Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-09 / 33. szám

1929. február 9. JNÍYÍRYIDÉK. viselőtestület az a fórum, ahol a kérdést rfíPg kell világítani a és el kell dönteni. A vitát meg * lehet szűkíteni. Tény, hogy meg kell szerezni a Fisch-féle házat, csak az a kérdés, melyik helyes, hasz­nos: vétel utján, vagy peres el­járás utján. Ezt a kérdést nem lehet közmegnyugvással elin­tézni vita során, mert itt véle­mény áll véleménnyel szemben és tiszteletre méltó mindkét fél tör­vénymagyarázata. Nem jogi kérdé­seket kell itt vitatni, hanem a do­log praktikuma a döntő: merne-e bárki is arra vállalkozni, hogy a Fisch-féle házas belsőségre 230.000 pengős ajánlatot tesz? Ez hihe­tetlen. A 350.000 pengő, ha a célt tekintjük nem sok, sőt itt az az igazság, hogy ha megadjuk a kért nggyobb összeget, ha meg­vesszük, a város javára megtaka­rítást érünk el. Murányi Láázló dr. pótinditványát nem fogadhat­ja el, mert a vétel elfogadása és ugyanakkor kisajátítási engedély kérése között olyan ellentét van, amelyet nem lehet eliminálni. Bencs Kálmán dr. is arra mutat rá, hogy a felsőbb hatóság elé nem állhat a város kettős határozattal, mert ez nem határozat és joggal visszautasít­hatják. Mit mondanak a számok A képviselőtestület hangulata már kétségtelenül a tanácsi ja­vaslat mellett .van, amikor Pisz­szer János számszerű adatokkal segíti elő a döntést. Számítása egyszerű: 1916-ben 200.000arany korona volt az ára a Fisch Her mann telkének. Az pengő érték­ben 320.000 pengő, ha hozzávesz­szük a drágulást 325.000 pen­gőt kapunk. A fennmaradó 25000 pengőt megéri a városnak a rég­őhajtott telek megszerzése. Ezekután a javaslat szavazás­ra kerül, nagy többséggel elfo­gadják. München és Nyíregyháza A bujtosi sporttelep várossza­bályozási tervének megváltoztatá­sa, Prok Lajosnénak a kért épí­tési engedély megadása Krómv Károlyt a sportügy lelkes apos­tolát érinti érzékenyen. Nagy be­szédet mond, amelyben, hivatko­zik a Fisch-féle telek megvásár­lásában mutatkozó közfelfogás-vál tozásra, amely 13 év alatt követ­kezett be. A sport terén is nagy változás állott be és ha nem is állunk ott, ahol a m müncheniek, akik emeletes házakat bontottak le iskolák közelében, hogy játszó­tereket nyerjenek, még sem sza­badna a sport érdeke ellenére el­zárkózni a stadionra szükséges te­rületek kisajátításától. Pisszer János is kemény érve­ket hangoztat a tanácsi javaslat ellen. Amikor a várost felmérték és^Pálóczi Antal, az' európai hi­rir mérnök elkészítette a város szabályozási tervét, mindenki nyugodtan nézett a város fejlődése elé. Ezeket a terveket ma is res­pektálnunk kellene. Nem fogadja el a tanács javaslatát: sajátítsa ki a város Prok Lajosné telkét, hagyja érintetlenül a bujtosi sport­telep ideális, szép tervét. Bencs Kálmán dr. polgármester szavazásra teszi fel a kérdést és 27 szavazattal 13 ellen a képvise­lőtestület a tanácsi javaslat mel­lett döntött. | A pénzügyminiszter a nyíregyházi vízvezeték I és csatornázás érdekében halasztást adott a város kölcsöneinek rendezésére A 40 százalékos pótadó is csökkeni fog A községek és városok kötelesek rövid lejáratú kölcsönöket hosszú­lejáratú kölcsönökké átalakítani. — Dr. Bencs Kálmán polgármester Budapesten járt a pénzügyminisz­tériumban, ahol — amint ezt a /^Srakosztályi ülésen tegnap beje­• lentette — a miniszter, tekintet­tel Nyíregyháza közeli nagy vízve­zetéki kölcsönére — megengedte, hogy a város rövid lejáratú köl­csöneit 1929. december 31-ig vál­— Fiiszerkereskedők részére lugköves doboz-vignetta bármily kis tételben kapható a Jóba-nyom dában. — Legújabb tánclemezek kap­hatók az Ujságboltban. toztathassa át hosszúlejáratú köl­csönné. A fővárosból visszaérke­zett Pivnyik Gyula számvevő is, aki magával hozta a város költ­ségvetését. Ebből kitűnik, hogy a város lakosai ebben az évben 49 százalékos pótadót fizetnek. — A pótadó a hosszúlejáratú kölcsön felvételével csökkenni fog, mert a város meg fog szabadulni a ter­hes rövid lejáratú kölcsönöktől. Az ötvenesztendős Nyírvidék üdvözlése Az ötvenéves Nyirvidéket sze­retettel, meleg ünnepléssel átha­tott sorokban keresik fel napról­napra barátai, tisztelői. özv. vitéz Dienes Oehm Tiva­darné mélyen megható sorai: A »tyyirvidék« tekintetes Szer­kesztőségének Nyíregyháza. A »Nyirvidéket« jubileuma al­kalmából szívből köszöntöm! Egyidejűleg én is jubilálok! Huszonöt éve, tehát egy negyed százada vagyok olvasójuk s lap­juk ezen idő alatt életem minden nagyobb, jó és rossz esemfnyén híven végigkísért! Kezdve azon, mikor esküvőnk­ről megemlékezett, aztán milyen boldogan olvastuk, mikor jó uram őrnagyi kinevezéséről emlékezett meg. Majd jöttek a vérzivataros idők, mikor féltő büszkeséggel ol­vastam hasábjain a méltányoló sorokat, amelyek minden ujabb ki­tüntetése alkalmából megjelentek. A forradalom után, mikor ez­redét rendben haza hozta a »Nyir­vidékn volt az, aki az elismerés zászlaját meghajtotta előtte. Mikor az oláh horda kitakaro­dása után Nyíregyházára bevo­nult ezredével, ismét a »Nyirvi­dék« üdvözölte! Aztán ránkszakadt életünk nagy bánata, egyetlen kis leányunk ko­rai távozása! A »Nyirvidék« is­mét ott volt résztvevő soraival mellettük! S iHpst nemrégen, mikor a leg­jobb férjet, a legigazibb embert veszítettem, milyen megértéssel, nagyra becsüléssel parentálta öt el a »Nyirvidék«! Sok édes-bus emlék fűz tehát engem lapjukhoz, hogy is tud­nám ezt nélkülözni most is, hogy pár éve el kellett hagynom a szép Nyíregyházát és Szabolcsvárme­gyét, hiszen az ott töltött 22 év alatt annyira otthonommá vált, hogy minden érdekel, ami ott tör­ténik s azokról híven referál ne­kem a »Nyirvidék«! Isten áldását kérve további mun kásságukra, maradok igaz hívük: özv. vitéz Dienes-Oehm Tivadarné Nagyszállás, 1929. jan. 27-én. EN MAYNAED minben idők legnagyobb cowboy szineseének legbravurosab lovas és kalandor filmj* ÖRDÖG A NYEREGBEN HÉThŐN-KEDDEN AZ APOLLÓBAN. Péntektől—vasárnapig A mai Európa képel 0 osz emigráns dráma! A FÖLDÖNFUTÓK Hétfőn (OROSZ KANCSUKA) Dráma az orosz menekültekről 10 felvonasban WILHELM DIETERLE és MÁDY CHRISTIANS a világhírű német múveszparr al a főszerepben Kedden KEN MAYNARD a viiág leghiretebb hravu: ovijának giand ózu3 ka'snd :>r fi'.mje ÖRJjÖG A NYEREGBEN Kalandos biavur történet 8 felvonásban FILMRIPACSOK Ben Lyon U; öi-.'epfs filmje 7 f 1 vonásban Hoffmann Móric ügyvéd me­leghangú üdvözlő levele: Budapest, 1929 febr. 1. Tekintetes Szerkesztőség! Azok közül, kik látták a ;>Nyir­vidék« megszületését, ismerték megalapítóját, szemlélték fejlődé­sét, megerősödését, terjedő nép­I szerűségét és ezzel befolyását, azok közül jövök a magam meleg üdvözlésével 50 éves jubileumá­hoz. | Az a meggyőződésem, hogy az ötven év alatt oly mélyre bocsáj­totta gyökereit a hazai föld talajá­ba, hogy törzse szilárdan és min­den viharral szemben ellentállóan áll meg, de koronája magasra szökkent, honnan a szük látóha-i táron tul tekinthet, ahonnan meg­érzi a világtájak felől özönlő uj és modern eszmeáramlatokat, ame lyek közül a nem kívánatosakat, egy fejrázással üzi el magától, el­lenben azokat, amelyeket a nem­zeti fejlődés szempontjából üdvö­seknek, hasznosoknak lát. leviszi gyökered mélyéig, hogy üdvére, boldogitására szolgáljon a nem­zeú eszményeknek. Hiszem és kívánom, hogy az első ötven év adta megerősödés­sel, korszerű fejlődéssel, közönsé­ge fokozódd szeretetével érje meg a másik ötven évet is. A »Nvirvidék«-nek régi őszinte híve: Hoffmann Móric. A Nyukosz üdvözlő irata: A »Nyirvidék« 50 éves fennállá­sának megünneplése alkalmából a nyugdíjas katonatisztek szövetsé­gének nyíregyházi főcsoportja a lap vezetőjét és annak munkatár­| -sait őszintén üdvözli. Hálás sziv­I vei emlékezik meg ez alkalommal azon készséges és szívélyes fogad­tatásról, melyben a lap részéről mindig részesült, ha valamely a főcsoportot érintő ügyben hozzá fordult. Kíván a lap további munkás­ságához az eddigihez hasonló szép eredményes jövőt. Nyukosz főcsoport elnökség. Puskás Antal főfelügyelő ked­vesen emlékező levele: Igen tisztelt Szerkesztő ur! Becses lapja 50 éves fennállásá­nak ünnepi gyűlésére és az azt kö­vető diszebédre kapott megtisz­telő meghívásra sajnálattal érte­sítem, hogy azokon igen nagy­mérvű hivatalos elfoglaltságom miatt részt nem vehetek. De viszont örömmel ragadom meg a kedvező alkalmat arra, hogy becses lapja további virágzó pályafutásához szerencsét kíván­jak és ugy Szerkesztő urnák, mint nagyrabecsült munkatársainak őszinte nagyrabecsülésemet és tiszteletemet kifejezzem! Készséges híve: Nyíregyháza, 1929. jan. 31. Puskás Antal m. kir. doh. bev. főfelügyelő A, »Szatmái£|K3Bereg« c. lap üdvözlő levele: Mátészalka, 1929. jan. 31. Tekintetes Szerkesztőség! A Nyírség szépmultu újságjá­nak 50 éves jubileumára mi is kedves kötelességünknek érezzük elküldeni őszinte és örvendező üd­vözletünket. Csonka Szatmár és csonka Be­reg megyék közönsége a mi olva­sótáborunk, letiprottságában és szegénységében jóérzéssel látja,

Next

/
Thumbnails
Contents