Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-05 / 150. szám

4 J^VfRYIDÉK. 1929. julius 5. KERT-MOZGÓ Előadásokat 6 órakor a Városi Színházban, 9 órakor a Kert-Mozgóban tartjuk meg. Elóadások kezdete vasárnap 3. 5, 7 órakor, 9 órakor a Kert-Mozgoban. Kedvezőtlen időben az összes előadások a teremben lesznek megtartva. Ma, csütörtökön utoljára A tiltott gyümölcs Színmű 6 felv. Főszereplők: Lois Moran és Vera Veronina Szeressük egymást Vígjáték 7 felv. Főszereplők: Esther Ralston és Ford Sterling Előadásainkat saját zenekarunk kiséri. Következő műsorunk : A makrancos menyecske A fekete keselyű SPORT á NyKISE saját pályáján játsza le utolsó bajnoki mérkőzését Vasárnap befejezi a szezont a NyKISE is és miután a NyTVE óvása ismét nyílttá tette a baj­nokság sorsát, a tjainokság kérdé­se csak ezen az utolsó mérkőzésen fog eldőlni. A NyKISE ellenfele a debreceni kereskedők csapata, a DKASE lesz, amely mindig erős ellenfele volt a nyiregyházi keres­kedők bajnokcsapatának. — Ne­héz feladat hárul tehát a NyKISE csapatára utolsó mérkőzésén, mely elé nagy érdeklődéssel tekint a ke­rület sportközönsége. A DKASE-val B. csapata is át­jön vasárnap Nyíregyházára és a bajnoki döntő előtt 3 órakor a NyKISE B. csapatával fog barát­ságos mérkőzést játszani. Eger ünnepélyesen fogadta a kor­mányzó vándordiját megnyert dal­körét Az egri dalkör, mely a debre­ceni dalosversenyen a kormányzó dijat nyertig hazaérkezése alkal­mával nagy ünnepélyességgel fo­gadta Eger közönsége. A zászlók­kal s diadalkapuval díszített pá­lyaudvaron ezrekremeno közönség élén Hedry Lőrinc dr .főispán, aki egyúttal a dalkörnek elnöke is, üdvözölte elsőnek a dalosokat, akiket Braun Károly városi fő­jegyző a város közönsége nevé­ben fogadott meleg köszöntő sza­vakkal. Amikor a bevonuló dalo­sok az érseki palota előtt halad­tak el, Szmrecsányi Lajos dr. ér­sek kihajolt a rezidencia ablakán s melegen tapsolt nekik a szépen kivívott diadalhoz . ÉRTESÍTÉS. elettel értesítem a mél/en tisztelt közönséget, hogy :sei utca 36. szám alatt csma üzletet nyitottam, hol folyó hó 6 án este hurka-kolbász estét rendezek A nagyérdemű közönség szíves párt­fogását kérve, tisztelettel Bodnár Antal. 4149-3 Hivatásának teljesítése közben kapott vérmérgezés ölte meg Klein Dezső városi állatorvost, akinek halála nagy megdöbbenést keltett városszerte (A Nyirvidék tudósítójától.) Ma reggel terjedt el Nyíregyhá­zán az a nagy megdöbbenést keltő hír, hogy Klein Dezső nyiregyházi városi á Hatorvos mehalt. A mind­össze 46 éves, egészséges, munkás, jó embernek váratlan halálát vér­mérgezés okozta. Klein Dezső mintegy két héttel ezelőtt erős influenzát kapott. A betegség láthatóan legyengítette a szervezetét, de a lázas tevékenység­hez szokott állatorvos nem feküdt le a jó tanácsok ellenére sem. Az influenza következtében Klein De­zső orra felsebződött. Ilyen álla­potban volt, amikor egy mlrigykó­kóros lovat operált. Valószínű, — hogy eközben az operáció közben fertőződött meg az orr felsebzett nyákhártyája. A mult pénteki vá­sáron már a1 orbánc tünetei' mu­tatkoztak a feldagadt, színesedett orron. A vásárban Klein Dezső szokta az állategészségügyi ellenőr­zést yégezni orvostársával és Izay G. felügyelővel, aki a vásárban e­gyütt tevékenykedett Klein Dezső­vel s aki hosszas rábeszéléssel se tudta rávenni, hogy hazamenjen, — mig. végre olyan rosszul lett, hogy elhagyta a vásárt. Állapota ettől kezdve rohamosain, rosszabbodott. Átment Debrecenbe a klinikára, a hol azonban már nem segíthettek az általános vérmérgezés okozta be­tegségen és "Klein Dezső mára ki­szenvedett. A buzgalommal, nagy ügyszere-> tettel tevékenykedő állatorvos ha­lála mély részvétet kelt. Orvostár­sai nagyraértékelték képzettségét, felettes hatósága kiváló szorgalmát, a közönség odaadó, figyelmes szol­gálatait, amelyért a szegényektől legtöbbször nem fogadott el sem­mit. Klein Dezső 1883-ban született Révleányváron, Zemplénvármegyé­ben. Előbb Nyirmada községben teljesített állatorvosi szolgálatot. — Nyíregyházára a háború kitörésé­nek évében, 1914-ben került és 1 5 éven át szolgálja hűséggel városá­nak állategészségügyét. Halálát fe­leségén kivül két gyermeke sirat­ja, a barátok, tisztelők, pályatár­sak gyászolják őszinte részvéttel. Temetése holnap, pénteken délelőtt tiz órakor lesz. Egész Szabolcsvármegye gyászát dokumentáló, impozáns részvét mellett temették el Péchy Tamásnét (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Tegnap délután temették el a tragikus autószerencsétlenség ál dozatát, Péchy Tamásnét. A te­metésen impozáns mértékben nyil­vánult meg az előkelő nagyasz'­szony mély fájdalmat keltő ha­lálán érzett általános részvét. A vármegye képviseletében megje­lent Kállay Miklós dr. főispánnal és Mikecz István alispánnal az élén ott volt egész Szabolcs elő­kelősége. A Dessewffy, Vay, Sem­sey, Pongrácz, Forgách grófok és a mágnás családok valamennyijé­nek képviselői, Nyíregyháza vá­rosát Baur György polgármesteri titkár képviselte, a mély gyászt öltött Komis család mögött fel­sorakozott Büdszentmihály és Ti­szabüd egész társadalma, az ura­dalmak tisztjei és munkásai. — A temetési szertartást Énekes János pápai prelátus, kanonok, prépost főesperes végezte segédlettel. — Annak a fájdalomnak és részvét­nek, amely a sziveket elköltötte, dr. Bánkövi Kornél büdszentmi­hályi lelkész adott megkapó erő­vel kifejezést költői szárnyalású, az elhunyt nagyasszonyt megható bensőséggel jellemző beszédében. A gyászszertartás után Péchy Ta­másnét a tiszabüdi családi sírbolt­ban helyezték örök nyuugalomra. Napi hírek K1SNAPTAR Julius 5. Péntek. Róm. kath. Z. Antal. Gör. kath. Márta. Prot. Enese. Izr. Sivan 27. Kert Mozgó: A makrancos me­nyecske (6 és 9 órakor. A 9 órai előadás kedvező idő esetén a kerthelyiségben.) Apolló Mozgó: A hindu hárem tit­ka (5, 7 és 9 órakor). Diadal-Kabaré: (fél 9 órakor). Diadal-Mozgó: Nincs előadás. Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. ököritói strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a Lányi-Gonda és Illés Zsófia gyógyszertárak tar­tanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-műsor. Budapest. 9.15: A Mandits szalonzenekar hangv. —• 9.30: Hirek. — 12: Harangszó. 12.05: Cigányzene. — 12.25: Hi­rek. — 1: Időjelzés. — 2.30: Hirek, élelmiszerárak. — 4: Ál­latmesék. — 4.45: Időjelzés, hi­rek. — 5-15: Sajóhegyi István dr. min. titkár: A világ gabona­termelése és szükséglete. — 5.40: Gramonofonzene. — 7: Herczeg Ferenc egy novelláját olvassa fel. 7.30: Kuruc dalok. — 8: Hon­védzene. — 9.30: Kelemen Er­nő felolvasása. — 10: Időjelzés, hirek. Utána cigányzene. — Ezüstmise. Máriapócson. jun. 3.-án tartotta IKriskó László kótaji rk .lelkész ezüstmiséjét. — Nem állhatták körül az Ur oltá­rát a barátok s lelkipásztorukat szívből szerető hívei, mert kí­vánsága szerint, a legszerényebben elvonulva óhajtotta nagy lelkiün­nepét megülni. Harcos, ki nem ismeri a csüggedést s a munka mezején fáradhatatlan, a mások érdemeinek elismerésében legelső, most kitér a jól megérdemelt ün­nepeltet és elől. 25 év munkás éle­te az egykor dús fekete hajat deressé, arca simaságát baráz­dássá tette, de megmaradt szemé­nek biztos tekintete, mellyel a végcélt tekintve haladt mindég előre. Isten nagyobb t^csőségére s embertásainak javára! Hivei imádkoztak érte, hogy a Szentlé­lek malasztja kisérje továbbra is. — Szabolcsvármegye felügyfr Iőségének felhivása gazdáinkhoz. A vármegyei m .kir. gazdasági felügyelőség felkéri a gazdaközön­séget, hogy a kilátásba helye­zett fagykársegély megállapítása végett szükséges adatok összeírá­sa most van .folyamatban az elöljáróságoknál, így saját érde­kükben helyes ha személyesen keresik /el az elöljáróságot és meggyőződnek arról, hogy a ké­szítendő kimutatásba felvétet­tek-e. Szükséges ez azért, mert a iöldmivelésügyi miniszter ur redelete szerint csak azok részé­re |esz a fagykár segély megálla­f pitható, kik az elöljáróság áltai I a kimutatásba felvétetnek. Nyír­egyháza, 1929. julius hó 3. Kausay Tibor m. Jdr. gazdasági főfel­ügyelő. ( 1 < MH M — Budapesten 100-szor, Bécs­ben 200-szor, Berlinben 300-szor kerültek szinre: A vészcsengő, Mein systém, A csábitó Békeffy László legjobb három egyfelvoná­sos bohózata, mely a Városi Szín­házban julius 5-én kerül bemuta­tóra az illusztris szerző és társu­latának felléptével. — Az ibrányi kicsinyek és nagyok ünnepe volt vasárnap, junius 30-án délután 4 órakor a községi óvoda évzáró ünnepélye, amely évről-évre az érdeklődők oly tömegét vonzza, hogy ilyen­kor az óvoda tágas udvara na­gyon is kicsinynek bizonyul. — Jelen voltak: Bleuer Jenő föld­birtokos, iskolaszéki elnök nemes gyermekbarát, a község egész intelligenciája s a község lakói­nak szine-java. A gyermekek szebbnél-szebb versei, játékai sokszor csaltak örömkönnyet a jelenlevők szemébe. A gonddal betanult, nagyszerű fegyelmezett­séggel előadott számokat hálás tapsokkal köszönték meg a szü­lők s hozzátartozók. Az iskolaszék s a szülők nevében Szakács Béla rk. ig. tan, közs. isk, gondnok köszönte meg Köröskényiné, Szombathy Jolán közs .óvónő fáradhatatlan, ^eretettől s ön­feláldozástól áthatott nemes munkálkodását. Mindnyájan a szebb, boldo­gabb magyar jövőbe vetett hit­tel hagytuk el, kedves óvodán­kat, mert ahol ilyen lánglelkü nők csöpögtetik a piciny gyer­mekszivekbe az Isten s hazaszere­tet legszentebb érzelmeit, az a nemzet nem veszhet el, mert gyermekeiben övé a jövő! — Magyart Imre cigányzene­karának hangversenyei gramafon­lemezeken. Egy-egy két .oldalas lemez ára 4 P és 5 P az Ujság­boltban. — Légmentesen zár, nem sza­kad a Penészmentes Pergament Papir kapható az Ujságboltban. Köszönet nyilvánítás. Mindazoknak, kik felejt­hetetlen jó férjem temetésén megjelentek, ezúton mondok hálás köszönetet. özv. Kocsis Janosná és gyermekei.

Next

/
Thumbnails
Contents