Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)

1929-04-24 / 93. szám

1929. április 21. zünk a tó egyik legérdekesebb jégtüneményéről, a rianásról is. — Ezt a jelenséget a legtöbb ember csak a Jókai-regényekből ismeri s mivel a nagy mesemondó leírásai­ban a rianást összetévesztette egy másik balatoni jégtüneménnyel, a »dörrenés<-scl, a nagyközönség­igen tekintélyes része is e két fo­galmat illetőleg tévedésben van. Lássuk tehát, mi is tulajdonké­pen a rianás. A jég is, mint min den egyéb test, ha lehűl összehúzó dik. Erős hidegben tehát összehú­zódik a Balaton jege is. De mivel a jég széle a partokhoz van fagyva, nem szorulhat kisebb térfogatra s ennélfogva az igy beállott nagy fe­szültség következtében hatalmas dörrenéssel megreped. A repedés nagyon vékony s épen ezért a »dörrenés« nem is veszedelmes. Sőt mivel épen a legnagyobb hidegek­ben fordul elő, mintegy figyelmez­tetője a halászoknak, hogy a jég elég vastag, tehát bátran lehet rajta halászni. Ha a nagy hideg után az idő ismét fölmelegszik, a jég megint kitágul és a repedések mentén ösz­szetöredezik. Ha az összehúzódás és kitágulás többször ismétlődik, a 1 repedések mentén az összetörede­zett szélű jégtáblák között egész széles hosszanti lékek keletkeznek, amelyek már a Balaton jegén járó emberekre és állatokra veszélyesek ] lehetnek. Különösen veszélyesek | pedig akkor, ha igen vékony jég­réteggel befagynak és a hó is be- | havazza őket. Ezeket a rálépő em­beriket vagy állatokat föltétlenül elnyelő veszedelmes lékeket nevezi a balatoni nép rianásoknak. A lo az ilyen helyeket a jég finom in ­gásáról már ioo lépés távolságból megérzi' és »megrian«, nem megy invább. Innen a jelenség neve. A Balaton keletkezése. De nemcsak a rianás fogalmá­val nincs tisztában a laikus pub­likum, hanem igen tekintélyes ré­szük tévedésben van a Balaton ere­detét, méreteit és egyéb tulajdon hágait illetőleg is. Lehet-e azonban ezen csodálkozni, amikor még ma is vannak használatban olyan föld­rajz könyvek, amelyek a Balatont mint igen tekintélyes mélységű ten­germaradványt tárgyalják. Pedig a Balatonnak valóban nincs semmi köze a tengerhez. Hogy a vize kissé sós és lúgos, annak az az oka, hogy a Zala folyó harmincszor annyi vizet hord bele, mint amennyit a Sió levezet. Igy a felesleges viz a különben nagy felületű tóból, elpárolgás utján tá­vozik el. Mivel pedig a vízpára szi­lárd alkotórészeket nem visz magá­val, a feloldott ásványi anyagok mint' ber.ne maradnak a tóban. A Balaton medre dpikus száraz­földi meder ce, amely a Bakony Vértes vonulat irányába eső hatal­mas árkos-vetődésben keletkezett a Velencei-tóval és a többi utána sor­ban következő apróbb mélyedéssel együtt. Ezeket a medencéket, ame­lyeknek a kimélyitésében nagy sze repet játszottak a sivatag-kor erős szelei is, a jégkorszak után elol­vadt glecserek hóolvadéka töltötte meg vizzel. A Balaton medre egyébként meglehetősen sekély. A 77 km. hosszú és néhol a 12 km. szélességet is elérő hatalmas kiter­jedésű tónak az átlagos mélysége csak 3 méter. legnagyobb a mély­sége a legkeskenyebb részében, Tihany mellett, de a mélységmérő itt sem sülyed il és fél méternél mélyebbre. A Balaton pusztulása. A Balaton is, mint valamennyi szárazföldi tó, állandóan pusztul. A beömlő vizektől belehordott tör­melék és a levegőből b -lehulló por évrő}-évre tölti a medrét. A fene­JNfYÍRYIDÉK. 13 kén jelenleg 20 méter vastag lera­kódás van, amely évente átlag 3 milliméterrel vastagszik. Akármi­lyen parányinak is látszik ez a vas­tagodás, mégis egyszer el fog jön­ni az az idő, amikor a Balaton medrét teljesen betemeti a horda­lék. Néhány ezer év s a ma még örökéletünek látszó csillogó vizű tó végleg el fog tűnni a föld felszí­néről. Dioikus. (Vége.) Nagy az érdeklődés az állami tanítóképző szombati táncmulatsága iránt (A »Nyirvidék« tudósítójától.) J Óriási érdeklődés előzi meg a nyíregyházi m. kir. állami tanitó­képző-intézet ifjúságának április 27-én este 8 órai kezdettel a Ko­rona dísztermében rendezendő hangversennyel egybekötött tánc­mulatságát. Amióta szétröppen­tek a világos nyomású, ízléses meg hívók, egyébről sem beszélnek Nyíregyházán és Szabolcs megye közeli és távoli falvaiban, mint a közelgő prepabálról, amely min­den évben a város legfényesebben sikerült estjei közé szokott tar­tozni. Az est nagy sikerét előre garantálja már magának a hang­versenynek a műsora is, amelynek minden egyes száma egyenként is külön zenei élményt jelent. De garantálja a hatalmas rendezői gárda is, amely Lukács Béla igaz­gatóval és három tanárelnökkel az élén a legmesszebbmenő intézke­déseket megtette, hogy a hang­versenyt követő táncmulatság is minden tekintetben méltó legyen a tanítóképzősök báljának régi dicső hírnevéhez. A zenét Mantu Aladár kiváló zenekara íogja szolgáltatni fel­váltva cigányzenével és jazz muzsi­kával. A táncosok részére külön olcsó táncosjegyet bocsát ki a rendezőség, amely a hangverseny­re is érvényes. Jegyek, páholyok kivételével, amelyek már elfogytak, még kor­látolt szamban kaphatók a meghí­vó felmutatása mellett, a Ferenczi­féle könyvkereskedésben és ac in­tézet tanári szobájában dr. Tóth Antal tanárnál. á nyíregyházi polgári iskolák tanulói részt­vehetnek az Ifjúsági Vörös Kereszt Egylet zászlóavató ünnepségén resztnek s mivel Budapest megte­kintéséről is gondoskodás történik, a Miniszter ur megengedte, hogy a felmerülő költségek az érvény­§ ben levő szabályok szerint a tanul­mányi kirándulási alap terhére el­számoltassanak. Ha az alapban fedezet nincs, a kirándulás csak saját költségén rendezhető * A miniszter ur részé­ről semminémü megtérítésre szá­mítani nem lehet, mert fedezettel nem rendelkezik. Amennyiben az iskola a zászló­avatáson részt vesz e szándékát haladéktalanul jelentse- a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnökségé­nek (Budapest, VIII. Baross-u. 15. sz.) Poloskairtást a legolcsóbban vállal felelőséggel Kiss Zoltán, szab. féregirtó Gim GrOn Szarvas­utca 48. 2364 2 Benkő .András kir. tanfelügyelő az állami és községi polgári isko­láknak az Ifjúsági Vörös Kereszt Egylet május hó Q-iki ünnepélyé­vet kapcsolatban a következő kör­iratot küldte: A VKM. miniszter ur a folyó évi április 3-án kelt 560-02—47 1929. sz. körrendeletével az állami és községi polgári fiu és leányiskolák részére, abból a célból, hogy az ifjúság a Vörös Kereszt Egylet folyó évi május hó 9-iki zászlóava­tó ünnepélyén résztvehessen, fo­lyó évi május hó 8-ára szünetet engedélyezett, arra az esetre, ha az iskola a jelzett napon tartandó zászlóavatási ünnepen való részt­vehetés céljából Budapestre tanul­mányi kirándulást rendezne. Az Ifjúsági Vörös Kereszt ez alkalommal szakszerű vezetés mel­lett a tanulóknak bemutatja Bu­dapest nevezetességeit s jutányos árban gondoskodik a tanulók el­tartásáról és elszállásolásáról. E kiránduláson az iskolának azon növendékei is résztvehetnek, akik nem tagjai az Ifj. Vörös Ke­o Alapítva: 1914. érben. Alapítva: 1914. évben, p o Női- és férfi ruhái a legszebb, legtökéletesebb, ha p vegyileg tisztít va • és bármely divat szinre festve plissé és gouvlérozva 2086-10 PAPP LÁSZLÓ textil vegyipari szaküzemében készülnek Nyíregyházán, Vay Ádám-utca 63. — Telefon: 5 10. Felvételi üzletek: Széchenyi-át 2. (Teleion: 5-09.), Kiss-tér 2., Véső Utca 3. — Gyászrahák 24 óra alatt készülnek. x iüuuL HJL H-innana •manonnDDaaac • g • n B • •I • a • • • ILI tabletták a meghűlés első jeleinél és reumatikus fájdalmaknál. Minden gyógyszertárban kaphatók. Rövid hirek. — A dunamenti Enz községben Zimmerman Walter fényképész be­hatolt elvált feleségének lakásába és feleségére, anyósára és sógornő­jére revolverrel lövöldözni kezdett. Anyósát megölte, elvált feleségét életveszélyesen megsebesítette, egy szomszédot pedig, aki az asszony oic segítségére sietett, szintén megse­besítette, azután önmagára lőtt. A lövöldöző fényképészt beszállítot­ták a rabkórházba. — Ender tegnapi kancellári je­lölése elmaradt, mert beteg a fe­lesége. Egyes körök szerint csak »diplomáciai betegségrők van szó, hogy Ender haladékot kapjon. — Arkansas állam fölött ismét katasztrófális vihar vonult végig. Husz házat rombadöntött, három embert megölt és húszat megsebe­sített a vihar. Tegnap reggel Budapesten a kun-utca 12 számú ház második emeletéről levetette magát Kertész Mária színésznő. Valószínű, hogy a színésznőt, aki az orvosok szerint rövidesen meggyógyul, súlyos idegbaja miatt akart meghalni. Tegnap reggel a Margit-kör­uti építkezésnél második emeleti magasságból az állványról lezuhant Csajek István 20 éves munkás, akit agyrázkódással és belső vér­zéssel szállítottak a mentők az Uj Szent János kórházba. — A legújabb népszámlálás sze­rint 222.000 lakosa van Belgrád­nak. Ebben a számban a Belgrád­ban tartózkodó katonai csapatok nincsenek benne. — Két vas-súlyzó húzta le a Du­na fenekére Cholnoky László ma gyar irót. A nyomorúság és a bor kergette a halálba. — A reformátusok egyházi par­lamentje, az Országos Zsinat má­sodik ülésszaka tegnap reggel kez­dődött, az egyetemes konvent Abo­nyi utcai székházában. — Nagy felháborodást váltottak ki a belgrádi kormánykörökben azok a tüntetések, amelyek Szófiá­ban Pavelics horvát emigráns po­litikus látogatása alkalmával tör­téntek A szerb kormány erőshan­gu jegyzékben szándékozik tilta­kozni a szófiai kormánynál a tün­tetésekkel szemben. ___— Vasárnap este Kerepes és Cinkota között a gödöllői ország­úton a lengyel követség Bp. 21 ­844 rendszámú Packard kocsija az árokba zuhant. Saárossy Capeller miniszteri titkár meghalt, Lazarskv Ottmár lengyel követségi tanácsos súlyosan, Somssich Mária grófnő, Latzkó Antalné és Török Alajos seffőr könnyebben megsebesültek. — Meixner Mátyás 76 éves ház­felügyelő tegnap délután Pesterzsé­beten a helyiérdekű villamos alá került. A kerekek az öreg em­ber négy ujját levágták, de egyéb súlyos sérüléseket is szenvedett ugy hogy állapota válságos. A szerb király törvényt bo­csátott ki, amely ratifikálja az egyes államokkal kötött szerződése­ket, köztük a Magyarországgal kö­tött szerződéseket is. — Nagykanizsán egy jónevü ke­reskedő 21 éves feltűnő szépségű leánya, Somogyi Erzsi tegnap este melbelőtte magát. Tettének oka is­meretien, állapota válságos.

Next

/
Thumbnails
Contents