Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)
1929-06-27 / 144. szám
1929. junius 27. JhrtfÍRYIDBK. 3 hogy a habot géppel verték. A tulajdonos ur szívesen mondott ké résünkre recepteket, majd beavatott a krémes-béles készítésének titkába. Csak azt sajnáljak, hogy egyik cukrász sem tart olyan kurzust, ahol mi, fiatal lányok a sütemény készítést is elsajátíthatnánk. Én azt hiszem nagyon sok jelentkező lenne *rá. Végül elhatároztuk, hogy évzáró után mindjárt elmegyünk a kioszk ba és veszünk i — i adag fagylaltot, hogy meg is kóstoljuk azt, amit láttunk. Egy hetedikes. A Vöröskereszt Egyesület díszoklevéllel tüntetett ki egy ibrányi földbirtokost Bensőséges ünnepély színhelye volt vasárnap délután Bleuer Jenő nagybirtokos ibrányi kastélya, hol Benkő András kir. tanfelügyelő a Vöröskereszt Egyesület legmagasabb kitüntetését és" díszoklevelét magasszárnyalásu beszéd kíséretében adta át a közszeretetben álló földbirtokosnak. Benkő András beszédében rámutatott arra, hogy az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesületek működésének a kézügyesitésen tul nagy nemzetmentő fontossága is van. A válási és falusi gyermekek levelezése folytán minden szép és nemes dolog iránt fogékony gyermeki lélekben leomlanak a válaszfalak, melyek eddig a várost és a falut elválasztották. A falusi és tanyai viszonyok megismerése folytán a városi gyermek megismeri és megszereti falusi testvérét és viszont a vidéki gyermek sem lát többé ellenséget a városiakban. De továbbmenve, a külföldi Vöröskereszt Egyesületekkel megindult sürü levelezés utján a gyermekeken keresztül a külföld is tudomást szerez szomorú sorsunkról s igy a külföldi propaganda egyik leghathatósabb eszköze lesz. Beszédét a következőképen végezte: »Bizonyára vannak és lesznek is nagyobb és értékesebb kitüntetéseid is, mint a Vöröskereszt Egyesület eme szerény megemlékezése, de olyanok, melyek inkább volnának a mindent egybefogó emberi szeretetet munkáló törekvéseid elismerései, nem lehetnek!« Szép beszéd keretében üdvözölték ezután az ünnepeltet Köröskényi János ref. igazgató és Takács Ferenc ref. kántor-tanitó. Meghatóan kedves . jelenet volt az ünnepség végén, amikor két magyar ruhás, vöröskeresztes gyer mek — Köröskényi János tanítványai — léptek elő és pompás csengő rimekbenj sugárzó arccal köszöntötték jóltevőjüket és szeretetük jeléül saját készitésü ízléses yirágkosárban hatalmas rózsacsokrot nyújtottak át. T1S ZTA RONGYOT minden mennyiségben vesz kiadóhivatalunk 503 -as Fiat kocsi kifogástalan üzemképes állapotban olcsón eladó. Marton és Társa nyíregyházi autóüzeme Zrinyi Ilona-utca 8. szám. 3827—20 Az elcsábított tiszanagyfalui leány marólúggal kiöntötte mindkét szemét Yolt szerelmesének (A »Nyir\4dék« tudósítójától.) Szenzációs dráma tartja izgalomban Tiszanagyfalii községet hétfő óta. Benzsák Péter urasági inas évek óta udvarolt Bak Margit ispáni szobalánynak és azzal hitegette, hogy feleségül veszi. A viszony következményei a leányon már mutatkoztak, de a leány sürgetése dacára hallani sem akart arról Benzsák, hogy feleségül vegye, sőt kivándorolni készült. Vasárnap fjszaka fényes lakodalom volt Tiszanagyfaluban. Az uradalom ispánjának leátiya ment férjhez és a lakodalmas vendégek között volt Benzsák Péter is szerelmesével, Bak Margittal. A lány egész éjjel kérlelte Benzsákot, hogy ne tegye szerencsétlené, hanem vegye el feleségül, de a lfegény hajthatatlan maradt. Hajnal felé Benzsák szállására ment és lefeküdt. 8 óra tájban Bak Margit odasurrant az alvó legényhez, felköltötte és amikor a legény mély álmából felébredt, a hirtelen előrántott edényből marólúgot öntött a szerencsétlen legény szemei közé. A legény szörnyű fájdalmában a szoba sarkában álló vizes dézsába mártotta a fejét, B de fajdalmai nem csillapultak, mire segítségért kiáltott. Rakamazról hivott községi orvos részesitette az első segélyben Benzsák Pétert, akit még hétfőn az Erzsébet kórházba szállítottak. Egy darabig a saját lábán igyekezett a kórház felé, hirtelen azonban olyan fájdalmai támadtak, hogy eszméletlenül összeesett. Állapota nagyon súlyos, valószínűleg mind a két szemevilágát elveszti. — A merénylő leányt a csendőrség letartóztatta és kihallgatása után a nyíregyházi ügyészségre szállítják. Vallomásában tettét beismerte s ^ a legény hűtlenségével védekezett. 3 órás műsor 3 sláger a Kert-Mozgóban. Szerdán Z O R O —H ÜRÜ A KÉT ALKOHOLISTA IVAN MOSJOUKINE A CÁR GÁRDISTÁJA ELIS ABETH BERGNER A SZERELEM Csütörtökön CHAPLIN CIRKUSZ PETROVICS SZVETISZLAV C Á R E V I C S VÁRKONYI MIHÁLY MAROKKÓI KÉMNŐ 8 Kedvezményes szelvények nem érvényesek. Az Iparkamara örömmel támogatja a nyíregyházi kiállítást á kiállítás irodája a Nemzeti Hitelintézetben van (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara levelet irt a nyíregyházi ipari, gazdasági és közművelődési kiállítás rendezőségéhez és tudatja, hogy nagy örömmel vesz részt a kiállítás nagy jelentőségű ügyének felkarolói sorában. A Kamara maga is akciót indit a kiállítás sikere érdekében és felhívást intéz a kerület valamennyi ipartestületéhez a kiállításon való részvétel érdekében. A Kiosz által rendezendő kiállítást a Kamara életrevalónak, a magyar ipar efjlesztése érdekében történő hatásos akciónak tartja, az augusztus 3-i megnyitó ünnepre elküldi képviselőit és a kiállításon részt vevő iparosok iaprosok jutalmazására értékes dijakat tüz ki. Itt emiitjük meg, hogy a nyíregyházi kiállítás központi irodája a Nemzeti Hitelintézetben van. Tanítói jubileum Véletlenül szem- és fültanuja voltam az elmúlt vasárnap egy örökké emlékezetes jelenetnek. Ugyanis Neumann Albert izr. tanító junius 23-án tartotta tanítványaival együtt és az iskolaszék a szülők, valamint számos tisztelője és jóbarátainak jelenlétében huszonötödik évzáró vizsgáját. A vizsgálat végeztével a jubiláns tanítót hitközsége lelkesen ünnepelte s ez a nemvárt, kedves meglepetés jóleső érzést váltott ki a jelenlévő más hitfelekezetekhez tartozó kartársainak szivéből is. Boldog megelégedéssel szereztünk meggyőződést arról, hogy ebben az anyagias világban is akadnak még olyan testületek, ahol igazságosan tudják mérlegelni és megbecsülik a tanitó munkáját. Nagyon megható jelenet volt, amidőn a huszonöt — itt husz — éve működő tanítót kedvesen üdvözölte egyik tanítványa s tolmácsolva tanulótársainak ártatlan gyermeki szívből fakadó érzelmeit, majd átadva az osztálytársak ajándékát, egy nagyon szép ezüstserleget. Dr. Guttmann Zsigmond iskolaszéki elnök az ünnepelthez költői ' képekben gazdag üdvözlő beszédet intézett s azután felolvasta az iskolaszéknek a jubiláns tanitó érdemeit elismerő üzenetét. A levelet, mint becses okiratot egy "értékes aranyórával és borítékba zárt pénzajándékkal egyetemben átadta az ünnepeltnek. »Ez az óra — mondotta — szimbóluma a tanitó ur életének, aki annyi órát szentelt nekünk és gyermekeinknek az alatt a 20 esztendő alatt, amelyet hitközségünkben töltött, hogy mi buzgó fáradozását evvel egy órávai 'megfizetni nem tudjuk...« Továbbá felolvasta Szabó Pál vármegyei tanitóelnök átiratát, aki a szabolcsvármegyei általános tanítóegyesület nevében meleg szeretettel üdvözli a jubiláló kartársat. Bökényi Dániel, mint a »Szabdlcsi Tanitó« szerkesztője a tanügyi sajtó képviseletében üdvözölte a tanitó irót, a buzgó pedagógust és a melegszívű barátot. Üdvözlő beszédében megdönteni igyekszik a pedagógus világban gyakran hangoztatott szállóigét, hogy »akit az Istenek gyűlölnek nevelővé teszik.« s mélyenszántó gondolataival ama régi mondásnak éppen az ellenkezőjét bizonyítja be. Rabszolgák az isteni eredetű lelket nem formálhatják, mert ehhez a legfontosabb munkához bizonyos elhivatottság szükséges, tehát joggal állithatjuk, hogy akit az Isten különösen szeret, azt tanítóvá teszi. Friedmann Bertalan igazgptó • tanitó az izr. tanítótestület nevében fejezte ki jókívánságait. Neumann Albert meghatva válaszol az üdvözlésekre. A gyermekekhez intézett beszédében ezt mondja: ^ — A mi életünk: hasonló a távolba haladó vonathoz. Ez a vonat az iskola, amelyben ti vagytok az utasok, én pedig a vezető, aki ismeretlen tájakra viszlek benneteket. Szeptemberben ültünk be a vonatba s csak ma érkeztünk aj a végállomásra, amikor ti beszámoltok tudástokról. A sok ismefe'tszerzés közben szivetekben is nagyon sok nemes érzést raktároztatok el, amelyről most még nem igen tudtok tanúságot tenni. Azaz mégis!... íme, itt éz a szép emlék, amely látható jele" annak a nagy szeretetnek, amelyet irántam éreztek. Beszédjét a magyar Hiszekegy soraival fejezte be: — Hiszek egy Istenben, úgyis, mint zsidó, hiszek egy hazában, mint magyar ember. Hiszek Magyarország feltámadásában, mint magyar zsidó. Neumann Albert! Legyen minden a te hited szerint!... Vezéreljen Tégea a Te ékesen szóló főrabbid áldása! És neveld tanítványaidat hitközséged iránt való szeretetre; neveld őket derék magyar honfiakká, akik eggyé tudnak forni e szerencsétlen haza bármilyen yallásu, bármilyen rendű és rangú polgárságával a hazaszeretetben, hogy minél előbb feltámaszthassuk Nagymagyarországot! Tolnay Pál Italmérések részére szükséges 502—922. népjóléti miniszteri rendelet az egészségügyi és tisztasági rendszabályokról már kapható a Jóba-nyomdában, Nyíregyházán, Széchenyi-út 9. sz