Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-25 / 167. szám

1929. julius 25. JftritfllYlDÉK. 3 Egy eperjeskei asszony rongyokba csavarva, a padláson a szalmafedélbe rejtette újszülött gyermekét A házkutatás során megtalálták a gyermek hulláját LUKAS? ^ PERSZE! HAMULÚGGAL MOSTAŰl Megrendítő bűntény nyomára bukkant a csendőrség egy névtelen feljelentés alapján. Özv. Fodor Ár minné eperjeskei lakjojs újszülött gyermekét rongyokba csavarni a padláson, a szalmafedélbe rejtette, ahol a gyermek meghalt. A névtelen levél Írójának gya nus volt, hogy a szemmel láthatólag áldott állapotban lévő asszony, bizonyos idő múlva elvesztette az anyaság jellegét, anélkül azonban, hogy az újszülöttet valaki is látta volna. Feljelentésére a csendőrség házkutatást tartott. A házkutatás' során a padláson az egyik csendőr borzalmas leletre bukkant. Rongyokba csavarva, a szalmafedélben megtalálta a gyermek már oszlásnak induló hulláját. Az elvetemült asszonyt, aki töredelmesen bevallotta szörnyű bűnét a nyiregyházi ügyészségre szállították. A munkanélküliség sorvasztó bánata megölt egy fiatal nyíregyházi kőmüvessegédet u felesége, két kis gyermek anyja zokogva mondja el ura tragédiáját — A munkáscsalád a legnagyobb ínségben pénz és támasz nélkül maradt (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Szinte vártuk a vészharang kongását, rettentő hirek suhogó szárnycsapását, tragédiák döbbenetét. El van vetve a bánatok vetése az időben, a gazdasági romlásban. Iparosok szegényednek el, kereskedők rohannak halálba, boltok kapuja zárja le szemét. Szörnyű film lenne, ha képsorozatra vennők a magyar életet 1929-ben, azt az életet, amely ontja a hősi halottak névsorát, mint a világháború. Grencsóné jajkiáltása a szerkesztőségben Kattog a szerkesztőség Írógépe, csilingel a telefon, ceruza szántja a fehér papirt. Minden betű síz élet stenografiája, az élet "leheliete, a mának meleg árama érzik az újságíráson. Egyszer nyílik az ajtó, egy zokogó fiatalaszszony esik be rajta, kísérője becsületes, dolgos, magyar jjiunkás, nyíregyházi kőműves. Az asszony lerogy a székre, amellyel kínáljuk és az irógép kattogása, a ceruza szántása dermedten áll meg a tragédia fagyasztó szelében. Grencsó Jánosnénak hivják az aszszonyt, aki sirva zokogva kiáltja — Jaj férjem, édes jő férjem. Csillapítjuk, vigasztaljuk, vallomásra kérjük. Ö csak sir az asztalra borulva. Kísérője mondja: tegnap este meghalt Grencsóné férje. Fiatal, életvidám, munkára jongó munkás volt, akit hetek óta jongó munkás volt, akik hetek óta búsított, gyötört, emésztett és lassan ölő méregként pusztított a rettenetes valóság: a munkahiány. Nyíregyházán nincs épités, Grencsó utóljára az Erzsébet kórháznál dolgozott. Azóta nem kapott munkát. Mindenüket felélte a kis család ótt, az Epreskert-u. 50. sz házban. Egy 6 és egy 3 éves gyermek kért naponta tejet, kenyeret és a munka nélkül hazatámolygó Grencsó Jánosnak naprólnapra ki kellett ejtenie a rettenetes szót: nincs. Tegnap is igy jött haza. Tudta, otthon az utolsó 2 pengőn kívül semmi sincs. Tudta, ha még egy-két napon át igy lesz, éhség, nyomor tanyája lesz szeretteinek otthona. — Nagyon fáradt vagyok — mondotta feleségének, feküdni szeretnék. Jaj, a szivem. És a Tiarminchat éves Grencsó Jánosnak ott, családja szeme láttára lehanyatlott a feje. Meghalt, megölte a gyötrődő, elszoruló, beteg szive. Két év előtt lezuhant Grencsó János a létráról Az orvos szivszélhüdést állapit meg a halál okául, mi kérdezzük az asszonyt, volt-e valaha beteg a fiatai Grencsó János. — Nem volt soha. Szép piros egészséges volt, nagyon jó ember volt az én drága uram. Megtudtuk aztán, hogy két év előtt a Lengyei cukrászdában dolgozott Grencsó János, aki akkor lezuhant a létráról és megütötte a veséjét. Rövid ideig tartó betegség után ef is felejtették Grencsóék azt az esést. Két pengőm van, mit vegyek? Két éhező árva áll a halottas ágy mellett. Grencsóné sirva gondoi rájuk. Két pengőm van otthon mindössze — mondja, mit vegyek rajta? A szerkesztőségbe is kölcsönkért cipőben jön eí. — Szegény asszonyok, munkanélküli szegény családok a barátai Grencsóéknak. Nem tudják segitefni. — A Társadalombiztositótól remélnek valamit, de miután hoszszabb időn át munkanélküi volt Grencsó János, megeshetik, hogy ott sem kap segítséget. Továbbítjuk a nyomor sikoltását, megírjuk Grencsóné látogatását, amihez hasonló szomorú vendégség még nem volt szerkesztőségünkben. Jó emberek, -tehetős emberek, lemondani "tudó, áldozni tudó szerető szivü nyíregyháziak, menjetek ei, Üzenjétek el, sietve látogassatok ei a kenyér nélküt a kenyérkereset reménye nélkül maradt Grencsó-családhoz és segítsetek bármivel is rajtok. Grencsóné a 3 és a 6 éves gyermek miatt most nem állhat munkába, de talán átmenetileg lehet valahogy munkához juttatni s gyermekeit elhelyezni. Mi továbbítjuk a nyomor sikoltását. — Jótékony egyesületek jó asszonyai, akiknek van még részvét a szivükben, van könny a szemükben, fogjanak össze a i_irencsó árvák érdekében. — A munkanélküliség gonc^ja csak a családját igazán szerető, jó embert, az érző szivü embert képes megölni. Ilyen lehetett a 36 éve« Grencsó János. Megérdemli, hogy segítsetek rajta az örök szeretet nevében. vV V,.y. Í|ÉÍ1 IpÉi NEM ISMERED A RinSO r, AZ ÚJSZERŰ SZEMCSÉS SZAPPANT ÁZTATÁSHO

ZÁTMQSÁSHO

ZKIFŐZESHEZ! Furfangos tolvaj garázdálkodott a dombrádi állomáson úA Nyirvidék tudósítójától.) Fekete József dombrádi állomásvezető a dombrádi csendőrségen ismeretlen tettes elleni feljelentést tett; ugyanis a vasúti forgalmi iroda helyiségéből Bekényi András felügyelőre bizott 465 pengő készpénzt 21-én 6—7 óra között valaki ellopta. A pénz a felügyelő nyitott asztalfiókjában volt. A furfangos tolvaj egy alkalmas pillanatban, amikor a felügyelő elhagyta az irodát, — kiemelte a pénzt és sietve eltávozott. Bekényi felügyelő egy fiatalemberre gyanakodik, aki aznap este érkezett Dombrádra és rövid ideig az irodában tartózkodott. A csendőrség csakhamar nyomára bukkant a gyanúsított fiatalembernek, aki azonban tagadja, hogy ő követte volna el a lopást. Beismeri, hogy abban az időben járt az irodában, hogy az utazókosarát a vonat indulásáig ott elhelyezze, azonban a pénzről semmit sem akar tudni. A gyanúsított fiatal kerékgyártósegéd ellen nincsen semmi pozitív bizonyíték, de egyelőre őrizetbe vették, mig .a nyomozást más irányban is kiterjesztették. Az éjszaka ismeretlen tettesek lekaszabolták a legszebb virágos ablak gyönyörű muskátli sorát Barbárok támadása gyönge virágok ellen. — Irigység, bosszú vagy részeg társaság cinizmusa? — Rendőri beavatkozást kérünk a virágrombolók ellen (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Vasárnap délelőtt lesz —amint ezt lapunk más helyén megírtuk, az első virágos ablak — és kertszépségverseny Nyíregyházán. — Akik érdeklődnek a virágok iránt, gyönyörűséggel látják az állami tanítóképző palotájának szines, pompás, ízléses virágos ablakait. Az emeleten petúniák pittoreszk sora díszíti a tantermek ablakait, a földszinten a magyar ablakok virága, a muskátli ékeskedik. Piros, tüzes virágfejek kacagnak felénk, magyaros faragású színes pálcák tartják az üde muskátli töveket. Az állomásról érkező idegenek a virágszőnyeges Széchenyi-ut díszének mondják a nemes Ízléssel díszített ablakot. — Az igazság az, hogy ezek az ablakok a legszebbek a városban, de az is igaz, hogy amikor az intézet igazgatója, Lukács Béla, aki az elmúlt évben virágházat építtetett a képző udvarán, az ablakok virággal való díszítését megtervezte és eszközölte, még szó sem volt virágversenyről. A legszebb pedagógiai célkitűzés, az iskola ízléses díszítése, a tanítójelöltek Ízlésre való nevelése volt a főcéi és a képző-intézet udvari helyiségeit is a a legszebb virágdísz ékesíti. Azt mondja a költő, hogy alti a virágot szereti — rossz ember nem lehet. Mit mondana azonban arról, aki nemcsak hogy nem szereti a virágot, de amikor a város virágverseny rendezésével akarja a közönséget jóságra, Ízlésre nevelni, akadnak olyan lealacsonyodott, barbán nyíregyháziak, akik szándékosan lerombolják a a szépséget, a gyönge virágot. Lovagiatlan, durva emberek, megvetést érdemlő züllött lelkek, akik mások ablakvirágdiszét szándékosan lerombolják. Pedig ez történt az éjszaka a tanítóképző földszinti ablakainak a Károlyi-térre nyíló során. Valaki éles eszközzel, tőrös bottal vagy karddal végig csapkodta és leborotválta a mus-