákok Szövetségének alakuló ülése, mint azt már több ízben is emiitettük, julius 7-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az ág. h. ev. Kossuth Lajos reálgimnázium dísztermében. Ezt megelőzőleg az intézet gyűjteményei és szertárai az érdeklődők rendelkezésére állanak. Az ülés tárgysorozata a következő: 1. Magyar Hiszekegy (közének) 2. Megnyitót mond s a megjelenteket üdvözli dr. Bencs Kálmán gimn. felügyelő. 3. Határozati javaslat a Szövetség megalakítása ügyében. Előterjeszti és megokolja dr. Vietórisz József ny. igazgató. 4. A szövetség alapszabályainak megállapítása. 5. Tisztviselők, választmányi tagok és számvizsgáló bizottság választása. • 6. Esetleges indítványok. Ülés után közebéd a Sóstón; teríték ára 4 P. Jelentkezés a közgyűlésen, öreg diákjairíkat az intézet nevében szeretettel vája az előkészítő bizottság. Holnap szép idő, pompás halvacsora a Sóstón — mi kell egyéb? Holnap nagy kirándulást tervez Nyíregyháza közönsége a Sóstóra, ahol bőséges, ízes, olcsó halvacsorával várja Papp Lajos modern szellemben megfrissült vendéglője a közönséget. Persze ezalkalommal ugyancsak dolgozniok keli a kecsegehalászoknak, meg a harcsa szakszerű fogóinak, mert sok hal kell holnap a Sóstón. A halvacsorához járó turóscsuszát most is két íz szerint juhturóval és tehéntúróval készíti a tejfellel és töpörtyüvel nem fukarkodó ügyes sóstói szakács. Szép idő lesz, pompás halvacsora készül a Sóstón. Mindez jó bufelejtőnek ebben a gonosz világban, különösen ha a Papp Lajos pincéjében kezelt tüzes, zamatos, jó bor járul a turóscsuszás halvacsorához. Kapható a „Nyirvidék" szerkesztőségében. Vidékre 1 20 P értékű levélbélyeg beküldése ellenében postán megküldjük. — Az 1929. évi uj Bortörvény kapható a Jóba-nyomdában. — Nem romlik meg befőttje, ha Penészmentes Pergament Papírral kötözi le. Kapható az Ujságboltban.