Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)
1929-03-24 / 70. szám
1929. március 24. JSÍYÍRYIDÉK. ^LEWUT/isoSABB ÍYÓfiYVlZf^ ^ SÜVOLDáviZELETHAJTÓ Nagybani ár«ilt» Niregykázaé* vidéke Alt ír Bernát, Nyíregyháza. Rádiós ! Az egész világ kell neked ? Végy Tungsram Báriumceflvet. ME GJEL ENT AZ Uj DG 407 1664-1 KÉTRÁCSOS TUNGSRAM BÁRIUM CSŐ KIS ANÓDFESZÜLTSÉGGEL NAGY TELJESÍTMÉNYT NYÚJT. A férjhezmenetel titka. A nemzeteket kipusztító szörnyű lelkipestis, az egyke nálunk is ijesztő méreteket ölt. Oka annak az, hogy a falusi családok kis birtokuk egységét féltik az örökösöktől, akik nagykorúságuk idején könyörtelenül fel aprózzák az annyi verejtékkel meg szerzett földet. A városi munkást és tisztviselőt pedig a megélhetés gondja riasztja el az élet egyetlen céljától és örömétől a kacagó gyermektől. A leányoknak a hivatalok sorvasztó légköre helyett férjhez kellene menniök, hogy szent hivatásukat az anyaság mártiromságát betöltsék. Persze, nem olyan könnyű férjhez menni, mint azt tanácsolni, ma amikor egy nősülő fiatalemberre három eladó leány esik. Ez igaz, De, aki megfigyeli, hogy a diszkrét eleganciával öltözködő, sikkes, finom kalapot viselő hölgyet az udvarlók serge veszi körül, szemben a csinosabb, de rosszul öltözködő leánnyal, rájön, hogy az a leány, aki ad öltözetére, aki oly kimondottan jó és szolid kalapszalonban vásárolja ízléses ka lapjait, mint Nyíregyházán a Luther utca 20. alatt lévő Walterné kalapszalonja, annak nem probléma a férjhezmenetel. Stibi József teleíonszámja 579. — Mi újság az anyakönyvi hivatalban? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban március 21-én a következő bejegyzések történtek : Születtek: Nádosi Erzsébet ág. h. ev, Segelbaum Margit izr.. Tamás István László József g. kath., Varga Ilona g. kath. Házasságot kötöttek: Kovács Pál földm. ág. h. ev. és Pristyák Juliánná ág. h. ev. Barkó Ferenc Miklós Máv. segédtiszt és Pitrolffy Erzsébet Vilma r. kath. Egészséges gyermekek csak Schwartz Lipót-féle gyermekkocsiban nevelődnek. Óriási választék olcsó szabott árakon. Nagytakarék-palota. Eddig összesen 713 influenzás beteget jelentettek be az idei járvány ideje alatt (A Nyírvidék tudósítójától.) Ma délelőtt 18 új influenzás beteget jelentettek be a városi orvosi hivatalban. Az uj betegek közül egy tüdőgyulladásos. Amióta a járvány megindult, összesen 713 beteget jelentettek be a nyíregyházi városi orvosi hivatalban. Legutóbb 1927-ben dühöngött az influenza Nyíregyházán. Akkor a i járvány március 7-én szűnt meg és a szövődményes betegedések akkor is a járvány idejének vége felé léptek fel. 1927-en március 7-ig összesen 729 beteget jelentett be, tehát az idei járvány, bár később kezdődött meg, mint a két év előtti, csaknem annyi megbetegedéssel járt, mint az 1927-i influenza. Stibi lózsef telefonszámja 579. Idegesség, fejfájás, álmatlanság', szédülés, bágyadtság, levertség, félelemérzések eseteinél a természetes »Ferenc József« keserűvíz kitűnő háziszer, amely az emésztőszervekből eredő zavarok nagy részét megszünteti s visszaadja a testnek és szellemnek régi munkaképességét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József víz öreg embereknél 'is enyhén, kellemesen és megbizahtóan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzlteekben. > — Húsvéti gondok. A mái nehéz gazdasági viszonyok között a mindennapi megélhetés is komoly gondokat okoz. Hát még ha ünnep jön, amikor mégis csak ki kell lépni a hétköznapi keretekből s egy-egy változatosabb menüvel s apró ajándékkal tesszük színesebbé, illatosabbá az ünnep hangulatát. Egy hét múlva itt a Húsvét s már mindannyiunknak fő a fejünk, számítunk, tervezgetünk, mit vásárol- | junk a feleségnek, a gyerekeknek, hogy az ő lelkükben se múljon el nyomtalanul ez a nagy ünnep. A háztartási összeget is igyekszünk megpótolni, egyszóval mélyére kell nyúlni a bugyellárisnak. No de sebaj! Ha már egyszer tul vagyunk azön, hogy költségvetésünk kereteit kibővitsük, ugy csak a kérdés gyakorlati része van hátra. Mit vegyünk, hogy az ajándék aktuális legyen, a húsvét hagyományainak megfelelő, örömet okozzon a megajándékozottnak s emellett föl ne billentse tárcánk pénzügyi egyensúlyát. A felelet egyszerű: Tekintse meg Sipos Géza cukrászatának (róm. kath. bérpalota Bethlen-utcai frontja, telefon: 3-13.) kirakatát, ahol gazdag gyűjteménye látható a legszebb húsvéti ajándékoknak: márkás gyártmányú csokoládónyusziknak, csibéknek, báránykáknak és tojásoknak, művészi kivitelű formákban. és — Körlevél. A kisvárdai tiszai járás községeinek elöljáróságait felkérem, szíveskedjenek velem postafordultával közölni, hogy hány métermázsa veiőmagburgonyagumót rendeltek meg, hogy — tekintettel a várható burgonyakrizisre — annak még kellő időben való leszállítását megsürgethessem. Egyúttal felkérem, szíveskedjenek községükben kidoboltatni, hogy mindazon hadikölcsönjegyzők, akik kölcsönük va lorizálását a kiadott rendelet alapján a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi Miniszter úrtól már kérték, nálam ezt sürgősen jelentsék be, hogy kérvényüknek soronkivül való elintézéséről gondoskodhassam. Hazafias üdvözlettel Moser Ernő országgyűlési képviselő. — A Nyit tegnapi összejövetele. A Nyit tegnapi érte kezlete népes és érdekfeszítő irodalmi kérdéseket tárgyaló, aktív munka volt. A beszélgeté sek során határozottan leszögezték a Nyit tagjai, hogy nem alakulnak formális egyesületté, megmaradnak a heti összejőve telek szabad keretében és teljes erővel támogatják a Bessenyei szellemében három évtizede nagy kulturális sikerrel működő Bessenyei Kört, amelynek irodalmi szakosztályában a Nyitnék csaknem valamennyi tagja _ tevékenykedett a múltban is. Örömmel vett tudomást a Nyit-asztal arról, hogy a nyíregyházi írói erők közül az utóbbi napokban többeknek jelent meg előkelő fővárosi lapok hasábjain egy-egy értékes írása. A tanácskozáson kifejezésre jutott, hogy a Bessenyei Kört abban a tervében, hogy feleleveníti az annak ideMEDICINA! usvéti Rádióujdonsáqok Rádió Mihaüik-nal Nyíregyháza, Kállay-utca 4. szám 1 lámpás , Fecsegő" 2 lámpás „Anyós" kiváló hangszóró vevőgép 3 lámpás .Csoda' mélyen leszállított húsvéti árak mellett Mindenki ingyen kap 1 db. voltmérőt, aki április hó l-ig 100 P-ért vásárol. 1655-2 jén általánosan kedvelt írói matinék rendezését, a Nyit tagjai lelkesen támogatják és megállapodtak a Nyit köréből jelentkező szereplők személyében is. Az első matinén Fehér Gábor, dr. Mérey Ferenc, Walter Géza dr.-t, továbbá Fiák András költőt kérik fel bemutatkozásra a Bessenyei Kör matinéján. Olvasmányokról, írókról, irodalmi törekvésekről, aktuális művészeti és irodalmi kérdésekről beszélgettek az asztaltársaság tagjai, akik 5 órától 8 óráig maradtak együtt. A Nyit jövő pénteken, amely nagypéntekre esik, nem tart összejövetelt és igy a legközelebbi összejövetele húsvét után,' április hó 5-én lesz. Erre az összejövetelre két ujabb tagot hívtak további kiegészítés céljából meg. — Felállították a Kovács István-szobor papirmásat Tegnap érdekes szoborpróba volt a Luther utcában azon a téren, ahol Kovács István szobrát el fogják helyezni, Görömbey Sándor szobrászművész a szoborbizottság tagjainak kiküldötteivel kísérletet tett a már megmintázott szobor elhelyezésére. A vértanú szobrának teljes nagyságú papirmását felállították a tér közepén. A szobor kontúrjai minden oldalról való szemléletben artisztikusan érvényesülnek. A szobrot, amint ezt már megírtuk, juniusra készíti el a művész és akkor le is leplezi a Kovács István Bajtársi Egyesület. — Egészséges gyermekek csak Schwartz Lipót-féle gyermekkocsiban nevelődnek. Öriási választék olcsó szabott árakon. Nagytakarék-palota. — A Roykő-féle Tiszaujlaki bajuszpedrő mindenütt kapható. ? Cserépkályha minden színben és nagyságban, elsőrendű kaolin agyaiból készített, kedvezményes fize *ési feltetelek mellett állandóan kapható. Átrakást, javítást és tisztítást vállalok vidéken is ZAJÁCZ ENDRE, kályhás, Ni í egy háza, Kótsji-u. 46