Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)

1929-04-17 / 87. szám

17 JSf^ÍRYIDElC 1929. április 14. A középosztály hazafisága A miniszterelnök a közigazga­tási novella tárgyalásánál mondott beszédében, válaszolva a szocialis­ták támadására, ragyogó és elis­merő szavakkal mutatott rá azok­ra a nagy szolgálatokra, amelyeket ez az osztály az ezeresztendős ma­gyar mult során a haza érdekében hozott. Ez a válasz egyben éles szembeállítása volt annak az ön­zetlenségnek és önfeláldozásnak, mely a nagy nemzeti szerencsétlen ségek napjaiban mindig megnyil­vánult s annak a rut osztályuralmi önzésnek, amelyet a szocialisták elárultak annál az egy alkalomnál, amikor először — és reméljük utol jára — nyúlhattak volna bele dön­tően a magyar életsors alakulá­sába. Igaza volt a miniszterelnöknek,­hogy a szocialisták az eltelt ezer esztendő alatt csak egyet mutat­tak meg, azt, hogy mikor a nem­zetre a szerencsétlenség napjai kö­vetkeztek 1918-ban, mikor vélet­len katasztrófák szinte pusztulás­ba döntötték az országot, a szo­cialisták még egyet rúgtak ezen a nemzeten. Vájjon, hogy egyeztethető ösz­sze ez a magatartás a szociálisták nak a nép szeretetéről mondott frázisával, hogy egyeztethető ösz­sze a legegyoldalubb osztályural­mi felfogás a magyar nép egyete­mének megbecsülésével. Nem le­hetne rövidebben és tömörebben összefoglalni az igazi népszeretet­ről vallott hitet, illetőleg annak lényegét, annál, ahogyan a mi­niszterelnök foglalta azt össze, mi­kor kijelentette, hogy az igazi nép­szeretet nem abban áll, hogy a nép alacsony indulatainak hízeleg­jünk s ezen a réven emelkedjünk, j hanem abból, hogy nehéz napok- j ban megosszuk a fekete kenyeret ' a néppel, de meg is mondjuk az ; igazat a nép szemében akkor is, j amikor annak talán nem kellemes, de a nemzet egységének javára szolgál. Már az zattitüdbeli különbség, amelyet a leghangsulyozottabban a nemzet egyetemének említésével húzott alá a miniszterelnök, vég­telenül felsőbbségesebbé teszi az ő álláspontját, a szociáldemokra­ták álláspontjával szemben, amely egy 9 milliós nép minden prob­lémáját, történelmi múltját, tradí­cióinak összességét e nemzet cse­kély töredékét képező munkásosz­tály szemszögéből akarja látni és értelmezni. Ha a szociáldemokra­ták a miniszterelnök szemére hány ják állítólagos elfogultságát bizo­nyos történelmi osztályokkal szem­ben, vájjon miféle elfogultságot kell a szociáldemekraták szemére vetnünk, akik a legszűkebb és leg­egyoldalubb álláspontra helyezked ve, tudatosan ferdítik el a magyar élet komplexumának minden je­lenségét a szociáldemokrata pro­paganda sikeresebbé tételére. Bár­mit is beszélnek, bárhogyan is tá­madják a miniszsterelnököt, a ma­gyar nép túlnyomó többsége át­lát a szitán, jól tudja, hogy igenis sokkai %ikább megfelel a nemzet egyetemes érdekeinek az az állás­pont, amelyet Bethlen István kép­visel, mint az, amelyet a Peidl Gvuláék igyekszenek elhitetni és uralkodóvá tenni. A magyar tör­ténelmi mult során bizonyitottái; be, hogy a nemzeti életnek int<% ráns és nélkülözhetetlen részeit képezik, ellenben a szocialisták en­nek éppen az ellenkezőjéről tettek tanúbizonyságot a közelmúltban. A város kiépíti a hajdudorogi ntaf, ha államsegélyt kap s ha a vármegye vállalja az nt karbantartását (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Klár Sándor simapusztai föld­birtokos és társai kérelemmel for­dultak a városhoz a hajdudorogi ut kiépitése miatt. Kévrvényükben az útvonal mentén elterülő Sima­puszta és vidéke gazdálkodóinak szomorú helyzetét irják le, aki 1' keservesen nélkülözik az ország­utat, amelynek öt kilométeres sza­kasza olyan szikes vidéken vezet keresztül, hogy esős időben telje­sen lehetetlenség a közlekedés rajta. 39 ezer kat. hold fekszik a Si­ma pusztán, de ez az óriási terület a közlekedés lehetetlensége folytán úgyszólván parlagon hever, vagy ősi, primitív kezelés alatt áll. A szakosztályok tegnap délutáni ülésén tárgyal)®k e kérvényt, amely nek folyamáií Bencs Kálmán dr. polgármester Vidokolta meg a vá­rosi tanács javaslatát. Meg kell ragadni az alkalmat — úgymond —, hogy ezen az állapoton segít­sünk. Eddig az adózó gazdák fii ­léreh a város belső fejlesztésére fordítottuk, most itt az ideje, hogy a város külső területére is szán­junk valamit. Nekünk kötelessé­günk nemcsak a város, de az or­szággal szemben, hogy a termőföld intenziv, modern kihasználását elő­segítsük. Ha a hajdudorogi ut kiépülne Hajdudorog, Hajdúnánás vidéke szükségszerűen Nyíregyhá­za felé orientálódna, amely a vá­ros forgalmának növekedésére, gaz­dasági és ipari fellendülésére ve­zetne. Indítványozza, hogy a képviselő­testület utasítsa a városi tanácsot az ut építésére vonatkozó tervek elkészítésére, az államsegély ügvé­ben való tárgyalások meginditásá ra. A város az érdekelt birtokosság bevonásával a többi költséget vál­lalja s csak azt kívánja, hogy a vármegye az ut karbantartását ve­gye át. Meg van győződve arról, hogy a kereskedelmi miniszter e célra 60 70 ezer pengő államsegélyt is nyújtana a városnak s ha a vár­megye az ut karbantartását vál­lalná, az ut éptáséhez rövidesen hozzá lehetne fogml^ Többek felszól.-ffasa után a szak­osztályok a városi tanács javas­latát elfogadták. Két nyíregyházi hminr mentette meg Barzó János gardát a rablótámadástól (A »Nyirvidék« tudósítójától.) S Szombaton délelőtt letartóztatta a nyíregyházi rendőrség Lakatos György, Lakatos János és La- [ katos András nyíregyházi cigányo- j kat, akiket azzal gyanúsítanak, I hogy ők követték el a rablótáma­dást március 30-án Barzó János GRETA QARBO CONRAD NAGEL SZENVEDELY PÉNTEKTŐL AZ APOLLÓBAN RENDES HELYÁRAKKAL Kedden DETEKTÍV ESTÉK! Kedden Ezüst pók (AZ UJ ARSÉNE LUPIN) Kalandos detektív történet 8 felvonásban. MARIA PAUDLER és W. RILLA a főszerepekben és a kisérő műsor. Szerdán Csütörtökön A SÁTÁN LEGENYEI Izgalmas kalanook 7 felv. TIM M. COY bravúrjai SOFFŐR KISASSZONY (SZOKNYA, VAGY NADRAG) Mády Cristians vigiáték attrakeió 8 felv Előadások kezdete : hétköznap 5, 7, 9, érakor gazda ellen. Barzó János a vásárból sietett hazafelé délután egy órakor. Út­közben látta, hogy egy nagy ci­gánycsoport megy előtte. Kike­rülte a cigányokat, átvágott az Eletó sarkánál és a gyanús visel­kedésű csoport elé került. Alig Mindenütt kapható! Tejszövetkezeti Központ Bodapeat, I., Horlhy Miklói.nt 119/121. tett így egy-két lépést, amikor az egyik cigány hátulról a nyakába ugrott és lerántotta a földre. — Jaj, Istenem, segítség! — kiáltotta Barzó, de a következő pillanatban a támadó egyik kezé­vel befogta a száját, a "másik ke­zével pedig kutatni kezdte a zse­beit. Barzó Jánosnál 76 pengő volt. Sertést akart venni a vásárban, de minthogy drágának találta a piacot, nem vett. A cigány táma­dókra tehát bőséges zsákmány várt. A támadás a huszárlaktanya közvetlen közelében történt, Két huszár meghallotta Barzó segítsé­get kérő szavát és felmászott a laktanya falára, ahonnan meglát­ták a brutális támadást és Barzó segítségére sietve, elűzték a ci­gányokat. A három Lakatos, akiket a tá­madás elkövetésével gyanúsítanak, erősen tagad. Tegnap délelőtt át­kísérték őket az ügyészségre. Tea sütemények és mindenféle cukrászsütemény K U G L E R cs. és kir. udvari cukrász eredeti reerpfjei alap­ján p ó 1 a n y a g m e n t e sen Sipos cukrásznál Római katholikus bérpalota. ELE FON SZÁM: 3 ,3. Egy jubiláló szabolcsi szövetkezet A Mándok és vidéke hitelszövet­kezet ápr. 14-én tartotta XXX11-ik rendes közgyűlését, mely al­kalommal meleg ünneplésben ré­szesítette Szontagh Géza főkönv velőt, aki 30 éve viseli e tisztsé­gét a hitelszövetkezetnél. Az Országos Központi Hitelszö­vetkezetet Réczey Ödön osztály­főnök képviselte, aki felhasználva az alkalmat, mindvégig nagy ér­deklődéssel hallgatott beszédében visszapillantott az országos szövet kezeti élet több évtizedes múlt­jára és a Mándoki hitelszövetkezet 32 éves működésére, alapos ér­vekkel ecsetelvén a szövetkezés nagy fontosságát. Megemlékezett ezen hitelszövetkezet megalapító­járól, néhai gróf Forgács László mándoki nagybirtokosról, meghajt ván, emlékük előtt a kegyelet zász­laját, azokért a nagy szolgálato­kért, amelyeket a szövetkezeti gondolat terjesztése és a mándoki hitelszövetkezet felvirágoztatása érdekében haláláig a nemes gróf tett. Továbbiakban nagy elisme­réssel adózott a spontán ünnepelt Szontagh Géza főkönyvelő érde­meinek, aki mindenkor a munka oroszlánrészét vette ki a szövet­kezetnél s' kinek önzetlen, becsü­letességgel párosult munkássága tette lehetővé azt, hogy a hitel­szövetkezet eredményekben gazda­gon érte meg a 32 évi működését. Ezek után az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságának meleg üdvözletét tolmácsolta a ki­küldött, átnyújtván a Központ díszoklevelét, mellyel az ünnepelt­{ nek a szövetkezeti eszme terjesz-

Next

/
Thumbnails
Contents