Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)
1929-04-21 / 91. szám
1929. április 21. JNfYÍRYIDÉK. 13 Tihanyi riportok Kirándulás a községbe. — Látogatás I. Endre sírjánál és IV. Károly szobájában. — A tihanyi monostor „bű?ablak"-a in. (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A biologiai kutató intézet telepéről kényelmesen kanyargó autóut vezet fel a községbe. Mi, akik gyalogszerrel indulunk, a keskeny hegyi ösvényt választjuk, amely József főherceg kastélyának magas, üvegcserép-párkányzatu kőkerítése mögött meredeken vág neki a kopár domboldalnak. Alig öt percnyi ut az egész s máris fent vagyunk az élen, ahonnan teljes egészében élőnkbe tárul a hegy ellenkező lejtőjén elterülő Tihany község madártávlati képe. Tipikus hegyoldali település, amelynek a Karszt-vidékre emlékeztető szétszórt házai között alig lehel rendet teremteni. A tihanyi monostor A község legmagasabb pontján, a tó partjáról meredeken kiugró erdőővezte hegyfokon, a viz szintje fölött mintegy 100 méter magasságban épült a hires Szent Benedek-rendi apátság, amelynek messzire ellátszó ősi monostora é^ hatalmas kéttornyú tnmploma tájképileg egyik legcsodásabb látványa a Balaton vidékének. A tihanyi apátsági templom tulajdonképen két részből áll: a XI. századból való ősi kápolnából cs a föléje emelt nagy templomból, amely 1754-ben épült. A két templom összeépítését ugy old(*» ták meg, hogy az uj templom szentélyét ráhelyezték az egyénként épségében meghagyott régi templom boltozatára. Ezért van az, hogy a szokásos 2—3 lépcsőfok helyett ebben a templomban 13 lépcső vezet fel a hájóból a szankturiumba. A pompás díszítésű, tágas felső templomból külön 11 lépcsőből álló lejáró vezet az úgynevezett »altemplom«-ba, amelyet három pár széles átmérőjű oszlop három hosszanti hajóra tagol. — A délleié eső oldalhajóban van eltemetve I. Endre, akinek sírja már közel kilenc évszázad óta őrzi az egykori dicső magyar királynak szétporladt csontjait. A vörös kövekből kirakott sírbolt helyét embermagasságú fehér kőből való síremlék jelzi, amelynek kifelé néző lapjára hosszú fonatbari végződő domborművű kereszt van bevésve. Ez a síremlék a sírkövek legrégibb típusából való s épen azért mint muzeumi ritkaság is igen nagy értéket képvisel. Hasonlóképen jelentős muzeális értékük van a felső templom sekrestyéjének diszes faragású szekrényeiben örzött Mária Terézia korabeli pompás miseruháknak és egyéb kegyszereknek is. IV. Károly szobája Az egyemeletes monostor teljesen összeépült a templommal, sőt a magasan lévő szentélyből összekötő ajtó is vezet át az epület emeleti folyosójára. Az utcáról a templom ajtajával teljesen megegyező pompás faragású kapun jutunk be a monostor belsejébe. A hatalmas kockakövekkel kirakott zárt folyosón, amelynek ablakai a négyszögű épülettől körülzárt szük udvarra nyílnak. egyenruhás ember fogad. Az apátság huszárja. Amikor megmondjuk, hogy IV. Károly király szobáját óhajtjuk megtekinteni, udvariasan mutatja meg az emeletre vivő lépcsőt, ahol az apátságnak egy másik alkalmazottja veszi át a vezetést. Az emelet délkeleti „sarkában van a 10-es számú szoba, ahol IV. Károly király 1921. őszén, tihanyi fogsága idején Zita királynéval lakott. A nagyon szerény királyi lakosztály tulajdonképen 3 szobából állott: a 10-es számú szalonból és az ebbe nyiló 2 hálószobából. A szalon és a mellette levő hálószoba berendezesét a á királyi pár távozása után teljesen érintetlenül hagyták, csupán csak a harmadik szobát rendezték át azóta vendégszobának. A meglehetősen kis méretű 3 szalónnak két ablaka van, eg^ik keletre, a másik dél felé néz. A falon a Honfoglalás, Vaszary Kolos, József főherceg és I. Ferenc József képei láthatók. A berendezés mindössze a bal sarokban levő szalongarniturából, egy VAN KIFIZETVE DE V Gf Q * TART A Dorco cipő RA^TA A (jjoreq VED] EGY, ;| MERT KÜLÖNBEN UTÁNZAT* SHSsiiSiB közönséges faszekrényből és a . hálószoba ajtaja mellett elhelye- J zett térdeplőből áll. A jobb sarokban falbaépitett fekete márványtábla hirdeti a szoba jelentőségét. A nemzeti szinü szalagokkal diszitett koszorúkkal borított emléktáblán a következő aranybetűs felirás olvasható: »Itt töltötte a haza szent földjén utolsó napjait IV. Károly koronás királyunk hűséges hitvesével Zita királynéval 1921. okt. 26—31.« A hálószoba bútorzata szintén nagyon egyszeri Egy közönséges faagyból, szekrényből, mosdóból és Íróasztalból áll az egész berendezés. A falat itt IV. Károly, a királyi család és Ottó képei díszítik. Távozáskor a ^zalonasztalon elhelyezett vendégkönyvbe, a rengeteg sok látogató után, mi is bejegyezzük nevünket. A monostor »bűvablak«a Közvetlenül a 10-es szoba mellett, a folyosó keleti végén van a monostor legendás »bűvablak«-a, amelyből valóban elbűvölően csodás panoráma tárul a szemlélő elé. 1 Erről az ablakról azt tartja a | monda, hogy aki azon kinéz, annak a gondolata teljesül s ha fiu és lány együtt néznek ki rajta, egymásé lesznek. A vezető előttünk is feltárja a »bűvablak« szárnyait s amint kidőlve rajta elgyönyörködünk a zöld színekben játszó, csillogó jéggel borított Balatonnak tündéri mesébe illő szépségein, legforróbb vágyunk teljesülését remélve, Nagymagyarország feltámadására gondolunk. Dioikus. tttltM)i i (Folytatjuk.) A Nemzet Vértanúinak Országos Emlékmübizottsága Nyíregyháza városát is csatlakozásra hívja fei (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A Nemzet Vértanúinak Emlékmű Bizottsága nevében Pékár Gyula elnök megkereste Nyíregyháza város polgármesterét, hogy amikor Budapesten a nemzeti gondolat hatszáz mártírja emlékére" a parlament előtt monumentumot állíttat fel, csatlakozzék Nyíregyháza városa is a mozgalomhoz. A város egyik közgyűlésén emlékezzenek meg a mártírhalált halt hősökről és Nyíregyháza küldje be vértanujának nevét, hogy odavéssék a parlament előtt felállítandó emlékműre. akarnának járni, csak a lábuk vin- 1 né érzésekkel megterhelt testüket. — Lala.... lehelte a fiu a lány nevét. A lány nem felelt, Felgyúlt, bíboros arcát nem is merte a fiu felé fordítani. — Lala — folytatta a fiu , ha már nagyok volnánk, olyanok... akkor én... elvenném feleségül... igen... Ha én... A leány lelkéből kihullott az édes igézet. Korbácsoló bűntudat hivta vissza a csodavilágból. Eszébe jutott, hogy este van, az anyja biztosan felébredt már... s talán Lilike is... Istenem, talán az apja is hazajött... Megsietett, Érezte, hogy hűvös van borzongatta a szél. — Siessünk — mondta. — Ne siessen ugy, Laluska, Látja, én azt szeretném, ha mindig együtt lehetnénk, ha velem maradna... ha már olyan volnék... De megakadt a beszéd. Lala mintha most már nagyon szégyelte volna az elmúlt gyönyörű forróságot... mintha a csók összezilálta volna nyugalmát.... Visszacsendültek benne a régi szavak, mintha a távolból csúfolódva kiáltozná ...semmi olyan? ...semmi... ...illedelmesen? ^ ...illedelmesen... ...ő is láthatná? ....láthatná... A szavak felbuggyantak és erős ütéssel visszahullottak a lelkébe. Hazaértek. A lány sietve köszönt és lábujjhegyen ment az ajtó felé. A szive vad, íájó ütésekkel dobogott. Belépett. Csönd volt. Nagyon, óvatosan ült le a díványra. Az anyjához nem mert benézni. Mozgolódást hallott. — Lala... — Tessék! Itt vagyok, anyuskám! — S az előbb?... Akkor is szóltam. Talán te is elaludtál? — El... el... Alig birta kimondani a hazugságot. Szerencsére nem kérdezte tovább az anyja, mert Lilike is felébredt. Nyafogott. — Lala, mondd tovább! v A lány örömmel ült le a kis? lany mellé. Megkönnyebbült. Mint ha a mese jóvá tett volna valamit,.. hogy kijátszotta a beteg éberségét... Szinte maga is ugy érezte, mintha semmi sem lett volna igaz, ami közben történt. Mintha csak álmodta volna... Pedig most újra a szájára gyúlt a csók... Szédítő, édes iz csurrant az emlékéből... Lilike sürgette: — Ott hagytad el, hogy Liliomkisasszony az idegen felé nyújtotta két karcsú kezét... Igen Ks.. elment vele. Kibújtak a résen s velük ment a napsugár és a virágos ág is... Mert mit is csináltak volna a sötét kertben?.... És... elvitte az idegen Liliomkisasszonyt egy gyönyörű erdőbe.. A gyönyörű erdőben egy ibolyavirágból épitett kastély volt. Liliomkisasszonyt az idegen lefektette egy ibolya ágyba — mert ott minden ibolyából volt — és ráhajolt az idegen Liliomkisaszszony szájára s megcsókolta... A csók olyan volt, mint a nap... olyan forró és olyan volt, mint a méz... olyan... — Lala! Miket mesélsz te a gye reknek? Nem is igy van! — Igen-igen: Liliomkisasszony nak eszébe jutott a nagy kökért a kőszívű emberekkel... és hogy ő ott született, ott van apja-anyja... és elfogta a honvágy... És amikor az idegen nem nézett oda, kiszökött az ibolyaágyból és viszszament a kőkertbe..'. — Lala! Már - megint nem jól mondod! — Igen-igen... most jut eszembe: Az idegen is vele ment s megtudta, hogy Liliomkisasszony hajléka egy elvarázsolt kastély... s hogy Liliomkisasszony anyja nem is kőszívű, hanem beteg... — Lala! Mi lelt? Már újra roszszul mondod! Ejnye! — Megtudta, hogy ezelőtt nem volt kőszíve, de... — Gyere ide, Lilikém. Lala nem tudja a mesét, bolondságokat' beszél. Hol jár az eszed, te lány, te? A kislány leugrott az ágyról s átszaladt a másik szobába. Lala egyedül maradt, Lehunyta a szemét és mégis nézett... nézett befelé, a szivébe nyilaló édes ízű csók után, felgyúlt emlékezéssel. Azután csak a mese végét hallotta: ...és Liliomkisasszony ott állt fehér menyasszonyi ruhában, a kővirágok is mind visszaváltoztak s illatoztak körülöttük, ahogy felültek az aranyos hintóba...
