Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-24 / 166. szám

1929. juRus 24. JNfírÍRYIDéK. Tűzhalál áldozata lett egy 3 és féléves nyíracsádi kisfia Borzalmas szerencsétlenség tör­tént Nyiracsád községben. Laj­tár Kálmán jómódú gazdálkodó 3 és fél éves Kálmán nevü kis na tűzhalál áldozata lett. A csendőri jelentés szerint a három és fél éves Lajtár Kálmán a tűzhalál következtében csak­nem szénné égett. Lajtár Kálmánéknái nagymosás volt. A nyári meleg miatt nem a mosókonyhában végezték a mo­sást ,hanem az udvaron. Az udvar­ra helyezték ei 'az üstöt is, amely alatt nagy lángokban égett a tüz. A kis 3 és fél éves Kálmánka az udvaron játszadozott. Délután tör­tént a szerencsétlenség, amikor is a kis fiu anélkül, hogy az anyja, vagy a mosónő észrevették volna, valahogyan a tűzhöz került s ott papírdarabokat gyújtogatott meg a lángokban. Egyszerre azután a kezében le­vő lángbaborult papírdarabról a ruhájára is átcsapott a tüz s má­sodpercek alatt a könnyű kis nyá­ri ruha lángot fogott. A kis fiu ijedtségében futni kezdett, amj még jobban elősegítette, hogy ru­hája lángcsóvává váljon. Körülbelül ötven lépést futott amikor hirtelen összeesett. Mire szülei hozzáértek a szerencsétlen gyermek borzalmasan össze volt égve. Nyomban orvoshoz vitték, de már nem lehetett segíteni rajta. A borzalmas égési sebekbe rövide­sen belehalt a kis fiu. A nyiracsádi csendőri jelentés után az ügyészség indítványt tett a vizsgálóbiróságnak, hogy rendel­je el a tűzhalál ügyében a helyszí­ni vizsgálatot és a boncolás fo­ganatosítását, annak megállapítá­sa végett, hogy a halálesetért terhel-e valakit felelősség. A sóstói Anna-bál angusztns 3-án lesz 12 személyes Alpacca-ezüst evőkészietet és egyéb értékes jutalmat kapnak a bál szerencsés résztvevői (A Nyirvidék tudósítójától.; A sóstói Anna-bál rendezősége már döntött: augusztus 3-án, szom­baton este 8 órakor kezdődik a bál a sóstói vendéglő tánctermében. A rendező gárda hatalmas névsorát legközelebb hozzuk, de már most közöljük, hogy a bál szenzációja lesz az a három jutalom, amelyet a szerencsés belépők kapnak. Ugya­nis az 1 pengős belépőjegyek - zárt borítékban lesznek. A belépőjegye­ket tartalmazó borítékok közül há­romban egy-egy utalvány lesz, a­Napi hírek KISNAPTAR Julius 24. Szerda. — Róm. kath Krisztina. — Gör. kath. Krisz­tina. — Prot. Krisztina. — Izr. Thamus 16. Diadal-Mozgó: nincs előadás. Diadal-Kabaré: (fél 9 órakor). Kert Mozgó: A boldogság kalóza. (5, 7 és 9 órakor.) Apolló Mozgó: A gáláns bandita. (5, 7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. ököritói strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten a Gergelyffy éés Far­kas gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. — 9.15: Eugen Stepat orosz baíklajka­zenekarának hangversenye. 9.30: Hirek. — 9.45: A hangv. foly­tatása. — 11.10: Nemzetközi viz­jelzőszolgálat. — 12: Harang­szó. — 12.05: Cigányzene. — 12.25: Hirek. — 1. Idője/zés. — 2.30: Hirek, élelmiszerárak. — 3.30: Morse-tanfolyam. — Man­chen Mariska felolvasása. 4-45: Időjelzés, hirek. — 5.15: Másfél óra könnyű zene. — 6.50: Len­kei Zsigmond: Pillanatfelvételek Amerikából. — 7.40: Gramofon. 1 o. 1 5: Időjelzés, hirek. — Utá­na cigányzene. — Szombaton katonazene lesz a Sóstón. Szombaton délután, jó idő esetén katonazene lesz a Sós­tón. t melynek szerencsés birtokosai a kö­vetkező jutalmakat nyerik: I. Egy 1 2 személyes valódi bern­dorfi alpacca-ezüst evőkészlet, a— mely 103 darabból áll és egy dí­szes tokban van A Mayer Test­vérek cégtől vásárolt értékes juta­lom megtekinthető Lichtenberg ci­pőkereskedő kirakatában. II. 5 üveg Törley-pezsgő. III. 5 üveg tokaji asszubor. Belépőjegyek a helyszínen kap­hatók. — Halálozás. A kir.' törvény­házon fekete zászló leng, egy de­rék magyar biró halálát hirdeti a városban. Poszvégh Zoltán dr; kir. járásbiró, amint a ma délelőtt érkezett távirat tudatja, Debre­cenben elhunyt. Poszvégh Zol­tán dr.-on súlyos operációt haj­tottak végre. Az operáció sikerült­nek látszott, de az első megkö­nyebbülés után a beteg hirtelenül rosszul lett, agonizálni kezdett és meghalt. Az elhunyt járásbirót nem régen helyezték át Fehérgyar­matról Nyíregyházára, ahoi v csak­hamar kivívta komoly, puritán egyéniségével a közbecsülést és sze retetet. Feleségén és gyermekein kívül mély gyásszal értesült halá­láról az egész bírói kar és az őt ismerő nagyközönség is. Temetése iránt még nem történt intézkedés. — Tanítói választás. A nyirgei­sei gör. kath. iskolaszék az ott megüresedett kántor-tanitói állás­ra folyó hó 21-én tartott ülésén egyhangú határozatával ifj. Lyachovits Sándor nyíregyházi oki. kántortanítót választotta meg. — Egy évig kötelesek megőriz­ni a tisztító intézetek a felek ru­háit. Igen bonyolult ügyben mon­dott ítéletet a 'kereskedelmi és iparkamara. Egy tisztitóintézet nem tudott visszaszolgáltatni egy tisztításra átadott ruhát, amit a fél több éven át nem váltott ki. A beadott keresletre a kereskedel­mi és iparkamara szakzsürije vála­szolt, miszerint a vegytisztitó in­tézetek nem kötelesek egy évnél tovább a tisztításra átadott holmi­kat megőrizni. Tehát a záros ha­táridőnek kimondott egyévi idő­tartamnál tovább ott hagyott hol­mikért kártérítést sem köteles fi­zetni . Ami a z autónak és kerékpárnak a güHialmcs az a oyaiogjarúnak a Paima-santöí itt is, ott is lökhárító az elasztikus kaucsuk a test és az idegek kímélésére, a korai elfáradás elleni védekezésre. Palma-sarku cipők sokáig tartják me? Somájukat. — Az ősi sárospataki kollé­giumot októberre ujjáépitik. —A sok évszázados sárospataki refor­mátus kollégiumot a modern kor igényeinek megfelelően teljesen átalakítják még ebben az évben A kultuszminiszter ugyanis, aki­nek figyelmét felhívták a kollé­gium szükségletére, kijelentette, hogy nem hagyja veszendőbe men­ni a kollégium épületét és intéz­kedett, hogy októberre végezzék el a kollégiumnál szükséges átala­kítási munkálatokat. A jövő évben pedig hozzákezdenek az angol col­lege rendszerű internátusok építé­séhez, amelyekkel az a cél, hogy minél jobban kidomborítsák Sá­rospatak református kulturális jel­legét. f — Akinek a szívműködése ren­detlen, erőlködés nélkül ugy ér­hetnek ei könnyű székelési, ha naponta reggel éhgyomorra meg­isznak egy kis pohár természetes »Ferenc József« keserüvizet. Szív­szakorvosok megállapították, hogy a Ferenc József viz súlyos billen­tyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Érdekes Ítéleti indokolás egy gyermektartási perben Nyíregyházán (A Nyirvidék tudósítójától.) Érdekes és a magyar judikatu­rában eleddig példátlan indokolás­sal hozott ítéletet dr. Süttő Gyula nyíregyházi kir. járásbiró egy gyer­mektartási perben. A per során u- j gyanis körülbelül egyenlő mérték­ben merültek fel bizonyítékok pro < és 'kontra. A felperes nő tanúi va­lószínűsítették az alperes férfi ter­mészetes apaságát, az alperes vi­szont a nő feslettsége mellett pro­dukált tanukat s tagadta a felpe­ressel vá?ó \*Í6zony"át. Az igazig mérlege "ilyenformán a bizonyítékok egyforma súlya következtében — nyugodtan lebegett. Nehéz kérdés állt a biró előtt: melyik fél bo­csátandó esküre? Ekkor a nő kép­viselője — dr. Mikita Sándor ügy­véd — azzal érvelt, hogy a gyer­mek száz százalékig hasonlít az al­pereshez s ez alapon kérte a felpe­res megesketését, mert szerinte a véletlennek nem lehet olyan játé­ka, hogy egy gyermek a tökéletes­ségig hasonlítson olyan valakihez, akihez semmi köze nincs. A jelen­lévők — a biró kivételével — megmosolyogták ezt az érvelést, — hiszen az ilyen hasonlatosságot a jó öreg jókai is megmagyarázta már szépen és a magas tudománynak is az az álláspontja, hogy a ha­sonlatosságból nem lehet következ­tetést vonni az apa kilétére vonat­kozólag. A kis Irénke pedig, akit az anyja magával hozott a tárgya­lásra, rámeresztette hatalmas, szép szemeit az alperesre s aztán — mintha a haragos pillantásból meg­értette volna, hogy őt az apja még­tagadja — keservesen elpityeredett. ? A biró ekkor alaposan megnézte a gyermeket és az alperest és lát­ta: ez a hasonlatosság tényleg nem a véletlen játéka, ezt a'gyermeket a legnagyobb szobrász, a Természet ihletében mintázta. És a biró nyu­godt lélekkel eskette meg a nőt, megállapította az alperes természe­tes apaságát és kötelezte a gyer­mektartási di] fizetésére. Az Íté­let indokolásának gerince termé­szetesen a hasonlatosság volt. ELEOÁNS LEVÉLPAPÍR AZ ü JSÁGB0LT8W /

Next

/
Thumbnails
Contents