Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)

1929-06-23 / 141. szám

JSftfRYIDÉK. magyar igazság alá, hogy e két pilléren fel kell épülni. Nagymagyarországnak, ha a magyar nemzet is — az eddigi tétlenség helyett — megteszi kifelé azt, amit a cél megkíván s a nemzet jövője parancsol. Természetes, hogy a nemzeti egységben benne kelt lenni mindenkinek, még a magyar parlamentnek is. Minden államban a X parlamentek vannak hivatva elsősorban a nemzetek érdekében cselekedni. Ez vár a magyar parlamentre is, amelynek a Revíziós Ligához való

1-csatlakozását —sajnos — még nem olvastuk, de reméljük, hogy rövidesen olvasni fogjuk, mert nem állhat tovább is izoláltan a nemzet akaratától, törekvésétől, a revíziós mozgalomtól. Vasárnapi írások Szepességi és tátrai riportok Budapesttől Poprádig i. Apró uiiképek. (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Nyugati pályaudvar. Reggel 9 óra. Indul a prágai és berlini nemzetközi gyors. A Vág völgyén száguld át a vonat. A svájci utakkal vetélkedő, természeti szépségekben és történelmi emlékekben dúslakodó pompás utvonalat választottam tátrai utamhoz a szokásos és rövidebb kassai útvonal helyett. Az egész ut felejthetetlen. Aki csak teheti és errefelé még nem járt, egyszer válassza ezt az utat. A zsolnai átszállás keserveiért kárpótol ez a nagyszerű vidék. A magyar részen, — mely sajnos Trianon óta alig egy kőhajításnyi —, a képeslapokról és plakátokról már jól ismert tájak búcsúznak az embertől. Visegrád romokban álló vára, — állandó témája a restaurálni törekvőknek, — Salamon király toronybörtöne, a Duna csillogó tükre és a nyaralótelepek élénk szinü villái szórakoztatják az érdeklődőket. Oly rövid az ut Szobig, hogy az ember csak behunyja a szemét és mire elmerülne gondolataiba, máris a vámvizsgálat a jelenbe zökkenti vissza. Még egy rövid kis Idő és már idegen földön vagyunk. Idegen föld, Magyarországon! Furcsán hangzik. Olyan érzés, mintha már hosszú ideje nem járt volna a hazai rögökön az idegenbe régen elszakadt magyar. Minden ugy van, mint egykor. Ugyan az a kép! Magyarul beszélnek. És még sem magyar! * Isten veled: aOpasno je van se nagnuti.» A vonat ablakán kinézek. Szemembe ötlik egy ujitás. A szivünkhöz nőtt, kedves, számos vicc szülőforrása, ti jó öreg «Opasno je van se nagnuti» és cNicht hinaus» beugens eltüntetek! Hová nyelt el benneteket a vihar, mely végigszáguldott 1918 őszén? Miért bántottak benneteket ? Talán ti is a magyarságára emlékeztek ! Szinte fáj, hogy nem látlak már az ablakok peremén. Az uj kor »Nenahybati Se Z Oken» és «Nicht hinauslehnen»-jei már hidegen hagynak. Gondolatban utolsó Isten veletek-et sóhajtok. !* <Csojetó: jó napoth A kocsiban mindenki magyarul beszél. Az ujabb beszállók is. Hiszen a termékeny Csalóközben mindenki magyar. Annyira magyar, hogy Köbölkút magyar nevét is meghagyták. Ha nem látnám a kalauz egyenruháját és erősen szlovák képezetét, azt hinném Debrecen és Nyíregyháza között utazunk. Ugyanaz a vasúti kép. Még a sivár és nyomasztó gazdasági helyzetről szóló monoton nótát is ugyan2 Mindenütt kapható t TfcraMll t TepsSvelkezeti K8ipon| tomdapc.t, 1., Horthy Mlkló.-«t lí»/lll. Tovább menve, Olaszországról ne is beszéljünk, hogy mint nagyhatalom hajlandó volna a kisantantot gonosz céljaiban támogatni. Nem elsősorban a kicsi, de megbízható magyar nemzet barátsága tehet jó szolgálatot; áll ez megfordítva is. Végre, talán végső szükségben és kétségbeesésükben az orosz szovjettel kötnének paktumot, hogy utat nyissanak a vörös áramlatnak nyugat felé? Ez esetben már igazán szemben találnák magukat egész Európa nacionalista államaival, valamint akkor is, ha a kisantant saját szakállára erőszakhoz nyúlna a magyar nemzettel szemben. Ez ma az európai konstellációk szignaturája, amit ha alaposan tanulmány tárgyává teszünk, rájövünk, hogy ez volt már évekkel ezelőtt is. És ha ehhez hozzáveszszük, hogy az a bizonyos 19-ik paragrafus megadta a jogot is ahoz, hogy a magyar nemzet megindíthatja a lavinát Trianon ellen, csaknem csodálkoznunk kell hogy a fennálló kedvező körülmények között sem élt eddig ezen jogával. Most aztán szokatlan jelenségnek tűnik fet a kisantant előtt a nemzet megmozdulása. Hosszú és mély — bár indokolatlan — hallgatásunk abban az illúzióban ringatta szomszédainkat, hogy a hallgatás beleegyezést jelent. Ezért most kardcsörtetéssel, demarssai akarnak eíriogatni, célunk egyenes vonalából eltéríteni. De a magyar nemzet egységén és a tiszta látáshoz jutott nagyhatalmak éberségén megtörik minden kísérletük. Amerika azon bölcs belátásból eredő eljárása, hogy a trianoni szerződést nem ratifikálta és Briand őexellenciájának ismert kijelentései oly erős bázist adtak a Züm-züm nem lankadunk! Züm-züm, zeng a dalunk, Szorgalmas, munkás méhecskék vagyunk.... III. Uj napra virradtunk. Ismét nehéz, fáradtságos munkában törődnek a tanítók. Mennyivel könynyebb lehetett a régi özönvíz előtti iskolában a munka, akol a tanulókat csupán csak előadásokkal traktálták s elmondatták az előző órán feladott leckét! Ha megakadtak a nebulók a verklizésben az sem volt baj.... Annyi történt csupán, hogy beírták a noteszbe a négyest. A mai iskolákban azonban tanulni kell, ahol nem annyira a gyermek, inkább a tanitó merül ki a nagyon vegyes publikum oktatásában. Szinte megpihen az agy, amikor kopognak az ajtón s kitekint az ember megnézni, ki van odakünn? A szorgalmas Annus néni lép be, hogy szemlét tartson a növendékek fölött. Majd előveszi kicsiny kis noteszét, hogy bejegyezze a színdarabokban szereplők npeveit. Csak rátekint a fiukra és leányokra s nyomban kimondja az Ítéletet: — Szekeres Jolán lesz a mesemondó á »Csodaszarvas regékjében. Kovács Jenő ugyanabban a darabban táncolni fog. Ugy dél felé már készen is van az öt egyfelvonásos színdarabban szereplők névsora. A csodaszarvas regéje. Mesemondó: Szekeres Jolán. Táncosok: Adorján Mártus, Bíró Ilonka, Epbinder Manyó, Fekete Ilonka, Gaál Irénke, Martinovszky Mária, Oberlánder Gyöngyi, Simonidesz Kató, Tatos Cibi, Fiuk: Kovács Jenő, Margócsy Jocó, Nagy Miska, Obetkó Dezső, Péter Béla, Péter Karcsi, Repcsik Jóska, Ko vács Ilona. Magyar Jövő. Hungária: Stankovszky Nóra, Kisleány: Valem Vali. Kisfiú: Szőllősy Palika. Méhek tánca. Királynő: Nánássy Eriké, Méhecskék: Bálint Boriska, Czeglédy Juliska, Csupa Annus, Demeter Mariska, Figeszky Luluka, Gruss Irénke, Háuf fel Editke, Kovács Lenke, Le hoczky Irénke, Libich Annus, Nagy Böske, Nagy Juci, Nánássy Karcsi, Poór Mártus, Répcsik Jolika, Stark Magdus, Valent Valika, Valent Irike. Mese az ólomkatonákról. Mama: Oberlánder Gyöngyi. Kisfiú: Oberlánder Jancsika. Katonák: Ditner Csaba csapatparancsnok, Bencs Pintyi, Kemény Lali, Lórencz Gabi, Prékopa Pisti szakaszparancsnokok, Ambrusz András, Bohus Pali, Huray Zoli, Izsay Karcsi, Jancsár Laci, Nagy András, Péter Zoli, Szőllőssy Pali. Miikedvelők. Tanitó néni: Tatos Cibi. Manci: Simonidesz Kató. Klári: Oberlánder Gyönigyji. Piri: Statkievicz Anikó. Böske: Epbinder Manyó. Egyszerre csak beállít egy értelmes szőke fiúcska osztályomba s átadja a kezében tartott körözvényt. Elképedve pillantok bele a szereplők hatalmas Iisztájába s sajnálgatni kezdem Annus nénit, hogy igen nehéz terhet vett gyenge vállaira. Majd kihirdetem az üzenetet: — A csodaszarvas regéjének szereplői délután fél háromkor próbára mennek s a női kézimunkateremben Annus néninél jelentkeznek. Az ólomkatonákat pedig Prékopa István tanitó ur várja ugyancsak fél három órakor. Azzal ráírom a körlevélre a nevemet a szokásos «láttam» megjegyzéssel s a szőke fiu ártatlan mosolygással tovább megy s viszi az üzenetet a többi tantermekbe is. IV. Az asszonyokat mondják kíváncsiaknak, de ugy látszik, hogy sokszor a férfiak is azok. Magam is elkövettem ezt a hibát, amikor néha-néha elmentem a próbákra érdeklődni. Lelkiismeretem megnyugtatására ilyenkor mindig azzal feleltem a bensőmben támadt önvádoló szózatra: — Hisz a próbákon való megjelenés és közreműködés minden 1929. junius 23. azon hangsúllyal fújják. »Nehéz az élet. Nincs kereskedelem. Olcsó a buza.» Ebbe a magyarságba szinte kontraszt a «friss vizet és csokoládét tessék» szlovák nyelvű kiabálása. A legtöbb utas Zsolnára utazott. Egy iparos külsejű nagykalapu férfi Trencsénben szállt a kocsiba. Kevés csomag az egyik kezében; a másikkal pedig egy értelmes arcú, barna, 6 évesnek látszó kis legénykét vezet. Tótul hangosan köszön. Én magyarul válaszolok. «Jó napot!» Erre a kis ember apjá hoz fordul és megkérdi: «Csójeto jó napot ?» «Mit jelen jó napot ?»> Nem értette a magyar köszönést. Az apja magyar és tud is magyarul. A kis fiu már egy szót sem tud. •••(Alkalmazkodnunk kell, ha itt élni akarunk. Nincs magyar iskoia Otthon is tótul kell beszélnünk, mert különben elvesztem kéményseprői kerületemet. Igy is nehezen jutottam hozzá, mert magyarnak tartanak. A mult héten a testvérem volt itt Jászfényszaruból. A gyermekemmel már nem tudott beszélni.» Nem adok igazat neki. Ha alkalmazkodik is, küldhette volna gyermekét testvéréhez a Jászságba, itt megtanult volna. Megtanult volna a magyar rónától, a magyar levegőtől. A csehek sietnek és jó helyen, a kicsiken kezdik. Mi pedig- hallgatunk. i* Találkozás Dr. Lefjler Bélával. Trencsénben átmegyek az étkezőkocsiba. A folyosón szembetalálkozom régi tanárommal, dr. Leffler Bélával, a stockholmi magyar követség sajtófőnökével, a magyar— svéd l^rátság megteremtőjével. Most is propagandauton volt Magyarországon több svéd újságíróval és egy pár nappal előbb Nyíregyházán is töltött egy kevés időt. Nagyon megörültem osztályunk kedvenc tanárának. A fenntartásnélküli öröm talán onnan eredt, hogy most nem kellett neki elskandálnom Erdőssy Szilveszter János legrégibb magyar hexameterjét, melyet sajnos a mai napig sem tudtam szellemi tulajdonommá tenni. S valószínű, hogy sohase is fogom tanítónak eminens kötelessége. Még a próbák kezdetén történt, hogy kíváncsiságból megleptem egy szép napon népiskolánknak az ifjúsági Vöröskereszt égisze alatt tömörült lelkes kis csoportját. Épen táncolnak a gyerekek. Akár a leányokat, akár a fiukat nézem, gyönyörűséggel telik meg a lelkem, mert növendékeink ugy táncolják a körmagyar egyes figuráit, meg a palotást, mitha csak ez volna a kenyerük. Egyszer a fiuk, máskor a leányok táncolnak s utoljára valamennyien együtt lejtik a táncot már amint a színpad legördült függönye előtt állva a mesemondó elregéli a közönségnek a két deli királyfi és a száz vitéz daliának érdekes történetét. Táncukat még a muzsikaszónál is édesebb zene kiséri. Négy tanitóné, illetve tanítónő csicsergi a dalt olyan lelkesen, hogy szinte beleszuggerálják a növendékekbe a tökéletesség után való törekvés vágyát. .Pedig hát mindegyik dalosnak meg van a maga ezerféle baja, de az iskola küszöbén leteszik a gondokat a szent és nemes cél érdekében. Az ujjunk sem egyforma. Ugyanezt mondhatjuk az emberi képességekre is. Egyik fiu még nagyon ügyetlenül viselkedik a táncban. De Annus néni nagy türelemmel magyarázza neki, hogyan kell mozogni. Nem fogadja meg tanácsomat, hogy e helyett mást kellene beso-