Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)

1929-06-16 / 135. szám

1929. junius 16. JhrtrfRYIDBK, 5 25 éves tanítói jubileum Huszonöt évet eltölteni egy élet­pályán, nem kis feladat, de egy negyedszázadon át tanítani: való­ban érdemes teljesítmény, amely­nél meg kell állapodnunk egy kis időre a rohanó idők forgatagá­ban, hogy lélekzetet vegyünk s hogy feljegyezzük a nevét an­nak, aki 25 esztendőn keresztül hirdette a tudás és lelkiismeret magvát az ifjú elmékbe. Neumann Albert, a nyíregyházi izr. elemi iskola érdemes tanítója, 25 év óta van ezen a pályán s eb­ből az időből 20 évet Nyíregyhá­zán töltött. A Dunántúlról jött, ahonnan Bernstein Béla dr. nyír­egyházi főrabbi meghívására ad­ta be pályázatát a helybeli isko­lához. Már abban az időben a tanitói körökben feltűnést keltett pedagógiai képességével, szeretet­reméltó egyéniségével, amelyekőt a legnehezebb tanitói feladatok sikeres elvégzésére predesztinál­ták. Nemzetiségi vidéken a ma­gyarosítás terén szerzett elisme­rést a felső hatóságoktól. De ,mint cikkíró is, jelentős ' munkásságot fejtett ki. A tanügyi lapokban gyakran jelentek meg ér­tékes cikkei. — Pedagógiai és szakirodalmi munkásságán kivül bámulatos agilitással különböző egyesületekben is részt vesz. — Az Általános Tanitó Egyesületnek ezidő szerint jegyzője, választmá­nyi tagja az Otthonnak, az Orszá­gos Izr. Tanítóegyesületnek és jegyzője az Alföldi fiók körnek. A Szabolcsi Tanítóban, a Tan­ügyi Értesítőben jelennek meg komoly, tárgyilagos cikkei, ame­lyek a fiatalabb tanitógeneráció­nak adnak a gyermeknevelés mun­kájában utmutatást. Társadalmi tevékenysége is fi­gyelemre méltó. Nagy pártolója és müvelője az énekkulturának és a közművelődésnek. A téli hó­napok alatt lelkes ambícióval ren­dezte a kulturdélutánokat és a jótékonysági mozgalmakban is te­vékeny részt vesz. Jegyzője a Zsidó Iparosok Betegsegélyző Egy letének és választmányi tagja a Poel Cedeknek, valamint tagja a fiatalkorú bűnösök felügyelő ha­tóságának. Neumann Albert a nevelés ne­héz és felelősséges munkáját a gyermek iránt való nagy szeretet­tel végzi és nemesen korrekt jel­lemén kivül talán ennek köszön­heti, hogy 20 évi helybeli műkö­dése alatt sohasem volt összeüt­közése sem a felettes hatóságok­kal ,sem a szülőkkel. Nem is lehetett, mert Neumann Albert a lelki harmónia embere, aki az elvetett sok szeretetért csak szeretetet érdemelhetett. — ANGOL RAKETTEKET ÉS TENN1SLABDAKAT MÉLYEN LESZÁLLÍTOTT ARBAN VÁ­SÁROLHAT SCHWARTZ LIPÓT JÁTÉK ÉS DIVATÁRUHÁZA BAN NAGYTAKARÉKÉPÜLET. (*) Poloskát, svábot, molyt ki­irtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak ^z élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Kapható gyógyszertárakban és drogériák­ban. Napi hírek KISNAPTAR Junius 16. Vasárnap. Róm. kath. Reg. Ferenc. Gör. kath. Tikon. Prot. Jusztin. Izr. Sivan 8. Városi Színház : zárva. Diadal-Kabaré: (Fél 9 órakor.) Diadal-Mozgó: Ezer örömök vá­rosa (3, 5, 7 és 9 órakor.) Apolló-Mozgó: Szárazföldi Robin­zo n (3> 5, 7 és 9 órakor.) Czája cirkusz (4 és fél 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. , Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum : Iskoláknak nyitva 9— I 3 óráig. Szombat estétől vasárnap reggelig az Osgyáni és Törck gyógyszer­tárak, vasárnap déltől hétfő reg­gelig a dr. Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. VÁSÁROK JEGYZÉKE. Junius 16-án: Állat- és kirakodó­vásár : Fülöpszállás, Kóka, Tür­kévé. Kirakodóvásár : Békés. Junius 17-én: .Állat- és kirakodó­vásár : Jászapáti, Kadarkút, (ser­tésvásár nincs), Kisvárda, Len­gyeltóti, Nagybaracska, Nemes­vid (sertésvásár nincs), Tolna­némedi, Zalaegerszeg. Marha- és sertésvásár : Békéscsaba. Kire* kodóvásár : Őzd, Tatabánya. Junius 18-án: Állat- és kirakodóvá­sár: Apostag, Hetes (sertésvásár nincs), Mihályi, Szabadhidvég, (sertésvásár nincs). Lóvásár : Békéscsaba. Kirakodóvásár : Bor sodnádasd. Rádió-müsor. Budapest. Vasárnap. 8.50: Vitézzé avatás a margitszi­geti MAC pályán. — 1 1.30: Idő­jelzés, időjárás. Utána: Szimf. zenekari hangverseny. — 3.30 : Niedermann Zoltán dr.: A szal­más gabona biztosítása. — 4 : Rádió Szabad Egyetem. Utána : Időjelzés, időjárásjelentés. — 5.25: Az Országos Kamaraszín­ház előadása a Stúdióból. Az ez­redes. Szinmü 3 felvonásban. — 7.30: Részleges sporteredmények 7.40 : A m. kir. 1. honvédgya­logezred zenekarának hangverse­nye az Angolparkból. — 9.1 o: Időjelzés, sport- és lóverseny­eredmények. — 9.25: Szonáta­est. — 10.30: Horváth Gyula és cigányzenekarának hangverse­nye az Ostende kávéházból. Junius 17. Hétfő. Róm. kath. Rai­ner. Gör. kath. Manuel. Prot. r Laura. Izr. Sivan 9. Városi Színház: zárva. Diadal-Kabaré: (Fél 9 órakor.) Apolló-Mozgó: Assisi Szent Fe­renc (5, 7 és 9 órakor.), Diadal-Mozgó: A szemtelenség vi­lágbajnoka (5, 7 és 9 órakor.) Czája cirkusz (fél 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel ó órától.) Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum : Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr. Szopkó és és Haissinger gyógyszertárak tar­tanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. — Hétfő. Ha a szúnyog csápja belénk talál, íen^eget a fertüzés és A szúnyop egészségtelen vidékek szülötte és veszélyes !áza< terjesztője, — ellepi az ember­laKta helyeket. Ha néhány pillanatig FLlT-e'. per­metezünK, ez eiegendö ahhoz, hogy a beíepség­hordozó .egueket es szúnyogodat elpusztítsuk. FLIT beha:oi minden hasadékba, ahol sváb­boparaK, poioskák es hangyak elbúinak es sza­po'odnak. Kiírtja petéiket. Megöli a rovarokat, ae emberre artalmatlan. Nem hagy !olíot. FLiT nem tevasziendö össze a kozönseces ro­varíriÓKka : tökéletes rovarpusztitó ereje minden várakozásunkat Kielégíti. Permetezzünk Magyarországi központ­PANACEA RT. BUDAPEST, VI, FIGYELÖ-U. 16. TELEFON: 909-48" 9.15: A házitrió hangversenye. 9.30: Hirek. — 9-45: A hang­verseny folytatása. — 12: Ha­rangszó, időjárás. — 12.05: Hangverseny. — 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. — 1: Időjelzés, időjárás, vízál­lásjelentés. — 2.30: Hirek, élel­miszerárak. — 4: Ajtay Endre novellái. — 4.45: Időjelzés, idő­járás, vízállás, hirek. — 5.10 : Tábori Kornél : »A magyar érté­kek külföldön. — 5.40 : Magyari Imre és cigányzenekarának hang­versenye. — 7: Német nyelvok­tatás. — 7.25 : Siklós Ferenc : A hangzó és beszélő film. —. 7.55: A Zágrábból közvetítésre kerülő Zrínyi Miklós cimü opera ismertetése. — 8: A zágrábi adó­állomás műsorának közv. Nikola Subic Zrinjski (Zrínyi Miklós) 3 felvonásos opera előadása a zágrábi Operaházból. — 10.10: Időjelzés, időjárás, hirek. — Utána: Bachmann jazz-band a Duna-palota nagyszállóból. — A Szabolcsvármegyei Turá­ni Kör tegnap délután tartott vá­lasztmányi ülése elhatározta, hogy a Magyar Revíziós Liga hazafias törekvéseit havi 30 pengővel tá­mogatja a nyíregyházi Hősök te­metőjében pedig elvállalja egy nyíregyházi és egy vármegyei hősi halott sírjának állandó gon­dozását. HALÁLOZÁS Siskovits Kálmán magántiszt­viselő 56 éves korában tegnap dél­után 5 órakor rövid betegeskedés után meghalt. Az elhunytat sokan ismerték és szerették fáradhatat­lan munkásságáért, becsületes pu­ritánságáért, előzékeny, kedves modoráért. Nyíregyházán szüle­tett, majd a kereskedelmi iskola elvégzése után Debrecenben 15 évig mint főkönyvelő működött, majd Balkányban a közigazgatás­nál, Nyíregyházán a kir. járásbí­róságnál és a kir. pénzügyigazga­tóságnál dolgozott. Mindenütt megbecsülték végtelen szorgal­mas, lelkiismeretes munkásságát. Öt évvel ezelőtt a debreceni Böde­cég meghívására ismét Debrecen­be ment és ott tevékenykedett, főnökei legnagyobb megelégedé­sére haláláig. A nyíregyházi »Sze­resszük« Asztaltársaság régi, érde­mes tagját vesztette el benne. Va­sárnap délután fél 5 órakor teme­metik az Erzsébet-kórház halottas házából. özv. Gliick Márkné f. hó 12-én hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 13-án volt. Az elhunytban dr. Springer Géza nővérét gyászolja. ' 1 ^ I I Hatal mas cirkusza és exótikus állatsereglete/Nyíregyházán I .72 2 I »irif 1 I07 m* vasárnap, ianius 16-án két előadást tart, V/^UI Gi I I r\UO£i • dólután 4 érakor ó« este fól 9 órakor, mind J a két előadáson a teljes esti műsorral. Délután mérsékelt helyárak. Az állatsereglet naponta délelőtt 9 órától megtekinthető, ugy az óriási elefánt, hatalmas jegesmedvék, egy pupu, két pupu teve, dromedár, többféle majomcsalád, óriási pithon kigyó példányok, különböző faj- és vadlovak és más sokféle különböző állatfajok. 3739-1

Next

/
Thumbnails
Contents