Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-07 / 31. szám

192*. február 7. BONTA-LEVELES i Kopogtatnak az ajtón Kedves Szerkesztő ur! Reszketek^ ha kopogtatnak az ajtón. Elegáns ur jön be, bemutatko­zik: X. Y. miniszteri tanácsos Ur Őméltósága. Parancs, Méltóságos Uram! Ug­rom fel lélekszakadva, lesegitem a kabátját, leültetem és megkíná­lom Memphis cigarettával, melyet ilyenkor veszek elő az Íróasztalom fiókjából, egyébként én nem szí­vom, nekem jó a Király is. Nézd, kedves öcsém, mondja Őméltósága, nagynevű barátaim tégedet ajánlottak, mint kultur­lényt, irodalmunk kiváló ismerő­jét, sőt művelőjét, lelkes könyv­es papirszerbarátot, máshoz nem is mennék, csak te érted meg a magas művészi szempontokat, a kifinomult nietschei életfilozófiát, korunk modern jelszavait és a többit. Igenis Méltóságos Uram! fele­lek meghatottan saját nagyságom­tól. Légy kegyes kedves öcsém ezt az ivet becses és nekünk oly érté­kes aláírásoddal ellátni, ekként irodalmi körünket megtisztelni. Szentül meg vagyok győződve, hogy a Petőfi Társaság tagfelvé­teli ivét írom alá és csak az alá­írás után veszem észre, hogy Bréhm Képes Nagy Allatgyüjte­ményét rendeltem meg csekély 234 pengőért, havi 12 pengős rész­letekben. Igen, ez való nekem. Nágy Állatgyüjtemény. Besorozha­tom magamat is. Más. Kopogtatnak az ajtón. Csinos fiatal leány libben be, kellemes parfüm szagot bocsátva maga előtt. Bályosan mosolyog és egy levelet nyom a markomba. Egy jó barátom irja, vegyem párt­fogásba Őnagyságát, mert végte­lenül szerencsétlen. Apját leütötte a hajókötél, anyja masamód volt. ö maga két kérges tenyerével ke­resi kenyerét. Ránézek bájos ismeretlenem két kérges tenyerére. Kellemes meg­lepetés. Tejbe mártott rózsatenye­rek, gyönyörűen manikűrözött pom pás ujjacskák. Hogyne venném pártfogásba. Hogyne. Hogyne. Csak az a kér­dés, mit ért adott esetben Önacy­sága pártfogásbavétel alatt ? Megmondja ő fürgén. Képeket fest üvegre. Darabja csekély 20 pengő. Vegyek vagy egy tucatot. Alig tudök tőle 2 darab kép árán szabadulni. A képeket nem merem hazavinni. Itt őrzöm az irodában a Memphis cigaretta mellett. Más. ! Kopogtatnak az ajtón. Idősebb, öreg asszony lép be. Engem keres. No ná, a római pá­pát. Egy levelet szorongat a ke­zében. Tudom már. Adja ide! A levélben jóindulatu szives pártfo­gásomba ajánlják a jó asszonyt. Rendben van. Mi a kívánsága? Remélem, hogy nem fest képeket? Azt hallottam, hogy a Jóre­mériység Asztaltársaság szegény gyermekeket nevel fel. Hát ne­veljék fel az én lányomat is, hogy az Isten áldja meg magukat. Hány éves a kicsike? kérdem én. Tizenhatéves! mondja ő. Hiszen jó, jó, nem mondom, ér­dekes volna egy tizenhat éves ki­csikét nevelgetni a Jóreménység Asztaltársaságban, ugy szelíden, módjával, felváltva. De elhesse­getem magamtól a kacér gondola­tokat és megmagyarázom a jó asz ezonynak, hogy sajnos mi nem va­gyunk berendezkedve fiatal fcí­nyok nevelésére, ÉS fájó szívvel továbbítom. Más. Kopogtatnak az ajtón. Számlát hoznak. Nem szeretem, ha a hivatalomba számlát hoznak. Azt sem szeretem, ha a lakásomra hozzák a számlát. Egyáltalában nem szeretem, ha számlát hoznak. Itt azonban egy jól, bevált mód­szerem van. 1 Elsején csak a fizetésemért me­gyek be a hivatalba, lopva, dug­va, hogy meg ne lásson senki. Aztán eltűnök. Vidéki külszolgá­lat. Csak a hó hatodik, hetedik napján jelenek meg. A számlaho­zókra aztán ráförmedek, ki a fene hallott a hó közepe felé számlát hozni? Hozzák elsején! A számla­hozó bocsánatot dadogva távozik. Más. I Kopogtatnak az ajtón. Tiszteletjegyet hoznak a kefe­kötők báljára. Ez mégcsak hagy­ján, de kezembe nyomják a jegy­zéket is, amelyen a tiszteletjegyet megváltó összegek szerepelnek és- i pedig csupa 10 cs 5 pengősök. Más. I Kopogtatnak az ajtón. Tagsági dijnyugtát hoznak. Hu­szonkét egyesületnek vagyoka tagj a de feléje se nézek egyiknek se. Kilé­pek valamennyiből. Nem bírom. Háromból már kiléptem, viszont négy uj egyletbe meg bele léptem. Más. Kopogtatnak az ajtón. Az egyik mosóport, a másik por szivó gépet, a harmadik életbizto­sítást, a negyedik tűzbiztosítást ajánl. Az ötödik arra buzdít, hogy adjam el a házamat, a hatodik, hogy vegyem meg a házát. Kopogtatnak az ajtón. Mit akar! ordítom dühösen. Té­vedés. Nem kér semmit. Nem akar semmit. Számlát se hozott, tiszteletjegyet se. Tagsági dijnyug tát se. Ugyan mit akarhat ? Nem akarok hinni füleimnek: fél, ügyfél, hivatalos ügyfél. Keblemre aranyos, drága, jó barátom! Bont a. ismerjük a Nyirvidéket, de ez­alatt a rövid idő alatt arra a meg­győződésre jutottunk, hogy az üdvözlő levelek nagy számában megnyilatkozó elismerés nem csu­pán ünnepi frázis, hanem a jól végzett munka méltó értékelése. Ez a meggyőződésünk késztet bennünket arra, hogy a Nyirvidé­ket mi is felkeressük üdvözlő so­rainkkal, azt kívánva, hogyujult erővel induljon neki a következő 50 évnek és ebben a következő ötven évben sok olyan hirt közöl­jön, mely örömmel tölti el a so­kat szenvedett magyar lelkeket. Nyíregyházán, 1929. évi január­hó 31-én. A Nyíregyházi Kir. Kath Gimnázium Tanártestülete. A magyar katona hős folt, az is marad, hűsége nem rendül meg soha Ki ne ismerte volna Nyíregy­házán vitéz Dienes Oehm Tivadar markáns alakját? Az acélos tekin­tetű, kemény katona lelkét azon­ban kevesen ismerték. Pedig adott alkalmat arra, hogy megismerhes­sék s nem zárta el lelkét azok előtt, akik hozzá is ragaszkodni tudtak. Ennek a lelki életnek egy olyan nagyszerű megnyilatkozása történt a napokban, éppen halála napján, amely világot vet arra, hogy ki volt ö katonái között, de fényt vetít a magyar katona lel­kére is. Február 2-án, vitéz Die­nes Oehm Tivadar sírjánál két idősebb altiszt jelent meg. Koszo­rút helyeztek a sírjára. A koszo­rún lévő szallagon ez a felírás: »Emléked örökké élni fog!« Az idősebbik katona könnyes szem­mel beszédet mond a sir előtt s szavaiban meleg szeretet csendül meg, melyet nem tudott eltörölni sem a háború sok fájó emléke, sem a muló idő, sőt amelyet csak elfokozott a hősre való visszaem­lékezés. A vitézek a sirtól eltávoz­va felkeresték az özvegyet s vége­hossza sem volt azoknak a ma­gasztaló szavaknak, amelyekkel a hős katona jóságát, emberi szivé­nek nagyságát dicsérték. Biz­tató jelek. A magyar katona az, aki volt. Erényeit nem rontotta meg a változott idő s aki volt, az is marad. A magyar gazdák lovassportjáról és eredményéről mozgóképekkel bemutatott ingyenes előadást tart Rudnyánszky Ferenc ny, huszár­százados A magyar gazdák lovassportjá­ról, a lovas leventék bravúros produkciójáról irtunk már egyné­hányszor a »Nyirvidék« hasábjain. Ezt az ősi .magyar sportot egy ki­váló katona és országos hirü lo­vas, Rudnyánszky Ferenc ny. hu­szárszázados lendítette fel hatal­mas, imponáló erővel, amikor a magyar gazdákat és leventéket lo­vasaíakulatokba szervezve pompás lovasturákat rendezett. Nyíregyháza város testnevelési bizottsága a magyar gazdák lo­vassportjáról és Magyarországon & gazdák lovassportban elért ered­ményérői február 10-én délután r órai kezdettel a Városi Színházban teljesen díjmentes előadást ren­dez. Az előadást maga Rud­nyánszky Ferenc huszárszázados tartja érdekes mozgóképekkel il­lusztrálva a bravúros lovas telje­sítményeket. A t«stnevelési bizottság ezutoi. is meghívja a nyíregyházi gazdá­kat az ingyenes előadásra, hogy az érdeklődés e nagyszerű sportese­mény Iránt minél nagyobb legye®. Tibay Gyula Máv. állomásfonok, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, a miskolci Reggeli Hírlap, a nyíregyházi kir. kath. gimnázium tanári testülete üdvözlik az ötvenéves Nyírvidéket Napról-napra érkeznek az üd­vözlő iratok, levelek, táviratok ma is a jubiláló Nyirvidékhez. Ezeket a mélyen megható, további mun­kára serkentő üdvözlő sorokat folytatólagosan itt közöljük. Tibay Gyula Máv. állomásfőnök­nek lapunk felelős szerkesztőjéhez intézett üdvözlő levele: Kedves Barátom! örömmel készültem a »Nyirvi­dék« jubileumi ünnepségére, be is jelentettem az azon való résztvé­telemet, azonban sajnos a közbe jött akadályok miatt (az állomá­son történt halálos kimenetelű baleset) azon személyesen részt venni nem tudtam, miért is fo­gadd ez uton a legőszintébb jó­kívánságaimat. Isten áldását kérem ugy Te reád, mint a jubiláló »Nyirvidékrea valamint a »Nyirvidék« többi de­rék munkatársaira. Szívből üdvözöl: Nyíregyháza, 1929. február 3-án. Őszinte tisztelő hived: Tibay Gyula, állomásfőnök. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara üdvözlete a következő: A »Nyirvidéb« tekintetes Szerkesztőségének Nyíregyháza. Kamaránk által oly nagyrabe­csült lapjuk ötvenesztendős fenn­állása alkalmából őszinte jókivána­tainkat tolmácsolva a tekintetes Szerkesztőségnek, szívből kíván­juk, hogy továbbra is oly ered­ményesen szolgálhassák megcson­kított Hazánk politikai és gazda­sági megerősítésének szent ügyét. Jókivánatainkat megujjitva, őszinte tiszteletünket nyilvánítjuk. A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara nevében: Debrecen, 1929. jan. 31-én. Dr Czegléd Mihály Rácz alelnök. igazgató A miskolci Reggeli Hiriap szerkesztősége a. következő lendületes, szép Iv­edet intézte hozzánk: Mélyen tisztelt Főszerkesztő ur! A legmelegebb kollégiális sze­retettel köszöntjük Önt és egész szerkesztőségét a Nyirvidék 50 esztendős jubileuma alkalmából. Mi, akik erősen figyeljük egy­más munkásságát, mi újságírók tudjuk legelsősorban felértékelni azt a hatalmas és küldetésszerü munkát, amelyet a vidéki sajtó boldog Nagymagyarországon és most különösen: a szerencsétlen kis országban végez. £s mi újság­írók különös meghatottsággal és testvéri elfogultsággal szeretnénk megállapítani azt az igaz mértéket amely önmagában véve maga az elismerés és a kollégiális hódolat egy félszázad roppant teljesítmé­nyével szemben. Mélyen sajnáljuk, hogy a min­denkor kiválóan szerkesztett és mindig az igazságért, a magyar nemzeti eszméért küzdő Nyirvidék jubileumi ünnepségén személye­sen nem vehetünk részt, de lé­lekben ott vagyunk önök között és kérjük, érezzék át e szerény sorok közüi a mi testvéri kézszo­ritásunkat. Kérjük főszerkesztő urat szí­veskedjék toimácsolni munkatár­sainak szeretetteljes üdvözletün­ket. Fehér Ödfin, 4 Reggeli H'rlap felelős szerkesztője és a Reggeli Hírlap egész szerkesztősége. A nyíregyházi kir. kath. gimnázium tanárt testületének üdvözlő sorai: A »Nyirvidék« tekintetes Szerkesztőségének Helyben AJB elfogujatlan sajtó nyilvános­ságára és jóindulatu támogatására minden becsületes célokért dol­gozó közintézménynek olyan szük­sége van, mint az élő szervezet­nek a levegőre és napfényre. — Jubiláló lapjukhoz intézett üd­vözlő sorokban az olvasom, hogy lapjuk 50 éven át híven teljesí­tette kötelességét. Mi, a Nyír­egyházi Kir. Kath. Gimnázium Ta­nártestülete, csak néhány év óta

Next

/
Thumbnails
Contents