Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)
1929-04-23 / 92. szám
10 JSÍYÍRYIDÉK. 1929. április 23. A hadirokkantak, özvegyei és árvák nyíregyházi csoportjának közgyűlése (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Vasárnap délelőtt az ipartestület nagytermében nagyszámú hadirokkant és özvegy részvételével tartotta meg a Hadröa nyíregyházi csoportja rendes évi közgyűlését. A közgyűlés elsősorban egyhangúlag kimondotta, hogy a népjóléti minisztérium fennhatósága alatt szervezett Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetségének kötelékébe lép be és az egyesület az eddigi Hadröa nevet Honsz-ra változtat ja át. Az uj szövetség kormánybiztosa Dr. Páskándy János miniszteri tanácsos, aki olyan alapszabályokat dolgozott ki, amelyben minden csoport függetlenül cselekszik, az eddiginél több mozgási szabadsággal. A közgyűlést Ferenczy István 3 ügyvezető igazgató nyitotta meg a Hiszekegy nemzeti imával, majd koncepciós, mindenre kiterjeszkedő beszéd keretében az egyesület io esztendős munkáját ismertette. Beszélt a kommün pusztító terror járói, amely hazug Ígéretekkel hiába csábította vörös zászlója alá a hadirokkantakat, a román megszállás sivár, megalázó idejéről, amikor a hadirokkantakkal senki sem törődött. Szomorú múltra tekintünk vissza —- fejezte be. nagyhatású beszédét, - de reménykedve nézünk a jövő elé. Azután indítványozza, hogy a A közgyűlés fejezze ki háláját és szeretetét Bernáth Zoltán dr. ügyvédnek az egyesület elnökének, aki betegsége miatt nem jelenhetett .. meg a közgyűlésen. Az indítványt APRÓ HIRDETÉSEK Hirdetési díj: 10 szóig 80 fillér, n.uodea további szó ftillér. Hirdst.-sek utáni érdeklődésre csak váiaszbéiyeg beköklése meHett válaszolunk. „Cim u kiadóhivatalban" jelzésű hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondásii esetén adhatunk felvilágosítást. Ugy az cpró, mint a nagy hirdetések dtya e feladáskor fizetendő Vidékről levélbélyejjben » beküldhető a hirdetés dija A lap megjelenési napján kézlendő inroc'tseket d e. 10 óráig 'térjük feladni. Tisztességes, jólfőző, jó erkölcsű szakácsnő szobalaány mellé má.ns elsejére állást keres. Erdősor 2. 2428 Egy szoaba, konyha május 1-ére kiadó Akáct'autca 8. sz. 2419 Harzi kanári madarak eladok Sarkantju-u. 37. sz •2431 Faraktárba hetesnek, kocsisnak, házmesternek ajánlkozom, vagy bármilyen állást vállalok. Kéi-nUa 55. 2132 Egy nagy padlós szóra május 1-ére kiadó Roka zog 8. sz. 2433 Két utcai szoba, előszoba, konyha, speiz és pince májas 1-ére kiadó. É:te kezni Orosi sorompónál. 2434 Május 1-ére egy háromszobás utcai lakás mellékhelyiségekkel más vállalat miatt jutányosán átadó. Cim az Ujságboltban. 5857 Forgalmas füszerüzlit lakással más vállalat miatt azonnal átadó. Friedmanntelep 16. 5858 Tompa Mibály-utca 4. sz. alatt egy szoba konyhával kiadó. 2435 Biztos megélhetést nyújtó jó forgalmú hentesüzlet eladó. Cim a kiadóban. Golnmbia gramofon alig használt lemezekkel igen jutányosán eladó. Megtekinthető Szántó könyvkereskedésében. 1888—6 Egy szoba, konyha, fás kamra kiadó. — Ugyanott aszlalosgya'.upad szerszámmi! együtt eladó. Vasártérsor 2. 160 drb száraz vályog olc90n eladó. Ér-utca 3!. El' dó forgalmas helyen bárom szobás és két szo> ás szuterénnel épült sarokház. Cim a kiadóban. 2328 ? Zab veti mag eiadó ár Pestiparitás tizpercent felár helyben átvevő Jármy gaz dasag Döge, Szabolcsmegye. 23:'9 í AGFA, KODAK elSnyős részletfizetésre. Filmek, lemezek, másolópapírok, vegyszerek kaphatók a Központi Drogériában Nyiregyháza, Zrinyl Iloti-u, 7. Telefon 23T. Vidéki megrendelések aznap továbbittatnak. 1951—30 Eladó kis pénzszekrény, egy használt ürleti portálé vasredőnnjel. Széchenyi.tér 5437—4; 8. sz. alatt. Két szoba, konyha, üveggacg Keskeny-a. 13. szám alatt kiadó. 5856 Bejárt, nőt keresek' a dél előtti érákra. Zagoni, Kiss Erno-utca 10. I. emelet. 2438 Munkaszerető mindenes bejaroleányt keresek májii3 1-ére. Beucs László-tér 7. emeleten. 5855 2384-5 Egy kétlámpás rádiókészülék teljes felszereléssel igen olcsón eladj. Cim a ki t dóban. Í35-3 Mijtjs elsejére perfect szobaleányt keresek. Dr. Murányi, Deák Ferete-utea 7. szám. 2337-1 Egy utcai ba'oro?otl szoba kiadó. Kiss Ernő 37. szám alatt. 2347-1 Családos árusítót keresünk egyik rrságpavillonunkban. Cim az Ujságboltran. Torontáli szobaszőnyeg ritka szép mintiban olcsón eladó. Cim a kiadóban. 24:9-2 Bérszántást vállalok kettő Fordson traktorral Koska György, Nyiregyháza Kisteleki utca 8. ss. 2352-1 Ószőllő ulca 166. számu ház azonnal kiadó. 2412-1 Egy srcbás lakás május 1-éiől kiadű. Toldy-utca 54. 2Ü5-I Pac-irta e.ca 16. sz. alatt három szobás lakás azonnal kiadó. 2422 1 Állami tisztvise ő ízletes házikosztot keres. Cimektt ezen lap ki&dchivata ába két ek. í?53 1 Dr. Lakatos Imre tulaj- 1 donát képező Egyház-utca | 1. számn ház eladó. Értektzai lehet Lakatos Viktor íüszer és csemege kereske dőiiél Széchenyi át 25. sz. Telefon 5 4. 2357-2 Megbízható uri ember i észéi e tutorozott szoba , kiadó. Jósa András-utca 8. 2358 1 Tisztességes mindenes főzőnőt és szobaleányt keresek május l-re. Szabolcsu. 6. 2397-1 Nefelejts utca 9. szám szoba, konyhás lakás azonnal kiadó. Izsák Bertalan. 5844-1 Egy szobás lakás é« Műhelynek, raktárnak alkalmas helyiség kiadó. Deák Ferenc n. 46. 23Í8—? Rózsa-B. £8. sz. két szoba konyha kiadó majos l-re. Cim az UjségboltbaD. 5846-1 Mitdenesi, május 1 ére keresek azonnalra. Cim a szerkesztőségben. Két szobi- mellékhelyiségekből álló lakást keresek májas 1-ére. Cim: Buxa-iér 5. szám. Giüchctné. Egy bútorozott *aoba kiadó. Cim: Sólyois-utea 9. Irodai gyakorlattal leodelkező, szorgalma* jt megjelenéi® kisasszonyt azonnali belépéssal alkalmazunk.,írásbeli ajanlatokat ,,Nagyk«res kedés" jeligére e lap kiadóhivatalába kérünk. 2 (H—3 Jó meneteiü hentesüzlet családiokok miatt i>?onnal átadó. Bővebbet Bajtos* utca 24. lelkes éljenzés közben egyhangúlag j elfogadják. i A mult évi beszámolóból meg- jj tudjuk, hogy a földbirtokreformban a rokkantak is részesültek és mindenki megkapta a kiutalt földrészt és házhelyet. Gyorssegélyt hat izben nyújtott az egyesület orvosa Dr. Valent Mihály, a beteg hadirokkantaknak. Karácsonykor kisebb adományokat osztottak Nyíregyháza város minden esztendőben IOOC pengőt utal ki az egyesület céljaira, azonkívül 30 szekér gallyfát a legszegényebb tagoknak. A vármegye 600 pengőt adott a mult évben. A cukorkaárusokat ért sérelem g ügyében a vezetőség interveniált Rakovszky Iván dr. országgyűlési képviselőnél, aki megígérte, hogy a sérelmet orvosolni fogja,, valamint az egyesületnek állami segélyt fog kieszközölni. Indítványozza, hogy Mikecz István alispánnak, dr. Bencs Kálmán polgármesternek, a Takarékpénztár igazgatóságának és a Fűszer- és Gyarmatáru Rt. vezetőségének támogatásukért ez a közgyü lés mondjon köszönetet. A régi tisztikar egyhangú megválasztása és az 1929 évi előirányzott költségvetés elfogadása után a közgyűlés véget ért. Meghívó. A Kereskedik és Gazdák Köre évi rendes közgj ülését ez egyesület helyiségében 1929 évi májas hó 5 én d. e. 10 órakor tartja. j| Tárgysoiozít : 1. Évi jelentés. 2. 1928. évi zárszámadás. 3. Számvizsgáló bizottság jelentése. 4. 1929. évi költségvetés. 5. Tisztikar, valasztmány és számvizsgáló bizottság választása. 6. Esetleges indítványok. A közgyűlésen caak az az indit vány tárgyalható, melyet a közgyűlés előtt legkésőbb négy nappal a titkárhoz írásban benyújtottak. A közgyűlésen szavazati joggal csak azok a tagok bírnak, kik az 1928. évi tagsági dijaikat kif zctték. Nyiiegyházan, 1929 április 14. Dr. Füredi Sándor Rosenthtí Gyula titkár. alelnök. 2436 ... Tiz évvel ezelőtt 28 gebei embert végeztek ki a románok Április 23 án lesz 10 éve annak, hogy Tarnai Gyula gebei nagybirtokos 28 gazdasági cselédjét, akik az oláhok és székelyek között kifejlődött heves harcok idején a tanyán a gyümölcsfákat hernyózlák kémeknek tekintették az oláhok s valamennyiüket kivégezték. A román katonák ezután áldozataikat kifosztották s ruháikat lehúzták. A község lakossága hősi halottainak tekinti a brutálisan legyilkolt embereket s kegyeletes formában fog emléküknek áldozni a 10 éves évforduló alkalmával. Állítólag a német memorandum politikai követeléseket tartalmazott Berlinből jelentik: Schacht dr.-t a »Montagszeitung« munkatársa elutazása előtt meginterjúvolta. A német birodalmi bank elnöke a következőket mondta: Németország nem tud a felajánlottnál többet fizetni. Ha Németország fizetőképességét fokozni akarják, ugy termelő képességét is fokozni kell. Londonból jelentik: Német hivatalos körök megcáfolják azt a hirt, hogy a német memorandum politikai. követeléseket tartalmazott volna. Ezzel szemben az angol lapok idézeteket közölnek a memorandum, szövegéből. A szöveg egyik pontjában ez a kitétel szerepel: Németországot abba a helyzetbe kell hozni, hogy a tengerentúli gyarmataiból tudja nyersanyag készletét pótolni. Másutt: N émetország elvesztette me zőgazdasági területeinek legna gyobb részét. Lehetséges,, hogy a németek ezt tisztán gazdasági vonatkozásban értik, de mindenesetig a dolgok hátterében politikai cél zás rejlik. mérések i részére szükséges 502—922, „ népjóléti miniszteri rendelet az egészségügyi és tfestisági rendszabályokról már kapható a Jóba-nyomdaban, Nyiregyháaán, Széchenyi-út 9. 3Z. KÖNYVET PAPÍRT ÍRÓSZERT és DIVATLAPOT u UJSÁGBOLTBAN vteoljoü mmmmmMmmtMmaweamUSiaMmmmmmwtBimmMmm', Nyomatott Jóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházám.